6. fejezet

     Kötöttünk Sammel egy egyezséget, ha mindig elmondja, hol találom meg, amennyiben erre szükség lenne, elengednem napközben, bármennyire nehezemre esik is. Az éjszakáért ennyire nem lázadozott, hagyta, hogy elkísérjem, már, ha kedve támadt kimenni, mert ez a sok ismeretlen, s mostantól megismert újdonság félelemmel töltötte el, amit nem csodálok. Tehát ezzel kíméletük meg egymást a felesleges feszültségektől. A harmadik nap után úgy tűnt, kezdi megszokni a kialakult helyzetet. Az apja továbbra sem kereste, igaz, fogalma sincs, merre kellene, mivel nem volt magánál túlzottan a legutóbb. Legalább tőle nyugtunk van. Nate is felébredt, némi vérveszteséggel lábadozik abban a lakásnak nevezett szemétdombban. Így hát az élet halad, az egyetlen "ember", aki kimaradt az előbbi felsorolásból, hát, őt azóta se sikerült felhívnom. Meredith fenyegetőzik minden félét össze-vissza, de tudom, sose tartja be.
- Hihetetlen, több mint egy hete elment - Meglepő módon Meredithet jobban kiakasztotta Jeremy távolléte. Fejemben persze egyből több válasz is megfogalmazódott, némelyiktől kuncognom kellett. - Hívtad már?
- Egyszer, de kinyomta. Biztos, komoly oka van, amiért ennyire eltűnt. - Igyekeztem lenyugtatni, már, ha őt ilyenkor le lehet.
- Eltűnésről jut eszembe... - Megint kezdi. - Ne csodálkozz, ha a napokban felhív egy ismeretlen szám.
- Megadtad neki a számom?
- Ő elkezdte, neked illene folytatni. Tudod, úgy illik, vagy micsoda. - Egyszerre haragudtam rá és örültem neki, bár ezek után elkezdhetek valami nyomós indokot keresni, amiért nem hívtam. A földet bámulva elemeztem lehetőségeimet.
- Jó, oké, igen - Pillantásom a csuklómon lévő órára esett, azonnal felpattantam. - Mennem kell, Sam megnyúz, ha megint elkésem.
- Ha nem tudnám, hogy ez más, esküdni mernék, köztetek van valami.
- Ne butáskodj - legyintettem zavarom leplezve. Felkaptam a törölközőm és az alagsorba indultam. Mi abszolút kihasználjuk a ház helyiségeit, a pincénk egyben vendégszoba, általam elnevezett "dühöngőt" és egy medencét takart, ha valaki lejön ide, nem mondaná meg, hogy egy pincében áll.
- Késtél! - Sam az ajtónak támaszkodva várt, szemmel láthatóan türelmetlenül.
- Neked is jó estét - mosolyogva puszit nyomtam bosszankodó arcára. - Simán bemehettél volna.
- Nélküled?! - szemét forgatva lökte be az ajtót, a lámpa egyből felkapcsolt, ettől egy pillanatra ledermedt, aztán lenyugodva beljebb lépett. Követtem a székekig, ledobtam a cuccom és kicsit lassan, de levettem a köntösöm, ami alatt a fürdőruhámba bújt én rejtőzött. Nem vagyok túlzottan szégyenlős fajta, előtte azonban valamiért sokkal jobban kijött ez a zavartság. - Az mindig ott volt?
- Mire gondolsz? - fordultam felé kíváncsian.
- A hátadon a két heg - értetlenül, sűrűn pislogtam rá. Egy ugrással mögöttem termett, visszaforgatott, mikor követni akartam. - Eddig fel se tűnt?
- Eddig nem volt ott! - próbáltam elérni, felülről, alulról, míg ujjam hozzá nem ért. - Ez szörnyűnek tűnik.
- Elég csúnya. Mintha a szárnyaid... - Szemem sarkából láttam, hogy felemeli a kezét, a következő mozdulatát viszont beszippantotta a feketeség. Vákuumként berántott a sötét űrbe, még sikolyom is benn akadt. Aztán vakító világosság támadt, zajok, beszédfoszlányok vettek körül, képek villantak elém fehér ruhás nőkről, félmeztelen barna nadrágos férfiakról és a közös mindűkben, a hátukból kinőtt szárny. Rám néztek néhányan, szemük hófehér volt, szájuk csodálkozásra nyílt. Megszólalni se tudtam, mert az egész felgyorsított filmként kezdett peregni, míg újra megragadott a feketeség és most már képes voltam kiáltani. Hangom visszaverték az alagsor szürke falai. Lábam elgyengülve rogyott össze, előrébb léptem, s mire látásom kitisztult volna, egyensúlyom vesztve a medencébe zuhantam. Fuldokolva nyeltem a vizet, míg egy kar meg nem fogott. Görcsösen kapaszkodtam a medence szélébe, köhögésem aligha segített légzésemen. - Te angyal vagy!
- Te is láttad? - jutottam szóhoz nagy sokára. Kihúztam magam a vízből, elterültem a hideg kövön.
- Újabb jel? - kérdezett vissza, s mellém heveredett. Gépies mozdulattal bólintottam. A vállamba nyilalló égető érzéstől elkerekedett a szemem, felültem, oda kaptam a kezem. Kérdő nézését látva óvatosan elhúztam ujjaim és lenéztem. Valamiért már meg sem lepett, amit láttam. A behegesedett jel égett, mintha parazsat raktam volna rá, ám mindez eltörpült amellett a tény mellett, teljes jogú őrangyallá léptem elő. - Fejezd be! Komolyan, megijesztesz!
- Szerinted direkt csinálom?! - förmedtem rá. Szerinte nekem van bármilyen beleszólásom a történtek alakulásába, mindent kézben tartok. Áldozat vagyok, a fenébe is!
- Hányszor történik még ez? - folytatta tovább mérgemet figyelmen kívül hagyva.
- Nem tudom! Nem tudom! Fogalmam sincs! Eddig azt hittem, ez is lehetetlen! Olyan kérdéseket teszel fel, amire nem tudok válaszolni, fogd már fel végre, hogy ezek nekem is újak! - kiakadtam. Percnyi különbséggel két dolog is megváltozott, vagy talán már napok óta jelen volt, csak eddig nem akadt ennyire nyilvánvaló bizonyítékom.
- Oké, ne haragudj. Igazad van. - Megváltozott hangsúllyal szólalt meg, a kezemért nyúlt, hagytam, hogy megérintsem. A kellemes nyugalom szétáradt bennem, közelebb csúsztam hozzá és megöleltem. Átkarolt, elég fura szituáció lehetett ez, de, aki tudja, milyen kötelék köt minket össze, annak ez nem meglepő. - Hány ember mondhatja el magáról, hogy ilyen jóban van az őrangyalával?
- Gyanítom, az utálat nem megszokott nálunk - mosolyodtam el. - Azért még meg tudlak verni úszásban.
- Tényleg? Na, mutasd! - játékosan megcsípett, aztán felállt és bevetődött a vízbe. Nevetve ugrottam utána, alig tudott arrébb úszni. - Hé!
- Gyere teknőc, megmutatom, hogy kell ezt csinálni! - lábammal direkt lefröcsköltem, ahogy elúsztam mellette. Oda se figyeltem, mit reagál erre, pontosan el tudtam képzelni.
     Az egész ház zengett tőlünk, nevetésünk áthatolt a falakon, eszünkbe se jutott visszafogni magunkat, mivel fuldoklottunk a nevetőgörcstől.
- Ilyen jókedvű fogadtatásra nem számítottam - A hang irányába pördültem, s a következő pillanatban már repültem is az érkező felé. Jeremy felkapott a földről, szorosan átöleltem.
- De jó, hogy itt vagy végre - belenéztem gyönyörű fekete szemeibe, amelyek mindig ámulatba ejtenek. Meglepettséget véltem bennük felfedezni. Ezt zavartság és elgondolkodó köd váltotta.
- Mi történt veled? - Kihúzta nedves hajam az arcomból, hogy jobban megnézhessen.
- Erről beszéltem múltkor, csak rám csaptad a telefont - hangomban bujkált némi szemrehányás.
- Mi? - kizökkent. Nehéz kibillenteni a megszokott egyensúlyból, de nekem azért egyre gyakrabban sikerül. Mögém pillantott, Sam pulzusa feljebb szökött, éreztem a félelmét.
- Ő nem tehet róla - megszorítottam a karját, hátha rám is figyel végre, mert egyértelműen szerencsétlen srácot igyekezett tekintetével átdöfni. Mikor újra engem nézett elengedtem a karját, körmeim nyoma ott díszelgett rajta néhány másodpercig. - Szóval, beszélhetünk valahol, vagy továbbra sem váltasz velem két szónál többet?
- Persze, menjünk - kezével az emelet felé intett, hivatalosabbnak tűnt tőle a dolog, mivel a dolgozószobájába irányított ezzel az egyszerű mozdulattal. Néha úgy érzem, túl jól ismerem. Ahogy elhaladtam Sam mellett, óvatosan megfogta a kezem, ezzel megállítva egy pillanatra. Fejemmel "nem"-et intettem és kicsúsztattam ujjaim az övéi közül. Határozottan fogta meg őket ismét, de Jeremy torokköszörülése hatással volt, elengedett.
- Később beszélünk - suttogtam, holott biztos, tök feleslegesen tettem. Végignézte, ahogy mi felmegyünk, aztán eltűnünk a fal mögött, amit viszont nem látott, az a beterelő mozdulat Jeremy részéről. Rosszallóan fordultam hozzá, de nem törődött vele. Hangosabban csukta be mögöttünk az ajtót, mint szokta. Kezdtem félni tőle, mit fogok kapni azért, ami tulajdonképpen abszolút nem az én hibám.
- Nos, hogy is volt ez? - nekidőlt háttal az asztalnak, karjait összefonta mellkasán.
- Fogalmam sincs. Találkoztunk, megmentettem, a többi jött magától. - leültem a fotelbe szemben vele, s igyekeztem a lehető legártatlanabb arcot vágni, ami csak tőlem kitelt.
- Bővebben is kifejtenéd?
- Nincs más info, mint amit eddig elmondtam - Felálltam és elé lépdeltem. Megfogtam a vállamnál a ruhám, és arrébb húztam felfedve ezzel az új hegem - Plusz néhány apróság. - Közömbösségem némi ijedtséggel párosult, ahogy előttem termett.
- Erről miért nem szóltál?! - idegességi hulláma mellbe vágott, hátrébb kellett lépnem miatta.
- Mert lehetetlen volt elérni, mivel képtelen voltál felvenni azt az átkozott telefont?! - hasonló hangerővel válaszoltam, mint ő, ez meglepte, egyből visszafogta magát.
- Van még valami, amit látnom kellene, igaz? - Tudtam, mire gondol. Hátat fordítottam neki, és még lejjebb húztam a ruhát, felfedve ezzel a hosszúkás heg egy részletét. Felszisszent, aztán megköszörülte a torkát.
- Csak ne érj hozzá, légy szíves, mert annak az előbb se lett jó vége - Felvillantak fejemben a látomás részletei, kirázott tőle a hideg. Anélkül, hogy láttam volna, tisztában voltam a kérdő ábrázatával. - Sam megérintette és... nem tudom szavakba önteni, amit láttam, mintha a képzeletem játszott volna velem, meg vele is.
- Látta a beavatásod? - Rajtam volt a sor, hogy meglepődjek, de ezt nem rejtettem el előle, nyíltan szembefordultam vele. - Tehát nem olvastad el, amit feladtam neked. - Más helyzetben lehet emiatt bűnbánóan elvörösödöm, de most ugyanolyan meredten néztem rá várva a folytatást. Felsóhajtott. - Az angyalok többféle osztályba sorolhatóak, mint ezt már mondtam neked régebben. Lehetnek őrzők, figyelők, sugalmazók vagy akár bukottak is, mint azt te magad is tudod.
- Igen, az apám - mondtam halkan, s figyeltem rá tovább.
- Pontosan. A teljes értékű angyalok vagy halálukkal válnak azzá vagy már teremtésüktől fogva azok, te viszont egy rendkívüli alkalom áldozataként születtél, így neked elméletben nem adatna meg az a lehetőség, hogy a teljes jogú angyalok közé kerülhess. Nincs a történelmetekben túl sok feljegyzés olyan fél angyalokról, akik aztán bármelyik osztályba bekerültek, hiszen ez megengedhetetlen és elfogadhatatlan. Kivételek persze vannak, ahogy most te is. Nem tudják megmagyarázni, hogy ez miként vagy miért is történhet, egyszerűen a sors emel ki titeket a többiek közül ily' módon. Ez persze sok angyalnak nem tetszik, de a legtöbben beletörődnek idővel.
- Ó - meglepetten pislogtam, közben igyekeztem feldolgozni az információkat. - De mit jelent az, hogy "a beavatásom"? Képeket láttam, semmi ceremónia vagy akármi más.
- Eddig csak azoknak az angyaloknak voltál látható, akik tudni akartak rólad, mostantól bármelyik pontosan tudni fogja ki és mi vagy, fel fognak ismerni. Eddig te sem vetted őket észre. A beavatás tulajdonképpen, ha egyszerűen akarom megfogalmazni nem más, mint egy szintlépés, egy kiemelkedés, amikor leveszed az álcád és felfeded önmagad. Akiket láttál azok téged is láttak, innentől pedig rajtad fogják tartani a szemüket a figyelők.
- Remek, tehát olyan lettem, mint egy őrizetben lévő elítélt? - A hasonlat nem pont a legtalálóbb, ám kétségtelenül nyugtatanító a tudat, innentől figyelnek, bárhová megyek is.
- Egyesek szemében tüske lettél, de a figyelők inkább újoncként tartanak szemmel, hiszen most kezdted, még rengeteget kell fejlődnöd - felálltam a fotelből, kissé ingatagon, a hallottak kicsit letaglóztak. - Ne aggódj, minden rendben lesz, itt vagyok melletted és segítek. - kezét a vállamra tette, mire én a nyakába borultam. A támaszom kezdett újra visszatérni, megint volt kiben bíznom, hiszen azt mondta, velem van, nem ítél el, nem utál, s mégis valamiért megmaradt a bizonytalanság bennem, kételkedtem szavai teljes hitelességében. - Sammel mi a helyzet? - kérdezte némi csend után, mikor elhúzódtam tőle.
- Neki sem egészen tiszta, mi is folyik itt jelenleg, de néhány napja már nálunk lakik - félve néztem rá a mondat befejezése után, de beleegyezően elmosolyodva bólintott. - Az apjával volt egy kis nézeteltérésünk, utána ide jöttünk és... Jeremy, nem szeretném, ha visszamenne. Ütötte, verte, nagyon rossz állapotban találtam rá, és a barátjánál se maradhat, mert az a hely valami borzasztó, plusz Nate beleviszi mindenféle őrültségbe. Múltkor a Katlanba vitte, utána nekünk kellett a srácot hazavinni, mert hagyta magát ájulásig lecsapolni... - Hadartam az érveket, az utolsónak a közepén azonban elakadt a szavam. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, esküdni mernék, a feje lilás-vöröses árnyalatban változott. Az érzéshullám ellenben tökéletesen érthető volt, majdnem visszalökött a fotelbe.
- Megint elmentél oda? Nem emlékszel, mi volt legutóbb?! Ha nem vagyok ott, megölt volna! - haragosan nézett a szemembe, hiába akartam elkerülni tekintetét, nem engedte. - Világosan megtiltottam neked, hogy akárcsak a közelébe menj annak a mocskos helynek!
- Tudom, én csak... - felemelte a kezét, ezzel elhallgattatott.
- Nincs "én csak"! Soha többet ne merj a közelébe menni, megértetted?! - hangja félelmetesen dübörgött, a szoba falai is visszaverték, egészen megijedtem tőle.
- Igen - Nehéz ennyire felhúzni, de általában nem is próbálkozom vele, mert ezek a kitörések előhozzák belőle azt a rémisztő vadállatot, ami után az embert hetekig rossz álmok kergetik, mert a tekintete, a szavainak ereje befészkeli magát az elmébe és képtelen vagy szabadulni tőle. Kezeimet ökölbe szorítottam, körmeim tenyerembe mélyedtek. Kellett valami, ami segít összpontosítani, másra terelni a figyelmem, s mi lehet erősebb a félelemnél? A fájdalom. Legalábbis az én esetemben.
- Kifelé! - meghökkenve néztem rá. - Azt mondtam kifelé! Még el kell intéznem valamit! - felhúztam a nyúlcipőt, szinte kiszaladtam az ajtón, nyíl egyenesen belerohanva Sambe. Ott várt rám, érkezésemre fordult felém, s aztán majdnem hátraestünk mindketten.
- Minden ok? - Homlokom mellkasához nyomtam, szusszantam kettőt, s kiléptem az öleléséből.
- Azt hiszem - leheltem egy sóhaj kíséretében.
- Mehetünk? - fejével a szobáink felé intett.
- Egy pillanat - a nyakamból hiányzott valami. Sikerült bent hagynom a törölközőm, remek. Gondolkodtam, később jöjjek-e vissza érte vagy most próbáljam meg kihozni, de talán olaj lenne a tűzre, ha bent hagynám és megtalálná. Utólag belegondolva, ez egy ritka béna kifogás volt, mivel az igazság az, valami arra ösztökélt, menjek oda hozzá, ha másért nem is, egy reménytelen bocsánatkérésért, talán lenyugodott annyira. Óvatosan sétáltam az ajtóhoz, hallgatóztam egy kicsit, majd lassan benyitottam. Elég volt résnyire nyílnia, máris megkövültem. Fel se tűnt neki, ellenben minden mást hallottam, amit elvileg természetesen nem kellett volna. A résre tapadtam, kirázott a hideg.
- Ahogy mondom, megtörtént - mondta, s hallgatott, mert a vonal túlsó végén lévő illető beszélt, szerintem. - Már nincs mit tenni, nem ölhetsz csak úgy meg egy ártatlan halandót, mert rosszkor volt rossz helyen, ez nem lenne túl etikus. - újabb csend - Caterina nem tud semmiről, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Roman, el kell tűntetnünk a fiút, nincs más lehetőség. Olyan helyre, ahol nem találja meg.
- Jézusom!- elléptem az ajtótól. Kezem számra kellett szorítanom, nehogy felsikítsak. Jeremy el akarja rabolni Samet! Azért volt így kiakadva, mert nem akarta, hogy ez legyen!
- Mi az? - csak fokozta a késztetést, hogy a vállamra tette a kezét. Gyors iramban közeledett felém egy érzelemhullám, berántottam Samet a két lépésre lévő szekrény mögé, s ebben a pillanatban kinyílt a dolgozószoba ajtaja. Mindkettőnk száját befogtam, egészen össze kellett préselődnünk, mivel, ha meglát, garantáltan lebukunk, rájön, hallottam mindent és még a végén előrébb hozza a tervet, mint ki tudnék találni valami. Egyáltalán, miért bántja őt Sam jelenléte? Sosem ártott neki, sosem tett ellene semmit, nincs oka rá. Nagyon remélem, ez csak egy hülye félreértés. Jeremy újra bezárkózott, mi kiléptünk a rejtekhelyünkről.
- Mi volt ez? - vont kérdőre azonnal. Nem tudtam, hol kellene elkezdenem.
- Hosszú történet. Menjünk innen, jó? - megfogtam a kezét és átmentünk a hálószobámba. Azt hiszem, valami széttört bennem akkor, egy egész életet romba döntött, amit hallottam. Eszembe se jutott másra gondolni, mint a legnyilvánvalóbb dologra, vagyis, hogy Sam szúrja a szemét. Jeremy megismerkedésünk óta teljes bizalmam élvezte, s most elég ennyi ahhoz, hogy kételkedni kezdjek benne.
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés