Baglyok, baglyok mindenhol!2016.05.05. 01:08, Lyn
Sziasztok!
Nem terveztem be előre, hogy designt fogok váltani, de ma annyira ráértem a munkahelyemen polctörölgetés közben és azon töprengtem, hogyan is kellene ténylegesen valami összeszedett lapot csinálni a ruelf.gp-ből.
Mondjuk bővíthetném. Na, igen, de mivel? Szerencsétlen kreatív sarokba már a pókok sem akarnak beköltözni annyira üres. Amikor kitaláltam, még azt hittem, lesz időm töltögetni, ami ugye eddig nem igazán jött össze.
Aztán úgy határoztam, a meglévő anyagból dolgozom, így lettek a menüpontok. Aha, viszont a design sehogy sem illett hozzá. Ekkor jött az ötlet, hogy Linda csodás portálépítős oldaláról, a még régebben lementett ccs-t előkeressem. Picit variáltam rajta, a baglyok sem egészen ilyenek volt az alapon, a végeredmény viszont szerintem pöpec lett.
Világos, szép, nekünk való.
Innentől pedig visszatér egy régi-új pont is, hozom a kritikákat, amik jóval összeszedettebbek lesznek, mint az eddigiek. Nem lesz 20 oldal egy-egy véleményem, bár igyekszem izgalmasan, spoiler mentesen elnyújtani nektek.
Tervek már vannak, a megvalósítás fokozatosan érkezik majd, többnyire heti egy fejezet, egy kritika, vagy egy-egy valamelyikből és némi más újdonság, ez remélhetőleg nem haladja majd meg alacsony léccel ellátott képességeimet.
Mára most már eltűnök, még tegnap szerettem volna lefeküdni, nem jött össze. :D
Jó éjszakát minden éjszakai bagolynak!
|