Edinburgh, Skócia második legnagyobb városa és fővárosa is egyben. Földrajzilag a Firth of Forth déli partján fekszik. Annak ellenére, hogy manapság Edinburgh-t, mint a művészetek, a tudomány, valamint Skócia középpontjaként ismerik, a történelemben nem mindig foglalt olyan előkelő helyet, mint most.

Azt a sziklát, amelyen most az edinburgh-i vár magasodik a város fölé, már évezredekkel ezelőtt is birtokolták, illetve lakták. A Castle Rock a római korban a kelta Gododdin törzs bázishelye volt, amit ők úgy hívtak: Dunedin. Ez magyarul annyit jelent: erődítmény a domb tetején. A törzsi elnevezésből származik Edinburgh neve is, amely ily módon szinte megegyezik a korai megnevezés jelentésével. 450-ben a picktek is birtokukba vették a stratégiailag fontos hegyormot, majd a tizedig század közepéig Edinburgh városát és a körülötte lévő területeket a northumbriaiak felügyelték.

A tizenegyedik század második felében III. Malcolm király uralkodott a régió felett, s hivatali ideje alatt kis vadászházat épített a sziklára. Felesége, Margaret királyné egy apró kápolnát emeltetett, amely egyébként mind a mai napig megtalálható a váron belül. A St. Margaret kápolna ma is használatban van, a várőrség tagjainak engedélyezett, hogy itt házasodjanak. Margaret a vadászházban lelte halálát, miután Malcolm király halála után örökösödési vita robbant ki és Malcolm fivére öldöklésbe kezdett.

1128-ban I. Dávid király megalapította a Holyrood kolostort, hálából azért, mert sikerült megmenekülnie a halál karmaiból a Drumshelch erdőben egy vadászat során. Amikor a város már szűkösnek bizonyult, kénytelenek voltak terjeszkedni. Ezt a Castle Hill-ről vezető lejtő vonalában tették meg nyílegyenesen egészen a Holyrood-ig. Ez az utat ismerjük ma Royal Mile-ként, azaz királyi mérföldként. Amikor Dávid király megalapította a kolostort, talán még nem is gondolta volna, hogy tíz év múlva apátság lesz az augusztinus papok számára.

Az utat, mely be- és kivezetett a városból: Canongate-nek nevezték el. Ezt választotta le a várost körülvevő fal és a Netherbow kikötő. A Canongate megmaradt önálló várnak, kétszáz évvel később Dávid királytól alapító okiratot is kapott, Edinburgh pedig Robert the Bruce keze által aláírt királyi oklevélhez jutott még 1329-ben. Ez az irat volt a kulcsa és biztosítéka annak, hogy Edinburgh kereskedelmi központtá váljon, hiszen ezzel megkapta a teljes rendelkezési jogkört a leith-i kikötő fölött is. Robert the Bruce függetlenségi harcai alatt a várostól délre fekvő Berwick számos alkalommal cserélt gazdát, míg végül 1330-ban végleg angol irányítás alá került. Leith ennek előtte az egyetlen olyan kikötői pont volt, amely azt északi partoknál használható volt a Firth of  Tay déli szakaszán. A kereskedelem ennek köszönhetően hamar virágzásnak indult és az Edinburgh-Leith páros lett a centruma a gyapjú-, a bőrárú-, a szén-, textil- és gabonaexportnak. A tizenötödik század végén edinburghi kereskedők több mint negyvenezer birkabőrt és huszonnégyezer egyéb bőrárut exportáltak, ami a királyi kincstár összes adóbevételének hatvan százalékát tette ki. Ebben az időben a városi épületek még sokkal egyszerűbbek voltak, mint manapság, ezért igény mutatkozott az építésre és újításra, ami már egy királyi rezidenciaváros kialakulását mutatja.

Korábban hagyományos volt, hogy a skót bíróság állandóan úton volt és minden egyes alkalommal más városban ülésezett. A tizennegyedik százasban ez is megváltozni látszott, hiszen a skót királyok mind gyakrabban használták a Holyrood apátságot. Még annak ellenére is ezt részesítették inkább előnyben, hogy biztonságtechnikailag igen gyenge volt az épület, nehéz volt megvédeni az esetleges támadóktól. A vár időközben állandó törzsi portyák és rabló hadjáratok célpontjává vált, hol az egyik, hol a másik banda fosztogatta éppen. Robert the Bruce éppen ezért le is romboltatta az épületet, igaz a tizennegyedik század végén angol segítséggel újat építettek, stratégiailag már sokkal jobban megtervezett rajzok alapján.

1498-ban kezdik el a Holyrood palace építését, közvetlenül az apátság szomszédságában. A fejlődés IV. James király közbenjárásának köszönhető, aki mindig is örömmel támogatta a növekedést. A király állandóan írókkal, művészekkel és tudósokkal vette körbe magát, így a város hamar fontos kulturális központtá is vált.  IV. James uralkodása alatt nyílt meg az első nyomda Edinburgh-ban, mégpedig Andrew Myllar vezetésével. 1511-ben francia segítséggel IV. James skót csapatai igyekeztek betörni Angliába és csapások mérni az ellenségre. A felhergelt skót gárda Flodden mellett, Northumberland-ben találkozott és csapott össze az angolok hatalmas hadseregével. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy cseppnyi esélye is lett volna a skót seregnek, az angolok szinte a földbe döngölték a harcosokat. A vereség híre hamar eljutott Edinburgh-ba is, ahol a város vezető nyomban a védővonalak felállítása mellett döntöttek, félve egy esetleges angol inváziótól. Ekkor építették fel a Flodden-i falat, amelynek egyes részei a mai napig láthatóak a Grassmarket közelében.  Edinburgh ekkor megúszta a támadást, ám húsz évvel később, 1544-ben már nem. Angol csapatok hajóztak fel a Firth of Forth-on és kikötöttek Leith-nél. Annak rendje és módja szerint szépen lerombolták a várost, majd Edinburgh felé vették az irányt. Az inváziót egykoron még a skót kormányzat is támogatta, ám végül mégiscsak megváltoztatták a véleményüket. Ekkor született meg az igen furcsa házassági szerződés az egy éves (!) Mary királynő (Mária) és az angol Edward herceg között. Edinburgh elpusztult, de a vár kitartott.

Ugyanebben az időben indult el a vallási reformáció a városban. A mozgalom legkarakterisztikusabb alakja kétségtelenül John Knox. A férfi 1505-ben született Edinburghban, majd csatlakozott a reformistákhoz 1547-ben. A skót parlament tizenhárom évvel később betiltja a misézéseket és bevezetteti a protestáns hitet, mint vallást. Ebben az időben érkezik meg Mária, a skótok királynője Leith városába, néhány éves franciaországi tartózkodás után. John Knox ekkor már bőszen hirdeti igéjét, bázisa pedig a Netherbow kikötő közelében lévő High streeti lakása volt, amely ma is viseli a nevét. Mária királynő azonban hithű és ájtatos katolikus volt, Knox szavai nem találtak megértésre és elfogadásra. Knox egyik alaptézise egyébként az oktatás megreformálásával is foglalkozott, hite szerint mindenkinek alanyi jogon járt volna az oktatás. Ez lett később az alapja a brit rendszernek, amit azóta is irigyelnek Európában. 

Mária fia, Jakab (James) 1566-ban született az Edinburgh-i várban egy aprócska szobában, amely ma is nyitva áll a látogatók előtt. Egy évvel később, amikor férjét meggyilkolják, Mária kénytelen volt lemondani az akkor még csecsemő James javára. A királynő Angliába menekült, ám titkára, William Maitland még öt éven keresztül titokban tovább vezette a várat Mária nevében. Az ezt követő polgárháború következtében teljes volt a káosz a városban, a királynő követői és a fiatal király hívei egymással párhuzamosan parlamenti üléseket tartottak, olykor még egy azon időben is. Ahogyan azonban VI. James cseperedett, úgy nőtt a befolyása is. 1582-ben megalapította a Townis College-ot (a későbbi Edinburgh Egyetemet), a Royal High School-t és a Greyfairs-t, a város második parókiáját. James londoni utazásai egyértelművé tették, hogy Edinburgh immáron nem királyi központ, hanem egy legálisan is elismert kereskedelmi központ.

A város lakossága 1630-ra megduplázódott, főleg a kereskedők száma növekedett jelentősen. Ekkora már több mint háromszáz kereskedő tekintett székhelyének Edinburghot, főleg bőrárúval, szénnel, heringgel, kötéllel és grafittal üzleteltek Európa-szerte. A népbíróság 1532-es felállításával minden jogi keretek közé szorult, aminek következtében az ügyvédek is ellepték a várost, a tizenhetedik században már harmincegy főállású ügyvéd várta a kuncsaftokat ugrása készen. A vallási háborúk és villongások azonban rendre megzavarták a város nyugalmát. I. Károly igyekezett kiadni egy új imakönyvet, ám lázongások törtek ki a Szent Giles katedrálisnál és a város több templománál is. Ennek eredményeképp elfogadtak egy nemzeti egyezményt, amely a király melletti lojalitást vetette papírra és elutasított minden egyházi reformot. Amikor a konventet felolvasták a Greyfairs templom pulpitusán, a következő két napban tudósok, kereskedők, földesurak és miniszterek egyaránt kígyózó sorban álltak, csak hogy aláírásukkal szentesítsék azt.

Azonban ez sem jelentett még nyugalmat.  Edinburgh újra a forradalom középpontjába került, amikor Charles Edward herceg 1745-ben igyekezett minél jobban rátenni a kezét Skóciára, csakhogy ismét a Stuartok ülhessenek a trónon. Mindezektől eltekintve Edinburgh sikerrel átvészelte a tragikus időket és a skót, illetve angol parlamentek 1707-es egyesülése után beköszöntött a felvilágosodás virágzó korszaka. David Hume történész-filozófus és Adam Smith, a politikatudományok megalapítója voltak ezen időszak legfontosabb karakterei. Még ezekben az években újra tért nyert a kereskedelem és 1720-ban már két újság is megjelent a város utcáin.

1731-ben, amikor megalakult az Orvosi Tanács, egyre több fiatal választotta az orvosi kart az egyetemeken. Ennek eredménye, hogy fontos orvosi és kutatási központtá vált a város, amelyet ma is büszkén vállal. A lakosság száma is egyre csak nőtt, 1700 és 1770 között ötven százalékkal többen laktak már Edinburghban. Ez pedig újabb építkezéseket és növekedést hozott magával. 1760-ban elkezdték a Nor’ Loch híd építését, és a város ma New Town (Újváros) néven ismert részének kifejlesztését. A terv megálmodója egy fiatal építész, bizonyos James Craig lett.

A tizenkilencedik század meglehetősen viharos időket hozott. Említésre méltó két ír fiatalember, bizonyos Burke és Hare. Ők azzal borzolták a kedélyeket, hogy holttesteket adtak el az orvosi egyetemek kutatási osztályainak, olykor még maguk is gyilkolták meg a később pénzt hozó áldozatokat. A viktoriánus Edinburgh már nemcsak kereskedelmi, de turisztikai központtá is vált, ebben az időben nevezték el a várost: Észak Athénjének. Ezen cím elnyerésében jelentős szerepe volt a Calton Hill-en épített műemléknek is, amelyet még 1822-ben kezdtek el, ám sohasem fejezték be. Az építmény a görög Pantheon mintájára épült volna, hogy ezzel adózzanak a napóleoni háborúkban elesettek emlékének. Az ipari forradalom nem változtatta meg jelentősen a város életét, Edinburgh igyekezett mindig megmaradni olyannak, amilyen most is. Ódon, romantikus, nyugalmas.

A város gócpontja idővel áttevődött az újvárosi részre, ahol is a nyomtatás, a kiadás és a lepárlóüzemek kaptak helyet. Edinburgh leghíresebb szülöttei a tizennyolcadik és tizenkilencedik század közötti időkben: Sir Walter Scott, Robert Louis Stevenson és Sir Arthur Conan Doyle voltak. Scott nagy patrióta hírében állt, ez meg is látszik irodalmi művein. Stevenson és Conan Doyle kalandos történeteit pedig a világ minden táján ismerik, elismerik és szeretik.

Az I. Világháborút követően a városi tanács számos családod költöztetett ki Edinburgh Old Town-régiójából és a frissen felépített újvárosi lakóparkokban adott nekik új otthont. Ennek a feljegyzések szerint leginkább az volt a célja, hogy renoválják, felújítsák és kijavítsák a megsérült Old Town-i (Óvárosi) részeket, így a Royal Mile-t is.

Mialatt Edinburgh ontotta magából az írókat, művészeket és szellemi tudósokat, újabb vallási villongás vette kezdetét. John Cormack, aki a városi tanács tagja is volt éveken át, úgy nyilatkozott, hogy minden katolikusnak el kell hagynia Skóciát. Szerencsére Cormack hamar eltűnt a süllyesztőben. Ugyanekkor a skót ügyek adminisztratív kontrollja is megjelenik a városban, megalakítják ugyanis a Scottish Office-t erre a célra. A II. Világháború után 1947-ben rendezték meg az első Nemzetközi Fesztivált, amely a kulturális virágkor kezdetét jelentette. Bankok nyitották meg kapuikat (Bank of Scotland, Royal Bank of Scotland), a pénzügyi szféra megítélése szerint Edinburgh szinte már Londonnal és Zürichhel is képes vetekedni ezen a téren.

Edinburgh ma is régi fényében tündököl, és milliószámra vonzza a turistákat, nem véletlenül. Szerepét és fontosságát csak növelte, amikor 1999-ben maga II. Erzsébet nyitotta meg az első Skót Parlamentet.

Itt csinálják a Fesztivált!

Az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivált 1947 alapították, ami azóta a világ egyik legnevesebb és legfontosabb kulturális ünnepévé nőtte ki magát. Az alapítók elképzelése és álma az volt, hogy a világ híres produkcióit a méltán híres előadók tolmácsolásában mutassák be a város színpadain, legyen az utca, vagy színházterem. Ezzel akarták nemcsak közelebb hozni az európai, az angol és a skót kultúrákat, ami azóta is az emberi szellem virágzását hozza meg minden egyes évben. Az egyre jobban kiteljesedő és tökéletesedő fesztivál mára elérte azokat a célokat, melyeket még annak idején a program kitalálói tűztek ki. Ezek pedig a következők voltak:

- Megismertetni és bátorítani a különböző művészetek legmagasabb szívonalú képviselőit

- Képet adni az európai kultúrákról a skót közönségnek és fordítva

- Összehozni különböző kulturális programokat olyan új formában, amely más rendezvények keretében megoldhatatlan lenne

- Minden réteg számára megfelelő lehetőséget adni arra, hogy élvezhessék a művészeteket és ily módon kedvet csináljanak az év további kulturális eseményeihez

- Reklámozni Edinburgh, az ország és a skótok eddig elért sikereit az oktatás, a kultúra és a gazdaság területén.

A Fesztivál Edinburghba hozza minden évben a legjobb nemzetközi színtársulatok, zenei- és tánccsoportok, valamint operaelőadások mellett a skót művészetek legjavát. A program majd három teljes héten át tart, elfoglalva a város majd minden jelentős koncert- és színháztermét. A 2001-es fesztiválon 161 előadás, 112 produkció volt látható, köztük négy világ- és húsz brit premier.

Az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivált a művészeti igazgató, Brian McMaster hangolja össze. A művészek meghívásos alapon kapnak lehetőséget a szervezőktől; ám ettől kezdve a menedzselés, a promóció és szervezés mind a fesztivál iroda feladata.

A rendezvény közönsége hatvanhárom százaléka skót, huszonnégy százaléka angol, walesi, esetleg ír, de a tengerentúlról is számos látogató érkezik, majd tizenkét százaléka az összes nézőnek. A turisták átlagosan tizenegy éjszakát töltenek el Edinburgh-ban, húsz százalékuk ennél tovább marad.

A Nemzetközi Fesztivál mellett számos más igen sikeres egyéb rendezvény is otthonra talál a skótok fővárosában, így a Military Tatto, a Jazz Fesztivál, a Film Fesztivál és a Könyv Fesztivál mellett az óriás Fringe is. Mindezeket külön kezelik a fesztivál szervezői. A program nagyságát bizonyítja, hogy minden évben több mint százmillió font bevételt jelent a fesztivál Edinburgh gazdaságának és legalább négyezer munkahelyet Skócia szerte.

A fesztivál kereteit az Edinburgh-i Városi Tanács és a Skót Művészeti Tanács felügyeli. A civil szektor a költségek majd harmincnégy százalékát adják össze adományokból, a jegybevételek újabb harmincnégy százalékot jelentenek. Ez a rendezvény Skócia legsikeresebb programja az adományok és támogatások bevételeit tekintve.

1999. júliusában a Fesztivál megnyitotta első és állandó otthonát, ami a The Hub nevet viseli. A fesztivál centrum egy igen értékes történelmi épületben kapott helyet, benne információs hálózattal, szuvenír-bolttal, jegyirodával és kávézóval. Az iroda huszonöt állandó munkatárssal dolgozik, de a rendezvény idején újabb kétszázat vesznek fel, hogy el tudják látni a feladatokat.