Skócia lakosai az új esztendő eljövetelén egy különleges szertartással köszöntik. A Hogmanay nevű ünnepben a viking hódítások, a középkori babonák és ősi pogány rítusok szerteágazó hagyományai keverednek. A Hogmanay legősibb elemei a keresztény korszakot megelőző, a téli napfordulót ünneplő pogány szertarásokra vezethetők vissza. A római téli fesztivál, a hedonista Saturnalia és a vikingek Yule nevű ünnepe egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy Skóciában is meghonosodott az évköszöntő vigasságok hagyománya. A Hogmanay évszázadokon át a karácsonynál is fontosabb szerepet töltött be a skótok életében. Egyes történészek szerint ennek az lehetett az oka, hogy a reformáció hatására a skót földön elsősorban a katolikus egyházhoz társított karácsonyt "túlságosan pápista" ünnepnek tartották. Más kutatók abban látják a magyarázatot, hogy az ipari forradalom végsőkig kizsákmányolt munkásainak még arra sem jutott idejük, hogy a karácsonyt tisztességesen megüljék.
Jézus születésének ünnepe csak a 19. század közepére érte el az Európa többi országában megszokott népszerűséget. A csillagszórók fénye azonban még ma sem homályosítja el az újévi szertartások örömtüzeit. Az elmúlt években a skótok szilveszteri mulatságai fölvették a versenyt a világ legnagyobb metropoliszaiban látható parádékkal is. Edinburgh és Glasgow szabadtéri évbúcsúztatóit az angolszász világban legfeljebb a New York-i Times Square népünnepélyeihez hasonlítják. S bár a fagy gyakori vendég a szilveszteri felvonulásokon, a közös ünneplés öröme mégis tömegeket vonz az utcára. A közös italozás nem maradhat abba, amíg a hajnal - az első az új esztendőben - be nem köszönt. A skót felföld újévi hagyományai azonban nem csak utcai mulatozásból állnak. A legérdekesebb Hogmanay szokások egy része az otthonokban zajlik, és nem korlátozódik a nagyvárosokra. A különböző szertartások akár január végéig elhúzódhatnak. Az "első láb" szokása szerint, aki először lépi át otthonunk küszöbét éjfél után, újév éjjelén, az egész esztendőre meghatározza a szerencsénket. Az ideális vendég ezért ajándékokkal megrakodva érkezik - lehetőleg legyen nála egy üveg whisky, egy kis szén a családi tűzhelyre, elegendő aprósütemény és némi pénz - sőt az sem árt, ha nem túl világos az arcbőre. Hogy miért? Nos, a választ valahol a 8. században kell keresnünk, amikor a szőke vikingek látogatása nem tűnt jó ómennek az új esztendőre. Az "első láb" szokása ma is élő hagyomány. A barátok röviddel éjfél után meglátogatják egymás otthonait, együtt esznek valamit, és ajándékokat cserélnek. Végül nem múlhat el az ünnep anélkül, hogy el ne hangozzék az Auld Lang Syne (Gyertyafény keringő), a tradicionális népi dallam, melyet ma főleg a skótok Petőfije, Robert Burns szövegével ismerhetünk:

Jut még eszedbe kedvesem, a boldog ifjúság,
Az erdőszéli kispatak, s egy régi jó barát.
Ó, gondolj, gondolj néha rám, a sors bármerre hajt,
Emlékül küldöm kedvesem, a régi-régi dalt.

Mily fürge táncban kergetőztünk, fönn a dombtetőn,
Most fáradt lábban bandukolva járunk reszketőn.
Ó, gondolj, gondolj néha rám, a sors bármerre hajt,
Emlékül küldöm kedvesem, a régi-régi dalt.

Mily vígan szelte csónakunk a tónak kék vizét,
Most zúgó tenger habja választ tán örökre szét.
Ó, gondolj, gondolj néha rám, a sors bármerre hajt,
Emlékül küldöm kedvesem, a régi-régi dalt.

Egy másik szokásnak megfelelően alaposan kitakarítják a házat, és borókát égetnek, hogy egész évre megszabaduljanak az ártó szellemektől.

A Hogmanayhoz kapcsolódó tradíciók általában valamilyen módon a tűzhöz is kapcsolódnak, ami ismét a viking és felföldi pogány rítusokra vezethető vissza. Az antropológusok szerint a tűz a nap visszatértét szimbolizálta a téli napforduló után, és persze elűzte a gonosz szellemeket is. Hitelesnek tartott feljegyzések szerint a dél-skóciai Biggar településen évszázadok óta minden szilveszterkor hatalmas örömtüzet gyújtottak, bár mindig voltak olyan helybéliek, akik tiltakoztak a veszélyesnek ítélt szokás ellen. Stonehavenben, a Skócia keleti partján található kisvárosban az ősi tűzgolyók szertartása keretében minden évben hatvan városlakó vonul végig az utcákon, fejük felett jókora lángoló gömböket lóbálva. Ennél még "szélsőségesebb" az Up Helly Aa néven ismert rituálé, melyet a Shetland-szigeteken láthatunk január utolsó keddjén. Ez a szokás a 1800-as évek elején alakult ki: több település teljes lakossága viking öltözékbe bújik, és egy ceremónia keretében elégetik egy viking hajó másolatát - majd észvesztő mulatozásba fognak. Senki nem ismerheti pontosan az egyes hagyományok keletkezési helyét és idejét, legfeljebb azt, hogy több ezer év történelme formálta a skót ünnepi naptár központi fejezetét. Még a Hogmanay szó eredete is vitatott. Csak néhány a lehetőségek közül: eredhet a kelta "oge maiden" ("új reggel"), a szintén kelta "hogunnus" ("új év"), a flamand-holland "hoog min dag" ("a szeretet nagy napja") kifejezések bármelyikéből, vagy akár az ófrancia "aguillanneuf" szóból, ami egyaránt utal az év utolsó napjára és az ezen a napon átadott ajándékokra. Ez utóbbi lehetőség tűnik a legvalószínűbbnek, mivel régi skót szokás szerint a gyerekek az esztendő utolsó estéjén ajtótól ajtóig szaladtak, ajándékot kértek miközben azt kiabálták: Hogmanay! Bárhonnét ered is, a Hogmanay ma szerves része a skót kultúrának. S ha a fent elmondottak nem illusztrálták volna az ünnep dimenzióit, gondoljunk csak arra: a skótoknak nem elég egy nap, hogy magukhoz térjenek a ramazuriból: Skóciában január másodika is hivatalos munkaszüneti nap.