Ez a könyv… Az elején, mikor még csak ismerkedtem vele, egészen mást gondoltam róla, mint a végére kisült belőle. A borítón lévő lány egészen megfelelt a képnek, amit Sky-ról kialakítottam, direkt nem néztem meg jobban, míg nem kaptam egy kis leírást a külsejéről. Holderrel már valamivel nehezebb dolgom volt, mivel őt láttam a folytatás borítóján és valahogy nagyon nem illettek össze, de már nem volt mit tenni, az én Deanem háttérbe szorult a borítós verzió miatt. Ez annyira nem jött be, erősítette azt a véleményem, hogy az ilyen külsők elveszik az olvasótól a lehetőséget a saját szereplő kialakítására.
     Amúgy a borítóval nem volt nagyobb problémám, a színvilága összességében tetszett, ez a kékes fehéres alap nagyon hangulatossá tette, még a lány és a fiú és egészen jól illett hozzá, leszámítva ugye azt az apróságot, hogy nem szeretem az ilyen irányú megvalósításokat. Azért jó volt rájuk nézni, örülök a magyar választásnak. Persze, a külföldi változatokat is érdemes átböngészni:

     A Hopeless eleje nem tetszett, nagyjából az első harmadát untam és komoly késztetést éreztem sorok átugrására, mert valahogy semmi sem történt benne, ami még bevezetésként is lapossá teszi, a ráhangolódás pedig nehezebbé válik.
A könyv ott volt az asztalon, a táskámban, lett volna időm olvasni, mégsem tettem, mert nem éreztem a késztetést a folytatásra. Ezért sokkal tovább tartott, míg átrágtam magam rajta, pedig nekem 300-400 oldal maximum 4 nap alatt azért el szokott fogyni. Ez viszont sehogy sem jött össze.
Végül persze rábeszéltem magam, mert nem szoktam félbe hagyni semmit, ahhoz tényleg nagyon gáznak kell lennie, s bevallom őszintén, jó döntés volt tovább haladni vele. Meggyőzött az előbbi érv, illetve, olvastam az írónő másik sorozatát és az tetszett, tehát meg kellett adnom a lehetőségét, hogy ezzel is lenyűgözzön. Valahol biztosan be fog indulni, így lesz!

Holder feltűnése hozta meg a kezdő fűszert az egészbe, aztán sorra elkezdtek alakulni és bonyolódni az események. Sky és Holder kapcsolata megszokott zűrösséget mutat, elutasítják egymást, kerülik egymást, majd mégis összejönnek, mert annak ugye úgy kell lennie.
Tetszik Sky-ban, hogy nem az átlagos, segítségre szoruló figura, a saját gondolatai irányítják, igenis kimondja, bármi eszébe jut, s bár Holderral kicsit elveszettebbnek látszik, nem veszíti el mégis önmagát. Khm… ez még szóvicc is lehetne, némi spoilerrel persze.
Emlékeztet a Szívcsapás sorozatban megismert Lake-re, sajnos ezt a párhuzamot nem tudtam legyűrni, bármennyire igyekeztem más személyként tekinteni rá, ellenben a fiúk között jóval kevesebb a közös pont, már, ami a tulajdonságaikat illeti általában, azoktól függetlenül, amikor a lányokkal vannak. Jó, igen, Holder kevésbé fogja vissza magát, de hát ő nem is olyan amúgy sem, szóval jár neki a plusz pont.

Számomra valahol a mű második harmadának kezdeténél van a tetőpont, amikor a múlt is értelmet nyer, ekkor pörögnek fel igazán az események, majd kapjuk a „happy end”-et és ezzel be is van fejezve az első rész.
Végig sejthető, mi történt Sky-al a múltban, valamint elég gyorsan kiderülnek más fontos dolgok is, de a legvégén azért még jönnek meglepő fordulatok, tehát dacára a sok előre megtudott kirakós darabnak, azért tartogat nekünk az írónő újdonságot is. Szép lassan csepegteti elénk az információkat, végül megspékeli még egy nagy adag tejszínhabban meg a cseresznyével a tetején és kész a tökéletes fagylalt kehely. Kár, hogy az íze mégsem lett annyira befutó nekem.

Valahogy az elejétől a végéig alig éreztem nagyobb izgalmat olvasás közben. Megmosolyogatott itt-ott, elkerekedett a szemem kissé néhány részleténél, ám mindent összevetve, egyhangú és kissé eseménytelen volt az egész. Persze, akadtak benne, mint már írtam is, amik meglepőek voltak, de főként az utolsó harmadának is a második felében. Ki volt Sky? Miért fogadták örökbe? Mi a lila karkötő története? Miért van Sky úgymond elvágva a világtól? Ezekre a kérdésekre mind választ kapunk, visszaemlékezésekből és jelen eseményekből egyaránt, ha kicsit szemfülesebbek vagyunk, még talán előbb is, mint az írónő feltárná előttünk.

Összegezve, lehetett volna jobb is, tartalmasabb is. Kiválthatott volna belőlem több érzelmet, megdobogtathatta volna a szívem Holder, de semmi ilyesmi nem történt. Akadtak jó pillanatai, tehát nem könyvelném el katasztrofális olvasmánynak, viszont azt sem tudom rá őszinte szívvel mondani, hogy élveztem. Egyszer mindenképp megéri elolvasni, mert az írónő tehetséges, a Szívcsapás után ez is egy kidolgozott, romantikával jól megtömött sorozat lett, ám nekem az imént említett után kevésnek bizonyult. Azért nem adtam fel, vettem tovább sorra a részeket és elolvastam a megjelent köteteket.

Kedvenc szereplő: Six, bár nem kapott túl sok szerepet. Az elején szerepelt valamennyit, majd sms-ekkel és e-mailekkel tartotta a kapcsolatot Sky-al, de ezekből is átjött nekem, mekkora arc lehet! Az ő üzenetei és jelenete nevettetett meg a leginkább, tetszett az őszintesége, a belevalósága és úgy az egész megismert személyisége. Nem lett ugyan hatalmas kedvenc, viszont a felhozatalból ő illik a legjobban ide.

Kedvenc jelenet: Az elején, amikor Sky még nem jár a suliba, Six pedig otthon van és este beosonnak hozzájuk. Aztán ők is egymáshoz. Azon a jeleneten nagyon jót mosolyogtam, főként Six miatt.

Ami annyira nem: Maga a történet sem hozott túlzottan lázba, de az állandóan kihangsúlyozott ellenállhatatlan Holder, illetve az istenítése nekem már egy idő után sok volt. Értem én, ők „élnek” egymásért, de azért na! Kicsit sok a csöpögés, főként, ha ugyanaz minden második sor. A kevesebb néha több Colleen, a kevesebb néha több!

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés