"- Inkább legyen halandó szívem – válaszolt Elena csendesen –, mint egy olyan, ami már képtelen érezni."

   Nehezen fogtam bele a második könyvbe, aztán még kevesebb kedvem volt a folytatásához. Ennek egy egyszerű oka van, ami szerintem majdnem minden könyvnél megfigyelhető: az első rész mindent visz!
Ugyanez van az Angyalvadász trilógiával. Az elsőben megismerjük a makacs, erős, tragikus családi körülmények közt felnőtt vadászt, aki mindig csak a lakásából nézhette az angyalokat, akik a tőle nem messze lévő épületben szálltak le vagy fel. Csodálta őket. Aztán jött egy nap és ő nagy feladatot kapott. Ebből jöttek izgalmak, az elfojtott szerelem, ami aztán a végére természetesen kiteljesedett és a megbízást is teljesítette. A második részben egy új Elenát ismerünk meg, aki igyekszik helytállni abban a világban, amibe Raphael bevezette, közben persze mindenki az életére tör, az arkangyalok sem egészen makulátlanok, stb... Ez még egészen jól is hangzik, nem?
Ehhez képest egy romantikus, kissé néha túl nyálas történetet kaptam, amiben a kis madárkát óvják még a széltől is, Raphael pedig állandóan babusgatja. Igen, ez is kell bele, természetesen ott a helye a lapokon, de a könyv nagyjából felét ez tette ki. A végére aztán alakultak események, mégis valahogy olyan összecsapottnak éreztem, az előzőhöz képest meg aztán pláne. Az írásmódját továbbra is imádom, a leírások annyira tökéletesek, hogy egyetlen szó után képes vagyok beleolvadni a világába. Hihetetlen!
   A sztori ugye nem lett nagy durranás, de a borítóját továbbra is szeretem, egyszerű, lényegre törő és világos. Nekem őszintén tetszenek az ilyenek. Nem kell, mindig egy sötét, borús képet bámuljunk az üzletek kirakatában ahhoz, hogy egy jó kis fantasy történetre bukkanjunk. Íme néhány verzió más országokból:

Kedvenc szereplő? Illium lépett elő a kedvencemmé, a kis kékszárnyú pillangó. Nem hiszem, hogy van olyan, aki olvasná azokat a részeket, amikben benne van és ne szeretné meg. Vicces, kedves, és bárkit le vesz a lábáról.

Kedvenc jelenet? Na, ez az, ami most kimaradt. Voltak benne érdekes, vicces részek, de úgy külön nem tudom kiemelni belőle egyet sem.

Zárásként: Mindenképp ajánlom ezt is, hiszen az első után ez egy jó kis levezetés, vagy pihenés lehet. Inkább az angyalokat ismerjük meg benne, az életüket a Menedéküket, kevesebb az akció, de érdemes elolvasni. Reménykedem benne, hogy a harmadik könyv ismét olyan lesz, mint az első. Így már megérteném és támogatnám, hogy egy cselekmény dús, egy mesélős rész legyen.
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés