A legutóbbi csalódásom után pontosan erre a könyvre volt szükségem. Cselekményekben gazdag romantikus, meghökkentő. Mostanság a vékonyabb könyvekkel is lassabban haladok, ez pedig  több mint 400 oldalas, mégis egészen hamar átrágtam magam rajta, ami köszönhető az írónő magával ragadó írási stílusának. Ha valamiért nem tudtam tovább olvasni, egyfolytában ez járt a fejemben: "Alig várom, hogy megnézhessek belőle egy újabb részt." Persze ilyenkor mindig emlékeztettem magam, nem sorozatot nézek, hanem könyvet olvasok, mégsem tudtam szabadulni ettől az érzéstől. A leírások pontosak, részletesek, a történések abszolút elképzelhetőek, minden tökéletes ahhoz, hogy elménk filmvásznán megjelenhessen, mint többrészes sikersorozat.
   Belül is és kívül is kiváló. A borítója egyszerű, ami különösen tetszik, mert manapság nagyjából minden második borítón arcok, testek, egyszóval személyek díszelegnek, s ezek többsége valahogy nem képes annyira belopni magát a szívembe, mint mondjuk ez. A magyar verzió tehát számomra a teli találat, ha meg kéne neveznem egy második helyezettet, az talán a thai lenne, tetszik a színvilága. Az indonéztől majdnem kiestek a szemgolyóim, annyira ledöbbentett. Egyszerűen nem tudom megfogalmazni a negatív véleményem, ahogy a lengyelnél vagy az olasznál sem, de biztosan utolsó helyen kullogna az indonéz. Szerintetek nem rontották el? Olyan nyálas, romantikus, csöpögős izét kreáltak belőle, amit a polcról se vennék le a könyvtárban, nemhogy a könyvesboltba rohannék megvenni.
Ami még nagyon tetszik a magyar verzióban: világos színek! Igaz, csak a fele olyan, mégis valahogy egészen más hangulata lesz tőle, mint a mostanság annyira elterjedt "divatban": ami fantasy és netán még vámpíros is, az mind sötét hangulatú kell, hogy legyen. Annyira ritka a másmilyen. Ilyen szempontból a világ minden pontján, ahol megjelent, átformálták, színesítették, szinte két megegyező borítót sem tudtam találni. Az angol egyik variációja, a spanyol és a portugál az, ami egyezik, ezen kívül mind más, mind egyedi. Ezért nagy-nagy piros pont a borítók tervezőinek (az indonéznek is, de csak emiatt).
   Visszatérve a könyv belő tartalmára, több pontot is tudok mondani, ahol meglepődtem. Az angyalok és vámpírok világa ilyen szemszögből sehol máshol nem látható, úgy teremtette meg az írónő ezt a világot, ahogy ezelőtt senkinek eszébe sem jutott. New York arkangyala? Az emberek között "járnak"? Vámpírok, mint angyalok szolgái? Vámpírok a napfényben és még csak nem is csillognak? Egyik döbbenetből estem a másikba, valahol a könyv egyharmada után kezdtem magamhoz térni, mikor már nagyjából minden alapvető részletet megtudtam. Azért a maradék oldalak is bőven tartogattak "padlón koppanós" információt. A megszokott szerelmi történet elmaradhatatlan kellék, Elena és Raphael közötti vonzalom előre kiszámítható, s mégsem sablonos. Az arkangyal vonzódik egy halandóhoz, ettől ő maga is kicsit azzá válik és a több évszázados létezés után egyetlen halandó vadász képes megváltoztatni az életét.
Elena határozott nő, erős, makacs és olyan megnyilvánulásai vannak, ami egy vagány vadászhoz elengedhetetlen. Legalábbis ezt mutatja a világ felé, ezt beszéli be magának, miközben az egész történet alatt szinte az ellenkezőjét érezzük. Bizonytalan, aggódó, akinek kell az irányítás, aki meg akarja mutatni, mégis kell neki a löket ahhoz, hogy elinduljon. Raphael olyan könnyen irányítja, szinte észre sem vesszük, ahogy ő sem. A személyisége ilyen nézőpontból kettősnek nevezhető, van az Elena-féle elképzelés és a valóság. Eddig az ilyen vámpírra vadászó hölgyemények mind erősek voltak és nagyszájúak, nehéz volt őket irányítani, de Elena más, ő csak látszatra olyan, mint az átlagos vadászok, belül, mélyen másként érez. Ezt az érzést hozza elő belőle a kemény, ellentmondást nem tűrő arkangyal, aki nem mellesleg egy félisten képét vetíti elénk. Erős izmos test, fekete haj, gyönyörű kék szemek és még a szárnya is: Ó, anyám! Melyik nő ne akarná megérinteni a szárnyait?! Tökéletes, mégis sebezhető, amitől ő is kikerül a sablonosság átka alól. Szerintem minden szereplő egyedi, mind más, mint az eddig megszokottak. Nehéz konkrét párhuzamot találni bármelyik hasonló sztorival, mert egyszerűen nincs vagy annyira halvány, hogy emberi szem nem is láthatja. Ez is az angyalok egy újabb trükkje lehet ellenünk...

Kedvenc karakter: Két kedvencem van, az egyik egyértelmű: Raphael. Indoklásom fentebb olvasható, nem fűznék hozzá több nyálcsorgató megjegyzést. A másik karakter Dimitri, aki egy beteg, szadista, perverz állat! Vámpír, aki tökéletesen tudja, hogyan kell megbolondítani egy nőt, szerintem a különleges képességére sincs szüksége hozzá. Az Elenával való viselkedése, és az egész jelenléte a könyvben olyan szükséges pont, ami nélkül nagy hiányérzetem támadt volna. Remélem még sokszor találkozom vele.

Kedvenc jelenet: Kemény feladat kiválasztani egyet a sokból, ezért sem fogok konkrétan megjelölni belőlük, hanem összességében mondanék: Dimitrij-Elena szócsaták kitörölhetetlenek az emlékeimből. Dimitri állandóan befolyásolni akarja Ellie-t, aki ezt nem igazán tudja értékelni.

Összegzést most nem írok, helyette jöjjön két nagyon jó idézet a könyvből:

"– Szükséghelyzet volt. A vámpír le akart fektetni. Én visszautasítottam. Ő üldözni kezdett.
(…)
– Pontosan hogyan utasítottad vissza az ajánlatát?
– Elvágtam a torkát."
(szegény Dimitri!)

"…De hát neked meg tollaid vannak.
– Igen.
– De az angyalok nem teremtenek angyalokat.
– Hát akkor én mi vagyok? Resztelt máj?"
(Sarah hosszú idő után újra találkozik barátnőjével)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés