Tizennyolc

     Szombat reggelre virradt. A ház lakói még békésen aludtak, kivételt csupán egyetlen személy képezett, aki az elmúlt éjszakákat sorra nyugtalanul töltötte. Most is, mint már annyiszor az ablak előtt ült, magát takarójába csavarva és kifelé nézett a felkelő Napra. Sűrűn törtek elő törékeny testéből a sóhajok melyek többet jelentettek minden csepp könnynél.
- Miért nem alszol? -szólalt meg egy rekedtes hang a szoba túlvégéből.- Valami baj van?
- Semmi gond, csak felébredtem. Aludj. -fordult felé, de a férfi ahelyett, hogy e szerint cselekedett volna inkább felkelt és átcsoszogott hozzá. Leült mellé, átölelte, Elis hozzábújt és a karját cirógatta.- Már rég utálnod kéne.
- Miért? -kérdezte meglepetten.
- Amiért ennyi zűrt okozok és még fogok. Teljesen másképp kellene lennie. Neked egy boldog életre van szükséges, egy szerető feleséggel, akivel leéled az akárhány évedet. Ehelyett itt ülsz velem a sötétben és azt se tudod mi lesz holnap, mikor történik valami váratlan fordulat, mint a filmekben.
- Bolond vagy.- szorosabban magához ölelte.- Ennél jobb életet nem is kívánhatnék.
- Ha kialszod magad másképp fogod gondolni.- kicsúszott az ölelésből és hátradőlt a franciaággyá varázsolt kanapén. David mellé feküdt és átölelte. Annyira boldog, volt, hogy magához ölelhette Lisát, érezhette szívverését és beszívhatta bőrének illatát. Ez a pár órácska amit így tölthettek felért számára magával a felhők felett megbúvó Mennyországgal.
     Reggel a kávé szürcsölgetése közben ezernyi gondolat lepte el elméjét. Lényének egy része tiltakozott, míg a másik a tettek mezejére akart lépni. Tervezett, gondolkodott és ötleteket fontolgatott miközben elnyomta a fojtogató érzést, amit a szíve küldött az agyába és ezáltal a testének minden porcikájába.
- Ha nagyon gondolkozol az sosem jelent jót. -jelent meg Elis és puszit nyomott az arcára. Boldognak tűnt és ez némileg javította a férfi hangulatát is, aki inkább feladta az elmélkedést és felhajtotta a maradék ébresztőt.- Tudod mit láttam tegnap?- szólt ki a konyhából.
- Nem, mesélj.
- Találtam egy nagyon jó éttermet az egyik kisebb sétálóutcában. Hangulatos, kis kínai motívumokkal díszítve, a neve "Arany Sárkány". Igazán jól csengő név, nem? Esetleg valamikor beugorhatnánk. Minden nap nyitva vannak estig.
- Remek ötlet.- mondta egy érdekes hanglejtéssel miközben fejében felvillant a képzeletbeli villanykörte.- Hívnék egy-két barátot, meg esetleg Te is hozhatnál pár embert.
- Nem ismerek még annyira senkit, de majd körülnézek.- tért vissza egy gondosan elkészített, száz százalékban vegetáriánus szendviccsel és leült az asztalhoz, hogy nyugodtan elfogyaszthassa.
- Mit szólnál a ma estéhez?- "Addig üssük a vasat míg meleg." elvet követve kérdezett rá egyből a tökéletes terv következő pontjára.
- Oké. -felelte két falat közt.- De ne legyen tömeg.
- Két ember még közel sem a világ vége, ugye?- Lisa játékosan a karjába csípett mire David felpattant és magára hagyta, persze a sértettségtől még messze járt. Elis mit sem sejtve folytatta napját és készülődött az esti kiruccanásra, miközben gondolatai minduntalan egy férfi köré fonódtak aki ezekben a pillanatokban hasonlóképp sóhajtott fel egy képzeletében izzó női arc láttán.

     Az este úgy tört előre akár egy felbőszült bika, mire felocsúdtak már közelebb járt a találkozóra megbeszélt hat óra, mint azt agyuk felfoghatta volna.
- Esik az eső. -közölte a jelenlegi időjárást Elisabeth miután kipillantott a cseppektől ázott ablakon.- Legalább nem mutat majd olyan hülyén ez az átkozott kesztyű.
- Ki fogunk erre is találni valamit.- simogatta meg lágyan a kezét.- Mindenre van megoldás.
- Erre nem hiszem. -húzta el a kezét és dzsekijének zsebébe rejtette.- Menjünk.- Dave épp szólásra nyitotta száját, de inkább becsukta és felkapta a kocsi kulcsát.
- Itt kell lefordulni ugye?- törte meg az út alatt elnyúló már-már kínossá váló csendet.
- Igen.- bólintott a nő. Szerencséjükre, nem túl messze az utcától találtak egy megfelelő parkolóhelyet így az eső sem áztatta őket el mire az étteremhez értek.
-Jó estét.- köszönt amint beléptek. Az üzletvezető hölgy apró lábaival és szűkösre szabott szoknyájával odatipegett hozzájuk. -Már várnak minket, köszönjük. -válaszolt a még fel sem tett kérdésre. Visszaintegetett az egyik belsőbb sarok felől érkező hívásnak.- Csak utánad. -emgedte maga elé Lisát és finoman a helyes irányba terelte. Amint azonban az őket figyelő mosolyogó férfi mellett egy másik is megfordult a nő egyből a fékre lépett. Ott álltak egymástól karnyújtásnyira és tekintetük összeolvadt. A meglepettségtől teljesen kőszoborrá merevedtek, az egyetlen dolog ami kicsúszott a szájukon, egy rövid, de annál kifejezőbb hangsúllyal ejtett:
- Te?!

<<< vissza