Nehezen akart beindulni. Az eleje őszintén szólva hidegen hagyott, a kezdetek számomra unalmasak voltak. Nem, ez még nem az a szint, amikor a félbehagyást fontolgatod, de hasonló. Aztán átvészeltem a kezdeti formaságokat és végre a valódi történethez értem. Innen, a három évvel későbbi eseményektől érzem úgy, hogy tényleg belefogtam a könyv elolvasásába, az előzmény csupán kötelező bevezető volt, semmi több.
     Ha valaki a szereplők felsorolásától a művek elején frászt kap (ismerek ilyen személyt), azt is szeretném megnyugtatni, szinte ki is hagyható, ugyanis a továbbiakban az írónő remekül összefoglalja, kiről van szó, nem szükséges folyton visszalapozni, már az elején segít, majd a végére egyedül is elboldogulunk. Én is csupán átfutottam, mégis mindvégig értettem a dolgokat. A fontosabb karaktereket hamar átlátjuk, a többiek meg, valljuk be, nem számítanak annyira. Tehát a karakter áttekintésen túljutva, a következő oldalon egy térkép vár minket, ezt mindenképp tanulmányozzuk át, hiszen a háborúzás meg egyezségek sokaságában jól jön, ha nagyjából képben vagyunk. Én elkövettem azt a hibát, hogy szinte észre sem vettem, aztán az első harmadban már lapozhattam is vissza, mert egy kukkot sem értettem szinte belőle.
Valamiért nehéz volt belemerülnöm a világába, először azt hittem azért, mert valóságos elemekkel tarkított fikció, ám utána néztem, mert valami mégis rémlett, s kiderült, mennyire mellé lőttem. Anne élt, szenvedett és igenis meg kellett védenie a függetlenségüket. Ettől máris másképp láttam az egészet, viszont a tudatalattim továbbra is kitartóan küzdött ellene, emiatt sem éltem bele magam teljesen, de ez nem az írónő hibája, hanem az én makacskodó fantáziámé. A cselekmények szerencsére tökéletesen kompenzálták nálam ezt a hiányérzetet.
Amin azonban sajnos sokszor ténylegesen fennakadtam, az elgépelések és helyesírási hibák sokasága. Nem értem, hogyan adhat ki egy ilyen ismert kiadó a kezei közül olyan munkát, amiben ennyire egyértelműek és szemet szúróak a hibák. Kinyomtatták, mintha nem is olvasták volna át rendesen csak elküldték és megjelent. Szörnyű! Mire tényleg beleélném magad a történésekbe, kizökkentett. De még itt sem adtam fel. A másik könyvet sem hagytam abba, aminél ugyanezeket tapasztaltam, pedig az tartalmilag is rendesen alul marad a Gyilkos kegyelemhez képest. Úgy voltam vele, túl fogok jutni rajta, elmondhatom, elolvastam és majd tovább lépek. Sikerült elolvasnom. Hohó, de még mennyire, hogy sikerült! Olyan elsöprő erő lakozik azokban az oldalakban, szinte még mindig a hatása alatt állok, napokkal a lezárás után.
Ha eltekintünk a kellemetlenségektől, valami olyasmit fedezhetünk fel, amihez foghatóval én legalábbis ez idáig még nem találkoztam. A cselekmény fő fonala egy esélytelennek látszó küzdelmet mutat be, majd csatlakozik hozzá még egy,  kettő összefonódik, s több hasonlóságot fedezhetünk fel Anne és Ismae sorsában. Nem tudjuk eldönteni, melyik szálra fordítsunk nagyobb figyelmet, mit helyezzünk a fókuszba, mert lehetetlen egyik a másik nélkül, ahogyan haladunk előre, úgy bonyolódnak, változnak, fokozódnak az izgalmak, persze, mi csak kapkodjuk a fejünket, nehogy lemaradjunk valami fontosról. Egyszer sajnálkozunk, aztán idegesek vagyunk, majd nevetünk és együtt is érzünk. Duval és Ismae kapcsolatánál például nekem mind a négy megvolt, ahogy változtak, nyíltak egymás felé, úgy változtak az én érzéseim is, de a teljes műben megfigyelhető ez a hatás.
     Kiemelkednek a szerethető szereplők, nem hagy az írónő sok választást, kerek-perec kimondja, melyik oldalra állunk és kit kell utálnunk. Azért ismerjük el, nekünk sem jut eszünkbe tiltakozni.
A szerethetőek közül viszont bőségesen válogathatunk. Annyi irányból meg lehet közelíteni őket, hogy bármelyikben találhatunk valami kiemelkedőt, amiért őt válasszuk a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Nehéz azonban egyet találni, hiszen annyira különbözőek, s mégis sok bennük a hasonlóság. Persze az is lehet, aki elsőre szimpatikus volt az a végére negatívumként szerepel a szemünkben.

     A borító színvilága, úgy összességében az egész rendben van, tetszik és szívesen nézegettem, ahogy a polcról is levettem, levenném bármikor. A lány, aki a borítón szerepel, nem feltétlenül érzem szükségesnek az ottlétét, de tény, nagyon jól illik az összképbe, a teljes sorozatnál a „hősnők” kerültek a borítókra, ami nem rossz elgondolás. Szerencsére nem csak arcokat láthatunk, hanem teljes alakos ábrázolást és ez a megvalósítás egészen pozitív élmény nekem, aki amúgy nincs oda a szereplőkért a borítókon. A külföldi és a magyar változat, esetleges kisebb eltérésekkel, de megegyezik, nem kellett újat alkotni, az eredeti az igazi, ezt be kell látnunk.

Kedvenc karakter: Sokat gondolkodtam, kit emeljek ki, mivel, mint már említettem, mindenkiben van valami, amit szeretek, mármint a jókat értve, a rosszakat most kivételesen én is utáltam, ahogy annak lennie kell. Viszont nem maradhat ki az első helyezett, aki nagy töprengések árán Anne lett, a hercegnő. Duval és Ismae is küzdött ezért a posztért, aztán a végére mégis a szerencsétlen sorsú, fiatal, ám korához képest bátor lány legyőzte őket. Több hasonló történetet is olvastam, ahol a hercegnőnek, királynőnek, harcolnia kell a jogaiért, mégis Anne áll hozzám a legközelebb mind közül. Tetszik a kitartása, hogy szembe mer szállni a világgal és, hogy mer álmodni, reménykedni. Ez ritka tulajdonsága az uralkodóknak vagy a leszármazottaiknak, legalábbis, a szépirodalom szerint.

Kedvenc jelenet: Úgy tűnik a love-story engem is megfogott, bár nem teljesülhetett be a szerelem, azért Anne boldogságának lehetőségéről jól esett olvasni. A sok nehézség után megérdemli a boldogságot.

Összegzés: Vannak hibái, vannak gyengébb részei, mégis, ha engedjük, hogy beszippantson, akkor a könyv utolsó szaváig a rabjai leszünk. Minden leírás tökéletes, tartalmilag. Ha a második kötetben a hibák száma mérséklődik vagy netán meg is szűnik, akkor jó eséllyel pályázik eme sorozat a kedvenceim közé. Amint ismét szabadulok az iskolából, be fogom szerezni a második részt. Sőt, olyannyira lenyűgözött, hogy a megvásárlásán, beszerzésén is gondolkodom, pedig ez eddig csak a Vörös pöttyösöknél volt egyértelmű, szóval nagy szó, hogy ez is megfordult a fejemben. Olvassátok! :)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés