|
Caplarie vámpírja, 6. fejezet
HAT
A Nap szép lassan nyugodni tért, s helyére a kereken fénylő Hold állt. A szélmérgesen rázta a fák koronáját, az ablakok régi üvegei zörögve táncoltak a keretükben. Az égen ezernyi felhő úszott át, vízzel tömött pocakjuk alig bírta magát vonszolni. Az eső elkerülhetetlennek tűnt.
Jéghideg keze a homlokomat hűtötte. A könnyeim elvesztésétől égett a szemem, az arcom szintúgy. Alex az ágyon feküdt, tekintete a semmibe révedt már hosszú órák óta. Görcsösen szorongattam az ingjét, mintha ezzel bármit is elérhettem volna. Féltem, rettegtem még az elvesztésének gondolatától is. Ismét zokogásba törtem ki.
- Eláztatod az ágyat. - simogatta meg a fejem gyengéden. Ijedten pillantottam fel. - Jó reggelt! - haloványan elmosolyodott.
- Alex! - néztem rá döbbenten. - Jól vagy?
- Hála neked, tökéletesen. - Ujjai végigsimítottak az arcomon, és megállapodtak a hajamon. Néztem a még mindig sebhelyes arcát, rengeteget javult a kint lét óta, de még mindig borzalmasan festett.
- Annyira sajnálom. - újabb könnycseppek csillantak a szememben.
- Az én hibám Sam, nincs miért hibáztatnod magad. Bolond voltam és önző. Bocsáss meg, kérlek.
- Nem tudom miért, de képtelen vagyok utálni téged. - Lehajtottam a fejem. Gyengéden az államhoz ért, felemelte és a szemembe nézett.
- Más vagy, mint a többi lány. Különleges vagy. Olyan mintha egészen idáig valahol máshol, az ürességben lebegtem volna, de amint beléptél az egész értelmet nyert. Újra képes vagyok érezni, és ez csodás érzés. Mintha ismét dobogna a szívem. - Kezemet a mellkasára tette, az említett pont fölé. Közelebb hajoltam hozzá, és az ingjén át arcomat a mellkasához érintettem. Átölelt, s nem ellenkeztem. Eszembe sem jutott más, csak beszívni az édes illatát, érezni a testéből áradó hűvösséget, ami most mégis forróbbnak tűnt, de már nem a történtek miatt. - Azt hiszem, beléd szerettem. - suttogta a hajamba. Beleborzongtam a szavaiba. A szívem hevesen lüktetni kezdett, és többször is remegés futott át rajtam.
- Veled szeretnék lenni. - emeltem rá könnyáztatta tekintetem. - Itt maradhatok? - Szinte hallottam a sóhaját, aztán arcán széles mosoly terült el, az, amit annyira szeretek, és szorosan magához ölelt. Nem kellett többet szólnunk, a testünk mindent elárult. Nekem a szívem, neki a mozdulatai árulták el a gondolatait.
Már tudom mit érzek. Azon örökre megváltozott az életem. Megtaláltam a helyem és azt a valakit, aki mellett Örökké boldogan élhetek…
VÉGE
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
