TIZENHÁROM

     - Jó reggelt Tanár úr. -köszöntek páran mikor odaért.
"Vajon emlékszik még rám?"- gondolta Elis.- "Talán jobb is ha elfelejtett..." -ajkába harapott és követte a tornaterembe özönlő tömeget. Bizonytalanul ácsorgott a fal mellé tett padnál. Anne és a többiek a bordásfal előtt sorakoztak, kezével intett, hogy jöjjön oda ő is. A Tanár végigsorolta a névsort, és felírta azok nevét akik utcai ruhában jelentek meg az óráján. Elis az utolsók között álldogált, s mikor felé közeledett, észrevétlenül hátrébb lépett ezzel elrejtve magát előle.
- Rendben. -csukta be a naplót.- Aki akar kimehet a pályára focizni, de itt bent is lehet maradni.
- Zane, megcsinálod a hálót? -kiáltott Anne egy magas fiúnak aki egyből tette is a dolgát, kifeszítette a röplabdahálót. Elis évek óta nem játszott, pedig mindig is a szíve csücske volt ez a sport.
- Lisa beszállsz? -kérdezte Kate, aki épp akkor ért oda hozzá.
- Ha lehet. - furcsa volt nevének ezt a fajta becézését hallani, de tetszett neki.
- Már, hogy ne lehetne. Csak vigyázz, mert Anne senkit sem kímél. -vigyorgott a szőkés hajú fiú akit az előbb, mintha Tomnak szólítottak volna, legalábbis Elis így emlékezett.
Felálltak a szabályok szerint, igaz mindkét oldalon csak 5-5 játékos foglalt posztot. Elisabeth hiába próbált a labdára koncentrálni, tekintete állandóan a tanár felé kalandozott.
- Elisabeth, te szerválsz.- hallotta maga mellől Kate hangját. Megfogta a labdát és a sárga vonal mögé sétált. Feldobta a labdát, és ebben a pillanatban Marcus felnézett a füzetből amibe eddig szorgalmasan írt és tekintetük találkozott. Elis befejezte a megkezdett mozdulatsort, csak a célt tévesztette el, a labda egyenesen a hálóba fúródott. Cseppet sem érdekelte. A zöld szempár mindent elfeledtetett vele, azt is hol van és legfőképp azt, hogy nincsenek egyedül. A többiek semmit sem vettek észre a jelenetből, ugyanúgy játszottak tovább. Elis minden akaraterejét bevetette, hogy elfordíthassa a fejét és társait figyelje. Az óra hátralevő részében leginkább háttérbe húzódva álldogált, hagyta, hogy társai, esetenként helyette is érvényesüljenek. Aztán elérkezett a 45 perc vége és az elsők közt rohant ki, elkerülve ezzel az esetleges közelebbi találkozást.  A nap hátralevő része úgy telt, ahogy egy átlagos új lányé. Minden óra elején bemutatkozott, és végigsorolta az adott tárgy témáit amiről szó volt az év során. Utolsó irodalom órája után a parkoló felé tartott, a Daviddel megbeszélt találkozóra, mi szerint hazafuvarozza.
- Viszont látásra. -köszönt el lehajtott fejjel és a kilincs felé nyúlt, de az eltávolodott tőle és az ajtó kinyílt. Bárki is végezte a bűvész trükköt elállt az útjából ő pedig kilépett a vakító napsütésbe.- Köszönöm. -mondta halkan.
- Igazán nincs mit. -felkapta a fejét az ismerős hangra. A férfire nézett aki ugyanígy tekintett vissza rá. Marcus még mindig őrjítően festett, főleg ilyen távolságból, mikor karjuk szinte összeért. Mindketten tudták, hogy bár egyáltalán nem helyes amit éreznek mégsem söpörhetik csak úgy a szőnyeg alá, ez annál sokkal több, sokkal mélyebb és pont ez fájt mindkettejüknek a legjobban.
- Vi...viszlát... Tanár.. Úr...- dadogta és a lépcsőn kis híján leesve elszaladt. Marcus utána nézett és sóhajtott.
"Milyen csodálatos lány, és mégsem lehet az enyém..." - fordult meg fejében aztán megfordult és folytatta félbeszakított útját.
    Elis olyan erővel csapta be a kocsiajtót, hogy az majdnem kiszakadt a helyéről.
- Hé, nyugi! -csitította Dave.- Mi bajod van?
- Semmi. -morogta a nő és a kinti világot bámulta az ablakon át. 
- Persze. -forgatta szemeit és kikanyarodott a parkolóból.
- Hagyjuk, rendben?
- Ahogy akarod. -adta meg magát, pedig szívesen kiderítette volna mi történt Elissel már a legelső nap ami ennyire felidegesítette. Így csak a néma találgatás maradt neki ami bőven kimerítette a haza utat.
- Kössz! -ugrott ki Elisabeth a kocsiból amint megálltak a ház előtt. David intett felé, de ezt már nem látta, mert egyenesen beviharzott és meg sem állt a lakásukig. Bevágta maga mögött az ajtót és nekidőlt. Idegesen a hajába túrt és nagyot sóhajtva a földre rogyott. "A rohadt életbe! Ebben az átkozottul elcseszett életbe!" Mérgében a földre csapott és sírni kezdett.  Egész hétvégén két dolog járt a fejében, az iskola és az a férfi akit aznap éjjel látott. Tervei közt szerepelt pénteken oda menni hátha ismét összefutnak, de ezek után el fogja kerülni még a bár környékét is! Miután a dührohama csitult szép lassan felállt és a fürdőbe sétált. Semmire sem vágyott jobban, mint egy kellemes, meleg zuhanyra....

    Kulcszörgés hallatszott kintről. Elis az asztalnál ült és citromos teáját kavargatta mikor David belépett. Köszöntek, de semmi egyebet nem mondtak. Dave fáradtan dobta le cuccait és a hűtőhöz ment ahonnan egy üveg hideg sörrel tért vissza. Lisa még mindig ugyanott ült és ugyanazokat a mozdulatsorozatokat csinálta végig, már ki tudja mióta. A férfi sóhajtva foglalt helyet vele szemben és tekintetében némi aggodalommal figyelte.
- Mi... -kezdte.
- Ne David, most ne. -hallgattatta el. Annyira szerette volna elmondani, hogy mi nyomja a szívét, de valamiért mégsem akaródzott. Talán még maga sem fogta fel teljesen a történteket, úgy érzi az egész csak egy rossz álom amiből hamarosan felébred és megígérte magának, hogy többet nem eszik lefekvés előtt. - Nem megyek többet. -mondta halkan.
- Micsoda? -kérdezet vissza meglepetten.
- Otthagyom az egészet. -ismételte.
- De hát mi a fene történt már az első napon? Az osztályoddal van a baj? Vagy valamelyik tanár szívatott?
- Az osztály maga a tökély, jobbat kívánni se tudtam volna. De nekem ez akkor se fog menni. Megpróbáltam és rájöttem, hogy ez túlhaladja minden energiám. Döntöttem és ez az utolsó szavam. -zárta le a témát és felállt. A szinte hiánytalan teát a konyhába vitte és letette a pultra aztán bement a szobába és becsukta az ajtót. Dave zavarában szótlanul nézte barátnőjét. Ezt nem fogja annyiban hagyni, ez már biztos!
 

<<< vissza