FrissítésSúgó

L

2013.11.24. 21:30 -

Ravenhill beli játékaim gyűjteménye, Theo főszereplésével, avagy hogyan is készíti ki az embereket a létezésével egy enyhén egoista és önfejű srác. ^^ Az adott játékokat a legelején jelzi a dátum és alatta a szereplők nevei. Sorrendben vannak, fentről lefelé kell őket olvasni, a végén jelzem, hogy mikor fejeztük be. :) Maguk a különálló játékok viszont lentről kezdődnek, ott vannak a legkorábbi irományok. A helyesírási hibákért felelősséget nem vállalunk, igyekeztünk kerülni, de, mint tudjuk az elég nehéz, ha belelendül az ember az írásba. :)

[13-1]

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:41 - #19

2014.06.09. Sétálóutca (Pláza parkoló) Theo & Brianna Biranna: Theo: Biranna: Theo: Biranna: Theo: Biranna: Theo: Biranna: Theo: Biranna: Theo: Biranna: Theo: Biranna: Theo: Biranna: Theo: Biranna: Theo: 2014.06.

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:40 - #18

2014.06.08. Folyosó Theo & Brianna Brianna: Muszáj volt. Muszáj volt otthagynom a sok sületlen barmot a színházteremben, akik arra sem voltak képesek, hogy négy év alatt megtanulják, hogy a jó vizsgaeredmények nem fognak csak úgy a nyakukba hullani. Ez még önmagában nem is lett volna gond, Mit érdekel engem, hogy ki miből fog megbukni?, de ezek nem tudták megtanulni egy hónap alatt a kiosztott szerepeiket az évzáró ünnepségre, mert nekik "másra kellett tanulniuk". Liz drágám azt is elfelejtette, hogy volt egyáltalán ilyesmi feladatunk. Talán csak pár ember tanulhatta meg rendesen a szövegét, de nekem sem időm sem energiám nem volt végighallgatni mindenkit. Akkor fordítottam hátat az egész perpatvarnak, amikor megláttam a harmadik ember kezében is a "forgatókönyvet". Könyörgöm! Csak egy egyszerű évzáróról van szó, nem kell órákon át tanulni azt, hogy Köszöntünk mindenkit! blablabla, mindenkinek jó nyarat és pihenést kívánunk, a további viszont nem látásra estébé.  Annyira ideges azért nem voltam, hogy nagy patáliát csapjak, különben is, ez nem volt jellemző rám. Angolosan távoztam a helyszínről, és a folyosókon vártam, hogy véget érjen a próba. Tudtam, hogy mindenkinek fel fog tűnni a hiányzásom, de senki sem fogja a szívére venni, hogy nem vagyok jelen. Nem volt szokatlan tőlem, hogy kihagytam pár órát, ha úgy ítéltem meg, használhatatlan aznap a társaság. Theo: Mindenki egymás szavába vágott. Egy ideig még elviseltem a hangzavart, aztán felemeltem a hangom, de semmi haszna nem volt. Mikor meguntam a szájtépést felkaptam a cuccom és a kijárat felé mentem. A tanár nem vette észre, nekem meg a fejem kezdett szétmenni az értetlen barmoktól. Csupa idióta, akik képtelenek azt a kemény mondatot megtanulni, ami a szerepük lenne. Ha nekem ment a három oldal, nekik miért okoz gondot? Enyhén füstölögve csuktam be magam mögött az ajtót, és nekidőltem mellette a falnak. - Ennyi hülyét egy helyen! - mondtam ki hangosan a gondolatot, ami már ezredjére futott át az agyamon, de egészen idáig magamban tudtam tartani. Álltam ott néhány másodpercig még csendben, a plafont bámulva, aztán a táska pántját átvettem a nyakamon, megigazítottam magamon és elindultam kifelé a parkolóhoz. Szemem ekkor akadt meg a szintén folyosón lévő lányon, fel se tűnt, hogy ő is kijött, de megértem. - Én lepattanok - vettem oda neki, mintha nem lenne egyértelmű mire készülök. Megálltam mellette, de terveim szerint megyek is tovább, csak néhány szót váltok vele. Brianna: Mielőtt megszólalhatott volna a csengő, kivágódott a színházterem ajtaja, és egy újabb diák lépett ki rajta. Ha én bosszús voltam a társaimra a viselkedésük miatt, akkor ő legszívesebben felnyársalta volna őket és grillezve tálalná a madaraknak és a dögevőknek. Azon nem voltam meglepődve, hogy rajtam kívül más is lelépett a próbáról, bár arra nem számítottam, hogy az illető hangosan ki is nyilvánítja a nem tetszését. Amikor sikerült lehiggadnia, a szaktársam majdnem szépen elbájolgott mellettem anélkül, hogy észrevett volna. Szinte már elkezdett izzadni a tenyerem, mert arra gondoltam, hogy mennyire jelentéktelen lehet, ha nem képesek felismerni az emberek, amikor végre megszólalt.  - Na, ne mond - próbáltam hitetlenkedő fejet vágni, eltúlozva a helyzetet. Mint akinek amúgy meg sem fordult a fejében, hogy a fiú nem wczni jött ki a teremből. Természetesen ez csak apró színjáték volt, amiről rögtön lerítt, hogy direkt dramatizálom túl a dolgokat.  Gyorsan a falon lévő órára néztem és mielőtt Theo elslisszanhatott volna nélkülem újra megszólaltam.   - Gratulálok, 16 perccel tovább bírtad mint én - mondtam, és felvettem a táskámat a földről azzal a szándékkal, hogy a fiúval megyek egy darabig, hogy legyen beszélgető partnerem. Kivéve ha tényleg a mosdóba igyekezett. Nincs az a pénz, amiért betenném a lábamat vagy bármely más egyéb testrészemet a férfi mellékhelyiség ajtaján. Szörnyen koszos az egész és az a bűz amit néhanapján áraszt...  Pilanatok alatt végig gondoltam magamban, hogy a ma reggel felvett ruházatomban mutatkozhatok e a városban is és miután úgy ítéltem meg igen, a táskámból kivett napszemüveget feltűzve a hajamba készen álltam, hogy elhúzzam a csíkot.  - Melyik idióta bőgte el magát? Csak nem Liz drágám? - Folytattam tovább a beszélgetést, mialatt akár felőlem el is indulhattunk volna. Ugyan semmire sem kaptam meghívást, de hát ez nem tántorított el attól, hogy úgy érezzem nekem is feltétlenül el kell hagynom az iskola területét méghozzá Theodore Martinez társaságában. Theo: Elengedtem a fülem melett a hangjából kiérzett gúnyt, nem volt kedvem megint belefogni egy vitába torkolló eszmecserébe. Az igazat megvallva, már azt se tudom, miért szólítottam meg. Ma nagyon nem állt mellém a szerencse, ez egyre nyilvánvalóbban látszik. Jobb is lesz, ha hazaérek végre. - Tizenhat perc tömör ordibálás és egymás szavába vágás. És ők nevezik magukat éretteknek, akik színészek akarnak lenni, elképesztő. - Fintorogtam az emlékük felidézésétől, meg ettől az egésztől, ami annyira nem illik egy olyan szakhoz, mint a miénk. A sportolók megengedhetik maguknak, hogy tomboljanak, a zenészek, hogy kiabáljanak, de mi pont abban vagyunk jók, hogy eljtászuk, minden oké, még akkor is, ha a házunk ég le éppen. Mellettem sétált. Vetettem rá egy kérdő pillantást, mikor elindult velem kifelé, de ráhagytam, legalább van társaságom a kocsiig, még ha nem is vágytam rá túlzottan. - Szerintem már a tanár bőgött, de nem figyeltem meg mindenkit - vonatam vállat közömbös arccal. Nem érdekel ki bőg, ki hisztizik vagy ki mit csinál, oldják meg a saját ostobaságukat, aztán szóljanak ha valaha észheztérnek. Már ha bekövetkezhet ilyen csoda.

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:39 - #17

Brianna: Látszott a fiún, hogy nem szívesen veszi a társaságomat, és valószínűleg nagyon is megbánta már, hogy egyáltalán leszólított. Úgy látszott neki is rossz napja van, és ugyanúgy kezeli az összes embert, mint ahogyan én szoktam ha bal lábbal kelek fel reggel.  Amint kiértünk az épületből elérkezettnek láttam az időt, hogy rágyújtsak. Emiatt meg kellett állnom, amíg kiszedem a táskámból a cigis dobozomat és az öngyújtót. Halvány lila eresztésem sem volt arról, hogy a fiú is nikotin függő e, ezért inkább megkínáltam. - Kérsz? - Kérdeztem, bár a számban a cigivel eléggé nehezen tudtam beszélni. A fiú felé gyújtottam a dobozt, hátha kell neki is belőle egy szál. Ha úgy dönt, hogy ő is rágyújt, akkor természetesen a rózsaszín, halálfejes öngyújtómat is kölcsön adom neki. Azt hiszem valahol olvastam, hogy a férfiak szemében eléggé visszataszítóan hat, ha egy lány cigizik, mert akkor nyilván büdös is lesz a lehelete és úgy magában az egész terület körülötte. Engem azonban ez egy cseppet sem érdekelt, a szaktársaim iránt érzett dühömet le kellett vezetnem valahogy, és én nem voltam hajlandó ordibálni mint egyesek. Nagyon szívesen rágyújtottam volna már az iskola falain belül is, ha nincsenek a füstriasztók. Egyszer, amikor még nem sejtettem, hogy a mosdóba is szereltek ilyen bizbaszokat, bejelzett nekem az egyik (akkoriban még fiatalabb voltam és illegálisnak számított az amit csináltam), az hagyján, hogy rögtön az egész iskola kivonult az udvarra, de még az egész tűzoltóság is felvonult, amiért ugyebár az iskolának perkálnia kellett. Akkor szerencsém volt és nem sikerült kideríteniük, hogy ki volt a felelős.  - Egyébként hova mész? - Kérdeztem azzal a szándékkal, hogy elvitettem magamat. Bármit is mond, én tuti ugyanabba az irányba fogok menni. Bevásárló központ mindenhol van, na meg egy ingyen fuvart soha sem hagytam volna ki. Úgyis pont itt volt az ideje, hogy újabb bevásárló körútra menjek, tegnap kinéztem egy magazinban egy ruhát amit feltétlenül meg akartam szerezni. Azt már nem tudtam, hogy hogyan jutok vissza az iskolába, valószínűleg hívok majd magamnak egy taxit, mert nem akartam lejárni a vadis új cipőmet. Meg egyébként is, utálok gyalogolni, a super marketben is inkább a mozgólépcsőt választom vagy a liftet, rettentően lusta egy alak vagyok. Theo: Meg kellett állni, gondoltam, hogy ez lesz, ahogy azon se lepődtem meg, amikor előkerült a cigi meg a gyújtó. Itt minden lány vagy szűzi életet él vagy bagós? Mikor megkérdezte, kérek-e, felemeltem a kezem elutasítóan. - Most nem, kösz - Maximum a bulik alkalmával szoktam rágyújtani, vagy ha a stressz túlteng bennem, de jelenleg maximum az idegességből van több, mint megengedett, amit majd egy kis padlógázzal megoldok a hosszabbik úton hazáig. Mikor tovább indultunk elővettem a kocsikulcsom és a parkoló felé fordultam. Meghallottam a kérdését. - Haza - feleltem tömören, majd visszapasszoltam a kérdést, igaz, fele akkora lelkesedéssel, mint amennyi a hangomból kiérezhető lehetett. Előnye a színészi pályának, hogy ilyest is tudsz nagyobb erőfeszítés nélkül. - Te, merre? Brianna: Nem volt nagy kedvem bájcsevegésbe bonyolódni és amint láttam a fiú sem volt olyan hangulatban. Némán sétáltunk egymás mellett ami akkor sem változott volna, ha elfogadja a felé nyújtott cigarettát.  Már majdnem ott hagyott az udvaron, amikor végre eljutott a kérdésem az agyáig, és megállt, hogy válaszoljon nekem. Nyilván sejtettem, hogy haza akar menni, már akkor tudtam amikor kiviharzott a színházterem ajtaján. Minek is maradt volna az iskolában? Elvégre nem volt következő óránk, ha lett is volna nem sokat számított ha egy diák elhagyta napközben a sulit, főleg vizsgaidőszak idején.  - A városba. Néha úgy érzem, hogy az iskola falai között fogok megmurdelni, ha egy percnél is tovább maradok itt - feleltem, de ezzel még nem voltam közelebb az ingyen fuvarhoz.  - Egy darabig mehetnénk együtt - mondtam és oldalra biccentettem a fejemet, megvillantottam a mosolyomat és egy kicsit megrezegtettem a szempilláimat. Megpróbáltam olyan elesettnek lenni amennyire csak tudtam, mint aki csak a fiú segítségére tud számítani. Közben persze kicsit flörtöltem is, de ez csak a megszokott viselkedés volt tőlem ha valamit el akartam érni.  Ha a fiú beleegyezik, hogy elvisz a városban található bevásárlóközpontba, követem a parkolóhoz, ellenkező esetben, viszont előveszem a telefonomat és felhívom a taxi szolgáltatót. Reménykedtem az első változatban, mivel nem akartam feleslegesen pénzt kiadni, bár a taxisoknál majdhogynem törzsvendégnek számítottam már, így nem kellett annyit fizetnem mintha egy turista lennék. Ha viszont bejön az első opció én tuti nem tudok hallgatni amíg az autóhoz nem érünk. - Egyébként hallottál a ma esti buliról? - biztos voltam benne, hogy a fiú tudja miről beszélek. A vizsgaidőszakot leszaró társaság bulijáról, akik örülnek annak, hogy előző héten letudták az írásbelik egyik felét és tojnak a nyakukon lévő szakvizsgákra. Theo: Értettem a célzást, de nem nagyon akartam belemenni a dologba. A hosszabbik útvonla útbaejtene egy plázát, de a lány társaságára kevésbé vágytam, mint máskor. Pedig elég ránézni, jó az alakja, szép a szeme és a doborulataiban sem találok semmi kifogásolni valót. Szóval tulajdonképpen ki is használghatnám a helyzetet egy kis lazításra, már ha Brianna nem az a típikus "Miss Pi***", akinek csak a szája nagy, de egyébként egy szűzies, ijedt kislány. Az olyanoktól már a hányinger fog el, komolyan. - Vagyis azt szeretnéd, ha eldobnálak a plázáig, ugye? - szám szélén egy mosoly bújkált, hagytam jobban kiteljesedni, bár a széles mosolytól messze álltam. - Rendben - Egyeztem bele, mielőtt válaszolhatott volna az egyébként is költőinek szánt kérdésre. - De csak egy feltétellel. - Erre már megvártam, hogy reagáljon valamit, addig a kezemben lévő kulcsot forgattam ujjaim között ráérősen. Persze már a mosolyom is látványosabbnak tűnt, egyértelművé tette a hátsó szándékom, már ha ezt tényleg annak lehet tekinteni. Brianna: Sohasem voltam az a félős kislány, aki  rögtön megijed egy egyszerű kis árnyéktól. Sőt, sokkal inkább szerettem veszélyesen élni, nem nagyon tudott megijeszteni semmi sem.  Nem lepődtem meg, amikor megláttam a fiú arcán az önelégült mosolyát. Egoista barom. Tényleg teljesen bevette, hogy nélküle nem tudnék boldogulnak. Összegeztem magamban, de persze vigyáztam, hogy a szerepemből ne essek ki. Ami annyira nem is volt nehéz, hiszen volt pár évem rá, hogy tökéletesre csiszoljam a buta liba képét. Felvont szemöldökkel kérdeztem vissza. - Csak egy? Te aztán tényleg ingyen adod a fuvarokat - mentem bele továbbra is a játékba. Igazából nem voltam abban teljesen biztos, hogy mit is akar. Azt viszont nagyon is jól tudtam, hogy ő is csak szerepet játszik, hogy tesztelje meddig vagyok képes elmenni egy ingyen fuvarért cserébe. Egy darabig néztem az ujjait ahogy eljátszadozik a kulcscsomóval, fontolgatva azt, hogy elvigyen e? Úgy döntöttem, hogy segítek neki egy kicsit a döntése meghozatalában. - Induljunk - mondtam és, hogy még inkább jelezzem mehetnékemet, utoljára kifújtam a cigarettafüstöt, az elhasznált csikket a földre dobtam és ráléptem az égő tárgyra.

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:39 - #16

Theo: Nem kaptam egyértelmű választ, nem is vártam tőle ilyet, annál sokkal ravaszabb, mint amilyen butának tűnik. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne az, csak talán kevésbé, a látszat néha csal. Szavait hallva elindultam a kocsik között, nem volt belőlük sok, tekintve, hogy délután van és a legtöbben a koleszt választották. Nincs az az Isten, amiért engem rá lehetne venni ilyesmire. Semmi magán szféra, semmi nyugodtan eltölthető idő és állandó nyüzsgés, a higiéniai körülményekről már nem is beszélve. Egy éjszakát se töltenék el benne. Nem mondtam meg egyből, mit kérek, úgy tettem, mintha már megegyeztünk volna, el lenne intézve, csak oda kéne vinnem, aztán teljesíteni a feltételt és minden meg van oldva. Árnyék már nem érte a kocsit, el tudtam képzelni, hány fok lehet odabent, főleg mivel a fekete szín még vonzza is a meleget, állítólag. Megnyomtam a kezemben lévő kulcscsomón a riasztó gombját, aztán a BMW logó alatt lévő ajtó nyitót és az anyósülés felöli oldalon kinyitottam Brianna előtt, mert az illemet még ilyenkor sem lehet elhagyni. Ha beült végre, becsuktam az ajtót és megkerülve bepattantam mellé, és első dolgom volt a klímát beüzemelni. Mért nem tudnak az ilyen helyzetekre is kitalálni valamit? Brianna: Bármikor vissza táncolhatok, gondolta volna más. És tényleg, nem sokat változtatott volna semmin sem ha az utolsó pillanatban úgy döntök, hogy még sem vagyok képes teljesíteni az alku rám eső részét. Azonban én nem szerettem visszatáncolni, nem voltam félős nyuszi.  Viszont ha leléptem volna köszönés nélkül, miután kitesz a pláza előtt... hát az tényleg nem sokat nyomott volna a latba. Mindjárt elmagyarázom, hogy miért. A kapcsolatom a szaktásaimmal, miről is beszélek én?, semmilyen kapcsolatom nem volt velük. Némelyek annyira különböztek tőlem, hogy legtöbbször nem is vettünk egymásról tudomást. Theodore Martinez azok közé tartozott, akiket eltudtam viselni és akiknek az életszemlélete hasonlított az enyémhez, de nagyon egyikünk sem törte magát, hogy közelebbi ismeretséget kössön a másikkal.  Ezek után eléggé meglepődtem amikor kinyitotta előttem a kocsiajtaját. Annyira hülye azért nem voltam, hogy azt képzeljem, rám hagyja a vezetést és ő majd beül az anyósülésre vagy csupán csak illedelmességből tette. Nem, ez abszolúte meg sem fordult a fejemben, viszont mégis meg tudott lepni, ha bár a meglepetségem odáig tartott amíg el ne gondolkoztam a dolgon. - Nagyon kedves vagy - mondtam enyhe gúnnyal a hangomban. Vagy nagyon akarja, hogy teljesítsem azt amit kitalált nekem, bármennyire is irtózni fogok, ha megtudom mit is akar, vagy csak napszúrást kapott. Látott bagózni ezért azt hiszi, hogy picsa vagyok. Csak tesztel, ez egy szimpla teszt a részéről, összegeztem magamban. Mással nem igazán tudtam volna indokolni a viselkedését és amint az előbb említettem, nem ismertük egymást eléggé ahhoz, hogy bármiben is biztosra menjünk a másik szándékával kapcsolatban. Én csak egy fuvart akartam, viszont azt, hogy ő mit gondol a dologról már nem szándékozott megosztani vele.  - Hallottál a ma esti buliról? - kérdeztem miután elindultunk. Egyébként a járgányon, amiben ültünk, meglátszott, hogy nem egy átlagos diák autója. Mindig is tudtam, hogy a fiú családja gazdag, de igazán csak akkor döbbentem rá, hogy feltűnési viszketegségben is szenvednek amikor bent ültem a makulátlanra tisztított és fényezett kocsijukban. Nem arról van szó, hogy én nem lettem volna büszke a családom vagyonára, de elviseltem egy taxi kényelmetlenségét is ha senki mással nem tudtam elvitettetni magamat. Theo: Annyit filózott azon, hogy be merjen-e ülni, már az ásításnál tartottam, mire végre elhatározta magát. Hanyagul hajítottam be a hátsó ülésre táskám, majd a klímát is beállítottam, kezdtem egészen jól érezni magam. Egy szó nélkül hajoltam oda Brianna-hoz, pontosabban csak felé, mert a kesztyűtartót akartam kinyitni, ami ha első sikerült, akkor kihalásztam belőle fekete Ray-Ban napszemüvegem és feltettem. Már a nap se zavart tovább, király. Egy gombnyomással a műszerfalon bekapcsoltam a zenét, nem kértem engedélyt, nem vártam egyetértést, mivel az én kocsimban ülünk az lesz, amit én akarok jelen helyzetben egy kis dubstep, mert ahhoz volt kedvem. Beindítottam a motort, és egy laza mozdulattal kitolattam a helyemről, a sebességkorlátot figyelmen kívül hagyva léptem a gázpedálra. Úti cél a pláza, az se zavart, ha áthajtok néhány piroson, a fék fogalmát háttérbe szorítottam, amíg nem volt rá égető szükség. //Folyt. köv. Sétálóutca// 2014.06.09.

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:35 - #13

2014.05.27. Tanulószoba Theo & Alekszei Alekszei: Mindenhol zaj van... Túl sok az ember. Frusztrálnak... Nem lehet egy percre leülni sehol úgy, hogy csönd lenne. Kivéve a tanulószobát. Örülök, hogy van ez a hely, mert ide legalább bármikor lejöhetek írni is, vagy olvasni, teljesen mindegy. A saját szobámban sem találom a helyem, rengeteg zaj szűrődik be kintről. De itt jó. Itt nyugalom van. Most is ide menekültem, remélve, hogy lehet pár perc nyugtom, amíg elolvasok egy drámát, vagy csak zenét hallgatok, esetleg felhívom a nénikémet, hogy mi a helyzet otthon. Amikor beléptem a terembe, kellemes nyugodtságot éreztem, mert nem volt senki odabent, így hát leültem egy asztalhoz, letettem a könyvem, és találomra kinyitottam egy darabnál. Shakespeare gyűjtemény volt, a kedvenc drámaíróm. Bárcsak egyszer játszhatnék egy shakespeari drámában! Theo: Mi a francot keresek délután ötkor a kollégium épületében? Pontosabban "kit" keresek, mivel az egyik idióta szaktársam elvitte a szövegkönyvem és kereshetem fel őket sorban, hogy valamelyikük sziveskedjen visszaadni. Pedig egész jó napnak indult. A sportpályát lezárták, nem kellett azt a ricsajt hallgatni, ami a sportolók csinálnak odakint. Az irodalom tanár kivitt minket az udvarra tanulni, élvezni a csendet és a jó időt, minden jól alakult, aztán elkezdtem keresni próba után a szövegkönyvet és most keresem, aki lenyúlta. Mesés! Enyhén kidudorodott az egyik ér a halántékomon, erre volt kedves az egyik lány felhívni a figyelmem az imént. Persze, mivel ideges vagyok. Nem keresnem kéne a szöveget, hanem megtanulni! - Hé, te! - Szóltam oda a szobában tartózkodó ismerős srácnak. - Ma együtt volt tízkor próbánk, nem? - Egyből a tárgyra akartam térni. - Nem te tüntetted el a szövegkönyvem? Alekszei: És igen, eddig tartott a nyugalmas csönd. Az ajtó felé pillantottam, amin épp az imént lépett be egy szimpatikusnak a legkevésbé sem mondható szaktársam. Sóhajtottam egyet, majd visszafordultam a könyvhöz. - Nem. Miért tettem volna? Mivel kerülöm a konfliktusokat, igyekeztem ezt a beszélgetést is olyan rövidre zárni, amennyire lehetett. Bár volt egy olyan sejtésem, hogy a srác úgysem fog hinni nekem. Mi is a neve...? Igazából lényegtelen. Theo: - Azt én honnan tudjam?! - Kérdeztem vissza több ingerültséggel a hangomban, mint amennyit eredetileg bele terveztem szőni. Ő volt a negyedik, akit megkérdeztem, és eddig semmire sem jutottam, ez kezdett nagyon felhúzni. Ki kell derítenem, hova került, addig nem mehetek haza, holnap nem állhatok ki a próbán úgy, hogy a mai után el se olvastam! - Tényleg nem te raktad el vagy ez csak valami jó vicc szerinted, hogy engem szivass? Nem ajánlom, hogy felhúzz haver! - Fenyegetőzök, na és? Engem nem érdekelt, a többiekre meg magasról tettem abban a pillanatban. Alekszei: Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, és már éreztem, hogy ennek a beszélgetésnek nem lesz jó vége.  - Egy részt nem vagyok a haverod - kezdtem, de abban a pillanatban meg is bántam. - Másrészt pedig nem szórakozom ilyesmivel. Elég gyerekes dolog ellopni más cuccát. Nem kellett volna így beszélnem, amikor kimondtam, már tudtam. Nem is az utolsó vagy az előtte lévő mondat miatt, de az első nem egészen úgy sült el, ahogy akartam. Közben nem néztem a fiú felé, tovább olvastam, majd lapoztam egyet. Reméltem, hogy hamar elmegy, de amilyen hangon beszélt, az az érzésem támadt, hogy idegbajának ostora rajtam fog csattanni, amire a legcsekélyebb mértékben sem vágytam. Hát, ez van... Theo: - Ch, még jó, hogy nem - Vetettem közbe, miközben egy lenéző pillantást intéztem felé. Pont ilyen barátokra nincs szükségem. Már az első találkozásunkkor felvetődött bennem a kérdés, egy ilyen srác, hogy kerülhet olyan művészek közé, akik komolyan veszik, amit csinálnak, és elég ránézni ahhoz, hogy lássuk, mennyire nem illik közénk. Előbb-utóbb erre ő is rájön, ha nem akkor meg a tanárok. - Nem lehet tudni, milyen alakok közé keveredsz ebben az iskolában, ha ilyeneket is felvesznek, mint te. Esik a színvonal. - Lenézően húztam ela szám, ahogy ránéztem, aztán megfordultam és elindultam kifelé. Kell az a szövegkönyv, nem fecsérelhetem ilyen majmokra az időm! Alekszei: Nagy levegőt vettem, és megforgattam a szemeimet. Pont ilyen öntelt bunkókkal nem akartam találkozni, de elkerülhetetlen, ugye, hogy legyen belőlük legalább egy példány. - Végre... - sóhajtottam halkan, ahogy a fiú távolodni kezdett a teremből. Nem tudom, meghallotta-e. Mindenesetre nem azért mondtam. Nem akartam konfliktust gerjeszteni, higyjen csak, amit akar. Nem volt új számomra az ilyen hozzáállás. Csak reméltem, hogy nem fogom keresztezni az utam egy hozzá hasonló emberrel sem, de vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni. Ez van. Túlélem. Theo: Éreztem a késztetést, hogy megálljak, visszalépjek és mondjam neki valamit, de inkább lenyeltem a szavakat és ráhagytam. Hülyékkel nem éri meg vitatkozni, erre már rájöttem párszor. Az ajtót talán valamivel erőteljesebben sikerült becsuknom, mint kellett volna, de nem érdekelt annyira, hogy tovább foglalkozzam vele. Az eredeti tervem jobban érdekelt, már nem sok hely van, ahol lehet a tolvaj, meg fogom találni, de azt hiszem annak ő kevésbé fog örülni. 2014.06.04.

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:21 - #12

2014.04.10. Társalgó Theo & Kiki Theo: Nem volt kedvem a szobámban ücsörögni, de kimenni se. Csütörtök délután van, holnap lesz a második előadás és bár magabiztos vagyok, mert tudom a szöveget, a dalokat, a táncot meg mindent, amit kell, mégis valami van bennem, amit eddig még nem éreztem és ez nyugtalanít. Leültem az ablak belső párkányára, pontosabban inkább csak nekidőltem, és miközben kifelé bámultam az iPodomból áradt a holnap esti műsor zenéje. Igazán nem is kifelé néztem, szemeim előtt a sorrend, a szövegek peregtek, jelenetek játszódtak le a fejemben. Halkan dúdolni kezdtem a dalt, aztán ez átváltott szintén hasonló hangerejű éneklésbe, s mindez annyira lefoglalt, hogy a zsebemben csörgő mobilom se vettem észre, talán mert elnyomta a zene hangereje. Kiki: A bajnokságra való felkészülés teljesen kifárasztott, még a maradék erőmet is elvéve, ami a tanulás mellett volt. Örültem, hogy van motiváció, de, mivel a félévi vizsgám nem igazán úgy sikerült, ahogy szerettem volna, úgyhogy jó lett volna most összeszednem magam. Azért örültem, mikor vége lett az edzésnek, és miután vettem egy frissítő zuhanyt nem volt más vágyam, mint keresni egy csendesebb zugot, ahol viszonylag nyugodtan tudok tanulni, bár az utóbbihoz nem sok kedvem volt, de nemsokára jön még az év végi hajtás is. Kis hezitálás után végül a társalgó mellett döntöttem, sohasem volt túlzsúfolva és reméltem, ez most sem lesz másképp. Mikor beléptem, rögtön szemrevételeztem a helyet, rajtam kívül csak egy valaki tartózkodott bent, de rögtön tudtam ki az, ahhoz elég nagy híre volt a sulibanfőleg most, hogy a musical is színre került már egyszer. Szerencsére mi is kaptunk holnapra egy szabad estét, amikor elmehetünk megnézni az előadást, őszintén kíváncsi voltam már, hogy mit hoztak össze a színjátszósok meg a zenészek, bár Moirától értesültem erről-arról, de azért élőben látni mégis csak más. Szóval bevonultam a társalgóba a cuccaimmal és leültem az egyik fotelbe, ami előtt asztal is volt, arra pakoltam le. Nem igazán zavart, hogy Theo magában énekelgetett, nem is akartam megzavarni, így elkezdtem töprengeni, mivel is kezdjem a leckehadjáratot. Egészen addig tartott a nagy filozofálgatásom, míg egy másik zenére nem lettem figyelmes. Eleinte nem foglalkoztam vele, de miután már fél percig ismétlődött ugyanaz a rövid dallam, kezdtem dühbe jönni és nagysokára végre megvilágosodtam, hogy bizonyára a srác telefonja az, amit nem hall. Kinéztem volna belőle, hogy még a végén engem hibáztat, ha nem szólok neki, így felálltam, odasétáltam hozzá és finoman megérintettem a vállát, de csak akkor szólaltam meg, ha már felém fordult. - Bocs, de a mobilod felvételért kiált, amúgy nem állt szándékomban megzavarni - hát nem is tudom, hogy ezt most milyen fogadtatásnak gondoljam, de máshogy nem igazán tudtam közölni az idegesítő tényt. Theo: A refrén a legegyszerűbb, főleg ebben a dalban, ami pont akkor szólt a füelmen. Dudorszátam, énekeltem, ahogy jobban tetszett, mert csak az számított, hogy minden frankón menjen holnap, más nem érdekelt. Mondjuk egy próba Geneview-vel se ártott volna, de azt már feladtam, hogy én azt a lányt bármikor is megtaláljam, kiszámíthatatlan és szétszórt, ezért nem lesz belőle sohasem jó színész.   A lejátszó váltott és már készültem is a lassú dallamot hallva, mert ha a sorrendetet véletlenszerűre állítottam is, azért a dalok előtti szünetből, vagy az első pár hangból simán rájöttem, hol tartok, mi volt a jelenet előtte, milyen szövegnek kellett elhangozni, mint végszó, stb... Egyetlen hangom sem nyikkant meg azonban, mert valaki a vállamhoz ért. Cseppet sem kedvesen fordultam felé, miközben kivettem egyik fülemből a füldugót. - Mond! - Vetettem oda neki, elég morgós hangon, mivel ki nem állhatom, ha megzavarnak. Azonnal felismertem a lányt, habár megkülönböztetni nem tudom őket, szóval valamelyik vörös a suli "csodaikrei" közül.  Mikor végre megeredt a nyelv a mobilomhoz nyúltam, de az néma volt, mintha semmi sem történt volna. - Kösz - Mondtam a hálálkodás minden jele nélkül. Kivettem a készüléket, felálltam az ablaktól és megnéztem, ki hívott. Apám, jellemző. Az időzítése tökéletes, mint mindig.  Megnyogtam a visszahívás gombot, vártam néhány pillanatot, aztán fülemhez emeltem a telefont. A köszönés átugrásával rátértem a lényegre, de nem érdekelte őt sem, egyből elkezdte mondani a magáét, én meg csak forgattam a szemem és összeszorított kézzel szorongattam az iPodomat, mert bárki mást szívesebben hallgattam volna, mint őt, ez nyilvánvalóan az arcomra is volt írva.  Végül megszakította a vonalat, ő csapta rám, amit nem is értem, hogyan képzelt. Ledobtam a felvillanó telefont az asztalra, nem érdekelt, ha ketté is törik, bár ekkora ütéstől elég érdekes lenne, ha ilyet csinálna. Felmorranva fordultam el tőle és az ablak mellett hagyott táskámból kivettem egy energiaitalt, leültem a fotelbe, vagyis ültem volna, de a megszokott helyemen a lány holmijai voltak (meg talán ő maga is?), ettől cseppet sem lett jobb a hangulatom. A kanapét céloztam meg, lábam cipőstül az előtte lévő asztalra tettem, kinyitottam az italom és belekortyoltam, majd hátrahajtottam a fejem és lehunyt szemmel relaxáltam. Ja, előtte azért a füldugó visszakerült a helyére. Kiki: Nem gondoltam volna, hogy a felszólalásra még engedélyt is kapok, bár így sokkal elvéselhetőbb volt a szituáció, nem éreztem teljes mértékig ünneprontónak magam. Csak félig. Legnagyobb sajnálatomra, mire végigmondtam, amit szerettem volna, a telefon már elhallgatott, így komolyan azt hittem, hogy most szívatásnak hiszi és kapok egy nagy fejmosást. De titkolt döbbenetemre kivette és megnézte a készüléket, sőt, még pötyögött is rajta valamit, gondoltam, hogy visszahívta az illetőt. Nem figyeltem oda a beszélgetésre, azt sem tudtam, angolul folytatta-e egyáltalán, az sem tűnt volna fel, ha nem, nem tartozott rám. Távolabb léptem tőle és csak álldogáltam kibámulva az ablakon a viszonylag derűs időjárást mutató látképre. Theo hamarosan lerakta a telefont, én pedig pont láttam, ahogy szép ívet leírva landol az asztalon. Látszólag egyáltalán nem lett jobb kedve, bár eddig sem tűnt valami rózsásnak. Láttam, ahogy körülpillantott, és volt egy olyan érzésem, hogy rossz helyre pakoltam, de miután nem fűzött hozzá semmit, nem szóltam én sem, ha nagyon nehezményezte volna, akkor úgyis szót emel az érdekében. A kanapéhoz sétált és ledobta magát rá, így én is visszamentem a fotelhez és nekiálltam átnézni, hogy egyáltalán mit hoztam le magammal. Azért azt díjaztam, hogy legalább megköszönte, hogy szóltam neki, pedig komolyan azt hittem, hogy leüvölti a fejemet. Theo: - Nincs kedved máshol tanulni? A tanulószoba egy ajtóval arrébb van. - Törtem meg a csendet, mikor már nem bírtam tovább. Van az a hangulat, amikor mások jelenléte zavar, még akkor is, ha nem hallom őket. Egyszerűen irritálnak, mert tudom, hogy ott vannak a szobában, mellettem, a közelemben és mikor nem bírom tovább muszáj a tudtára adnom, hogy kiakaszt. A vörössel is így jártam, és kivételesen egészen sokáig bírtam visszafogni magam, a gondolataim visszatereltem a holnapi fellépésre, egy ideig. Aztán mégis meg kellett szólalnom, kivettem a füldugót a fülemből, mielőtt megtettem volna, majd arcom felé fordítottam és kimondtam a két mondatot. Számításaim szerint, ha a zenésszel van dolgom, ki fog menni, ahogy kértem, ha a másikkal akkor lehet még kétszer el kell neki mondanom a dolgot. Hiába, az ikreknek sem oszthattak kétszer ugyanannyi eszet.

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:20 - #11

Kiki: Kissé megrezzentem, mikor megszólalt, de annyira megdöbbentett az egész helyzet, hogy először még fel sem néztem rá. Egyszerűen nem fért a fejeme, hogy miért zavarta a jelenlétem, mikor abszolút nem rám figyelt! Az, hogy felidegelt, nem volt kifejezés, legalább harmincig számoltam el magamban, mielőtt felpillantottam volna az épp olvasott sorokból. - Bocs, hogy bármit is megzavartam. Bár tényleg nem értem, hogy mit - néztem rá. A füle bedugva, szinte meg sem moccanok, kész. Jó, mondjuk olyan jogon tényleg elmehettem volna, hogy előbb volt itt, de egy kicsit akkor is zavart. - Most bárkit ugyanígy kiküldenél? - néztem rá, azért érdekelt volna, hogy csak engem tisztel-e meg ezzel, vagy bárkit. Theo: - Egyszerűen csak zavar a jelenléted, mit nem lehet ezen érteni? - Néztem rá kérdő arccal. Gondoltam, hogy nem lesz könnyű eset, de azért ennél valamiver értelmesebbnek hittem. A két kollégiumi rész közül ez szokott a kihaltabb lenni, és más helyzetben lehet nem érdekelt volna, hogy itt rontja a levegőt, de jelenleg zavart, méghozzá egyre jobban. - Miért? Talán olyan kivételezettnek érzed magad? - Előrébb hajoltam, hátha ezzel azért a figyelmét mégis megragadom és neki is eljut valami a tudatáig. - Nem, nem vagy kivételezett, ugyanolyan vagy, mint bárki más, szóval igen, Bárkit elküldenék jelenleg, tehát téged is. Így már érthető vagy mondjam el mégegyszer? Talán más nyelven érthetőbb lenne számodra? - Hangomból nem kis gúny áradt, ami összekeveredett a feszültséggel és így került napvilágra, hallható formába. Kényelmesen visszadőltem, de továbbra is őt néztem, kapok-e végre valami elfogadható reakciót, vagy meg kell próbálnom más irányból megközelíteni a problémát, mert ebből az irányból sötétséget találtam. Kiki: Ahogy hallgattam a szavait arra gondoltam, hogy ennél megalapozatlanabb indokot már jó régen hallottam. Az is igaz, hogy nem mostanában kerültem ilyen konfliktushelyzetbe, és normális körülmények között nem is zavart volna annyira, de most már az idegállapotom messze kiakasztotta a mércét, ami még elfogadható értéket mutatott volna. Sohasem tűrtem el, hogy ilyen lekezelő módon beszéljenek velem, főleg, ha nem láttam alapos okot arra, hogy ezt tegyék. Ahhoz biztos nagyon értett a srác, hogy hogyan bosszantson fel és fogalmam sem volt, hogy meddig bírom még visszafogni magam. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy csak alá tenném a lovat, ha tényleg felhúznám magam, de már kezdett fogyni a türelmem. Természetesen megtalálta amódját, hogyan forgassa ki a szavaim, ami méginkább idegesített. - A kivételezettséget sokkal előbb hinném el rólad, mint magamról. Ha megtanultál volna közösséghez alkalmazkodni, valószínűleg most nem lenne ilyen problémánk. Egy ekkora épületben ennyi diák mellett szerintem elég nehéz olyan helyet találni, ahol egyedül lehetsz -  jelentettem ki, teljesen normálisan, de a cuccaimat közben összeszedtem, mert tudtam, hogy úgy sem leszek képes tanulni most már, valószínűleg sem itt, sem máshol. - Ha gondolod, elmondhatod még párszor, míg megunod, én igazán nem szólok bele, ahogy a problémád előtt sem szóltam egy szót se - azért ez övön aluli volt és biztos voltam benne, hogy fel fogom vele idegesíteni emberesen, de kivágta a biztosítékot és teljesen mindegy volt, hogy mennyire tart tisztességtelennek. Theo: - Lehet, csak akarni kell. Ez is üres volt, amíg te be nem jöttél például. - Ostobaságokat beszélt. De ami ennél is jobban zavart az az, hogy ennyire ragaszkodott a kényelmes foteljéhez, amiben egyébként én szoktam ülni, ha bejövök a kollégiumba, ritka napokon. Ha megsértődött volna, az se érdekelt, de akkor legalább kiment volna és hagyott volna nyugodtan relaxálni. Ehelyett szájalt itt össze-vissza, mintha ezzel elérné, hogy a lábai elé boruljak, s sűrű elnézések közepette kicsússzak a szobából. Egy frászt! - Mit szólnál hozzá, ha a hallgatásoddal együtt fognád a cuccod és átmennél egy másik szobába? - Annyi türelem és nyugalom volt a hangomban, amennyi még engem is meglepett. Egész jól visszafogtam magam, ezt teszi a sokéves színészi gyakorlat, a legrosszabb helyzetekben is megőrizni a nyugalmad. Kevesen képesek rá, ez holtbiztos. Az egyik kezem leejtettem magam mellé a kanapéra még az imént, az azért mégiscsak ökölbe szorult, nem lehetett látni a fotelből, mivel a másik oldalamon volt, de ez is sokat segített a szerep megtartásában. Kiki: Legszívesebben csípőből rávágtam volna, hogy akkor már ő is akarhatná, ha egy kicsit is jobban törekedne arra, hogy ne csak itt ücsörögjön, pihenni végül is bárhol is lehet. Az igazat megvallva egyáltalán nem az zavart, hogy el akar küldeni, hanem inkább az, hogy nincs rá oka, ennek ellenére reagaszkodik ehhez a megoldáshoz. De továbbra is úgy éreztem, hogy teljesen feleslegesen. Az első megjegyzését elengedtem a fülem mellett, örüljön csak neki, hogy most adott egy jó labdát, engem tényleg nem érdekelt. Aztán a következőnél már tényleg elpattant bennem valami. - Tudod, mit? Ez csak azért egy brilliáns ötlet, mert jobb dolgom is van, mint ezt hallgatni - egy kis él akaratlanul is megjelent a hangomban, de nem zavart. Elindultam az ajtó felé, tényleg ott fogom hagyni, ha nem állít meg, de nem hittem volna, hogy ezt szó nélkül hagyja. Bár én a helyében azt tettem volna, ha már eddig könyörögtem, hogy hadd pihenhessek szigorúan egyedül. Én csak próbáltam az ő szemszögéből is nézni a dolgokat, de még ekkor sem tudtam megérteni. Theo: - A számból vetted ki a szót - Értettem vele egyet, kivételesen. A tudatáig mégis eljutott, hogy mit kértem tőle, megérte türelmesnek lenni. A felháborodásán azért remekül szórakoztam volna más helyzetben, mert teljesen alaptalannak találtam. Azt kértem, hagyjon magamra, hogy relaxálhassak és tessék, meg is történik. Miért kellett akkor ehhez mégis ennyit szórakoznunk egymással? Oda se nézve intettem neki búcsút és a lejátszom kijelzőjére néztem. Átnyomtam a következő számra, közben visszadugtam fülesem a helyére és felsóhajtottam. Na, így máris sokkal jobb. Kár, hogy nincs kulcsom az ajtó zárjához, úgy lenne csak igazi a nyugalom. Kiki: Erőt kellett vegyek magamon, hogy ne mondjak neki semmi olyat, ami esetleg tovább rontja a helyzetünket. Csak távoztam a helyiségből és hangulatom ellenére teljesen normálisan csuktam be az ajtót, utána viszont megszaporáztam a lépteim, miközben táskámat a vállamra dobtam. Fogalmam sem volt, hol fogom folytatni az eredetileg nyugalmasra tervezett tanulásom, de nagy volt a valószínűsége, hogy egyszerűen sehol. Ilyen az én szerencsém, ami úgy látszik, hogy a mai nap teljességgel nincs is. 2014.04.18.

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:16 - #9

2014.02.06. Táncterem Theo & Dolena Theo: Megbeszéltük. Hat óra nulla perckor, pontosan akkor, itt találkozunk és dolgozunk a közös feladaton. Nem akartam magamnak se bevallani, de tényleg rámfért a plusz óra, mert a színészet része nagyszerűen ment a dolognak, de a tánc típikusan az az asztal, amihez kellett az összpontosítás, nem ráztam ki úgy a kisujjamból, mint a szerepeim nagy részét. Azért tudom, hogy menni fog. Ami a legfurcsább az egészben, hogy a tanárok párokba osztottak minket és úgy kell dolgoznunk a plusz órák alatt. Egy színész egy táncos, és így tovább, nekem meg a vegyülés sosem jött be, de ha a sikerért muszáj, megteszem. Átvettem a kényelmesebbik fekete edzőnadrágom, amit a teremben is használok, felülre pedig egy fehér trikót vettem. Belépve a terembe láttam, hogy a lány még nincs itt, ez azért nem túl fair egy csapatmunkában, a pontosság azért elvárható ilyenkor. Amíg meg nem érkezett a tükör előtt állva próbáltam a már betanult szövegem, próbáltam a jövőbeni előadáshoz illően játszani nem csak a hangommal, hanem az arcommal is. Elvégre fájdalmat nem szokás mosolyogva, vagy közömbösen átélni. Egy igazi művész tudja, hogyan kell élethően játszania. Én pedig kétségtelenül annak számítok. Dolena: Az egész napom zűrös volt, össze-vissza futkostam, minden tanár engem kért meg, hogy csináljak meg egy-egy dolgot. szívesen segítettem bárkinek, de kicsit elfáradram. Délután szusszanva léptem a szobámba, amikor eszembe jutott, hogy nekem még van egy dolgom. A tanárok párokba osztottak minket, mivel én táncos voltam, egy színjátszós fiú lett a párom. Theonak hívták. Hallottam róla sztorikat, amik alapján nem a legkedvesebb srácnak tűnt, de reméltem, hogy egy kicsit azért megkönnyíti az együtt dolgozást. A szobában felvettem egy fehérnujjatlan pólót, illetve egy cicanadrágot, hozzá kényelmes cipőt hajamat copfba kötöttem. Hat óra előtt egy kicsivel bekopogtam a tanáriba, és elkértem egy magnót, illetve a szükséges CD-t. Rohantam be a táncterembe, nem akarram megvárakoztatni a fiút. - Szia - léptem be gyorsan az említett helyre. - Boxs, hogy késtem, csak el kellett kérnek a CD lejátszót - magyaráztam a srácnak, miközben a tárgyat az egyik sarokban lévő székre tettem. Ezután megfordultam, és a fiúra néztem, ha nem mondott semmit, magamhoz vettem a szót... Theo: Öt perc késéssel, de azért csak ideért a lány, akit látásból ismertem, meg talán egyszer beszéltem is vele, de a nevénél többet nem tudtam róla. Illetve most már azt, hogy nem képes pontosan érkezni, és még magyarázattal is készült. Pocsék kifogás, négy évesen jobbat találtam ki ennél. - Ha előbb elindulsz érte akkor mondjuk nem késel el? - Kérdeztem tőle, hangom gúnnyal csengett. Felé fordultam, néztem mit csinál, hátha végre elkezdhetnénk, amiért ide jöttem. - Veled ellentétben, nem mindenkinek van annyi szabadideje - Jegyeztem még meg a kérdésem után, s közelebb mentem hozzá. Karjaim összefontam mellkasomon és várakozóan, türelmetlen arccal nekidőltem a falnak. Vajon meddig akar még tollászkodni? Dolena: Megforgattam a szemem. Szóval Theo nem hazutolja meg a híreszteléseket tényleg olyan elviselhetetlen, mint amit a helyi történetek mondanak róla. - Képzeld, én időben indultam el, csak a tanárnak volt dolga. Nem fogom másra kenni, de ha akarod kérdezd meg tőle - tártam szét a karomat, majd hátatfordítottam neki és gyakorlott mozdulattal betettem a CD-t a lejátszóba. Inkább lenyeltem, amit akartam erre mondani, hiszen nem kellene egyből úgy indítanom, hogy reagálok minden egyes mondatára. Inkább belekeztem a tánc részébe. - Na, akkor először melegítsünk be - mondtam, miközben elindítottam az egyes tracket, ami egy lágy, nyugtató zene volt. A tánctanár mindig azt mondta, hogy erre melegítsünk be és a levezetést is erre csináljuk, mert ez tökéletes arra. Elsétáltam a fiú mellett és kicsit távolabb megálltam tőle, de azért nem olyan messze, hogy ordibálnom kelljen, hanem hogy elég hely legyen a gyakorlatokat megcsinálni. Theo: - Épp azt teszed - Mondtam, mikor a "Nem fogom másra kenni..." résznél tartott. Ez típikusan az volt, amiről azt állította nem teszi, de úgy döntöttem inkább rá hagyom, ezért a szavak halkabban buktam ki a számon, mint az alap hangerőm. Aztán a lány megkerült én meg utána néztem. Megállt a teremnek nagyjából a közepén, mondván, ideje bemelegíteni. Számat nem tetszően elhúztam és utána mentem, megálttam tőle néhány lépésnyire és őt néztem. A lejátszóból szóló zenét nem tudtam a tánccal párosítani, pontosabban azzal nem, amit mi táncolni készültünk, de kivételensen inkább nem szóltam bele, ha neki így jó, felőlem maradhat, csak kezdjük el végre, mert nekem holnap reggel még próbám lesz, amire nem fáradtan kellene megérkeznem. Ő ráér ugrálni, amennyit akar, az engem nem érdekel, de, ha már késett legalább csináljuk, amit kell, aztán had lépjek le innen. Dolena: Látszott, hogy a fiú nem igazán tudja összekötni a zenét a tánccal, szóval szerintem nem fogta fel, hogy nem ártana először bemelegíteni és kicsit nyújtani, mielőtt komolyabb dolgokat csinálnánk. Elkezdődött a zene. A bemelegítésre igazából nem volt külön koreográfia, de mindig ugyanazt csináltuk órán is, így azt már minden táncol fejből tudta. Elkezdtem csinálni a különböző karkörzéseket, törzskörzéseket, lábemléseket és egyéb hasznos mozdulatokat, s közben ha nem esett le a srácnak, hogy neki is kellene csinálnia, akkor még az elején finomat utasítottam, hogy utánozzon. Nem kellett, hogy felém forduljon, mert a tükörből tökéletesen láttuk egymást. Néha szavakkal is összekötöttem a mozdulatokat, számoltam és mondtam, hogy mi következik. Ezzel persze nem dirigálni akartam, de ez megkönnyíthette a munkát mind a kettőnk számára. Szerintem Mr. Hunter-Drake büszke lett volna rám, ha lát. Mikor véget ért az első szám, odasiettem a CD-lejátszóhoz és kikapcsoltam. - Na, akkor... - néztem a fiúra, s közben azon agyaltam, hogy hogyan is fogalmazzam meg mondanivalómat. Tudtam, hogy a srác úgy is ércesen fog válaszolni, bárhogy is kérdezek, de azért igyekeztem. Ő is megkönnyíthetné a próbát ennivel... - Mennyire vagy tisztában a koreográfiával? - néztem rá kíváncsian, miközben visszasétáltam a helyemre. Úgy gondoltam, bármit is válaszol, egyelőre még nem kellene zenére megnézni. Theo: Ha bemelegítés, akkor bemelegítés. Bármennyire nem voltunk egy véleményen a lánnyal, azért megtettem, amit kellett, tehát, amikor elkezdte a gyakorlatokat követtem. Nem volt túlzottan megerőltető a dolog, de nem is ez vele a cél. Aztán odament a lejátszóhoz és leállította.  - Már vagy háromszor megmutattátok nekünk szóval ne nézz ennyire gyp-snek. - Küldtem felé egy grimaszt, és elfordulva tőle arrébb sétáltam a teremben, valahol ott álltam meg, ahol az előbb ő, ha nem valamivel arrébb, itt megfordultam, fejemmel valamivel tovább is, mert újra rá néztem. - Kezdjük, vagy mi lesz? - Teljesen érthető, ha türelmetlen vagyok, az, hogy ez neki nem jön be, engem nem érdekel. - Melyikkel kezdjük?

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:16 - #8

Dolena: - Bocs, hogy meg mertem kérdezni - forgattam a szemem. - Nem csak állni fogunk, és nézzük egymást. - sóhajtottam. - Én a Greased Lightingra gondoltam, ha az jó neked - válaszoltam lazán. Az egy jó kis dal volt. Az volt a tánc lényege, hogy Theo elkezd táncolni, és egyre több srác csatlakozik be a végére. Állítólag lesz egy kocsi is, amin táncolni fognak a fiúk, de egyenlőre azt az utasítást kaptam, hogy kellék nélkül gyakoroljunk. Amúgy nem szűrtem le sokat abból, hogy már háromszor megmutatták nekik. Van, aki három nézés után lazán eltáncolja, amit kell, van, aki emlékezni se tud rá. De gondoltom a srác csodálatos képességeivel meg tudta jegyezni. Vártam, hogy válaszoljon. Theo: Vállam megvonásával jeleztem, hogy nekem tulajdonképpen mindegy, elvégre mindet meg kell tanulnom előbb-utóbb, szóval nem számít melyikkel kezdünk. A zenét már ismertem, a tánc részét is úgy-ahogy, főleg az elejét, nem voltam annyira kezdő, mint amennyire annak hitt. Kezemet és lábamat leráztam, közben végeztem egy gyors fejkörzést és már készen is álltam. Az arcomon láthatta, hogy még mindig nem vagyok az a türelmes típus, remélhetőleg egyből elkezdtük és nem kellett még valamire várni. Arra számítottam, hogy nem tudja normálisan ennek a zenének a koreográfiáját, mivel ebben lányok nem táncolnak, meg se lepne, ha ő hibázna előbb, nem én. Dolena: Ez volt az egyik kedvenc táncom, még akkor is, ha én nem táncoltam benne. Amúgy tudtam a koreográfiát, mert a tanár felvilágosított, hogyha én akarok maradni a 'mentor'; akkor kifogástalanul kell betanulnom minden táncot. A koreográfiákat amúgy el is kellett már táncolnom Hunter-Drake tanár úrnak, úgyhogy nem féltem. - Jó, akkor mehet. Megmutatom az első lépést - azzal elkezdtem csinálni az első pár ütemet gyorsan. - És akkor ez most lassan - számoltam és úgy lassan mutattam be. - Ez gondolom megy - mondtam, mert arra gondoltam, hogy itt az elején még csak úgy csinál, mintha letépné az ingét, kicsit ugrál és rázza magát. Jó, ez persze bonyolultabb volt táncolva, mint elmondva. Kíváncsian néztem a fiúra. Theo: Végignéztem, ahogy bemutatja gyorsan a mozdulatsort, aztán a "kedvemért" lassabban elismételte. Ez pont az a rész, amit egy óvodás is simán előadna, tehát nekem is ment. Jobb vagyok annál, hogy egy ilyen pofon egyszerű részénél hasaljak el a musicalnek. Mondjuk azt nem értem, miért pont vele gyakorlom, mikor ez típikusan férfias jelenet, amit akár többet együtt is tanulhatnánk, ha már együtt adjuk elő. Azt hittem ezeken a plusz órákon főként a társas részt próbáljuk el, na, nem mintha minden vágyam lenne vele táncolni, bár azért azt le kell szögeznem, hogy lehetne rosszabb partnerem is. Külsőre egészen ott van, jó az alakja, a feneke feszes, a melleiről már nem is beszélve. Ha nem lenne ennyire elszállva magától még lehetne is köztünk valami, de elvből nem kezdek olyan lánnyal, akinek az orra a plafont verdesi annyira fenn hordja. Maradjunk szigorúan  munkakapcsolatnál.  Mikor megcsináltam a mozdulatsort várakozóan néztem rá. Ebbe vegyült bele iménti gondolatom okozta tekintet-vándorlásom, amit meg se próbáltam leplezni, de a végén ugyanúgy néztem rá, mint az elején, egyenesen az arcára és vártam, mi lesz a következő lépés, na, nem mintha nem tudnám. Dolena: - Remek - mondtam. - Persze, nem mintha te ezt nem tudnád - tettem hozzá, hogy ne érezze azt, hogy rossz táncosnak tartom. Próbáltam vele normális kapcsolatot kiépíteni, mert hittem, hogy a szikla belsejében arany van. Vagy valami ilyesmi... Amúgy nem zavart, hogy olyan feltűnően végigmért, szinte biztos voltam benne, hogy csupa rossz dolgot állapított meg külsömről. Annál viszont okosabbnak gondoltam, hogy a belsőmet három mondat után ítélje meg. - Okés, akkor a következő rész - ismét bemutattam, s így volt ez egészen addig, amíg egy bonyolultambb rész következett. - Itt jobban figyelj a lábmunkára - ismételtem meg a mozdulatot.  - De gondolom nem okoz gondot - mutattam a fiúra, hogy csinálja. Úgy gondoltam, jobb, ha mondok pár jó szót is, mert vezető akartam lenni, nem főnök. És a kettő között van különbség. Theo: - Gúnyolódni próbálsz? Elég rossz taktika. - Néztem rá az első szavai után. Igen, tudom, hogy nem vagyok béna, van tehetségem a tánchoz, a színészkedéshez és még olyan családból is származok, akik képesek nekem megteremteni azt az életet, amire szükségem van a karrieremhez, de ez mások csőrét annyira piszkálja, képtelenek kibírni anélkül, hogy ne tennének rá megjegyzést.  A második részt is pillanatok alatt agyamba véstem, ahogy a harmadik sorozatot és így tovább, közben lenyeltem az esetleges megjegyezéseimet, amiket szavai váltottak ki belőlem. Amikor megint az előbbi megjegyzéséhez hasonlót ejtett ki a csinos kis száján, komolyan össze kellett szorítanom a sajátom, nehogy olyat mondjak, amit egy nőnek nem illik, még, ha meg is érdemelne esetleg. Az zavart a leginkább, hogy úgy éreztem, irányítani akar, ezt pedig még a saját szüleimtől sem tűröm el, de még képes voltam ráhagyni, inkább a táncra koncentráltam. Minél előbb megtanulom, annál hamarabb szabadulhatok meg tőle mára. Dolena: - Nem - vágtam rá lazán. - Azért mondtam, mert tényleg úgy gondolom - forgattam a szemem. - De ha ennyire zavar, inkább nem dicsérlek meg, bocs' - vontam meg a vállam. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy Theo akár jól is venné a szavaimat, és nem... Túl naiv vagyok. Mélyen beszívtam a levegőt és kifújtam, de ezzel az a sok keserűség nem tűnt, el amit éreztem.  - Na, kész vagyunk az egésszel - mondtam semlegesen. Inkább nem próbáltam meg kedvesnek tűnni, nem is tudtam volna. - Most akkor számolok és arra csináld, utána megnézzük zenével - jelentettem ki. - Jó lesz úgy? - néztem kíváncsian a fiúra. Már azt vártam mikor köt majd bele. Theo: - Ha dícséretnek szántad, a hangsúlyodon nem árt változtatni, mert nem épp annak hangzott - Tájékoztattam a válaszát hallva. Tudatos volt-e vagy sem, de abszolút másképp lehetett érteni, ahogyan mondta, mint amire ezek szerint ő gondolt. Már, ha ez nem csak kibúvó akart lenni, de nem is számít, nekem biztosan nem. Tényleg a táncra koncentráltam, egy lépés, kettő, és úgy éreztem, jól haladunk, nem is olyan nehéz ez a rész, mint, amilyennek első ránézésre tűnt.  - Jó - Ő a "tanár", az lesz, amit mond, ha szerinte számolással kell megcsinálni először az ismétlést, akkor úgy fogom végig csinálni. Nem vonom kétsége a tanulási fokozatokat, elvégre ezt tanulja x éve, szóval csak ért hozzá valamennyire. Nekiállt számolni én meg a gyakoroltaknak megfelelően elismételtem az eddig tanultak, szerintem egészen hibátlanul, de ahogy ránéztem szinte biztos voltam benne, találni fog valamit, ami nem lesz elég jó. Már meg se lepne.

L	Előzmény | 2014.06.09. 16:15 - #7

Dolena: Kezdett elegem lenni a srácból, úgyhogy inkább rányomtam a Play gombra. A fiú el is kezdett táncolni. Meg kellett állapítanom, hogy jó mozgása volt, de aztán valamibe belezavarodott, s én megállítottam a zenét. Valahogy mentális képességeimmel éreztem, hogy a fiú újra akarja kezdeni, igen, ez most irónia volt. Visszaállítottam a CD-t az aktuális dal elejére, és újra megnyomtam a lejátszás funkció gombját. Miközben Theo táncolt én a lábammal halkan doboltam a földön. Szerettem ezt a zenét. Kíváncsi voltam, hogy milyen lenne, ha Theo és a banda élőben énekelnék majd, akárcsak a filmben. Ezúttal a fiúnak sikerült hibamentesen eltáncolni a koreográfiát, legalábbis én nem találtam benne. Az, hogy az egyéni véleménye mi volt, az már részletkérdés. De annyira nem is érdekelt. - Jó - szólaltam meg. - Szeretnéd még egyszer, vagy jöhet a levezetés? - kérdeztem meg. Nekem mindegy volt, igaz, jobban örültem volna, ha már szabadulhatok. A tánctanár azt mondta, hogy egy nap csak egy táncot nézzünk meg, így nem is akartam gyorsabban haladni a tervezettnél. Gondolom közben sok-sok szöveget is meg kell tanulni, ezért döntött a tanár úgy, hogy ne legyen olyan vészterhes a táncpróba. Semleges arccal néztem a fiúra, de tudtam, hogy ő abba is beleköt, még akkor is, ha hangosan nem mondja. Theo: - Nekem kell tudni, miből áll nektek egy táncpróba? - Kérdeztem vissza, bár a válasz nem izgatott túlzottan, csak maga a kérdése hangzott érdekesen, tekintve, hogy ő az, aki x éve ezen a pályán mozog. Részemről lezárhattuk mára az egészet, volt dolgom bőven ezen kívül, de nem akartam az egész kárára tenni, viszont, ha szerinte nekem elég ez mára akkor leplezetlen megkönnyebbült elégedettséggel bólintottam rá mosolyra húzódott szájjal. - Felőlem befejezhetjük, de így elég sokáig fog tartani, mire minden táncot betanulok, nem? - Jó, nem arra vártam, hogy egy délután alatt minden lépést kívülről tudjak, de a határidő nem tolódhat el, mert a főszereplő nem végzett az egyik feladattal. A napi egy próba önmagában elég, ha nem egy táncos részt gyakorolunk. Várakozón eresztettem le vállaim, mi jön most? Dolena: Csak mélyebben vettem a levegőt, inkább nem akartam reagálni a fiú kérdésére. Utáltam, amikor valaki így az idegeimen táncolt. Ő érzi, hogy kell még gyakorlás, vagy már eléggé elfáradt mára. Bár lehet nem rendelkezett annyi tapasztalattal, hogy érezze?! Szinte lehetetlen... Közben újra beszélni kezdett. - Ki van szabva, hogy mikor melyik táncot kell betanulni és így minden időben kész lesz - gondoltam a tanár által készített listára. Vártam, hogy a srác ebbe is belekössön, vagy csak beszóljon miatta. Utána reméltem, hogy elkezdhetjük a levezetést. Bár én egy páros rész gyakorlásába is benne lettem volna. Theo: - Ha meg van szabva akkor nem szóltam - Emeltem fel a kezem megadóan, de az arcom elárulta mennyire a hátam közepére kívánom az egészet, meg a hülye beosztást, ami a tanárok szerint abszolút helytálló, de ha valaki benne van és ezt csinálja annak szerintem gáz, hogy ilyen tyúklépésben haladunk. Mintha a szövegemet mondatonként osztanák szét napokra, körülbelül ilyennek érzem ezeket a táncpróbákat. Még szerencse, hogy az énekes és a prózai részeket nem párban kell gyakorolni különben az idegeimet tönkretennék ezzel a sok töketlenkedéssel. A gyerekek nagyobb léptekkel haladnak! - Akkor levezetés? - Kérdeztem rá, mivel úgy tűnt nem jutott el teljesen a gondolataitól a tettekig, vagy bármi más kötötte le a figyelmét és a saját kérdését sem képes komolyan venni? Én ott álltam, ahol bemelegítésnél, szóval rám nem lehet panasza, ő az, aki a lejátszó mellé cövekelt. Dolena: Örömmel nyugtáztam, hogy a srác végre egyetért, vagy ha nem is ért egyet, akkor legalább haljandó együttműködni. Mondjuk arcán nem látszott semmiféle ilyen érzelem, inkább csak az ellentéte. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy melyik az a track, amelyikre a gyors levezetőt szoktuk csinálni. Igen, a gyorsra vágytam, mert minél előbb szabadulni akartam. Annyi negatívság volt most bennem, hogy már én sem tudtam vele mit kezdeni. Ezt tetőzte, hogy Theo már megint beszólt valamit. Jó, most ez nem számított beszólásnak, de nekem rosszabbul esett, mint ahogy mondta. Gyorsan az ötös zenei számra tekertem és elindítottam. - Mehet - közöltem, majd odasétáltam a helyemre és elkezdtem csinálni a feladatokat, közben egy-egy szóval adtam az instrukciókat, mint a tesitanárok. Nem volt nagy kedvem már beszélni, de ha ezt kell csinálni, mert így kell, akkor én jártatom a számat.  Lement a levezetés, közben ugye nem beszéltünk egymással, ha minden igaz. A zeneszám megállt és én felegyenesedtem. Odasétáltam újbóll a zenelejátszóhoz és megállaítottam, majd kivettem a CD-t. - Hát, köszönöm - mondtam udvariasan, mert éreztem, hogy kellene valami szép szót mondanom, még akkor is, ha nem füllik rá a fogam. Reméltem, hogy a srác nem kérdez semmit, nem is szól semmit, inkább csak köszön és kimegy. ~Jó, nagyképűen kimegy. Elviselem, ha fontoskodva megy ki, ha nem szól semmit. Felőlem akár angolosan is távozhatna...~ Arcomon nem mutatkozott semmi érzelem, maximum egy pici fáradtság,. De nem fizikai, hanem inkább lelki. Azért nehéz a tánctanároknak, az biztos. Theo: Követtem a mozdulatait, a levezetés jól esett, de nem éreztem magam olyan fáradtnak, mint gondoltam. Talán túl lightosra vette a dolgot, egyszerű elemek, kevés gyakorlási idő. Az biztos, hogy, ha nem leszünk kész időben, nem fogom elvinni a balhét helyette, jelenleg ő a "tanár" bármilyen nevetségesen hangzik is, tehát én csak a diák vagyok, aki követi, amit mond. Azárt kíváncsi leszek, a többiek, hogy boldogultak, hogyan csinálják. Lehet benézek valamelyik órára, ki tudja, talán tanulok valami újat, ami itt csak hetek múlva történhetne. - Kössz - Mondtam a lánynak, inkább csak olyan udvariasság képpen, mert konrkét hálát nem éreztem, amiért képes volt az idejéből, ami valószínűleg szerinte kincset ér, rám áldozni néhány órácskát.Elindultam kifelé, közben elvettem a fal mellé tett vizespalackom. - Szia - Udvariassági elköszönés volt, a figyelmem is már egészen máshol járt, mondjuk azon, hol fogom Mattéket megtalálni. Talán a parkolónál vannak. Igen, ott lesznek... 2014.03.22.

L	Előzmény | 2014.06.09. 15:34 - #4

2013.11.24. Színházterem Theo & Adele Adele: Borús őszi nap volt, mikor az egyik barátnőm megkért, hogy menjek a színházteremhez a próbája után, és csaphatunk utána egy "csajos délutánt".  Én bele is egyeztem így az adott időpont előtt öt perccel már ott is voltam az ajtó előtt. Nem mertem bemenni, jobbnak láttam kint várakozni. Fekete, szűk térdig érő szoknya volt rajtam, alatta nylon harisnya, így eléggé fáztam. Odamentem egy radiátorhoz, és ott kívántam eltölteni a hátralevő időt, míg barátnőm nem jön. "Bárcsak melegebben öltöztem volna!" Gondoltam magamban, miközben átkoztam azt, hogy ennyire szeretem a nőies ruhadarabokat. Egyetlen melegebb viseletem most egy zöld, kötött pulóver volt, ami hiába volt kötött, jól illett szoknyámhoz, illetve jól harmonizált szintén zöld, kissé magas sarkú cipőmmel. Kezemet is a radiátorra tettem, miután vöröses hajamat hátradobtam. Kicsit fázós voltam, de nem panaszkodhattam, mert rendesen fűtöttek az iskolában, nekem kellett volna jobban felöltöznöm. Így el is dönöttem magamban, hogy ha végre jön a barátnőm, egyből megyünk a szobámba átöltözni.  Néma csend volt körülöttem, nem hallatszott ki semmi zaj. Egyszer csak nyílott az ajtó és kijött pár diák, akit csak látásból ismertem. Megörültem, mert azt hittem, véget ért a foglalkozásuk. De a kis csoport után bezáródott az ajtó, és nem láttam barátnőmet.Ekkor megcsörrent a telefonom, amit a pulcsim egyik oldalsó, kis zsebében tartottam. Csak egy SMS-t kaptam, amit mohón olvasni kezdtem, miután előhalásztam. A szöveg hatására káromkodtam magamban egyet, de csak olyan nőieset. A barátnőm azt írta, hogy sajnos neki még maradnia kell egy kicsit, de majd holnap találkozhatunk. Elképedve néztem a telefon képernyőjét, és még mindig a radiátornak támaszkodva agyaltam, hogy visszaírjak-e neki, vagy sem. Annyira töprengtem, hogy nem is hallottam meg, ha nyílott az ajtó... Theo: Újra és újra ugyanazt próbálni egy idő után dögunalmas. - Miért is kell nekem itt lennem? Azért, mert ők képtelen megtanulni három sort kívülről nekem nem kell itt hallgatnom az amatőr hibázásaikat, nem? - Nem bírtam tovább, muszáj volt végre valakinek az asztalra csapnia, mert, amit ezek művelnek az egyszerűen röhelyes, és kiakasztó. Mi olyan átkozottul nehéz abban a kis monológban? Három évesen nagyobb szerepeket kaptam, mint ezek és mégsincs annyi agyuk, hogy normálisa bele tudják vésni! A tanár meg persze védi őket, mint mindig, mert a gyakorlottaknak könnyebb dolguk van, de gondolni kell a kezdőbb színészekre is. Színészek? Ezek? Ugyan már, még viccnek is rossz! Laza hengerbe összetekertem a szövegkönyvem és ráhúztam csuklómról a gumit. - Nekem erre nincs időm, se kedvem, hogy maradjak, ha valahonnan szereztek némi agyat és megtanuljátok a háttérszerepeteket szóljatok! - Ezzel lezártam a mai próbát. Vagy legalábbis, ami engem illet, mert ők, ha így haladnak holnap estig itt szenvednek. Lesétáltam a nézőtérre, felkaptam a táskám az egyik elsősori székről, mellőle elvettem a szürke kabátom és már mentem is kifelé. Fülem mellett elengedtem hozzám fűzött szavaikat, úgyis csak háborognak, mert nem tetszik nekik az igazság. Azért a hangos morgolódás részemről se maradhatott el. - Ez egyszerűen agyrém! Ennyi idióta amatőrt! Ez a hülye liba sem képes megtanulni rendesen a szövegét, nem is értem, hogy kerülhetnek be ide ilyen emberek! És még ő mondja magát színésznek! Jessica, ch, ugyanolyan reménytelen, mint az összes többi! - Mondtam a magamét miközben kiléptem az ajtón, persze nem hangosan, de azért egy közel álló fülnek érthetően. Mikor kiléptem a kelleténél hangosabban csuktam be az ajtót, de nem érdekelt. Megláttam a radiátornál álló lányt, megálltam. - Ez egy privát próba, ilyenkor nem lehet itt lenni! - szóltam rá, mert úgy tűnik neki nem elég egyértelmű a dolog. Aztán vállat vontam. - Bár tudod mit? Menj be, állj oda te is a sok szerencsétlen közé, nem hiszem, hogy kilógnál közülük. - Vetettem még oda és tovább készültem menni, így úticélom irányába fordultam, ami jelen esetben a parkoló lenne. Adele: A hangos ajtócsapást nem hallottam, de az idegen férfihangra megrezzentem. Először nem is voltam biztos benne, hogy hozzám szól, de amikor felfogtam, hogy a nem túl szép szavakat hozzám intézte, elkerekedtek a szemeim. Oda sem nézve zsebembe csúsztattam telefonomat. Kicsit összeszedtem a fejemben a gondolataimat, ugyanis én nem tudtam semmi olyanról, hogy meg van tiltva, hogy egy csukott ajtó három méteres körzetében álljak, és ne halljak semmit. Az ismeretlen srácot lehetett morcosnak hívni, amenyiben a tomboló hurrikán megegyezik egy lágy szellővel. Ahogy a fiú után néztem, kicsúszott a számon:- Hát neked meg mi bajod van? - kérdeztem értetlenül, mert tudni akartam, hogy mit vétetem ellene.  Nem tudtam megfigyelni alaposan, de biztos voltam benne, hogy nem ismeretem, nekem ilyen ismerőseim nem voltak. Miután kimondtam kérdésemet, reménykedtem, hogy a srác nemfordul vissza és nem válaszol, hiszen az alvó oroszlánt nem célszerű felébreszteni, egy tomboló fenevadot pedig egyszerűen életveszélyes tovább hergelni, de tényleg kíváncsi voltam, hogy miért ordított le az ismeretlen. Theo: Már épp túljutottam az első dührohamon, amikor megcsapta fülem egy kérdés, valószínűleg nekem volt címezve. Megálltam, és hátrafordultam az ismeretlen vöröshöz. - Mondtál valamit? - Kérdeztem elég érthetően ahhoz, hogy talán eljusson a füléhez, mert nagyon úgy tűnik, megint egy nehéz esettel akad dolgom. Komolyan, ebben az iskolában csak ilyenek vannak? Elszomorító, sőt, felháborító. Tekintetemből alighanem kiolvasta, mennyire vagyok türelmes kedvemben, de ettől függetlenül, ha megismétli a kérdését, és tényleg azt kérdezte, amit hallottam, plusz azzal a hangnemmel, akkor valószínű, hogy nem tűnt fel neki, mennyire vagyok nehézfelfogásúaknak magyarázó kedvemben. Egyik kezemben továbbra is ott volt a szövegkönyv, a másik, szabad kezem pedig felsőm zsebébe süllyesztettem. Egy jó színész képes türelmet parancsolni magára a legnehezebb esetekben is, szóval nekem is valami ilyesmit kellene tennem. Még szerencse, hogy tehetséges vagyok. Adele: Az ismeretlen fiú visszafordult, és kérdésével igazolta, hogy nem értette, amit az előbb mondtam. Pár méterrel távolabb állt tőlem, de még így is kristálytisztán értettem, amit mondott. Ebből gondoltam, hogy elég jó színész lehet, legalább is, ami kiejtését, artikulációját illeti. A fiú szemeiben láttam, hogy eléggé gőgös, így próbáltam úgy fogalmazni, hogy ha lehet ne sértsem meg az egegbe nyúló egoizmusát. - Figyelj, - kezdtem lazán, - elhiszem, hogy odabent van pár zűrös alak, - mutattam az ajtóra, - de megmondanád, hogy most ezért miért vagy dühös rám? - beszéltem magabiztosan, de szokásos mosolyom, most nem ült arcomon. Kicsit féltem tőle, de ezt nem mutattam, volt annyi tartásom, hogy ez ne látszódjon. Az a kérdés csak az, hogy meddig bírom még. Az előbbi kérdésemre szinte már hallottam is, hogy mi a válasz: Az, hogy itt vagy, hogy hozzám szóltál, hogy zöld felsőben vagy, hogy élsz. Az ilyesfajta hiú fiúktól ezek a legmegszokottabb válaszok ilyen helyzetekben, de remélem, most kellemesen csalódhatok.

L	Előzmény | 2014.06.09. 15:34 - #3

Theo: - Az, hogy mérges vagyok és az, amit neked mondok nem biztos, hogy egyben rád vonatkozik, érted? Vagy talán igyekezzem máshogy fogalmazni? - Semmi kedvem nem volt a szájbarágós magyarázatokhoz, de mégsem állt úgy a helyzet, hogy a lány felfogta volna, amit az előbb mondtam neki, hiszen még mindig itt áll és még ezt tetőzi azzal, hogy beszél, ami akár be is hallatszódhatna a terembe. Bár szerintem azoknak ott bent már nem számít, mert ígyis-úgyis elbénázzák a próbájukat, hiszen egyik sem képes megtanulni a szövegét. Ennek említésére persze azonnal elönt az a fajta harag, ami az ilyen elméjű emberek társaságában szokott, és nem csoda, ha a velem szembe jövő is kap belőle egy adagot, főleg, ha hasonlóan viselkedik, mint a magukat színészként emlegető senkik odabent. - Jobban járnál, ha megfordulnál és szednéd azokat a formás kis lábaidat, mert megismétlem: próba alatt nem tartózkodhatsz itt! Érted? - Hangsúlyomból is érzékelhető volt az, ahogy általában az értelmüket nem használó gyerekekkel beszélnek, mikor azok kérdezgető verzióba váltanak át, ami az emberek agyára tud menni. De ez a lány itt előttem azért értelmesebbnek néz ki, vagy mégsem? Adele: Jót mosolyogtam magamban azon, hogy egy dühös ember mennyi halandzsát tud össze-vissza magyarázni, ha éppen elemében van. Mármajdnem idéztem legelső hozzám szólt monológjából, hogy "legyek olyan kedves és fáradjak be a terembe, mert bizonyára helyt állnék." Vagyis ezt ezerszer gorombábban. De nem tettem, igazából alkalmam se lett volna megszólalni, mert a fiú tovább beszélt. Kicsit elképedtem, de próbáltam pozitívan venni a dolgokat. "Legalább formásnak véli a lábaimat." Normális esetben ezt mosolyogva megköszöntem volna, de valamiből éreztem, hogy nem ez a helye szövegemnek, s a mondatból ki is derült, hogy ez nem egy bóknak szánt mondat volt, inkább utasítás. Lábujjhegyen, hogy cipőm ne kopogjon, odalépdeltem a fiú mellé. - Úgy volt, hogy mindjárt vége a próbának, azért jöttem ide - mondtam hidegen, mikor mellé értem. Hangomat suttogóra vettem,a srác hangosabb volt nálam. Lecsaphattam volna a labdát, hogy akkor ő miért van még mindig itt, de jobbnak láttam nem kihúzni a gyufát. Vagy továbbhúzni... - Nem tudtam, hogy hosszabítás lesz - néztem fel a fiúra, aki magasabb volt nálam, ráadásul válla is kétszer, ha nem háromszor szélesebb volt, mint az enyém. Theo: - Ha rajtuk múlik holnap se végeznek - Böktem fejemmel az ajtó felé. Ilyenkorra már kívülről befelé tudtam az egész szövegkönyvet, nemhogy az első jelenet három sorát! Mit lehet ennyit ülni egy pár oldalas darabon?! Feszülten a hajamba túrtam, a zselének hála szinte semmi változás nem törtét benne, egy szál se szabadult ki a gonosan beállított összképből. - Most már tudod. Akkor mégis miért állsz még itt? - Egyáltalán nem volt kedvem most ezt játszani. Még fel kell készülnöm egy holnapi reklámfilm forgatásra, és az időmbe nem fér bele, hogy útbaigazítsam az olyanokat, akik elsőre nem értenek a szép szóból. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ennyi ilyen diák jár ide! Ez valami híres, jólmenő elit iskola lenne, nem illik a nevéhez ez a rengeteg lúzer, amivel meg van tömve. Adele: - Ha nem vetted volna észre, akkor te tartottál szóval! - forgattam a szememet sóhajtva. Jót nevettem magamban. Itt mondja, hogy ne beszéljek az ajtó előtt, mert behallatszik. Na, és ő mit csinál? Legszívesebben hangosan felnevettem volna, de nem tettem. Vonásaim hidegek és merevek maradtak, ami tőlem nem volt túlságosanmegszokott. Sarkonfordultam, és elindtam az egyik lépcső felé, csak akkor álltam meg, ha a fiú még valamit utánam szólt. Ennek az esélyét nem zártam teljesen ki, hiszen az ilyen emberek nem viselik el, ha nem az övék az utolsó szó. Theo: - Mert én kérdeztem vissza, ugye? Jaj, ne legyél már ennyire együgyü, az még neked se áll jól. - Forgattam a szemeimet látványosan. Hangomra direkt ügyeltem, hogy ne legyen hangosabb, mint amennyi szükséges, még a végén azért is én leszek a hibás, hogy ott bent képtelenek koncentrálni egy pofon egyszerű feladatra. Mikor elindult felsóhajtottam. Végre felfogta a szavaim lényegét, nem kell tovább magyaráznom neki valamit, amit már az első két szóból is fel kellett volna fognia. A türelem meghozza gyülmölcsét... Nekem meg lassan kitüntetés járna, hogy elviselem ezt a rengeteg elmezavaros embert, aki itt körülvesz. Magamban még morgolódtam kicsit, de már nincs értelme. Majd a gázpedált taposva elfelejtem ezt az egészet. Ezzel a gondolattal nyugtattam magam, s folytattam utam a parkoló felé, hacsak nem jön közbe már semmi. És reméletőleg nem fog. Adele: Sejtésem beigazolódott, a fiú még utánamszólt, ahogy mentem le a lépcsőn, de nekem nem volt kedvem erre már mit mondani, inkább megfutamodtam, ha úgy tetszik. Ilyenkor lehetne elővenni az "okos enged, szamár szenved" mondást. De nem tartottam magam okosnak ilyen szempontból, csupán rájöttem, hogy attól nem lesz jobb, ha kiidegeljük egymást. Azért nem szoktam meg az uraktól az ilyesfajta bánásmódot, ezért most kicsit elkedvtelenedtem. Szomorkásan mentem vissza a szobámba, ahol egyedül voltam. Levettem a polcomról egy könyvet, név szerint A gyűrűk urát. Már olvastam egy párszor, de egyszerűen nem bírtam megunni. Leültem az ágyamra, hátamat nekidöntöttem a falnak. Találomra fellapoztam a regényt és olvasni kezdtem. Egészen addig olvastam, míg fel nem kellett kapcsolnom a villanyt a sötétség miatt. Ekkora már az elmúlt történtek nyoma motozkált csak bennem. 2013.11.24.

L	Előzmény | 2013.11.24. 21:30 - #1

Ravenhill beli játékaim gyűjteménye, Theo főszereplésével, avagy hogyan is készíti ki az embereket a létezésével egy enyhén egoista és önfejű srác. ^^ Az adott játékokat a legelején jelzi a dátum és alatta a szereplők nevei. Sorrendben vannak, fentről lefelé kell őket olvasni, a végén jelzem, hogy mikor fejeztük be. :) Maguk a különálló játékok viszont lentről kezdődnek, ott vannak a legkorábbi irományok. A helyesírási hibákért felelősséget nem vállalunk, igyekeztünk kerülni, de, mint tudjuk az elég nehéz, ha belelendül az ember az írásba. :)

[13-1]