Kétkedve pislogtam a könyvre, miután elől-hátul végigmustráltam a borítóját. Ez talán az első olyan mű, aminek tetszik a fedőlapja úgy, hogy azon egy hús-vér élőlény arca látható. Volt már nem is egy értékelésem, ahol kifejtettem ez irányú ellenszenvet, s most végre akadt egy, ami megváltoztatja évek óta tartó negatív hozzáállásom. Na, azért azt nem mondom, hogy innentől mindet szeretni fogom, de ez tetszik, igen.
Nem biztos, hogy Miát pontosan így képzelném el, viszont ez lágy, harmonikus színeivel egyszerűen összeillik a kettő, a lány telitalálat volt hozzá. Nincs túlcifrázva, agyon zsúfolva, hanem olyan egyszerű az egész, mégis kifejező és annyi pozitív érzést ébresztett bennem, hogy nem hagyhattam ott a könyvtárban. Nem is bántam meg egyébként.
     Olvastam róla hideget-meleget, de nem igazán tudták befolyásolni a döntésem, nem fojtották el a kíváncsiságom, talán inkább fokozták, mert képes volt ennyire megosztani az olvasóközösséget. 
Az eleje nem hazudtolta meg a fülszöveget, Mina szinte idegesítően szerencsétlen, de legalább tisztában van vele, hogy nem őrült, hanem ennél többről van szó. Érdekes, ahogyan balszerencsés beleépült az életébe, milyen könnyen együtt tud létezni vele, szinte nem is bosszantja, mert megszokta.
Aztán a Történet "kezébe veszi" a dolgokat, egy egyszerű bénázásból életmentő lavina indul el, majd a titkos szerelem is rivaldafénybe kerül, akárcsak egy titokzatos segítő is. Mégsem sablonos. Már az elejétől érezzük, valami nem stimmel ezzel a tökéletesnek tűnő kapcsolattal, túlerőltetett ez az idilli boldogság, amit Mina érezni kezd, nem lehet igaz. Ez nem gyengeség, nem a "poén lelövése", amikor előre tudjuk, mire számítsunk a továbbiakban, hanem ad egy különleges fűszerezést neki, ami miatt csak még inkább folytatni akarjuk. A szereplők sem különlegesek, korrekt leírással, reális, átlagos karaktereket ismerünk meg. Jó, igen, Bródy és árad kihangsúlyozottan helyes, fiatal,  herceg-szerű meg minden, de mégsem esett az írónő túlzásokba. Ettől még odavagyunk értük, ez nem is kérdés.
Mina nevén csak a végén akadtam fenn kicsit, meglepett az anyja választása, hiszen, ha még akarom óvni a lányom valamitől, akkor nem pont arról fogom elnevezni, aki miatt belekeveredett, akitől kb. az egész indult. Tuti, elkerülése a legkisebb hasonlóság is. Ezt leszámítva Mina is egészen szerethető, mondhatnám úgy, egészségesen bosszantó. Nem is tudnék hirtelen olyat mondani, aki az itteni szereplők közül ki írta volna az utálatos. Még a fő gonoszunk vagy a farkasunk sem. Utóbbi nevén egyébként nagyon jót nevettem.  Annyira fantáziadús fordítás, némi iróniával értve persze...

Kedvenc karakter: Naná, hogy Jared! Motorozni, titokzatos, a maga módján kedves is, plusz a leírás alapján külsőre is örömmel legeltetném rajta szemeimet. Bár kezdetben tartottam tőle, kiderül, hogy ő is rosszfiú, de egy idő után már ez sem érdekelt. Attól kezdve, hogy színre lépett, mindenki más eltörpült mellette. Nem is tudom, mi lenne velem, ha ő kimaradás volna a sorozatból. Egyszerűen kell és kész!

Kedvenc jelenet: Megdobogtatta a szívem, kevésbé pozitív értelemben, mikor Jared Mina és Nan segítségére siet. Egy pillanatig pánikba estem, hogy ő ezzel távozik is a könyvből, miközben, mintha filmet néztem volna, pörögtek az események a papírokon, s a fejemben felvillanó képeken is. Csúnya, de hősies vég, hallani sem akartam róla.  A leírás annyira átadása a feszültséget, kevésbé jó fantáziával megáldottak, nem annyira vizuális típusok is simán beleélnék magukat.

Összegzés: A végkifejlet nagyjából kiszámítható volt, mégis meglepő, izgalmas történet született, ami gördülékeny, nem túlbonyolított. Az írónő nem akart nagyot alkotni, de, amit összehozott az robbant, ütött meg minden. Utólag visszagondolva rá is villannak be jelenetek, elfog egy kis izgatottság. Élveztem, szeretem és most akarom a folytatást!
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés