FrissítésSúgó

L	2015.07.29. 21:22 -
	Eveline törékeny testalkatú, csillogó szemű fiatal lány, aki bátyja állandó óvó tekintetét élvezi. Kissé bolondos, mindig pörgős, kutyaimádó, akinek egy szem szörnyetege alkotja a világ közepét. Mellette közvetlenül egy helyes férfi sorakozik, ám ez hét pecsétes titok, szóval: psszt! ;-)

[4-1]

L	Előzmény | 2015.07.29. 21:25 - #6

Előcsarnok 2015.03.30. Eveline & James Button   Eveline: Kint egyáltalán nem éreztük magunkat jól. Ha az időjárás megpróbálja elrontani a napunkat, remek módszert választott hozzá, de mi akkor sem hagytuk magunkat. Bevonultunk az épületbe, ahol sem a szél, sem az eső nem árthat nekünk, de szerintem amilyen masszív még egy tornádót se éreznénk meg különösebben. Astor mellettem kocogott, a pórázt nagyjából el is dobhattam volna, mivel tudta jól, a zsebemben lapul sok-sok valami, ami ha ügyes lesz, ma még az ő pocijában fog landolni. - Gyere ide te kis majom, nézd mi van nálam! - vettem elő egy kisebb darabkát a bárányos falatkákból, ez a kedvence, ezért még a tűzön is átmenne, ha arra kérném. Nevetve figyeltem, ahogy a szemei csillognak és már fel is vette a harci pózt, ő bizony ma megkűzd mindennel azért, amit adhatok neki. Mivel vasárnap délután a diákok elég ritkán járnak erre, így meg sem lepett, hogy rajtunk kívül csak egy csajos hármas beszélgetett valamivel arrébb, meg két srác dőlt a falnak és úgy tettek, mintha közömbösen dumálgatnának, pedig látszott, hogy a lányokat vizslatják. Buta bolondok, oda kéne menni! Sültgalamb meg megy a szátokba, mi? - Ülj le! Úgy, ügyes vagy. - Az ilyen alapokért már nem mindig járt a falat, de annyira szépen beült elém, és akkora szemekkel nézett, muszáj volt odaadnom. Letérdeltem a mögöttem lévő fotel elé és egy újabb falatért nyúltam. - Figyelj! - emeltem fel a mutatóujjam, amire azonnal reagált. Itta minden szavam a kis tökfej, de csak mert járt érte a hami. - Forogj! - mutattam neki a megtanult kézjelet, mire ő... hát nem azt csinálta, amit gyakoroltunk. Körbenézett, de ennél le is ragadt. Megismételtem a kérést, mire ismét ugyanígy reagált, csak a farkincája járt veszettül, mert azt hitte, én nem értem, ő mennyire ügyesen megcsinálta. - Astor, forogj szépen! - kezdett kicsit bosszantani a dolog, de még bírtam cérnával. A tanuláshoz türelem kell, és rajtunk nem fog kifogni egy ilyen egyszerű feladat. James: Elég rossz idő volt odakint, így hát bejöttünk a csarnokba. Póráz nélkül sétáltunk be, Roy lassan kocogott mellettem. Szájában a kedvenc plüsse volt, egy lila víziló. Kicsit sem nézett ki idétlenül. Hirtelen megtorpant, és minden izma megfeszült. Egy corgit nézett ki magának, és egy nyüsszentéssel jelezte, hogy ő márpedig oda fog menni. Meg is indult, mielőtt elkaphattam volna a nyakörvét. -Roy, állj!-mondtam neki nyugodt, határozott hangon, mire ő megtorpant, nem sokkal a kutya előtt. Kérdőn nézett rám, majd mikor behívtam, lassan kullogott oda hozzám. Ekkor vettem észre, hogy a nagy megállásban kiejtette a vízilovát, pont a kiskutya elé. Ezt Roy is észrevette, és kissé féltékenyen reagált volna, ha hagytam volna. Lefektettem, és egy marad! paranccsal otthagytam. Lassan odasétáltam a plüsshöz, és felkaptam. Csak ekkor vettem észre a kutya mellett térdelő lányt. -Szia! Bocsi, hogy Roy úgy rátok rontott volna, de eléggé szeszélyes, és van egy corgi barátja. Szerintem azt hitte, hogy ő az.-kértem elnézést mosolyogva. Nem lehet valami kellemes látvány, amikor felétek rohan egy pitbull lila vízilóval a szájában. Roy közben elvetette magát, és most a hátán feküdt, csak hogy észrevegyem végre. Nevetve néztem rá. Eveline: Már sokadjára próbálkoztunk, amikor meglepő dolog történt. Astor helyettem, és főként a kaja helyett valami sokkal érdekesebb dolgot fedezett fel. Egyenesen felé közeledett, lila volt, szőrös és egy kissé nyálas, mert egy kutya szájából lógott ki. A hasa utáni másik nagy szenvedélye a plüssállatkák, amiket kedvére rágcsálhat mégsem szaladnak el. - Astor ne! - vetődtem el, amikor a másik eldobta a plüsst és visszarohant a gazdájához. A lököttemnek több sem kellett, már ugrott is a szabad prédára. Elkaptam a hátsójánál és visszahúztam, ami elég kétbalkezes mutatvány volt és biztos érdekes látványt nyújthattunk. Felegyenesedtem, sarkamra ülve fogtam immár a nyakörvénél a kis hamist. Ekkor ért oda hozzánk a férfi, aki amúgy is magasabb volt nálam, nemhogy ebben a helyzetben. Kitörtem a nyakam, hogy felnézhessek rá. - Hát... Astornak még nincs pitbull barátja. - Jegyeztem meg és rájöttem, ideje lenne felállnom, hátha az valamit segít a helyzeten. Elengedtem Astort, aki megbűvölten bámulta a férfi kezében lévő lila vizilovat. Jé, az tényleg egy viziló, de cuki! Ahogy sejtettem, még az álláig is alig értem, amitől kisebbségi komplexusom támadt, persze Astor rosszabbul járt, tőle mindenki nagyobb volt. Eltekintettem a férfi mellett a tetszhallottat játszó kutyára és hangosan felnevettem. - Mekkora forma! - Szakadt ki belőlem és folytattam a nevetést. James: Mire elkaphattam volna a lila plüsst, már a kiskutya szájában volt. Felnevettem, és hagytam had játszon egy kicsit vele. Roy közben hangosan dohogott, hogy mit képzel magáról ez a kis görcs, mikor az az ő játéka?! A kiskutya végre elengedte a játékot, hála a kissé furcsának tűnő mutatványnak. A kiskutya csak a két első lábán állt, amíg a gazdája el nem engedte a másik kettő hátsót. -Hát, ez Roynak fel sem tűnt szerintem. Corgi-corgi neki, nem tesz különbséget.-mondtam mosolyogva. A kiskutya kitágult pupillával nézte a kezembe lévő lila vízilót. Végül megszántam, és odaadtam neki, hadd rágcsálja egy kicsit. Roy közben még mindig a hátán feküdt, a szája pedig ugye lefelé lógott, így első fogai kivillantak szájából. A lány is őt nevette. -Az. Ha nem figyel rá valaki, ezt csinálja mindig, figyelemfelkeltésként tetszhalottat játszik. Pedig nem lett neki tanítva.-nevettem el én is magam. -Roy, gyere ide.-szóltam neki, aki azon nyomban felpattant, és a lábam mellé leült. Farkát csóválva nézett hol rám, hol a kiskutyára. Eveline: - Na, elég legyen, add vissza szépen - korholtam Astort, miközben levakarhatatlanul mosolyogtam és ez jelentősen rontott a tekintélyemen. Hogyan is várhatnám el, hogy figyeljen rám, ha annyi lököttséget tesz, hogy képtelen vagyok határozott maradni? Szörnyű kis szörnyeteg! Elvettem tőle a játékot és visszaadtam a tulajdonos gazdájának. Ez milyen hülyén hangzik! "Tulajdonos gazdája" vagy a "Gazdája tulajdonosa"... ehh, megint elkalandoztam. - Nagyon ügyes mutatvány. Megtaníthatná rá Astort, mert ilyesmikhez nekem minimum két tonna jutalomfalat kéne. - Mondtam kissé eltúlozva a mértékeket. Aztán Roy odakocogott hozzánk és én újfent mérethátrányba kerültem, mivel leguggolta hozzá. - Hát szia, te szépség - Felpillantottam a gazdájára. - Szabad? - Davide tökéletesen megtanított, hogy nem tapizhatom le csak úgy a Föld nevű bolygó összes kutyagyerekét, előtte mindig engedélyt kell kérni. Mondjuk nem hiszem, hogy így szabadon rohangászhatna, ha annyira közveszélyes lenne. Azért nem bíztam a véletlenre, jobb biztosra menni. Ha megkaptam az engedélyt, kinyújtottam kezem Roy felé, hogy megszimatolhasson, aztán, ha úgy tűnt, minden oké, megsimogattam azt az okos buksiját. Az előbbi mozdulattól egy kis nyál csurrant a pofijára, nagyon vicces kis ördög.

L	Előzmény | 2015.07.29. 21:24 - #5

James: -Köszönöm.-köszöntem meg, amikor visszakaptam a játékot. Roy várakozóan tekintett a vízilovára. Nem adtam oda neki, nehogy a végén veszekedés legyen belőle. -Nekem szerencsém van, mert Roy inkább a vízilovára dolgozik, lóbálhatsz mellette egy egész malacot is, ha meglátja a vízilovát.-mondtam nevetve. A lány leguggolt Royhoz, Roy pedig kissé félredöntötte a fejét. -Persze, csak a rosszabb napjain morcos. Most pedig szerintem jó napja van.-mondtam, és örültem, hogy végre valaki megkérdez, mielőtt megsimogatja. Ahhoz képest, hogy milyen sok kutyás van itt, elég kevesen képesek arra, hogy legalább egy egyszerű kérdést tegyenek fel. Persze, mivel elengedve van Roy, nem egy veszélyes vadállat, de lehetne az is. Eveline: - Azért ez a viziló lehet csodákat érne Astornál is. Nagyon rákattant a kissrác. - Néztem a törpére, aki magasról tett a másik kutyára, amíg a képben volt egy potenciális rágóka-jelölt. Hihetetlen, mennyire lázba jött egy egyszerű játéktól. Mintha nem lenne neki millió és egy a dobozában, amik most fele annyira se lennének értékesek számára, mint a tiltott gyümölcs, ebben egészen biztos vagyok. Roy odatartotta a fejét, így azt simogattam. Furcsa volt a rengeteg nagyszerű után egy rövid szőrűt tapogatni. - Davide odaáig lenne érted, gyengéi az ilyen izmos, okos kutyusok - magyaráztam széles mosollyal a kutyának, aki egyem meg, olyan értelmes fejet vágott, mintha pontosan értette volna, miről beszélek. Mondjuk az is lehet, hogy tudja, kiről beszélek, elvégre tanárok egymásközt, meg ilyenek, tuti összefutottak már. Nem baj, attól még örülne neki. Bűbáj ide vagy oda, én azért megmaradok a kisebb testű szőrösöknél. James: -Ez a víziló csodákra képes minden kutyánál.  Fogalmam sincs, hogy miért, de ez annyira vonzó minden kutyának.-mondtam mosolyogva, és Astorra néztem. Talán még lélegezni is elfelejt, ha tovább nézi ezt a plüssöt. Végül beletettem a kabátom zsebébe a plüssöt, hátha így már nem vonom el a figyelmét. A lány közben Royt simogatta. -Davide? Davide Magliocco?-kérdeztem rá, hiszen általában a diákok nem szokták csak a keresztnevén hívni tanáraikat. Aztán persze leesett.-Ja, hogy te vagy Davide kishúga, ugye?-kérdeztem rá. Eveline: - A hasonlóság buktatott le? - pillantottam fel továbbra is mosolyogva, aztán újfent Royhoz fordultam egy utolsó simítás erejéig azon az édes, cuki fejecskéjén. Felálltam, de megint csak rá kellett jönnöm, messze vagyunk az egymagas állapottól. - Eveline vagyok - Mutatkoztam be és kezem szinte lendülni szeretett volna az annyira sablonosan megszokott kézfogáshoz, de valahol épp csak elindulása után megtorpant, s egy érdekes csavarral inkább felemeltem, hogy intsek vele, ami az előzmények fényében furábban nézhetett ki, de legalább nem tűnt annyira hivatalosnak. Megéreztem Astor finom rántását a póráz túlvégén, s lenézve rá megláttam, hogy a viziló elvesztése okozta trauma után már a négylábú fajtatárs kiléte iránti kíváncsiság lett az új önjelelöt feladata. Néztem, ahogy óvatosan, orrát előre dugva szaglászik, lassan tesz egy lépést, aztán még egyet, s közben le se veszi tekintetét a nála nagyjából kétszer nagyobb potenciális barát-jelöltről. Halkan felnevetve csóváltam meg a fejem, aztán újfent a férfire néztem, aki látásból egyértelműen ismerős volt, de egy ilyen helyen azért ez annyira nem meglepő. James: - Az is. Meg az, hogy nem sok diák hívja a tanárát simán Davide-nek.-mondtam mosolyogva. Eveline abbahagyta Roy simogatását, aki egy csalódott sóhajt engedett fel, és lefeküdt, szemét pedig a kiskutyán pihentette. -James Button vagyok, agility edző.-mutatkoztam be én is, miután Eveline egy fura kézmozdulattal ugyenezt tette. Astor, a kiskutya, mivel eltettem a vízilovat, figyelme máris Royra irányult, aki nyugodtan feküdt mellettem. Mikor Astor szaglászni kezdett felé, Roy is előrenyújtotta orrát, viszont meg nem mozdult volna kényelmes pozíciójából. Eveline: - Felajánlotta, hogy szólítsam úgy, ahogy mindenki más - Azt csak mellékesen tette hozzá, hogy ezzel inkognítóban maradhatnék és nem kellene hallgatnom a sok irigykedőt, hogy velem biztosan kivételeznek emiatt. - De valószínűleg minden egyes alkalommal nevetőgörcsben végeznem. - Ó - csúszott ki a számon a meglepettségtől. Már totálisan megértettem, miért vannak úgy odaérte a lányok. Nem hiszem, hogy csatlakozni fogok a "nyál-táborhoz", de attól még elismerem, igazuk volt. Néhány pislogásra elegendő másodpercbe telt, mire visszataláltam - Mármint, örvendek... örülök... szóval érted... érti. Hagyjuk, nem megy ez ma nekem. - Éreztem, ahogy elvörösödöm, és ezt nagyon nem szerettem volna kimutatni, ezért inkább lehajoltam Astorhoz és megigazítottam a pórázt, ami amúgy nem volt vészesen megtekeredve, de tökéletesen megfelelt a zavarom elrejtésének. Legalábbis szerintem. James: Elnevettem magam. -Az lehet. Jófej bátyád van. -jegyeztem meg.-És elég tehetséges is a kutyák terén. Mikor megtudta, hogy ki vagyok, kissé meglepődött, amin mosolyogtam egy jót. -Én is örülök a találkozásnak.-vigyorogtam. Eveline elvörösödött, és lehajolt a kutyájához, hátha nem veszem észre. Megigazította a kutyája pórázát. Roy felállt, és amikor lehajolt, elkezdte az arcát nyalogatni. -Roy, fejezd be!-szóltam rá hangosan, de süketet játszott és még jobban belefúrta magát a lányba. Sikerült megfognom a nyakörvét, és arrébb húznom. -Bocsi, kissé bolond a szentem.-magyarázkodtam, és szigorú szemmel néztem Royra, aki éppen lehajtott fejjel ült mellettem. Eveline: - Ezt azért nem kell hangoztatni, így is el van szállva magától - Válaszoltam, mert egyszerűen nem bírtam megállni, hogy még akkor is cukkoljam Davidet, amikor nem is volt jelen. Ilyenkor legalább nem vág vissza. Sok pont nekem! Roy-ra nem igazán voltam felkészülve, majdnem elestem a saját lábamban, amikor hirtelen felugrott azért a pusziért. Aztán persze a bénázásom, a reakcióm és a kutya meglepetése kiváltotta belőlem a nevetést. - Hagyd csak, engem nem zavar, hozzászoktam - Meg akartam simogatni Roy-t, de miután James visszahúzta nem mertem. Még a végén beleszólok a nevelésébe, azt pedig én sem szeretem túlzottan, akkor meg pont egy ebben jártas hogyis örülne neki? A nagy bénázós lábarrébbtevős jelenetem közben azért volt annyi időm, hogy Astor pórázára rálépjek, mert tudtam, amint rájön, valaki "lopja a gazdit" fel fog lázadni és ő is jön egy kis harcért, ami fele annyira sem komoly, de imád furakodni. Ebből mindössze annyi lett, hogy felpattant ültéből, majd rájött, úgysem mehet messzire, így vissza is tette hátsófelét a földre és nyugtázta, "a gazdit nem lopták el". Nagy, flúgos szemeivel szemrehányóan nézett, miért is hagytam az előbbit, őrült kismajom! - Ez a kis szörnyeteg ülésből a nyakamba ugrik, ha olyan kedve támad, olyankor nehéz meggátolni a büncselekményben. - Arrébb léptem a pórázról és lazán a csuklómra húztam a végét. Nem hiszem, hogy bármin törné még a fejét, amúgy is elment a kedve a barátkozástól, legalábbis nagyon úgy tűnt. James: -Amennyire ismerem, szerintem nincs elszállva magától. Bár a testvére előtt biztosan máshogy viselkedik.-mondtam elgondolkozva. Roy az előbbi "rosszalkodása" után most a lábamnál ült. Lassan mennünk kellene, gondoltam magamban. Rácsatoltam Royra a pórázt, és mosolyogva Evelinere néztem. -Hát, örülök a találkozásnak, de most már mennünk kéne.-köszöntem el, és egy biccentéssel megindultunk a tanárok szobái felé.

L	Előzmény | 2015.07.29. 21:24 - #4

James: -Amennyire ismerem, szerintem nincs elszállva magától. Bár a testvére előtt biztosan máshogy viselkedik.-mondtam elgondolkozva. Roy az előbbi "rosszalkodása" után most a lábamnál ült. Lassan mennünk kellene, gondoltam magamban. Rácsatoltam Royra a pórázt, és mosolyogva Evelinere néztem. -Hát, örülök a találkozásnak, de most már mennünk kéne.-köszöntem el, és egy biccentéssel megindultunk a tanárok szobái felé. Eveline: - További szép napot! - széles mosollyal intettem a férfinek és lenéztem Astorra. - Na, megyünk? - Lelkes tekintetétől nevethetnékem támadt, megfogtam a póráz végét és egy finom rántással elindultunk az udvar irányába. A szobámba vágytam, meg egy fürdőre, és ez a kis lökött sem volt teljesen a toppon. Lehajoltam, megsimogattam a fejét, s mentünk tovább. Ha minden jól megy, nem kell ma már máshová mennünk, akkor pedig szabad a napom hátralévő része. Ez a gondolat önmagában elég lett volna, hogy felvillanyozzon, ha nem lettem volna már amúgy is feldobva. Egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni, tuti, hogy, akik szembe jöttek bolondnak néztek. Megértem őket... 04.11. Lezárt játék

L	Előzmény | 2015.07.29. 21:22 - #1

Eveline törékeny testalkatú, csillogó szemű fiatal lány, aki bátyja állandó óvó tekintetét élvezi. Kissé bolondos, mindig pörgős, kutyaimádó, akinek egy szem szörnyetege alkotja a világ közepét. Mellette közvetlenül egy helyes férfi sorakozik, ám ez hét pecsétes titok, szóval: psszt! ;-)

[4-1]