FrissítésSúgó

L	2015.07.29. 13:38 -
	Kedves, aranyos, vicces lány, aki kissé (nagyon) ügyetlen, de imádja a kutyákat, a kutyáit és persze roppantul szerelmes. Pontosan ez a sűrű, rózsaszínes köd vette rá arra, hogy otthagyja Kanadát és Jacksont keresve egy egászen új, ismeretlen helyen próbáljon meg boldogulni immár egyedül, s mégsem magyányosan.

[9-1]

L	Előzmény | 2015.07.29. 18:19 - #10

I. Canine Leader Tábor előbb tópart, majd tűzrakóhely 2015.07.05.   Astrid: Annyira izgatott voltam! Két nap késéssel érkeztem a táborba, ami a nénikémnek több telefonhívásába került, de segített és el is hozott. Scrooge össze-vissza ficánkolt a szállítóboxban, egy percre sem tette le a fenekét, Rado bezzeg kényelmesen elterült az ülés maradék részén és vígan végighorkolta az utat. Én nem beszéltem sokat, csak tulajdonképpen az első másodperctől az utolsóig, majd elköszöntünk és csomagjainkkal megálltunk a táborhely szélén. Nem tudom, minek örültem volna jobban: Ha az első, akit meglátok ő maga, vagy ha meglephetem még jobban. Minden esetre egy fiatal férfi jött elém, egy nagyon szép fehér kutyussal, akinek olyan csodálatosan kék szemei vannak, hogy az valami hihetetlen! Segített kihalászni a törpét a boxból, aztán a csomagjaimat is cipelte helyettem, mivel két kutyával amúgy is nehéz közlekedni, ugye. Miután a rövidke úton felvázolta a szabályokat, magamra hagyott, én pedig alig negyed órát töltöttem a holmik kicsomagolásával, aztán a két kutyát ismét pórázra csatolva kiléptünk a fahézból. - Na, vajon merre lehet srácok? - Kérdeztem lepillantva rájuk, ők pedig várakozóan néztek vissza rám. Aztán random elindultunk, a flexi póráz villám sebességgel kipörgött, ahogy Scrooge kilőtt, de megtorpant, mikor elérte a végét. Rado a rövidebb pórázon mellettem döcögött. Hirtelen egy tó tűnt fel előttünk, azt hiszem Davide mesélt róla, hogy itt van a tábor mellett, de nem gondoltam, hogy ennyire közel. Körbenéztem, hátha látok, valakit, esetleg pont Őt... Jackson: Csak egy gyors sétára akartam elvinni Pacot, de végül inkább lementünk a tóhoz. Nem volt ott senki, úgyhogy elengedtem Pacot, én pedig leültem egy padra. Csak meredtem a távolba, néha-néha ránézve Pacora. Nagyon élveztem a vizet, úszkált néhány kört, majd kijött hozzám, és lefeküdt mellém. Hirtelen felállt, és minden izma megfeszült. Hátranéztem és egy lányt láttam a két kutyájával. Nem tudtam, hogy ki lehet, úgyhogy megfogtam Paco nyakörvét, és vártam, hogy közelebb érjenek. Astrid: A napszemüveg szinte lecsúszott az orromról, amikor Rado megindult az egyik irányba, megrántotta a kezem, én pedig követtem a tekintetét és kiszúrtam a rottweilert, meg a mellette ülő srácot. A szívem akkorát dobbant, hogy szerintem tuti látványos volt, olyan rajzfilmbe illős. Reflexből a hajamhoz kaptam és kikaptam belőle a hajgumit. Anya szerint kövérít, ha összefogom, és ezt nem engedhettem meg magamnak. A napszemüveg fél arcom betrakarta, de azt hittem, meg fog lepődni. Tudja, hogy hogyan nézek ki, hiszen látta a képem... amit Amyvel lőttünk, mikor elmondtam neki Jacksont, talán... az arcmemóriája nem tökéletes, vagy van másik lány is, akinek pinchere meg a staffija van. Bármi lehet. Annyira elmerültem a bámulásba, hogy Scrooge majdnem elrántott. A flexi póráz megint hangosan kerregett, ahogy futni kezdett, hirtelen nyomtam rá a stop gomba, mire minden erejét beleadva megrántott. Nem hiszem, hogy finom falat lenne Paconak. Nagy levegőt véve indultam el feléjük, direkt nem szólaltam meg, és igyekeztem nem is rohanni. Pedig legszívesebben futottam volna. Rado és Scrooge kiszúrták a kutyát, aki szinték őket, és ha nem lettek volna olyan határozott terveim, talán még meg is torpanok félúton, de így bevallom... kicsit figyelmetlen voltam. Jackson: Amikor közelebbről megláttam a kutyákat, felismertem őket. A lánynak, akivel az interneten ismerkedtünk meg, pont ilyen kutyái vannak. Tudom, mert küldött róluk képet. A lányt is felismertem, amikor közelebb ért. Astrid. Először kissé megriadtam, majd örömmel közeledtem felé. Kedvesen tettem fel a kérdést, ami annyira izgatott. -Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem mosolyogva. Astrid: Ahogy közelebb lépdeltünk Jackson szemében láttam a felismerést. Innentől nem álltam meg,sőt felgyorsítottam és Rado meglepetten szedte a lábait. Mindketten annyira meglepődtek, hogy hova rohanok, még az se tűnt fel nekik, hogy elengedtem a pórázukat. Jackson nyakába ugrottam és szorosan megöleltem. - Úristen, de jó, végre! - Elragadtak az indulatok, na! Előfordul, ha hónapok óta azok kattogsz, hogyan találkozhátnál élőben is a nagy Ő-ddel, mert Jackson nekem az, ehhez kétség sem férhet, legalábbis az én részemről. Jackson: Figyeltem ahogy felém szalad, majd a nyakamba ugrott. Először kissé lefagytam, de gyorsan megöleltem szorosan. -Örülök hogy látlak, végre élőben is.-mondtam, és megpusziltam az arcát. Paco közben a kutyákat szaglászta. Jóba volt minden kutyával, egészen addig, amíg azok nem piszkálták. És akkor is csak ha parancsot kap rá. Ami jelenleg biztos nem fog megtörténni. Astrid: Azért egy kis idő után leesett, hogy nem kellett volna ennyire letámadnom szegényt, így elhúzódtam tőle, de nem bírtam levenni róla a tekintetem. Élőben még helyesebb, mint a képen! Meg magasabb is... Arcomról letörölhetetlen volt a széles mosolyom, annyira boldognak éreztem magam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Annyiszor végiggondoltam, hogyan is fogunk először találkozni, annyi féle lehetőséget gondoltam ki és most tényleg itt áll előttem. - Ő ott Paco? - fordultam hátra. Az én két drágám épp barátkozott az új ismerőssel, akiről már egyébként meséltem is nekik, de élőben ugye nekik is új ismerős. Odamentem hozzájuk és megfogtam Scrooge pórázát, Radoról pedig lecsatoltam a sajátját. - Gyere! - Szóltam rá a kisebbikre, aki szeretett volna tovább ismerkedni, de nem hagytam neki, ő ahhoz még túl pörgős. Rado óvatosan szagolgatta Pacot, aztán elindult utánunk. - Öhm... - álltam meg ismét Jackson előtt - Meglepetés! - tártam szét a karom nagy mosollyal. Addig eljutottam gondolatban is sokszor, hogy találkozunk, de azt sose kalkuláltam bele, hogy mit fogok mondani neki. Igazából azt gondoltam, majd jön magától, de most rám zuhant egy nagy adag zavartság és csak pislogtam meg mosolyogtam rá, s közben éreztem, mennyire zavarba jövök, lehet fokozni, az tuti. Jackson: Amikor elhúzódott tőlem, rámosolyogtam. Bár képről is nagyon szép lány volt, élőben még gyönyörűbb. Szóval egy ideig csak néztem rá, majd a kérdésére Pacora néztem. -Igen, ő az. Scrooge és Rado, ugye?-kérdeztem a kutyáira mutatva. Paco türelmesen hagyta magát megszagolni, majd ő is megszagolta őket. Nem volt valami játékos fajta, szóval az ismerkedés után visszaballagott hozzám, és leült. Elnevettem magamat a Meglepetés! felkiáltása miatt. -Hát, meglepődtem.-mondtam szemébe nézve. Nem tudtam levenni róla a szemem.-Ide fogsz járni a suliba?-kérdeztem rá, mivel még mindig nem értettem, hogy került ide. De azért örültem neki. Astrid: - Hát... Ha azt mondom, hogy igen, akkor nem fogsz valami megszállott üldözőnek tekinteni ugye? - Ezt hajtogatták otthon Amyék, amikor elmondtam, mire készülök. Akkor lehurrogtam őket, mert elképesztő nagy ostobaságnak hangzott, Jackson nem olyan, aki ezt így elhinné, vagy ilyennek látna. Vagy mégis? Így szemtől szemben, kicsit bizonytalabb voltam a dologgal kapcsolatban. Elvégre csak úgy felbukkantam, nem is tudott róla, és nem csak egyszerűen, hanem a táborban. Tényleg örül nekem? Magamban tépelődtem, egyre bizonytalanabbnak éreztem magam. Scrooge mellettem ugrándozott, szeretett volna ismerkedni, Rado ellenben elterült a földön és szuszogott az árnyékban. Neki ennyi mozgás az utazás után pont elég volt. Ha valaki ránéz, nem gondolná, hogy mennyire ügyes, ha edzünk, és mennyi energia bújkál benne. Inkább egy lusta kutyát lát, pedig ez a látszat aztán tényleg csal... általában.

L	Előzmény | 2015.07.29. 14:29 - #9

Jackson: -Nem, nem foglak. Azt hiszem.-mondtam nevetve. Kissé ugyan fura volt, hogy így felbukkant, de azért örültem neki, hogy itt van. Közelebb léptem hozzá, és elmosolyodtam. -Örülök, hogy itt vagy. Tényleg.-néztem a szemébe, és megfogtam a kezét.-Sokkal szebb vagy, mint a képeken.-mosolyogtam rá. Paco közben már az oldalára dőlt, és úgy figyelte a másik két kutyát. Nagyon melege volt, ezért egyszer csak felugrott, és berohant a tóba. Hátranéztem, és mosolyogva figyeltem, ahogyan a vízben úszkált. Astrid: - Akkor jó - Mondtam, pontosabban motyogtam, majd, ahogy közelebb jött és folytatta úgy indult be újra a szívem, ezerrel dübörgött, a fejem valószínűleg paradicsomra hasonlítóan vöröslött és egy kis hümmögésen kívül semmit sem tudtam kinyögni. Ennyi, ez nem volt benne a terveimben. Amúgy sem vagyok valami magabiztos típus, pláne nem szemtől szemben bárkivel, de Jackson... Á, sokkal édesebb, mint a képen! És ettől begőzöltem, kiakadtam, közben Scrooge rángatta a kezem, mert ment volna fürdeni vagy barátkozni vagy bárhova, Rado hangos horkolásba kezdett az árnyékban. Olyan volt, mint egy elfuserált tini-film, de én nem akartam olyan lenni, mint azok a nyálas, szerencsétlen lányok, akiket ilyesmikben látni. Én én akartam lenni... maradni, mindegy. - Ó igen? Mármint... te is... öhm, aranyos vagy... igen - Meg kellett szólalnom, de azon kvíül, hogy kissé dadogtam és akadozva beszéltem összefüggsételen mondatot alkotva, semmi használhatót sem csináltam. Paco ezzel szemben megoldott a helyzetet, vagy inkább megunta, hogy engem hallgasson, mert felugrott és úgy döntött, úszik egyet. Scrooge nem mérlegelve a helyzetet utána akart futni, majdnem eleresztettem a flexi pórázt annyira hirtelen ért a mozdulata. Egy "wááá"-ra hasonlító hang csúszott ki a számon a váratlan történéstől, de nem rántott el, nem engedtem el, csak meglepődtem és ha lehet tovább vörösödtem, főleg ha Jacksont is sikerült megrántanunk. Jackson: Nagyon zavarba volt Astrid, pedig nem volt oka rá. Amikor kissé dadogva beszélni kezdett, elnevettem magam. -Nyugi, nincs semmi baj.-mondtam neki, és elmosolyodtam mélyen a szemébe nézve. Paco közben még mindig a vízben volt, néha-néha kinézve a partra, hátha valaki fenyegetést jelent. Meg persze, hogy valaki csatlakozik-e hozzá a vízbe. Hirtelen egy rántást éreztem, mert megindult Astrid kutyája. Elkaptam a derekát, habár nem rántotta meg nagyon a kutyája. -Jól vagy?-kérdeztem azért rá. Astrid: - Nem hagyom, hogy néhány kg kifogjon rajtam - Nevettem fel, aztán újból elárasztott a zavartság, és felpislogtam Jacksonra, aki engem tartott. - Én... Várj, összeszedem magam, egy pillanat. - Bármennyire nem akartam, muszáj volt ellépnem tőle, mert úgy iszonyú nehéz tiszta fejjel gondolkodni, ha valaki, aki totálisan összezavar, ott áll közvetlenül melletted, sőt, még hozzád is ér. - Szóval - kezdtem bele újra. - Annyit beszéltél a központról, meg a kutyákról meg mindenről, hogy úgy döntöttem, szeretném megnézni. Persze anyáékról már beszéltem neked, teljesen kibuktak a dolgon, de, amint látod, mégis itt vagyok. - Így sem volt egyszerűbb, de határozottan jobban ment a dolog. - Aztán majd kiderül, mennyire illünk ide - Tettem még hozzá, mert ebbe tulajdonképpen nem gondoltam bele rendesen, hogy mondjuk itt tanítani is fognak minket, meg nem egész napos lágblógatás lesz, meg hasonlók, de tulajdonképpen nem is érdekelt, jelen pillanatban még az első találkozás sokkhatása alatt álltam, de teljesen pozitív értelemben. Jackson: -Valami baj van?-kérdeztem aggódva, és kíváncsian fürkésztem az arcát. Reméltem, hogy nem bántottam meg semmivel. Paco megunta a fürdőzést, kijött a vízből és elvonult az árnyékba. Astridra néztem, és figyelmesen hallgattam, hogy került ide. Amikor végzett, elmosolyodtam. -Biztos jó lesz itt nektek. Én legalábbis gondoskodom róla, hogy jól érezd magad itt.-mondtam, és óvatosan kisöpörtem egy tincset az arcából. Astrid: Persze, hogy nem értette, mi bajom van, ez típikusan lányos dolog volt, még tőlem is, aki általában próbál kevésbé az lenni, mert ahonnan én jöttem ott eléggé vékonyka a határ a "nőies" és a "cafka" között. Ezt persze nem kötöttem Jackson orrára, ő úgy is ismer már, nagyjából. - Ó, ha te gondoskodsz akkor teljesen meg vagyok nyugodva - Mosolyom kiszélesedett. Féltem az első találkozástól, meg attól, hogyan fog velem viselkedni, ha meglát, de kezdtem teljesen felengedni, miután ennyire... aranyosan viselkedik! Erre nincs jobb szó, aranyosan és kész! Jackson: Elnevettem magam. -Tudod már, kikkel leszel egy faházba?-kérdeztem rá. Hátha tudom, hogy kik azok. Paco felállt, és idejött hozzánk, majd leült Astriddal szemben, és őt szuggerálta. Valószínűleg simogatást várt a lánytól. Néha rám nézett, majd vissza Astridra. Felnyögött egyet, hogy valaki végre észrevegye, hogy simogatást vár, és hogy mennyire szenved. Elmosolyodtam, és megpaskoltam a fejét. -Jó lesz már Paco.-mondtam neki vigyorogva. Astrid: - Öhm... Hát ugye az fix, hogy lányokkal, de nem tudom pontosan. Mivel csak a holmijukat láttam, abból pedig nehéz kikövetkeztetni ugye... - Eddig eszembe sem jutott, hogy mivel nagy faházba cuccoltam be nemrég, így az ott lévő enyhén kifejezve, kupi, másoktól származik, akikkel a hátralévő táboros napokat fogom töltelni, főként az estéket, gondolom. - Szia Paco - leguggoltam a kutyához és az orra elég tartottam a kezem, hogy megszimatolja. Scrogge persze azonnal jött volna "megmenteni", de megtartottam a másik kezemmel, így csak kapálózott a combomon ágaskodva.  Mikor úgy tűnt, ura vagyok a helyzetnek és nem fog senki senkit megenni, Paco fejét simogattam a fülénél, mert ugye köztudott, hogy azt nagyon csípik. Scrooge hirtelen mozdult meg, meglökött, én pedig azon kaptam magam, hogy hátra lendültem és lehuppantam a földre. Először meglepődtem, aztán kitört belőlem a nevetés. Ennyire bénák is csak mi ketten lehetünk! Jackson: Csak mosolyogva figyeltem, ahogy Pacot kényezteti. Elbambultam egy kicsit, és már csak arra figyeltem fel, ahogy Astrid lehuppant a földre. Egy pillanatra aggódva figyeltem, majd mikor nevetni kezdett, én is felnevettem. Ennél már csak az volt viccesebb, ahogy Paco fölé állt, és agyon nyalogatta a lányt. -Paco nagyon csajozós.-nevettem fel, majd megfogtam a nyakörvét, és leszedtem róla. Mosolyogva nyújtottam a kezem a lány felé, hogy segítsek neki felállni.

L	Előzmény | 2015.07.29. 14:24 - #8

Astrid: Nem elég, hogy elestem, még Paco is rám vetette magát, erre persze a két kis féltékeny malacom is ugrott, és a hármas támadás ellen esélyem sem volt. Aztán az egyik lekerült rólam, a másikat, a legkisebbet én szereltem le, Rado pedig úgy döntött, túl sok volt a mozgás ebben a melegben és eldőlt mellettem. - Köszi - fogadtam el a felém nyújtott kezet és talpra álltam. - Tiszta nyál vagyok! - Undor ült ki az arcomra, aztán ismét felnevettem. Már annyira hozzászoktam ehhez, hogy szinte észre sem vettem volna, ha már nem háromszoros dózis terít be a megszokott helyett. - Gyertek tökfejek! - Scrooge-t pórázon vittem a tóhoz, Rado kicsit várt, aztán felült, majd meggondolta magát és visszadőlt. Szinte hallottam, ahogy puffan a földön. Mivel ő lemaradt így csak ketten mentünk, útközben kiléptem a balerinákéra emlékeztető tengerészkék-fehér csíkos cipőmből és beleléptem a tóba. Itt még nem volt mély, nagyjából térd alattig ért, és elég hideg volt ahhoz, hogy ne akarjak azonnal tovább menni. Rövidnadrágom lévén nem kellett feltűrnöm semmit. - Gyere Scrooge! - szólongattam a gyáva kukaccá töpörödött kutyát, aki remegő lábakkal állt a tó szélén és nem mert bejönni. - Gyáva nyuszi vagy! - szóltam rá, aztán letettem a pórázt mellé, megeskettem, hogy ott marad és beljebb léptem. Mélyült, de nem vészesen. Előre hajoltam, a karomat mosogattam, meg az arcom, nyakam, ahol a puszikat kaptam. Csak nem fogok nyálasan Jacksonnal ücsörögni a parton! - Annyira nem hideg, mint látszik - szóltam ki, hátha nem tűnök annyira bénának, mint amennyire annak éreztem magam. Jackson: A három kutya szanaszét nyalta a lányt, amin persze jót mosolyogtam. Aztán csak értetlen fejjel néztem, ahogy elindul a tó felé. Majd elmosolyodtam, és utána mentem. -A tökfejek jelző alatt engem is értettél?-kérdeztem, majd a választ meg sem várva kibújtam a tornacipőmből, és bementem a vízbe. Rövidnadrág volt rajtam, így hát nyugodtan belemehettem. Kissé hideg volt a víz, de nem volt vészes. Paco örömmel vetette bele magát a vízben, nem figyelve arra, hogy ki áll előtte. Így hát, hátulról belémcsapódott, én pedig hatalmas csobbanással a vízben találtam magam. Megfogtam a fejem, és rázkódni kezdtem a röhögéstől. Astrid: - Ha magadra ismertél és nem találod sértőnek akkor mindenképp - Válaszoltam a kérdésére, mielőtt megmártóztattam volna hófehér lábaim az elsőre jegesnek tűnő vízben. Aztán egész gyorsan kezdtem hozzászokni a hőmérséklet különbséghez, majd hirtelen felgyorsították mellettem ezt a folyamatot. Jackson bejött utánam, ez idáig nem volt gáz, viszont, amikor Pacoval együtt csobbantak mellettem, a víz teljes egészében beterített, ott is, ahol eddig még nem próbáltam hűsítő módon alkalmazni. Persze nem haragudtam rájuk, nevettem én is, de nem mertem azonnal belemerülni, még vártam egy kicsit, hátha... Hm, nem is tudom, mire. Talán, hogy megtanuljak úszni rendesen, azt azért így hirtelen abban a helyzetben különösen díjaztam volna. A kér hisztis ott ült a tó partján és minket nézett, akik remekül elvoltunk. - Őket nem lehet bekönyörögni a vízbe, még a fürdetés előtt is órákig kergetem mindkettőt. - Szólaltam meg, ha Jacksonnak is feltűnt a két víziszonyos. Aztán végre átadtam magam a hideg víznek, ami már nem is tűnt annyira rossznak, ki gondolta, hogy a fröcskölésnek haszna is lehet? Jackson: Egy pillanatig elmerültem a vízben, majd hátul megtámasztottam a kezem, és felültem. Vigyorogva néztem Astridra, majd ki a partra. -Paconak nem kell kétszer mondani, hogy menjen be a vízbe.-nevettem fel, majd amikor a lány belemerült a vízbe, megfogtam a kezét, és óvatosan magam mellé rántottam. Rávigyorogtam, majd rákacsintottam.-Nem is olyan hideg ez a víz, nem?-majd elnevettem magam. Astrid: Igen, egyre határozottabban örültem volna, ha tudok úszni, nem csak a kapálózós haladásban merült volna ki a tehetésem. Egy darabig egészen jó ütemben mélyült, aztán hirtelen éles váltás következett és, ami a csípőmig ért, az hirtelen az orrom piszkálta. Épp csak elmerültem, mikor Jackson megragadott. Hálásan pislogtam rá, egy pillanatig tényleg pánikba estem, de ő figyelt, mint mindig. - A kezdeti sokk után egészen türhető - Válaszoltam ismét őszinte mosollyal, és kezem óvatosan épp csak a víz alá merített, majd hirtelen kiemeltem, a víz pedig amit tenyeremmel vezettem Jackson arcába csapódott, hacsak nem volt túl kiszámítható a tulajdonképpen át sem gondolt terv. - Ezt nem hagyhattam ki, bocsi. - Magyaráztam ismét nevetve és egy-ét lépést arrébb léptem tőle, felkészülve, hátha előbújna a bosszúszomjas énje. Jackson: Astridra vigyorogtam, majd hirtelen már csak azt érzékeltem, hogy vízcseppek érik el az arcomat. Csak néztem a lányt, és elmosolyodtam. Ellentámadásba lendültem, majd elkaptam a derekát, és magamhoz húztam. Elmosolyogtam, majd egy rövid csókot leheltem az ajkára. -Ahogy mondtam, örülök hogy itt vagy.-kacsintottam rá. Astrid: Ha nem lett volna alattam biztos talaj, és nem fog elég határozottan, valószínűleg belefulladok a derékig érő vízbe, miközben a döbbenet, az ámulat, a zavartság és a fejemben keletkező káoszba süppedek. Megcsókolt! De... de miért?! Vagyis, tudom, hogy miért, csak nem jutott el olyan gyorsan az agyamig ez az indormáció, mint a tény, hogy az ajka az enyémet érintette. Reflexből megnyaltam a sajátom, ahogy elváltunk egymástól és gyaníthatóan arcomon is eléggé kifejezően ott volt minden, ami belül kavargott bennem. Megszólalni persze nem tudtam, ilyenkor le kell blokkolni, ez a szabály, legalábbis, ha valaki annyira váratlan dolgot csinál, mint most Jackson. Nem bírtam és nem akartam róla levenni a tekintetem, két kezem mellkasán pihent és úgy éreztem, bár nem sülleydtem el, mégis megfulladok. Aztán rájöttem, hogy elfelejtettem levegőt venni, megint. Viszont köhögni nem szerettem volna, vagy fulladozni, mert akkor el kell húzódnom tőle, így amennyire csak tudtam lassan engedtem be újra tüdőmbe a levegőt, s ki onnan a használtat. - Azt hiszem, én is. - Nyögtem ki végül, alig hallatszott valami a hangomból, de ilyen közelről azért a füléig eljutott, még ha Paco körülöttünk is pacsált. Kábultan néztem fel rá, nehezebb volt magamhoz térni, mint hittem. Hiába a belső ébresztgetés, ha kifelé nem hat. Jackson: Döbbenet ült ki Astrid arcára a csók után. Csak elmosolyodtam, és végigsimítottam az arcát. A szemébe néztem, és nem vettem le róla a tekintetem. Amikor megszólalt, halkan felnevettem, majd ismét magamhoz húztam, és megcsókoltam. Az egyik kezem még mindig a derekán volt, a másikat pedig felcsúsztattam a tarkójához. Szorosan magamhoz szorítottam. Paco közben körülöttünk élvezte a vizet.

L	Előzmény | 2015.07.29. 14:22 - #7

Astrid: Ha abban a pillanatban fulladok vízbe, még azt is örömmel tettem volna, nagy, buta mosollyal, ami szinte ráégett az arcomra, amit Jackson simogatott. Könnyen zavarba lehet hozni, de általában még az elején kivágom magam a dologból, de most esélytelen lett volna, próbálkozni sem metem, nem is akartam. Erre a csókra már reagáltam is, viszonoztam, ösztönösen, vagy ahogy a romantikus regények írják, szívből válaszoltam közelebb bújva hozzá. Mióta is várok erre? Úgy fél éve legalább biztosan, ha nem az első perctől kezdve, mióta elkezdtünk beszélgetni. Ha jól emlékszem a kutyás sportokról, de hogy miért éppen arról, az már nem rémlik, de megvan még, az összes üzenet. Azok villantak be a fejemben, nem tudom miért, és közben az is átsuhant gondolataim közt, mi lenne ha most így csettintenék és megállna az idő? Túl sok könyvet olvasok, túl sok nyálas, romantikus könyvet. Talán mert ilyen reménytelenül romantikus alkat vagyok. - Te kinevettél? - Szólaltam meg némi levegőgyűjtögetés után, mert ma úgy tűnik csak úgy magától nem működött ez a funkcióm, muszáj voltam figyelni rá. A csókba belemosolyogtam, a végébe, ha egészen pontosak akarunk lenni, és utána is kitartóan ott virított az arcomon, mikor elhúzódtam tőle annyira, hogy felnézhessek rá. Jackson: -Simán.-nevettem fel, és mélyen a szemébe néztem. Nem tudtam levenni róla a szemem, egyszerűen nem ment. Hirtelen egy fekete villanást láttam, és már csak Paco fejét láttam köztem és Astrid között. Majd úgy döntött, hogy ő itt átmegy, de mivel nincs nagyon tisztába vele, hogy mekkora is ő és milyen erős, közben ellökte Astridot is. Gyorsan elhúztam Pacot, és kiemeltem a lányt a vízből. -Minden rendben?-kérdeztem aggódva.-Paco nincs tisztába vele, hogy nem egy csivava.-mondtam mosolyogva, de még mindig árgus szemekkel figyeltem minden mozdulatát. Astrid: Ismét felnevetett, s már nekem is jobban ment a mosolygás. Annyira beleillett a jelenetünk egy könyvbe vagy akár egy filmbe is. Aztán Paco belecsobogott a jelenetünkbe. - Hé! - olyan volt, mintha egy elefánt fúrta volna át magát közöttünk, ösztönösen mozdultam hátrébb, szerencsére még itt sem volt drasztikus a vízszint, Jackson viszont utánam nyúlt és visszahúzott. Rado a partról ugatott, Scrooge idegesen toporogva visongott mellette. - Pedig nem olyan nagy a különbség - néztem az egészből semmit fel nem fogó kutyára, aki vidáman evezett tovább. - Szóval emlékszel - szólaltam meg, mikor tudatosult bennem, hogy már másodjára néz rám ilyen ijedten, mióta a vízben vagyunk, és nem is nagyon engedett el, bár ennek tulajdonképpen kifejezetten örültem. - Nem fogok megfulladni, nyugi! Valamennyire megy a dolog csak... csak nem épp úgy csinálom, mint, ahogyan tanítják. De hatásos. - győzködtem a szemébe nézve. Eelengedtem a kezét, aztán óvatosan hátrébb léptem egyet, szépen kitapogattam a másodikat és így tovább úgy öt lépésig, akkor megálltam és széttártam a karom. - Látod? Jackson: Paconak fel sem tűnt, hogy keresztül mászott rajtunk, vidáman úszkált tovább. Astridra mosolyogtam. -Csak néhány kiló meg egy kicsit több centi.-nevettem fel. A lányt figyeltem, majd hagytam, hogy elengedje a kezem. -Jól van, csak figyelek rád, már ez is baj?-néztem rá, majd figyeltem, ahogy hátrébb lépked. Amikor megállt, elmosolyodtam.-Látom.-Paco hirtelen megindult kifelé, és a két kutyához lépkedett, hátha bejönnek ők is a vízbe. Elsétált mellettük, majd visszafordult, és "véletlenül" a hátsójával belelökte Radot a vízbe. Elnevettem magam, főleg azon, hogy Paco, mint aki jól végezte dolgát elhaladt mellette, és úszott tovább. Astrid: - Neem, nem baj - Direkt elnyújtottam az első szót, bár nem akartam a hisztis, nyafogós fruskát játszani, de ennyitől talán nem is tűnök annak. Mosolyogva hátráltam el tőle, aztán néhány lépés után széttártam a karom. Nem, nem süllyedtem el, nem fuldokoltam, remekül helytálltam, azt hiszem. Paco kirohant, Rado meg bent találta magát, négy lábbal a vízben. Azonnal lefagyott, nézett rám, nagy segítség kérő szemekkel és nem mozdult meg. Először kinevettem, aztán fejem csóválva elindultam felé, hogy kivonszoljam. - Annyi kutyát láttam, aki örül, ha víz közelébe kerül, de nekem pont két ilyen víziszonyost kellett kifognom. Nagyszerű! - magyaráztam főként magamnak, s közben megfogtam Rado nyakörvét és finoman húzva elindultunk kifelé. Nem kellett sok, talán másfél lépés, de úgy tűnt, mintha egy km-t gyalogoltunk volna, kemény dió egy lesokkolt négylábút kirángatni. Végül le is ültem mellé és onnan néztem a vizet, pontosabban Jacksont. Jackson: -Paconak persze mondani sem kell, hogy ússzon egyet.-nevettem fel, ahogy a riadt kutyát kivonszoló Astridot néztem. Amikor leült Astrid, és engem figyelt, elmosolyodtam, majd elindultam én is kifelé. Paco mellettem lépkedett, élvezve a hűs vizet, de nem akart bent maradni. Miután kiértünk a partra, megszabadultam a vizes pólómtól, és a mellettünk léve padra terítettem. Leültem Astrid mellé, és úgy pillantottam rá. -Milyen szakra fogtok járni?-kérdeztem rá, csak hogy feldobjak valami témát. Astrid: Lehuppantam a fűbe, és egyelőre úgy döntöttem, nem törődöm azzal a ténnyel, hogy ha így vizesen leülsz világoskék farmerben a földre abból zöld és barna foltos problémák lehetnek. Majd kimosom. Nem tudtam levenni róla a szemem, oda se nézve tapogatóztam, mikor Scrooge odatolta a hátsóját hozzám és simogatásért dőlt nekem, mint mindig. Jacksont néztem, aki levette a pólóját és... basszus, ki tudná elfordítani a fejét ilyenkor?! Valamennyire muszáj voltam összeszedni magam, mégsem bámulhattam rá csak így, meg hát válaszolnom is kellett, ettől függetlenül tuti, hogy látta rajtam a zavart, amit szerintem kezdett megszokni, főleg az elmúlt időszakban, amikor szemtől szemben találkoztunk. Írásban az ember jobban leplezi az ilyesmi. - Engedelmességi és örző védő, az alapok már megvannak, otthon kaptunk segítséget Radoval, Scrooge meg... vele még lesz probléma bőven. - megvakargattam az említett törpe fejét, aki ha lehet még jobban hozzám bújt. Ragaszkodó kis dög. Jackson: Csak elmosolyodtam, amikor láttam az arcán a zavart, mikor levettem a pólóm. Leültem mellé, és hátul kitámasztva kinyújtottam lábaimat, úgy néztem a lányra. Paco mellém heveredett. és nagyokat szuszogva pihent. Astrid válaszára elvigyorodtam. -Nem lesz vele semmi baj, jó tanárok vannak itt.-nyugtattam meg. Eleinte Paco is bunkón viselkedett a kan kutyákkal, de néhány hónap alatt jelentős javulást mutatott. Most már bátran összeengedhető más kutyákkal, feltéve, ha azok nem ugranak neki. Hátradőltem, és élveztem a napsugarakat. Kezemet a tarkómnál összekulcsoltam, és lehunytam a szemeimet.

L	Előzmény | 2015.07.29. 14:21 - #6

Astrid: - Scrooge-t nem kell félteni azt tuti, simán nekimegy a nagyoknak, ha arról van szó. Radot is megpróbálta elintézni párszor, de simán lenyomta. Kis pörgős dög! - Utolsó szavaim nem bántásból szóltak, nem annak szántam, egyszerűe imádtam a kis hülyét, aki egy hiperaktív kis szörnyeteg és néha téyeg próbára teszi a türelmem, de attól még az enyém. - Paco nagyon sokat változott, még régebben mondtad, hogy miket csiált, ahhoz képest... Nem mondanám meg, hogy bármi probléma lehet vele. - Miközben beszéltem lenéztem a kezemre, amiben a törpe flexi pórázát tartottam. Mikor fogtam meg? Valószínűleg ezt is átbambultam. Kiengedtem, had jöjjön ki belőle a szalag, így fel tudtam emeli a kezem, hogy vizes hajam előre húzzam az egyik oldalon. Erős késztetést éreztem, hogy összefogjam, de az továbbra is tabu. Felhúztam a lábaim, egyik kezemmel átöleltem őket a térdemnél, de csak úgy lazán, nem hajoltam teljesen rájuk, az amúgy sem megy nekem, aztán a másikat is ráhajtottam, és oldalra fordíttam a fejem, hogy Jacksonra nézhessek, mosolyogva természetesen. Jackson: -Általában minket is kistestű kutyák támadnak be.-gondolkodtam el.-Szerintem nem veszik észre, hogy  nem egy súlycsoport Pacoval.-nevettem fel. Neve hallatára felemelte a fejét Paco, majd hangos nyögéssel eldőlt. Elmosolyodtam, és egyik kezemmel  megsimogattam az oldalát. Majd Astridra néztem. -Igen, rengeteget fejlődött. Már bátran oda engedhetem minden kutyához, tudom, hogy nem fogja bántani őket.-mondtam neki, majd az egyik kezemet a vállára tettem, és óvatosan magam mellé fektettem. Oldalra fordítottam a fejem, és úgy mosolyogtam rá. Astrid: Nem ellenkeztem, mikor hátrébb döntött, sőt, kifejezetten jól esett kinyújtani a karom, amin aztán a hátam mögött megtámaszkodtam. De alig egy perccel később már a hátamon feküdtem a fűben, még az sem érdekelt, ami általában kiakaszt, hogy milyen állatkák rohangászhatnak a földön, amik aztán rám is rám mászhatnak. Most nem érdekelt. - Egy hete nem beszéltünk - szólaltam meg hirtelen, bár ez inkább csak egy gondolat volt részemről, ami valahogy hangosan is hallatszott. Nem is tudom, miért ugrott be ez, de belegondolva kicsit jobban rájöttem, azért, mert ennyi ideig sosem volt közöttünk csend mióta beszélgetni kezdtünk. Talán pont ez adta a végső löketet, hogy ide jöjjek és ne várjam meg az évkezdést. Minden esetre egyelőre úgy tűnik, ez volt életem egyik legjobb döntése, szerintem legalábbis. Jackson: Kijelentésére elmosolyodtam. -Sok dolgom volt, készülni kellett a táborba.-mondtam, majd felsóhajtottam.-Annyira jó így feküdni, semmivel sem törődve.-mormogtam élvezve ahogy a napsugarak elérték bőrömet. Paco nekem dőlve szuszogott, néha felhorkantott, mint egy kismalac. Elvigyorodtam, és megsimogattam az oldalát. Majd kinyitottam a szemem, és oldalamra fordulva néztem Astridra. Kezemmel megtámasztottam a fejem, és a szemébe néztem, majd odahajolva hozzá megcsókoltam. Astrid: - Nem, félre ne érts, ez nem számonkérés akart lenni, csak... csak eszembe jutott. Teljesen megértem, van magánéleted, sőt, teljesen egyértelmű, hogy van. - Fogtam bele a bugyuta magyarázkodásba. Nem lehet ő is olyan, mint én, aki napjában többször leül a gép elé, hátha történt valami érdekfeszítő a világban, írt-e neki valaki, nekem erre sokkal több szabadidőm volt, de ettől még nem fogom másként látni azokat, akiknek... van élete. Úristen, kezdek úgy gondolkodni, mint az anyám! Gyorsan el kellett terelnem a figyelmem erről az ijesztő észrevételről és Jackson, mintha csak értette volna, mire van szükségem, közelebb hajolt. Nem mondom azt, hogy nem számítottam a csókra, de mégis annyira meglepő volt, hogy megtörténhet, a szívem persze azonnal reagált és teljes erővel dörömbölni kezdett miközben visszacsókoltam. Az egész azonban nem tartott tovább néhány másodpercnél, mert Scrooge elkezdte lenyalogatni a vizet a térdemről, ahol egyébként is csikis vagyok, így a csók végét elnevettem, akaratlanul persze, aztán lenéztem a kis törpére, aki, mintha ott sem lett volna az előbb, nagy ártatlan szemekkel nézett fel ránk, majd elvonult az árnyékot adó bokor mögé tőlünk néhány lépésnyire. Széles mosollyal néztem utána, s közben az futott át az agyamon, hogy végre nyugodtan lehetünk, amikor Rado is befutott, fittyet hányva a melegre mellém telepedett, egyik első mancsát és fejét a combomra téve. - Öhm... bocsánat? - néztem ismét Jacksonra, próbáltam utánozni Scrooge  nézését, több-kevesebb sikerrel talán ment is. Jackson: Amikor elkezdett magyarázkodni, elvigyorodtam, és nevetve ráztam meg a fejem. -Már nem nagyon van magánéletem. A suli teljesen kimerített idén, mi lesz még jövőre az érettséginél.-bele sem merek gondolni, hogy mennyi dolgom lesz jövőre. Alig néhány másodpercig csókolóztunk, mikor Astrid felnevetett. Odapillantottam, ahova ő is, és elvigyorodtam. Scrooge nyalogatta a lányt, majd akkora szemekkel nézte, hogy olyat még nem láttam. Elvonult a kiskutya, de nem sokáig maradtunk kettesben, mert Rouge is odajött a lányhoz. Elmosolyodtam, és a lányra néztem. Bocsánatkérésére felhúztam a szemöldököm. -Nem kell bocsánatot kérned.-majd elmosolyodtam.-Vissza akarsz már menni, megnézni hogy melyik a te szobád?-kérdeztem rá, hátha megunta már a napozást, vagy talán a társaságom. Bár nem hiszem, legalábbis ahogy vert a szíve mikor megcsókoltam, nem ezt tükrözte. Astrid: - Túl fogod élni, mint mindent. Mindig izgulsz, aztán lazán sikerül. - A "nincs magánéletem" kijelentése kicsit zavart, mármint, nem fogom felróni neki, mert tudom, hogy ha aktívan kutyázol és mellette iskolába is jársz, akkor kemény bármi mást beszervezni mellé, merthogy szabadidő se nagyon akad. Ez világos, de ettől még csak lesz időnk egymásra. Hm, ez annyira, furcsán hangzik. De úgy tűnik, ő is így gondolja, legalábbis... - Jött egy férfi, valami fura olaszos hangzású neve van, és ő segített. Megmutatta a faházat, meg nagy vonalakban összefoglalta, hogy miről is lesz szó az elkövetkezendő néhány napban. Bár nem igazán fogtam fel a programtervet. - Utolsó mondatom kissé halkabban tettem hozzá, és éreztem, hogy megint elpirulok, de sikerült visszafogni, hogy ne legyen annyira látványos. Erre törekedtem, a végeredményt azonban egy külső szemlélő mondhatná el igazán. Jackson: Mikor kimondtam, hogy "nincs magánéletem", rájöttem, hogy ez többféle képpen is lehet értelmezni. Reméltem, hogy Astrid nem gondolja, hogy rá sem lesz időm. Rá mindig lesz időm. -Nem vagyok én ebben annyira biztos. Hiába sportsuliba akarom menni, kell hozzá elég sok pont.-húztam el a számat. A hármas remélhetőleg meglesz mindenből, de annyi nem lesz elég arra, hogy biztos felvegyenek. Mikor arra utalt, hogy ne menjünk vissza, felsóhajtottam. Nekem sem volt kedvem még visszamenni, jó itt lenni a vízparton, csak feküdni a homokban a lánnyal, akit szeretek. Astrid: - De nagyon sokat dob a pontokon, hogy sportolsz, meg, hogy össze tudod szedni magad, ha kell. Ne izguld túl, mert nincs miért, menni fog és kész. - Én még nem mertem előszedni gondolataim közül a tovább tanulást, többnyire azért, mert halvány gőzöm sincs róla, mit akarok kezdeni az életemmel. A kutyázásból egymagában nem igazán lehet normálisan megélni, de a legjobb lenne, ha mégis valahogy ezen a vonalon maradhatnél. - Irigyellek, hogy van konkrét terved. Szerinted nekem az utolsó pillanatban is csak kérdőjelek lesznek a papíromon, nem egyetemek. - A szüleim rágták a fülemet emiatt, voltak ötleteik, amik szerintük abszolút nekem valóak, de egyiket sem éreztem magamhoz közel.

L	Előzmény | 2015.07.29. 14:18 - #4

Jackson: Elmosolyodtam, ahogy próbált lelkesíteni. Kezemmel kisöpörtem egy hajtincset az arcából, és rákacsintottam. -Legfeljebb megvárom, amíg végzel, tanársegédként.-dobtam fel egy B tervet, ha nem jön össze az egyetem. Nem is rossz ötlet. -Nekem szerencsém van, hogy már régóta a sportolás iránt érdeklődöm, és a szüleim is ezen a vonalon indítottak el.-mosolyodtam el.-De úgy is tudni fogod, hogy mit akarsz csinálni.-néztem rá biztatóan. Odahajoltam hozzá, és hosszan megcsókoltam, közben pedig a hátamra dőlve húztam magammal. Magamhoz öleltem, és belemosolyogtam a csókba. Astrid: - Remélem. - Nem tudtam, mit mondhatnék, kicsit kínosnak érzem a saját bizonytalanságom. De legalább nem feszegette tovább a témát, meg úgy összességében semmilyen beszédtémát, mert fölém hajolt és megcsókolt. Megint megugrott éppen lenyugodott pulzusom, ezt sosem fogom megszokni, aminek tulajdonképpen örülök. Megtámaszkodtam mellette, szabad kezemmel elhúztam a hajam, ami mindkettőnk arcába lógott, de nem sikerült tökéletesen. Jackson: Éreztem, amint próbálja elsöpörni a haját kettőnk közül, és belemosolyogtam a csókunkba. Kezemmel segítve neki elsimítottam a haját, és kezemet a tarkójára csúsztattam. Összerezdültem, mikor meghallottam Paco mély hangját. Körbepillantottam, és egy közeledő alakol láttam meg. Elég magas fickó volt, talán tanár vagy a tábor felügyelője. Óvatosan felültem, majd Astridra néztem. Megfogtam Paco nyakörvét, és lefektettem. Nem fog neki menni, egészen addig, amíg nem utasítom rá, vagy nem tesz fenyegető lépést, amivel veszélyeztetne. Astrid: Nehéz ilyesmi után visszazökkenni a valóságba, kicsit kábán húzódtam el Jacksontól és felültem, kezemmel megtámaszkodtam magam mellett és az érkező irányába néztem. Őt még nem ismerem, bár ez nem meglepő tekintve, hogy nemrég érkeztem. A következő mozdulatom reflexből történt, nem tudom, hogy csináltam, de arrébb ugrottam és rácsaptam a felxi póráz végére, mert Scrooge már indult volna bemutatkozni. Nem szeretem, ha csak úgy odamegyek bárkihez, na, nem mintha itt pont attól tartottam volna, hogy bárki felkapja és elviszi. Rado kissé befeszülve állt, de nem szólaltl meg, csak mellénk jött, mint mindig, ha váratlan idegen bukkan fel a közelemben. Túlzásba viszi néha az őrzést. Jackson: Ahogy Astrid arrébb húzódott, felálltam, és leporoltam magam. Figyeltem, ahogy egyre közelebb ér a férfi, majd megállva előttünk dühösen magyarázni kezd valamit idegen nyelven, amit nem igazán értettem. Talán spanyol vagy francia lehetett. Felvont szemöldökkel néztem rá, és megráztam a fejem. -Sajnálom, de nem beszélem a nyelvét.-mondtam, és reménykedtem, hátha érti egy kicsit a nyelvünket, de meg sem hallotta, hogy beszéltem, mert folytatta tovább dühösen, és a kutyákra mutogatott.  Megfogtam Paco nyakörvét, aki idegesen méregette a férfit. Jobb, ha fogom, nehogy egy mozdulatát fenyegetőnek ítélje meg, és neki ugorjon a férfinek. Hallottam, ahogy halkan morogni kezd, és kezemmel kicsit megböktem. -Nyugi Paco.-csitítgattam. Astrid: Radot is meg kellett fognom, közben halkan csitítgattam, mert egyre jobban láttam rajta a feszültséget. Amikor a férfi beszélni kezdett értetlenül pislogtam rá. Spanyolul beszélt, vagy valami hasonló nyelven, mert pár szó ismerősnek tűnt, arra a néhány órára emlékeztetett, amikor a tanárnő magánéleti problémáin túl a nyelvtanulás is szóba került. Azóta sem értem, hogy mentem át az évvégi teszeten. Radot elengedtem, amíg a póráza után nyúltam és rácsatoltam, aztán végre a térdelésből talpra is tudtam állni.  A kiképzőpóráz másik karabínerét kiszabadíottam és Jackson mellé állva nyújtottam neki, hátha Pacohoz kellhet, bár egy Rado-Paco páros elég ijesztően hangzott, talán könnyebb lesz lefogni őket, ha pórázon vannak. Megszólalni nem mertem, nehogy a férfi leharapja a fejem, amiért közbevágok végeláthatatlan mondanivalójába. - Valami tilos, de nem tudom, hogy mi - súgtam oda Jacksonnak, ami maximum a rajzilmekben nem lenne feltűnő a kihagyandó félnek, ezért is néztem bocsánatkérően a férfire, aki egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta tovább. Jackson: Figyeltem, ahogyan Astrid is megfogja Radot, és feláll. Mikor felém nyújtotta a póráz másik végét megráztam a fejem, és az övemre mutattam, amin rajta lógott Paco bőrpóráza. A férfi közben hadonászott és mérgesen magyarázott valamit, amit nem értettünk. Néha megráztam a fejem, és úgy tekintettem rá. Nem hiszem el, hogy nem fogja fel, hogy nem értünk belőle semmit. Amikor Astrid idehajolt hozzám, és súgott valamit, megvontam a vállam. -Nem látok tiltó táblát sehol, szóval nem tudom mit akar. Szerintem turista, aki fél a kutyáktól.-gondolkodtam el, és mikor egy pillanatra abbahagyta a beszédet a férfi, épp beszélni akartam, de folytatta tovább. Felénk hadonászott egyet, és ez beindította Paconál a védő-ösztönt. Hangosan morogni és ugatni kezdett. Vicsorogva nézett a férfi szemébe, aki láthatólag megijedt tőle. Megböktem az oldalát, kizökkentés képpen. Nem kell most megvédenie neki, ha kellene szólnék neki. Astrid: Visszacsatoltam a karabínet, így a csuklómra tudtam húzni a póráz végét és megfoghattam kicsit lejjebb, hogy biztos, mellettem maradjon. Hallottam a morgását, mikor a férfi közelebb kezdett el hadonászni, lepisszegtem, és kicsit megrántottam a pórázt, hogy érezze, még kézben tartottam a dolgot. Scrooge megszeppenve nézett fel az idegenre, már nem akart annyira odamenni hozzá. Kínosan éreztem magam a helyzet miatt és, hogy még az se jut eszembe, hogy mondhatnám el, mennyire nem értjük, amit mond. - Szerintem menjünk. Hátha tényleg csak fél tőlük és akkor békén hagyna minket. - Jobb ötlet nem jutott eszembe, mint odébb állni, és elkerülni a további konfliktust. Már csak az kéne, hogy valamelyik kutya megharapja... Nem, azt semmiképp sem szeretném megvárni. Jackson: Szememmel figyeltem a férfit, aki igen megijedt a kutyáktól. Távolabb lépett tőlünk, és onnan magyarázott valamit a kutyákra mutogatva. Astridra pillantottam tanácstalan tekintettel, majd ötletére bólintottam egyet. -Talán tényleg jó ötlet itt hagyni. Menjünk vissza a táborba, talán a tűzrakóhelynél nincsenek. Bár most valami túrát terveztek, de nem volt kedvem, szóval itt maradtam.-mosolyodtam el. Reméltem, hogy nem fognak a tanárok megbüntetni minket, amiért kihagytuk a túrát. Megrántottam kicsit Pacot, és szorosan magam mellett tartva felkaptam a padról a pólóm, és a vállamra hajtottam. A pórázt rácsatoltam, de továbbra is a nyakörvénél fogtam. Kikerülve a férfit indultam el a tábor felé, bevárva Astridot. -Ne engedd oda a kutyákat most Pacohoz, mert idegesen elkaphatja egyiküket.-figyelmeztettem, mert jobb elkerülni a bajt.

L	Előzmény | 2015.07.29. 14:15 - #3

Astrid: A férfi nem akarta feladni, de már nem is mert közelebb maradni hozzánk, ami egyszerre volt jó és rossz hír. Rado kevésbé volt feszült, mint Paco, de nem téveszthettem egy pillanatra sem szem elől. Inkább azt vártam, mikor hagyhatjuk ott végre az idegent és szerencsére nem kellett sokat győzködnöm Jacksont, mert szinte azonnal beleegyezett. Rövidre fogtam mindkét pórázt, igyekeztem láb mellett tartani őket, miközben nagy ívben kikerültük a férfit és csatlakoztunk Jacksonékhoz. - Rendben - Bólintottam is a válaszhoz és átmentünk a másik oldalára, így is hagyva egy kis távolságot közöttünk. Megértem, ha Paco idegeit felborzolták a történtek, még engem is felkavart az egész. Visszamentünk a táborba és innentől tulajdonképpen el voltam veszve, mert csak a tó és a faház közötti utat ismertem, A tűzrakóhely viszont volt annyira központi helyen, hogy saját erőből sem kellene sokat keresgélnem. - És, volt már valami nagy esti sütögetés itt vagy a táborok szokásaihoz híven utolsó napra tartogatják? - Leültem az egyik fa padra, egy kezemben fogtam a két pórázt. Jackson: Bevártam Astridot, és Pacot az ellenkező oldalamra vettem. Láthatóan kezdett megnyugodni, és én is kezdtem feloldódni. Hátrapillantva láttam, ahogy az idegen férfi távozik a tótól. Nem értettem, hogy mi baja volt, miért fájt neki annyira, hogy ott voltunk, mikor ez kutyás táborhely. Na, de most már mindegy, a lényeg, hogy odaértünk a tűzrakó helyhez. Paco már meg volt annyira nyugodva, hogy ha odajönnek is a kutyák, nem fogja bántani őket, szóval leültem Astrid mellé. Kérdésére odakaptam fejem, és elmosolyodtam. -Valószínűleg az utolsó napon lesz sütögetés. Elvileg lesz még valami háziverseny is, meg valami tavas is. Semmi konkrétat nem mondtak még.-vontam meg a vállam. Hátradőltem a padon, és Astridot figyeltem. Astrid: A kedélyek kezdtek lenyugodni, ahogy leültünk, határozottan éreztem, hogy most már rendben leszünk. - Akkor nem maradtam le sok mindenről. - Sosem voltam nagy táborozós meg kirándulós, de a filmekből meg a könyvekből kiindulva, azt hiszem, tetszeni fog. Ha mégsem... Ilyen esetre felkészülni sem akarok. - Azt mondtad, a többiek túrázni mentek. Te miért nem mentél? Biztos, érdekes lehet. Bár, úgy kicsit nehezebb lett volna megtalálnom téged. - Az utolsó mondat inkább csak egy hangos gondolat volt, de tulajdonképpen igaz. Akárcsak a mosoly, ami az iméntiek után ismét levakarhatatlanul ott volt az arcomon. Jackson: -Nem, még semmiről.-mosolyodtam el, és néztem a lányra kedvesen. Majd Pacora irányítottam a figyelmemet. Megsimogattam, és lekapcsoltam róla a pórázt. Rögtön elrohant, és megjelölt néhány fát. Majd a két kutyához szaladt, és farkát megcsóválva nézett rájuk. Felnevettem, mikor Paco teljes mosollyal vágta magát hanyatt, majd felugrott, és elrohant, és vissza. Eljátszotta ezt még párszor, hátha csatlakoznak hozzá a többiek. Astrid kérdésére odafordultam hozzá, és elgondolkodtam. -Nem tudom, valahogy éreztem, hogy nem kell elmennem.-mondtam, és rámosolyogtam.-Jól tettem, hogy nem mentem le túrázni.-néztem rá, majd odahajolva hozzá hosszan megcsókoltam. Ám hirtelen egy nyálas dolgot észleltem az arcom oldalán. Megszakítottam a csókot, és szemrehányóan néztem a bűnösre, vagyis Pacora. Vigyorogva lesett rám, örülve, hogy foglalkozok végre vele. Akaratom ellenére nevettem el magam. Astrid: - Ha nem jössz vissza, a mai vacsorád egy nagy szippantásnyi levegő lesz. Világos?! - néztem komoly arccal Scrooge-ra, aki annyira ment volna játszani, hogy vissza se tudtam tartani, teljes erővel rontott volna Pacora, aki nem tudja még, mire vállalkozott azzal, hogy elhívta őfelségét játszani. Radoról lecsatoltam már előbb a pórázt, valamikor akkor, amikor Paco elrohant jelölgetni és láttam az én szőrfejűmön, hogy ő is menne egy kört, de meghazudtolva a tekintetében lakozó szándékot, egyszerűen leheveredett elém, feneke a lábamon nyugodott, míg ki nem húztam alóla. - Ma túl aktív vagy - Hajoltam le hozzá és megsimogattam a fejét, aztán Scrooge-hoz fordultam, akit egy ígéret után hámostul szabadon engedtem, persze egyből nekilendült, futott az új nagy barát után, szemmel tartottam őket, majd ismét Jacksonhoz fordultam. - Akkor ez a sors keze volt, örülök neki, hogy maradtál - mondtam mosolyogva és letettem magam mellé az összes pórázt. Úgy éreztem, mintha az iménti közjáték után végre folytathatnánk valamit, de mire ez a gondolat átvillant az agyamon, ismét félbeszakadt a mi kis romantikus jelenetünk, mert ez már tényleg az, valami fura mesébe vagy filmbe illő jelenet. Elnevettem magam, mikor megláttam Pacot, aztán körbenéztem, de Scrooge sehol sem volt, legalább a közelünkben nem. Azonnal elárasztott a pánik, felugrottam és a nevét kezdtem el kiabálni. Egy pillanatra nem figyeltem rá és eltűnt. Többször elkiáltottam a nevét, de nem jelent meg, én pedig azt se tudom, merre mehetett, hol keressem. Jackson: Elvigyorodtam, ahogyan Astrid megfenyegeti a kiskutyát. Elengedve azt rögtön Paconak rohant, és heves játékba kezdtek. Paco örült, hogy végre valaki játszik vele, és hemperegve-hörögve játszott vigyázva Scrooge-ra. Egy ideig figyeltem őket, majd újra Astridra összpontosítottam. Paco közjátéka után felnevettem, majd arcomról lefagyott a mosoly. Scrooge eltűnt, Astrid pedig teljesen kiborult. Magamhoz hívtam Pacot, és nyugtatóan a lány vállára tettem a kezem. -Ne pánikolj, megtaláljuk.-próbáltam nyugtatni a lányt, de én is megijedtem. Felálltam, és először a bokrok közé pillantottam, de ott nem láttam. Paco közben körülöttem járkált, majd hirtelen beszaladt a tuják közé. Utána siettem, és ahogyan gondoltam, ott volt Scrooge. Elmosolyodtam, és felemeltem. -Itt is van a kis csavargó.-nevettem fel, és odavittem Astridnak. Astrid: Kétségbe esve forogtam és léptem össze-vissza, míg Jackson meg nem fogta a vállam, mert akkor megálltam. Láthatta rajtam, mennyire felkavart a dolog, és ez még enyhe kifejezés. Scrooge könnyen elkalandozik, pontosan ezért nem szoktam elengedni nyílt terepen, csak ha megyek utána, hogy lássam, hová bújik be. Most viszont nem figyeltem és ennek meg lett az eredménye, eltűnt előlünk. - Itt könnyen lehet baja, nem ismeri a terepet, ahogy én sem - hadartam. Akaratlanul, mint ahogy a hangomból sem tudtam kiűzni vagy legalább csillapítani a már-már hisztérikussá váló idegességet. Hajamba túrva söpörtem hátra a szemembe lógó tincseket. - Ó, te jó ég! - Jacksonék elé szaladtam és elvettem Scrooge-t, aki értetlenül kíváncsian nézett rám. Hazudnék, ha azt mondanám, nem álltam közel a kiboruláshoz, könnyekkel és hasonlókkal. Valahogy a kutyáimmal kapcsolatos traumáim mindig jobban megérintenek, mintha mondjuk velem történik valami. Magamhoz öleltem a kis szőrcsomagot, ha nem féltettem volna aprócska csontjait, szerintem ropogásig szorongatom. Gyorsan rácsatoltam a padon hagyott pórázát, de nem tettem le, hanem leültem és az ölembe húztam. Ő szeretett volna kiszabadulni, kaparászott, de nem hagytam.- - Köszönöm! - néztem fel Jacksonra némi fáziskéséssel, mert annyira lefoglalt a megtalálás öröme, hogy egy pillanatra elfeledkeztem róla, kinek is köszönhetem. Jackson: Láttam Astrid arcán a megkönnyebbülést, mikor megtaláltam Scrooge-t, de valószínűleg én is így reagáltam volna. Bár Paco-t könnyen felfedezném, amekkora kutya. Figyeltem, ahogyan magához öleli a kicsit, és elmosolyodtam. Örültem neki, hogy meg lett, hiszen itt tényleg nem ismertük a terepet, és könnyen elveszhetett volna. -Nem kell megköszönni.- hárítottam el hálálkodását. Leültem mellé, és figyeltem Scrooge-t, ahogyan szabadulni próbál gazdája kezéből. Paco odajött, és oda hajolva kezdte el szaglászni a kicsit.

L	Előzmény | 2015.07.29. 14:14 - #2

Astrid: Scrooge nem fogta fel, mennyire megijesztett, ő csak annyit érzékelt, hogy a nagy kirándulását arcátlan módon félbe szakítottuk. Bár ez engem egyáltalán nem érdekelt, inkább az, hogy ott ficánkolt a kezemben. Jackson leült mellénk és finoman megböktem a könyökömmel, miközben egyre erősödő mosoly terült el az arcomon. Túl a sokkon, azért a helyzet javulni látszott, még arra is hajlandó voltam, hogy az ölelésemből kiengedjem Scrooge-t, aki azonnal ment volna tovább felfedezni, ha nem tartja vissza a póráz. Szemrehányóan pillantott vissza rám, de nem hatott meg. Rado ismét mellém telepedett, mint, akinek fel sem tűnt az egész, csak az, hogy arrébb ültünk egy kicsit. Fejét az ölembe hajtotta, így ücsörgött egy kis ideig, aztán lefeküdt, de a melegtől megsokszorozódott nyáltömege kifolyt a szájából, így amikor pofiját végighúzta a lábamon, bőrömre is került egy adag. Undorító, ragacsos akármi a lábamon. Nagyszerű! - Fúj, Rado! - Combtól térdig összekent, a zsebemben lévő zsepiből meg facsarni lehetett a vizet. Tehát nem maradt más, mint elviselni a csiganyom szerű sávot. Blee. Persze, nem haragudtam rá, nem tehet róla, ha kiakasztja a meleg. Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson: Astrid: Jackson:

L	Előzmény | 2015.07.29. 13:38 - #1

Kedves, aranyos, vicces lány, aki kissé (nagyon) ügyetlen, de imádja a kutyákat, a kutyáit és persze roppantul szerelmes. Pontosan ez a sűrű, rózsaszínes köd vette rá arra, hogy otthagyja Kanadát és Jacksont keresve egy egászen új, ismeretlen helyen próbáljon meg boldogulni immár egyedül, s mégsem magyányosan.

[9-1]