Csak úgy random keresgéltem, de ezt a könyvet akkor visszaraktam. Aztán nézelődtem a könyvtári katalógusban, mert még két könyvre volt lehetőségem és megint a Dobszó a ködben jött szembe velem. Véletlen? Vagy a sors akarta így? A lényeg, hogy nem hagytam magam, megnéztem az egyik kedvenc könyvajánlós oldalamon, ahol szintén pozitív véleménnyel találkoztam és ez meg a többszöri véletlen találkozás végül döntött helyettem. Továbbra sem fűztem hozzá túl nagy reményeket, de kivégzése után rájöttem, okozott néhány kellemes csalódást.
     Mielőtt tényleg belefogtam, azért moly.hu-n is utána néztem, kik, miket írtak hozzá kapcsolódóan, ettől persze megingott szilárd elhatározásom, hogy a következő a sorban majd ő lesz, aztán eldöntöttem, rá fogok cáfolni a negatívumokra, megtalálom benne azt, amiért szerethető, mert volt már ilyenre példa.
Úgy gondoltam, ideje újítani a véleményeim stílusán, ezúttal a molyos hozzáfűzésekből szemezgettem nektek - tehát SPOILER veszély van érvényben -, kiegészítettem azzal, egyetértek-e vele vagy sem, s ez az egész így együtt nekem is kihívás volt. Egyszer mindent ki kell próbálni, nem? :D

„Tény, hogy egy hosszú sorozat nyitó kötete és tény, hogy egy első regény hibákkal jár. De ezek ellenére is azt mondom, hogy egy nagyon élvezhető és király könyv a Dobszó a ködben!” (lexa)
Annak ugyan még nem néztem utána, hány kötetből fog állni a sorozat, de letagadhatatlanul ez a bevezetője. Kapunk egy kis betekintést Moonshadow-ba, egy kis szösszenetnyit a természetfelettiből is, de még semmi konkrétat. Ez engem zavar, hiányosnak érzem emiatt, s ez az egyike azon negatívumoknak, amik megmaradtak, képtelenek voltak átalakulni, vagy legalább semlegesülni (ez egyébként létező kifejezés? O.o). Azonban a hibái ellenére egyetértek, szerethető.

„Nem gondoltam volna, hogy feltornássza magát 4 csillagra, de az utolsó 30 oldal kedvemre való volt,…” (papírzsepi)
Valóban az eleje elég sablonos, lapos, halovány sejtéseken kívül semmi mást nem kapunk. Van benne néhány jó poén, akad kevésbé vicces rész, de semmi vérlázítóan jót vagy rosszat sem tartalmaz. Semmit. Majd átérünk mindezen és tényleg az utolsó 20-30 oldalon pörögnek fel az események, derül ki több minden, bár akkora elsöprő hatással ez sem tudott rám hatni. Ezért is kapott tőlem csak 3*-ot, mert nekem olyan semmilyenre sikeredett ez a könyv. Nem untatott, nem idegesített, de nem is tudott feldobni.

„nem tudok elmenni amellett szó nélkül, hogy a karaktereknek mennyire nem bontakozik ki a jelleme (…) mi az Isten a különbség ezek között a szereplők között? (…) mintha futószalagról jöttek volna le,…” (papírzsepi)
A néhány rövidke leírásból tudjuk, hogy 14-15 évesek, de még ez is közös pont bennük, a többivel együtt pedig a futószalag-elmélet kezd egyre hihetőbb lenni. Bár külsőre eltérőek, de arra nincs is hangsúly fektetve, belül mind ugyanolyan, talán kis hajszálnyi eltérések vannak közöttük.
Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen azt is érzékeltetheti velünk, hogy a manapság ez a korosztály mennyire egyforma, a divat, az életmód, ezek mind szinte ugyanúgy hatnak rájuk. A rockerek, a legújabb divatra áhítozók, és még sorolhatnám, milyen csoportokat lehetne pillanatok alatt kialakítani belőlük. A többi könyvvel ellentétben, ez a változatosság egyszerre előny és hátrány, újat alkotott, fogjuk rá, és mégsem érte el azt, amit a legtöbb író szeretne, hogy azonnal szívünkbe zárjuk a szereplőket, vagy legalább egy részüket.

„Egy csapat tizenöt éves, akik az első iskolai napjukon (!) összeállnak zenekarrá,…” (papírzsepi)
Ezen én is fennakadtam! 15 évesen, első hangszeres találkozásukkor ez egyszerűen LEHETETLEN! Igen, ráhangolódhatnak egymásra, de az, hogy elsőre teljes az összhang, hibák nélkül, még ebben a könyvbéli világban is elképzelhetetlen. A későbbiekben ezt valamennyire megmagyarázza az író, de akkor sem tudtam ezen teljesen túllépni.
A másik ilyen pont a könyvben, a híres verseny, amire annyit készülnek. A gyakorlottabb, nagy kedvencnek számító bandát is simán megeszik reggeli, pár tizenéves a több ideje együtt dolgozó zenészek ellen… Kiszámítható, lapos húzás, amivel lehet jobban jártunk volna, ha nem kerül bele a könyvbe. Itt csuktam be a könyvet önszántamból és raktam félre egy időre, mert annyira erőltetett volna, hogy nem bírtam tovább olvasni. Kellett egy kis szünet, mert nem elég, hogy koruk miatt meglepő, hogy egyáltalán eljutottak, hanem akkora laza csuklómozdulattal nyertek, ami még könyvben is valószerűtlen.
Félreértés ne essék, nem a zenei tehetségüket vontam kétségbe, mert az van nekik, ez egyértelmű, csak szerintem meg kellett volna hagyni őket a különleges szinten, olyan határokat lépett át az író ezen mellékszál felesleges felturbózásával, amik nélkül sem csonkult volna a történet.

„többen a Harry Potterhez hasonlították.” (Elhaym)
Miért?! Semmi, de semmi hasonlóság nincs közte. A kék köpenyesek? Ugyan már, még az sem. Ég és föld a kettő!

„A legfurcsább, hogy még az igazgatót is tökre csíptem benne.” (lettielena)
Nem értem az igazgatót. A fura halál-verses mániája miatt kissé flúgosnak tartom, ezt tetézi, hogy egyszer kőkemény bunkó, gonosz, aztán jó tanácsokat osztogat és mosolyog. Tuti, hogy nem százas, de ettől még nem utáltam meg, sőt, majdnem megkedveltem.

„Én ugyanis a cím alapján egészen más történetre számítottam.” (Ancsúr)
Nekem nem sikerült elszámítanom magam ilyen téren, mert csak halvány sejtéseim voltak arról, mit fogok tapasztalni. A köd egyértelműen titokra utal, a dobszó feszültséget, izgalmat, félelmet sugározhat ritmusától függően. A fülszöveg után már megvoltak az ötleteim, de ugye az sokat el szokott árulni a tartalomról, így annyira nem lőttem mellé. A fejezetek érdekes megnevezése a zene irányába kormányoz minket, tehát a 3 fő szál tulajdonképpen megvan minden nagyobb belemélyedés nélkül. A többire pedig rávilágítottak a sorok. Valamilyen szintem mégis meglepő volt néhány része, a kiszámíthatósága ellenére is így gondolom.

„Összegezve ez egy érdekes, kissé lassú, ifjúsági regény, aminek remélhetőleg, a következő részei jobbak lesznek.” (vikiniki2)
Pontosan így tudnám én is összefoglalni. Nem nyűgözött le, nem rágtam tövig a körmeimet az izgalomtól. Egynek elmegy, ennyi. A folytatást nem fogom elkerülni, de még várok vele egy ideig.

     A borító tömören fogalmazva: nem tetszik. Ez csak megerősített abban, hogy először nem ragadtam meg és vonszoltam át a könyvtáron az önkiszolgáló kölcsönzőig, pedig a címe szimpatikusan hangzott. Sötét színek, borzongató hangulat, alapjáraton illik is hozzá, csupán összességében nem nyert meg magának. Semmi szerethetőt nem találtam benne, de azt sem tudom megmondani, milyen borítóval tudnám elképzelni. Egyszerűen a történet egyediségét kellett volna valahogyan jobban megragadni. Pozitívum, hogy a tartalom valamennyire legalább kárpótol.

Kedvenc jelenet: Ismét nem fogtok szeretni, mint ezeknél a részeknél már annyiszor, de a könyv végén lévő vallomások, az ebből kialakuló kavarodások áradata nekem a könyv egyik fénypontja volt. Végre valami, ami kevésbé volt tökéletes és kiszámítható.

Kedvenc karakter: Az egész bagázs egy sablon alapján épül fel, akiket körülvesz pár szülő, testvér, meg Lea apja. A lány nevét azért jegyeztem meg, mert hegedűn játszik és az az egyik gyengém hangszereket illetően. Az apját pedig azért emeltem ki, mert ő az egyetlen olyan kevésbé sablon-karakter, aki képes ténylegesen némi egyéniséget mutatni. A karót nyelt külső mögött van valaki más, aki titkokat rejteget, és akire érdemes odafigyelni az olvasónak is. Bár nem rak le semmi atom-különlegeset az asztalra, ha muszáj kiemelnem valakit, akkor őt választom. Nem kedvenc, de az egyetlen, akire többé-kevésbé emlékszem még napokkal később is és nem csak a számat húzom tőle, ha felbukkan.

Összegzés: Egyszer elolvastam, és, ha megvettem volna, valószínűleg mérgelődnék, hogy ennél sokkal jobb dolgokra is költhettem volna a pénzt, mert nem találtam benne semmi maradandó élményként hasznosítható dolgot. Tetszik az egyedi világa, olyasmit hozott össze az író, ami nem jön tucatjával szembe velünk az utcán és ezért is mondom azt, megéri elolvasni. A karakterek, a mellékszálak nem okoznak különösebb meglepetést, nem is igazán érdemes konkrétan rájuk fókuszálni, a természetfeletti szálat kell figyelni, bár csak ízelítőnyi mennyiséget kapunk belőle. A folytatás a listámon szerepel, ám egyelőre sok minden van még előtte, tehát a közeljövőben nem kerül rá sor az biztos.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés