|
Témaindító hozzászólás
|
2015.04.22. 17:01 - |
Amia bemutatkozó lesz itt! |
[4-1]
2015.01.13. Folyosók
Amia & Joachim
Joachim:
Átbukdácsoltam a bejárati ajtó küszöbén. Nagy mázli, hogy nem estem arccal előre és tettem tönkre a csini kis pofimat, akkor aztán futhattam volna a hírnevem után, amiért annyit küzdöttem. Nagy léptekkel lazán és széles ragyogó fogsoros vigyorral szeltem át a folyosókat, mentem keresztül emberek láncolatai között. Néhány fazonnak oda intettem, akiket látásból vagy óráról jól ismertem, de a lányoknak mind-mind oda kacsintottam. A legtöbben csak mosolyogtak, megszokták már, hogy van egy ilyen srác is közöttük, akinek a nap 24 órájában ben van sózva a hátsója és semmit nem hagy szó, vagy mozdulat nélkül.
Első totális érintkezős találkozásom az előtérben történt, ahol is egy fiú hátulról majdnem felöklelt. Nyilván bikaviadalra edzett. Lényeg a lényeg, hogy a kemény kókusza megrecsegtette a gerincemet.
- Hé, öreg nem látsz a dioptriádtól? - ripakodtam rá, de még meg sem fordultam, hogy "megköszönjem" neki. Megtapogattam a hátamat és csak azután szándékoztam megpillantani a nálam pár centivel magasabb srácot, aki begörnyedve sietett előre.
A szemeim kikerekedtek és köpni-nyelni nem tudtam. Ez nem lehet. - bámultam tovább a fiút, aki időközben rámgrimaszolt és majdhogynem leszúrt a tekintetével. Olyan gyűlöletesen és gúnyosan fintorgott, hogy egy lépést hátrálnom kellett. Pár pillanat volt az egész és ő már el is illant a cikázó tömegben. Fejemet megráztam, hogy a gondolataim rendeződjenek és utána eredtem. Nem, nem rázol le ilyen könnyen! Van mit megmagyaráznod öcsipók! - tipliztem utána a folyosók kanyarulataiban azonban folyamatosan eltűnt, míg végül lerázott. Nagyokat fújtatva álltam meg és támaszkodtam neki fél kézzel a falnak. Természetesen rohanásommal nem egy diáktársat löktem odébb, akik méltatlankodva küldtek felém néhány "gyönyörű" jelzőt. Menjetek a fenébe! - toltam le őket, de csak magamban. Kissé mérges lettem, nem is kissé....nem...nagyon mérges lettem. Hogy kerül ez ide? És miért pont ennyi év után? - morfondíroztam magamban. Belefésültem aranyszőke hajamba és egy egyszerű lökéssel, amit a kezemmel végeztem felültem az ablak elé a párkányra, lábam a radiátort verdeste, ahogy lóbáltam. Nem nagyon érdekelt, hogy ezt nem szeretik a tanárok...úgysem járt erre egy sem.
Amia:
- Úgy nézel ki, mint, aki mindjárt felrobban - Nem akartam megszólítani. Esküszöm az járt az eszemben, hogy inkább a többiekkel morgolódom, akiket a nagy üldözésben lökött félre. Engem csak azért nem talált meg, mert arrébb beszélgettem, a többiek elmentek, felháborodva mondták a magukét én meg úgy döntöttem, kiderítem, miért volt ilyen feldúlt a srác. Merész vállalkozás, tekintve, hogy a kisugrzásától menekülőre fogja a legtöbb ember, de szeretem a kihívásokat. Szóval megálltam nem messze tőle, oldalt állva nekidőltem a falnak, magamhoz öleltem a kezemben tartott zöld, békás mappámat és oldalra biccentett fejjel néztem rá. - Minden oké? - Nem tudom, miért szólítottam le, nem szokásom az ilyesmi, bár valahol el kell kezdeni az ismerkedést, még, ha a baráti lehetőségeket ki is zárom. Inkább a kíváncsiságom hajtott hozzá, és pont ez volt annyira erős, hogy ne tudjon olyan egyszerűen lepattintani. Szeretem az érdekes embereket, még akkor is, ha annyira nehéz esetnek tűnnek, mint ez a szőkeség itt előttem.
Joachim:
Kezdtem lehüteni magamat a következőképp:
- Fagyi, mélyhűtő, jég, hóesés... - soroltam motyogva magam elé e szavakat, hogy a hideg felemlítésére, a vérmérsékletem is lejjebb menjen. Kisebb nagyobb sikere volt ennek az "ősi hagyománynak", ami a családunkban apáról fiúra szállt. A körülöttem levők még mindig az iménti ütközet hatása alatt álltak és legalább olyan idegesnek tűntek, mint én. Nem értem mire fel kapkodják annyira az agyuk vizét! Nem őket fintorogta le és szúrta keresztül a tekintetével a régi ismerősük...barátjuk! - Északi sark, karácsony... - közben továbbra is pörgött a nyelvem, sötétbarna szemeimmel kispéciztem egy pontot a szemközti falon, hogy azt szuggerálva töltsem ki a mérgem. Szegény kis ponttól a falon, nem tudom mit vártam...talán, hogy essen le onnan, vagy repedjen meg...bármi! Értetlenül álltam a tények...nem tények előtt, hisz igazából nem tudtam semmiről sem. - Dér, zúzmara, sötét felhők...jeges szél ami direkt mindig a képedbe fúj. - pillantottam oldalra, ahol egy lány állt. Tulajdonképpen elsőnek a békás mappája kötötte le olyannyira a figyelmemet, hogy rögtön leálltam a skizo magamban dumálok témáról és a mérgem is kezdett elillanni. Pár eltelt csendes pillanat után jutottam el a lány arcáig és ott meg is állapodtam egyenesen a szemeibe nézve.
- Azon kívül, hogy az előbb a legjobb...avagy a volt legjobb barátom, akit jó pár éve nem láttam - mert minden árva szócska nélkül nyelte el a föld - épp az imént hányta el magát majdnem tőlem....hááát azt hiszem minden oké! - mosolyodtam el zavartan. Szerettem volna jegelni a témát a szó szoros értelmében, így aztán felpörgettem az agyamat, hogy a felbukkant lánnyal valami értelmes kis társalgásba bonyolódjak.
- Értetlenül a tények előtt álló Joachim Elphinstone szolgálatára! - mutatkoztam be neki nem éppen hétköznapian.
Amia:
Magában beszélt. Ezt a meglepő felismerést tettem alighogy közelebb értem hozzá, s ez akadályozott meg abból, hogy azonnal megszólítsam. Aztán mégis megtettem és ő némi fáziskéséssel válaszolt. Szavaira felvont szemöldökkel, meglepetten néztem rá, nem tudom, mire számítottam, de erre azért úgy pont nem.
- Milyen jó, hogy nekem itt egy régi barátom sincs. Csak az elmeproblémás tesóim. - A második mondatot leginkább magamnak szántam, ezért is jött ki jóval halkabban a számon, mint az első, ettől függetlenül, ha tényleg figyelt, simán meghallhatta.
- Egy fura srácra néző Amia Charo, örvendek - Katonákra jellemző, de annál sokkal lazább tisztelgés szerű mozdulattal intettem felé köszönés képpen, majd ellökem magam a faltól és egyel közelebb léptem, így az ablakon is ki tudtam nézni, a barátságtalan, hideg, havas udvarra, ahova jelen pillanatban semmi pénzért nem mentem volna ki. Vagy csak nagyon sok pénzért, nagyon nagyon sok pénzért.
Joachim:
Beharaptam az alsó ajkamat, nagy szemekkel pislogtam a lányra. Feljebb evickéltem a párkányon, a hátam már a hideg ablaküveget súrolta.
- Én sem tudtam eddig arról, hogy idejár. - vontam vállat felsóhajtva, majd hátrafordítva fejemet a kinti élesen csillanó havat kezdtem bámulni. Mellettünk a diákok sokasága tompa topogással ellépdelt. Megszűnt az ellenséges morgások zaja, ebből arra következtettem, hogy a fellökött srácok megunták a szemmelverést és tovább álltak. Elmeroggyant tesók? - kaptam rajta az érdekes témán magamban és kíváncsian meresztettem sötétbarna szemeimet Amia-ra. Nem tudom mennyire venné tolakodásnak, vagy rossz néven, ha pont erről kérdezgetném ismerkedésünk első szent pillanataiban, amikor még a hazguságok is megengedettek, mert úgysem tudunk a másikról semmit.
- Ha már ennyiből furának ítélsz, mi lesz később? - nevettem fel jókedvűen. Ez az! Sikerül elterelni a figyelmemet arról a köcsögfazékról! - villant be. Láttam, hogy néz kifelé és ezt már nem hagytam annyiban.
- Nem bírod a telet Amia? - támasztottam ki magamat hátul a kezeimmel, a lábaimat keresztbetéve lóbáltam tovább azokat. |
Amia:
- Még átléphetsz a csodabogár, a bolond és az elmeháborodott kategóriákba. A felfelé lépdelés végtelenségig megengedett, de visszafelé szinte lehetetlen az út. - Fokoztam tovább a gondolatmenetem, ami egyébként full értelmetlen és hűen tükrözte a családom idegi sajátosságait. Megint nem megy a fogalmazás, még gondolatban sem. Kevesebbet kellene a kémia könyv felett ülnöm.
- Otthon sosincs ilyen hideg - Még a gondolattól is megborzongtam, mi van odakint, pedig vastag pulóvert vettem fel reggel és még fekete is, amire azt szokták mondani szívja a meleget. Vetettem egy pillantást a bakancsomra. Vennem kell egy újat, valahol beengedi a havat, amitől lefagy a lábam. Talán Doro ejön velem jövőhéten...
- Egyébként, miért mondod ki ilyen furcsán a nevem? Angolul jobban értek, mint németül, de ez még angol akcentusként is furcsa. Várj, én is kipróbálom a tiéd... Joachim? - Úgy mondtam, ahogy gondoltam a magánhangzók kihangsúlyozva, s gondolom ch-val írja a nevét, de én ebből elengedtem a c-t, és tulajdonképpen minden mást kimondtam, azt hiszem. Bár ezt a nevet is meg lehet bonyolítani, tuti.
Joachim:
- Mindhárom jól hangzik, de mint tudjuk ezek a jellemvonások gyakran járnak együtt. - széles mosoly húzódott számra. Arcom enyhén kipirult, ahogy a lábamnál levő radiátor melengető szellője az arcomat kezdte simogatni finom ujjaival.
Odakint apró pelyhekben kezdett alászállingózni a hó. Érdekes volt elképzelni, hogy ezen apró kis fagyteremtmények, min-mind egy mesteri égi munka. Egy egyforma sincs köztük.
- Szerintem én mindegyik vagyok egy picit. - tettem kezemet az államra elgondolkodva. Néhány pillanat múlva oldódott a hirtelen beálló csend. Arrébb csusszantam a párkányon, kezemmel megsegítve magamat. Megpaskoltam az immáron felszabadult helyet magam mellett.
- Gyere pattanj fel ide! Itt jó meleg van. - kacsintottam rá vidáman. A folyosón egyre kevesebb diák slattyogott el mellettünk az iskola fáradalmait lehelgetve a meleg, nehézkes levegőbe. Még érződött az izgalom és unalom izzadságos egyvelege, ami ilyenkor minden emberke kedvét uralta.
- Otthon? Valami mediterrán kecóból jöttél? - érdeklődtem Amiat nézegetve. Bevetettem a szokásos ismerkedési taktikát, azaz légy barátságos, és add önmagad. Hát csalódást azt nem fogok e téren okozni. - piszkálgattam a homlokomra hulló aranyszőke hajtincset. Felvontam a szemöldökömet, de aranyos és mosolyom csak nem akart elszökni tőlem. Halkan felkuncogtam, ahogy a nevemmel tett egy kiejtési kísérletet.
- Nem is mondtam furcsán! - húztam el a számat játékosan. - Amia. - lassabban törtek fel a hangok, éreztem, amint megrezegnek a hangszálaim. Nem érzékeltem, hogy furcsán mondtam volna ki.
- Joachim....igen. - ismételtem meg a saját akcentusommal, amit még mindig "jónak" érzékeltem. - Valahol nem ejtik a k-t ami van benne...vagyis, hogy a c-t k-nak kell ejteni...de mivel ott van a h utána is egy amolyan nem is tudom...fura hang lesz belőle, ami meg jön magától. - magyaráztam erősen grimaszolva.
- Csini a mappád. - böktem a békamintás tartóra. Nem bírtam leszállni erről a szerencsétlen mappáról. Amióta megláttam tetszett.
- Amúgy olyan ismerős vagy. Nem találkoztunk mi már? Vagyis nem dumáltunk mi már egyszer? - szűkítettem össze a tekintetem, ahogy méregetni kezdtem. Talán a folyosón elsuhantunk már egymás mellett...
Amia:
- Az egészséges, bizonyos mennyiségig - Mindenkiben van őrültség, bennem is, főleg, ha fáradt vagyok. Bár az inkább kiakasztóan negatív, mint elfogadhatóan elmebajos.
- Nem akarok két perc ismeretség után máris az intimszférádba gázolni - Az az ablakpárkány nem elég nagy kettőnknek. Felülhetnék, mert nem vagyok akkora, hogy ne tehetném meg, de akkora annyira közel kellene lennem hozzá, ami egyelőre fura lenne, meg szerintem később is. Plusz a tanárok sem díjazzák, ha valaki szabályt szeg, a nem ülésre kialakított dolgokon való ücsörgés pedig pontosan ebbe a tiltott kategóriába tartozik. Hosszú hetekig hallgatnám Valentinéktől, "Üdv a fekete bárányok között! vagy valami ilyesmit. Erre nincs szükségem, köszönöm. És igen, ennyire közel sem akarok ülni senkihez, mert a pletykák errefelé jobban terjednek, mint pestis a tizennegyedik században. Pedig az elég kemény időszak volt az európaiaknak. Minek okozzak magamak plusz fejtörést, mikor így is annyi van? Nem is ismerem a srácot, máris túlkombinálom az egészet, jellemző. Maradtam tehát ott, ahol addig is voltam.
- Ausztráliából jöttem tavaly, de ezt a hideget sosem fogom megszokni. A hó szép és jó, amíg kint marad én pedig bentről nézhetem. Így tökéletesen megvagyunk egymás mellett. És te? Mert, ha jól tippelek, se Németország, se Ausztria, de még Svájc se jöhet szóba. - Kint elkezdett szállingózni a hó, annyira jól néz ki! Az embernek kedve támad sétálni egyet a hóesésben, mint a filmekben. Ha nem lenne olyan könnyen félreérthető, még hangosan is ki merném mondani: romantikus hangulata van. De ezt az észrevételt inkább megtartottam magamnak, a nevének kiejtése úgyis jobban ment, lekötötte a figyelmem. Másodjára sem tudtam megmondani, miért érzem olyan furcsának, ahogy a nevem kimondja, még röviden fel is nevettem. Aztán magamban kimondtam keresztnevének "k"-s verzióját, de beletört a nyelvem. Annyira nem illik oda az a k!
- Köszi, a bátyámtól kaptam - Lepillantottam az említett tárgyra, elvettem előre a karom, hogy jobban láthassa, majd visszafogtam az előbbi pozíciójába, kényelmes volt, na.
- Nem mondom, hogy nem találkoztunk, de... a mostanihoz hasonló beszélgetéstől messze álltunk. Konkrétan elolvasztottad a barátnőimet. - A "Csak őket." annyira oda kívánkozott a végére, mégsem mondtam ki hangosan, a hangsúlyomból úgyis értette, rám nincs ilyen hatással a csini kis pofija. Ahozz sokkal, de sokkal korábban fel kellene kelnie, elég magasra tettem azt a bizonyos lécet. Talán ezért vagyok olyan szerencsétlen a párkapcsolatok terén. Ezt sosem ismerném be senkinek, elég gáz így is, hogy csak én tudom.
Joachim:
- Túltengenek bennem a bolondéria hormonok, az már nem annyira egészséges. És akkor nem is beszéltem még a rossz szokásaimról, amivel képes vagyok bárki idegeire menni. - kacsintottam a lányra széles mosollyal. Egyszer sikerült a szomszéd nénit kikészítenem. A Guiness rekordok listáján nyugodtságból ő ott lehetett a dobogón, végül mégis egy jól időzített, jól csavart és csűrt pofon lett belőle.
- Nem azt kértem, hogy ülj az ölembe és adj egy puszit az arcomra. - nevettem fel, de ráhagytam, nem erőltettem. Visszacsúsztam eredeti helyemre, így újra egymagam takartam el a napvilágot a folyosón levők elől, már amennyire vékony alkatom ellenére eltudtam takarni bármit is. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ennyire óckodik a közelségemtől, ami szerintem igenis kellemes, vagy csak a tanári kar egyik tiszteletbeli tagjától félt, hogy esetleg erre hozza a rossznyavaja. Legalább kényelmesebb nekem. - zártam le a dolgot magamban elég könnyen.
- New York az én hazám, onnan fújt ide a szél. - lestem ki az ablakon, igen csak különleges nyaktekerő módszer segítségével. Az egyik dolog amiért oda vagyok, az a hóesés, és ezt sosem szalasztom el. - Hm milyen meghitt...lenne, ha nem itt lennénk. - lestem "titokban" a lányra oldalról, amint a szavak elhagyták a számat.
- Tényleg? - gondolkodtam el. - Kik is a barátnőid? - kérdeztem vissza pimaszul, bár annyira nem érdekeltek. Az már tiszta lap volt, hogy rá nem voltam ilyen hatással, se elsőre, se másodikra. Na, nem mintha ő olyannyira nagy hatást ért volna el eddig. De kihívásnak nem lenne utolsó. Lepattantam a párkányról majd karonragadtam, minthogy döntöttem magamban. Ennyi kész, jobban megakarom ismerni! - határozott hang szólalt fel bennem. A folyosón indultam el vele együtt valamerre.
- Mozgassuk meg magunkat picit. Nem tesz jót a sok ücsörgés, meg egy helyben álldogálás. - olyan komolyan mondtam, hogy az már nem is volt komoly. |
Amia:
- Üdv a klubban, az idegtépés nekem is megy - Bae szerint azért vagyok olyan idegesítő, mert lány vagyok, és nem mellesleges az ikerhúga. Mintha ő nem lenne pontosan annyira bosszantó, mint én. Vagy inkább jobban.
- Ne is kérj ilyet - vágtam rá egyből a furcsa ötlet felvetésére, miszerint nekem olyasmi fordult meg a fejemben, hogy a "kimondottnál" közelebb üljek hozzá, ez abszurd és elképesztő, hogy egyáltalán eszébe jutott ilyesmi.
- Eve és Clarie, alacsony barna és hosszúlábú vörös tizedikes, nem haragszom meg, ha nem ugrik be elsőre - Belőle pontosan kinéztem azt, hogy rákacsint egy csinos lányra, esetleg vált is vele pár szót, aztán pár lépés után már azt sem tudja, kivel is beszélt az előbb. Ettől függetlenül kedves, rendes, sőt még vicces is, de egy ilyen srácot sosem lehet teljesen komolyan venni. Vagy az is lehet, előre elítélem, holott nem is egészen ilyen.
Ezen nem tudtam sokáig rágódni, mert egyszercsak leugrott a párkányról, megragadott és elindultunk együtt, mielőtt akárcsak rászólhattam volna a lábamra, hogy ne működjön olyan lelkesen együtt.
- Mi mi? Ha nem ki akarsz menni, benne vagyok - Mivel más választásom vagy programom úgy sem volt, beleegyeztem. Ettől függetlenül tartom magam ahhoz, hogy nincs rám hatással és nem is hagyom, hogy legyen.
Joachim:
- Megjegyzem őket...talán. - vontam vállat lazán. Vörös és barna, alacsony és kicsi...nekem nem megy, hogy az összeset észben tartsam. Szerettem megnézni magamnak a lányokat, de a legtöbbjük hasonló volt, mind kinézetre, mind viselkedésre. Vagy túl nyafkák voltak, vagy megközelíthetetlen amazonok. Lehetetlen őket kiszámítani, a női szeszély maga a rejtély. Ajjaj már úgy beszélek, mint Frank bácsikám. - ez a gondolat meg cseppet sem volt üdítő. Frank bácsi borzasztóan nagy szoknyavadász. Léha életet élő fazon, akinek többet ér egy üveg whisky és egy csinos hölgyike bármi másnál. Nagyon nem akarok olyan lenni, sőt közel sem akarok olyan lenni. - most, hogy ezt tisztáztam magamban, végre Amiara koncentrálhattam. Ez a lány biztosan nem egy nyafka, lefogadom, hogy inkább tartozik a megközelíthetetlen típusba.
- Nem megyünk ki, ha nem akarod. Bár lefogadom, hogy te is élveznéd a hóesésben való flangálást. Nincs is annál üdítőbb, mint velem kint kóborlni a talpad alatt ropogó friss hóban. - szorítottam magamhoz oldalról barátilag, majd állammal böktem az ablak felé, ahonnan jól látszott az udvar. Szerintem maga a gyönyörűség, a tél varázsa. Nagy felelőtlenség kihagyni egy ilyen körütat, főleg, hogy az idegenvezető Én vagyok. Ez már megéri a fáradtságot. - Nos? Nem gondoltad meg magad? - vigyorogtam az arcába teljes gyöngyfogsorral.
- Ha nem akkor a kastélyon belül te döntöd el merre lépjünk. - engedtem el és tártam szét a karjaimat, mintha legalábbis az egész suli az enyém volna. - Közben megismerjük egymást...iszunk valami meleg italt....hidd el ez simán feldobja az unalmas szürke napokat! - vártam mit szeretne jobban. Reméltem azért legalább az egyik kis tervem bejön neki és jobban megismerhetem őt...talán sikerül "meglágyítanom".
Amia:
- Tudod mit? Ha megvársz itt, amíg elrohanok a kabátomért, hajlandó vagyok kimenni egy kicsit(!) az udvarra. - Direkt kihangsúlyoztam, mennyi időt szeretnék odakint eltölteni, egy perccel sem többet, mert akkor a farmerom alatt a lábaim jégcsappá fagynak. Egyszer nem veszem fel a harisnyám vagy a hosszú zoknim, akkor is ki kell mennem a télbe. Juj, amúgy is ki kéne mennem! Ahogy végiggondoltam, mi vár rám, eszembe jutott egy nem elhanyagolható feladat, amit ha elmulasztok nagyon ki fogok akasztani néhány embert.
- Várj meg itt, el ne mozdulj! - Ezt már szinte futtából mondtam visszapillantva a srácra, akinél az elrohanás előtt a mappámat hagytam, kérdés nélkül a kezébe nyomva, hogy egészen pontos legyek. Ha már megdícsérte, had nézegesse, úgysem talál benne semmit, pár jegyzetnél meg az órára kellő felszereléseknél. Én mindeközben elfutottam az egyetlen nyitott tanterem felé, ahol elméletben a lánok voltak, mivel az a terem mára már szabad volt. Berontottam, úgy terveztem két szóval lerendezem őket, elveszem a kabátom és megyek is vissza Joachimhoz, de Clarie megállított. Kivételesen volt kedvem válaszolgatni a bolond kérdésére, amik a srácra irányultak, meg persze rám, mert kombinálni mindig tudnak. "Ti nem vagytok normálisak!" Ezzel a mondattal hagytam őket ott, sietős lépdelésem közben magamra rángattam fekete, rövidke kabátom és az ujjából kivadászott kék sálam a nyakamra kötöttem, mert anélkül biztos, hogy nem mennék ki semmi pénzért.
- Jelen! - kiáltottam valamivel hangosabban az átlagos beszédnél, mikor már csak pár lépésre voltam tőle, aztán megálltam előte. - Köszi az őrzést - Böktem a mappámra, amit aztán vissza is szereztem.
- Mit szólnál hozzá, ha segítenél egy ritka nehéz természetű, bűvészmestert megtalálni? Rodo boksza megint üres, állítólag, de nem lehet messze. - Ezzel tulajdonképpen saját magam is győzködtem, mert nem volt túl sok kedvem hosszasan keresgélni a lovat. Remélem csak valamelyik karámban van, vagy rosszabb esetben a kancákhoz lógott be, mert általában azt szokta, ha nagyon unatkozik a nemtársak között. Várakozón pillantottam Joachimra, mi a véleménye a rögtönzött programtervről. Nekem mindenképp oda kell mennem, de jobban örülnék, ha társaságban keresgélhetnék, mert egyedül sokkal bosszantóbb és unalmasabb. Be kell vallanom, nem is olyan rossz ez a srác, mint amilyennek először gondoltam, egészen... kedves. Talán ő sem tart engem túlzottan dilisnek, az a rajongói tábrom már amúgy is betelt a múlthéten. Juj, na azt a srácot tényleg kiakasztottam. Azt hiszem még egy ideig kerülöm a zenetermet, hátha elfelejti, hogy létezem.
2015.01.18.
(Nem kaptam választ a reagomra, így megszakadt a játék.) |
Amia bemutatkozó lesz itt! |
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
