Témaindító hozzászólás
|
2013.11.24. 19:09 - |
Debbie egy elég kiszámíthatatlan lány, nem tudni, mikor van épp határtalanul jó kedve, és mikor ajánlatos inkább messzire kerülni, mert keresztben lenyelné az illetőt. Egyesek őrültnek tartják, és talán az is, hiszen szinte teljes hiányában van a józanésznek, megy, ahova akar, csinálja, amit akar, nem igazán lehet neki gátat szabni. Ehhez társul a makacssága, nehéz megváltoztatni a véleményét bármiről is legyen szó, de, azért nem lehetetlen. Igaz, hogy kiszámíthatatlan, de ettől függetlenül rettentő okos, ha több figyelmet szentelne eme kiemelkedő tulajdonságának, még sokra vihetné, ám ő ehelyett örök gyerekként, néha durcásan, néha kicsattanó jókedvvel éli mindennapjait, és csodák csodájára, boldogul a világban.
(A játékokat mindig lentről felfelé kell olvasni!) |
[26-7] [6-1]
Deb: - Hú, kezd egy kicsit sok lenni, nem gondolod? - Próbál úgy csinálni, mint, aki ezt fejben abszolút módon túlkombinálná, meg hát a megszokott, kissé őrült arckifejezés is elő-előbukkan így az est(?) során néha-néha, de ez is amolyan "Debbel járó dolog", mint sok más, amiről oldalakat lehetne írni.
- A művészfilmek is lehetnek érdekesek, bár azokat bevallom neked őszintén, inkább sorolnám reflexből az unalmasabb kategóriák közé, de azt nem vonom kétségbe, hogy vannak kivételek. A filmfesztiválokkal viszont totál egyetértek, ott sok a ritka kincs, igaz oda is beszivárog olyan, amin inkább aludnék, de ez megint ízlés kérdése. A lényeg nálam csak az, hogy mutasson valami újat, akár a történetben akár valami kis filmes trükkben és ne laposodjon el, hanem végig tartsa azt a... azt a... Ú, hogy is mondják? Gyorsan akartam mondani! - Csettintgetve keresi a megfelelő szót, de az csak nem akar beugrani. Ezen mindig fel tudja magát húzni, most is sikerülne, ha nem tudná másképp megfogalmazni.
-... az izgalmat. Kell valami, ami éberen tart és leköti a figyelmed, mert ha csak egy része olyan, akkor már veszett az ügy. - A szóáradat végén beleiszik az italába, kicsit kiszáradt a szája a sok beszédtől.
A pszichológia kifejtésre oldalra billentett fejjel figyel, s közben akaratlanul elkalandoznak csöppet gondolatai, leginkább abba az irányba, hogy mennyi hasonlóság van az előző dilidokija és Mr. Xénos között. Persze, ez főként belsőre értendő, mert külsőre maximum a hajuk színe passzolna. Oké, jobban belegondolva a belső sem annyira, csak ezek a "pszichológiai blablák", mert azokat az a később kicsit megkattant nő is szerette megosztani vele.
- Öhm... várjunk, várjunk, várjunk! - Eszmél fel, két kezét Stop táblaként feltartva, mivel megütötte csinos kis fülét az utolsó mondat.
- Pályát váltottál? Ez érdekesen hangzik. Miből lettél köpenyes agyturkász? - Az eszébe se jut, hogy ez a megnevezés esetleg bántó lenne, mivel ő nem sértődne meg például, és a férfi sem olyan, aki ettől a haját tépné mondjuk, vagy valami ilyesmi. A válaszát és a készülő rajzot is érdeklődve figyeli, míg arra nem kerül a sor, hogy ő is mutasson valamit.
- A vigyor néha pont elég - Reagál a megnyugtatónak szánt szavakra. Úgy nyitja ki a mappát, hogy csak ő láthassa, vagy maximum, ha elmegy mögötte valaki és pont oda néz. Kicsit lapoz, válogat, aztán lassan kihúz egyet. Gondosan becsukja a mappát, mindeközben rejtegeti a rajzot, mert továbbra sem biztos annyira a dologban. Mivel veszteni valója úgy sincs, hát odatolja asztaltársa elé a rajzlapot. Ide-oda húzott vonalak sokasága, mint egy hatalmas kriksz-kraksz hever a papíron és mégis látszik, mit szeretne ábrázolni a készítő. Egy tipikus Disney rajzfilmbe illő macska ül rajta, kerek pofáját a szőre nyújtja el kissé. Álla alatt egy masni és az alak szemből van ábrázolva. Nem egy mestermű, de egészen felismerhető, még a rengeteg itt-ott elejtett vonalka ellenére is. Szinte alig van benne olyan vonás, amit nem csak úgy oda rajzolt, hanem gondosabban ívelte volna és mégis egész jól összehozta a cicust.
- Ezt két hete rajzoltam, de mint mondtam, a tiéddel fel se ér - Von vállat egyszerűen, aztán ajkába harapva figyeli a reakciót.
A halálba kergető nevetéstől ugyan messze áll, de az tény, hogy a hasa belefájdult már. Igaz, ez nem befolyásolja a folytatásban, de azért lassan összeszedi magát, legalább beszélési szintre.
- Nem szeretek sikítani, hacsak nem csikiznek, mert akkor sikerülni szokott, akaratlanul. A futás meg hasznos, de hagyjuk azoknak, akiket megijesztesz a fehér köpenyeddel meg a vérszomjas tekinteteddel. Búúú! - Kacag ismét, mintha már olyan rég csinálta volna.
- Tökéletesen elégedett vagyok a jelenlegi doki-mentes állapotommal, de ha szükségem lesz egyre hozzád fordulok, ígérem.
Leo: Érdeklődve hallgatja a túlpörgő hölgyikét, valóban nincs beszélőke híján. De ez a vámpírt cseppet sem zavarj, inkább bájosnak találja.
- Akkor nézd meg a Z Világháborút. - Jegyzi meg úgy mellékesen, az a film végig 85%-on pörög, egy perc unalom sincs benne. Na meg Brad Pitt és zombiapokalipszis, kell ennél több?
- Na és ha már rajzolgatsz...szereted a tárlatokat vagy ilyesmi? - Kérdezi szürcsölgetve a friss emberi vért a poharából. Valóban ennyire groteszk látvány lenne a Nagyidős és az Emberlány a többi vérivónak?
- Hogy? Igen, persze, azt váltottam. - Helyesel és kis meglepettséggel figyeli hogy ez a dolog mennyire felizgatja a lányt. El is mosolyodik a dolgon. Akár egy cheshirei macska.
- Hmmm, miért is árulnám el? - Kérdezi teátrálisan és végül még is kis mosolyra kanyarult szájjal, az állát simogatva, a képzeletbeli szakállát.
- De ha van tipped megoszthatod. - Nem árulja el, még nem. Természetesen nem a halandó pályáját osztaná meg a csajszival, csupán időrendi sorrendben a dilidokiság előttit. Hiszen volt már több munkája is, nem csoda, közel nyolcszáz év az azért majdnem egy évezred. A vámpír sem toporoghat egy helyben.
Mikor a mappa előkerül, még egy kicsit közelebb húzódik a lányhoz, hogy még véletlenül se tudja elrejteni éles vámpírszemei elő. Rozsdavörös írisze csak úgy végigcikázik a képen, nem telik el több, mint harminc másodperc, de a kifinomult látószerv már fel is dolgozta minden részletében.
- Macskaarisztokraták?- Pontosan nehéz lenne megállapítani a kaotikus vonalrendszer miatt, ezért ez csak egy tipp. Hiszen sok Disney mesében van macska meg masnis macska és így tovább.
- Vagy...Dinah? - Alice macskájának is masni volt a nyakában, túlságosan Alice in Wonderland mániás ahhoz, hogy ezt elfelejtse.
- Szereted a macskákat? - Lehet, buta kérdés egy lányhoz intézve, általában mindent szeretnek ami kicsi, szőrös és mozog.
Az elismerő szavakon is csak mosolyog.
- Gyakorlás teszi a mestert. Egy-két évszázad sokat tesz... - Poénosan mondja, de persze való igaz. Az ilyesmiben nagyon fontos a gyakorlás. Önmagunk fejlesztése.
- Egy időben restaurátor voltam. - Teszi hozzá, hogy a lány ne legyen annyira elkámpicsorodva. És persze hiába tűnik mindez extrának meg információáradatnak,haha, csepp mindez egy közel évezredes titokforrásban.
- Mióta rajzolsz?
További nézegetés után visszaadja és elmosolyodik ahogy elcsípi mikor Nemo az ajkába harap.
- Szép kép lett. Egyedi stílust tudnál belőle kialakítani. - Elvigyorodik, még jobban ahogy a macska a képen, így talán a kis hölgy zavarát is oldja és tényleg tetszik neki a kép.
- Ezt...nem szabadott volna elárulnod.
Kísérteties, még is vicces hangon mondja, Lugosi Bélás nézéssel majd szokásos macskavigyorával. Hirtelen Debbie oldala felé nyúlna, de direkt nem csikizi meg rögtön, csak hogy zaklassa új beszélgetőpartnerét, hátha összerezzen és nyihogni kezd idő előtt. Hiába, a szadista énje ébredezik,hehe.
- Oké, ennek örülök. - Kiszélesedik a vigyora. Hiába, a legtöbb ember utálja az agykurkászokat. Mondjuk van aki nem véletlen miért.
- Rendicsek. - Rábólint erre is alássan majd lehajtja az italt és sóhajt egyet.
- Nem tudok sokáig egy helyben ülni. Nem megyünk valahová? - Kérdezi az ismeretlen halandó nőszemélyt, közben fel sem tűnt, hogy a délelőtt estébe fordult. Huh, valóban ennyi ideje itt ücsörögnének? |
Leo: Felcsillan a szeme ahogy a mellette ülő lány közli, hogy filmrajongó, hiszen maga is egy nagy filmfaló. Cheshire vigyora csak úgy kúszik egyre feljebb.
- Akkor még egy pont amiben hasonlítunk. - Állapítja meg egy suhanc mosolyával mielőtt hozzáfűzne még pár gondolatot az előzőhöz.
- Mondjuk én bizonyos művészfilmeket is szeretek, de nem mindent. - Eléggé mindenevő a filmek terén, nyitott és érdeklődő. Tulajdonképpen ez nem csak a művészeti érdeklődésére vonakozik, hanem úgy globál.
- A hollywoodi filmek valóban azok, idealizáltak és mivel szűk látókörű közönség a célzott, ezért nem is valami nagy kunsztok. Viszont van kivétel, a filmfesztiválokra készültek vagy akár az európaiak, főleg az észak-európaiak mint pl a dánok.
Fűzi tovább a beszélgetés fonalát, esze ágában sincs befogni Debbi szájacskáját. Örül, hogy egy jó beszélgetőpartnerre talált, egy valóban nem hétköznapi hölgyeményre. A táskás vallomásra pedig csak helyeslően biccent.
- Még véletlenül sem mernék ilyet állítani! - Vágja rá egyből a Névtelen beszélgetőtárs kérdésére, teljes őszinteséggel és közben védjegyéül vált kandúros mosolya virít az arcán. Miss Nemo-rol biztosan sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy szürke mint a többi kisegér. És ez imponál a túl sok foggal rendelkező macskának.
- Rombolni? Dehogy. - Első pillanatban nem is esik le neki miért mondja ezt a fiatal lány, talán mert túlságosan laza és igazán nem az a fajta aki ilyesmiért kinevetné vagy faképnél hagyná a szépséget.
- Szerintem nincs ebben semmi illúzióromboló vagy szégyellni való. Valójában mindenkinek vannak olyan dolgai, amik miatt azt hiszik kinevetnék mások. A tudat alatti megfelelni vágyás miatt, ami a társas-csoportokban élő lényekre jellemző. - Fejti ki a véleményét a dologról és nem mellékesen a pszichológia és evolúcióbiológia is ezt szorgalmazza. Közben elveszi a lapot és munkához lát.
- Az ember túlságosan összetett lény, ezért egyéniség. És ezért nehéz megérteni vagy vizsgálni, modellezni a viselkedését. Szerintem érdekes. Ezért váltottam pályát és kezdtem ezzel foglalkozni. - A papírt nézi és a készülő vonalakat miközben mindezt ecseteli, jobbára az összes emberszerű lényre értve a megjegyzést,de főként az emberi fajra. Remélhetőleg nem fogja frusztrálni a kis bohóchalat az elhangzottak.
- A gyerekes szokások, vonások annyira nem is ritkák felnőtt korban. És cseppet sem utalnak rosszra. Sok felnőtt plüssállatokkal alszik. - Felpillant a papírból és ismét a lányra mosolyog a megjegyzése után, hogy ha esetleg zavarba jött volna vagy egy percig is szégyellte volna magát, akkor az elmúljon.
- Szeretem az édes dolgokat. - A parfümre érti jelen esetben, hogy neki ezért tetszik. Majd bevégzi a képet és átnyújtja a csajszinak.
- Ne szerénykej, had lássam. Nem szoktam másokat kinevetni, csak vigyorogni szoktam.
Mondja bohókásan és ironizálva hogy oldja a hangulatot és rászedje Nemo-t, hogy megmutassa a mappát. Nem veszi el természetesen, de kinyújtja a jobbját és majdnem olyan kérlelően néz mint a Shrek-ben Csizmás Kandúr.
- Örülök ha tetszik. - A tekintetével bólint is egyet hozzá, ki ne örülne ha más tetszésére volna amit csinál?
- Rendben. De vigyázz, résen leszek. - Komolyan mondja majd huncut mosolyt villat és egy kacsintás kíséretében megrázza jéghideg kezével a lányét. Határozott mozdulattal.
- Te is, drágám. - Válaszolja diplomatikus hangnemben, de közben le se tagadhatná, hogy felkeltette az érdeklődését a kihívás.
- Hát, hogy te hogy érzed magad azt nem tudhatom, de én felhőtlenül. - Nem tagadja, jó a társaság, ritkán volt ilyenhez szerencséje. A kérődző pincérnő is odacsoszlog hozzájuk mikor a poharak ürülnek és persze demotiváló. Minden esetre a lebukás úgy is megtörtént, pincérnő elhesegetve, új ital kirendelve.
A várt hatást eléri a kis színészi produkcióval, Debbie jót kacag, Leo pedig elmosolyodik, szintén figyelmen kívül hagyva a begyöpösödött körítést maguk körül.
- Ja. Határozottan igazi bőrfotel. - Tesz még egy lapáttal a dologra, hátha halálta röhögtetheti Nemo-t. Elégedett és derűs mosollyal hallgatja a kishölgy reakcióját.
- A többség sikítva menekül. - Vigyorogva mondja, sajnos ez az igazság, éppen ezért nagy meglpetésére és örömére deb a ritka kivételt képezi és még csak nem is hogy nem megy el, de nincs is baja a dologgal. Hacsak nem szarkazmusnak szánta, de nem úgy látja.
- Ó, én csak örülök ha ez a véleményed. De azért van pár elég besavanyodott kolléga. - Mondja ki nyíltan, megengedve magának egy kis személyes megjegyzést. Egyes betegei azért vitatkoznának ezzel a kijelentéssel.
Miszerint a dilidokik viccesek.
Egy elektrosokk után nem valószínű, hogy szórakoztatónak találják Dr.Dunkelfreud-ot.
- Én már egy ideje ilyen vagyok, úgy látszik nem tévesztettem pályát. - Jegyzi meg szórakozottan.
- Épp elég betegem van, mindenhol kartonok, szóval ne aggódj. Na meg te nem vagy közöttük. Mondjuk még lehetsz. - Nyugtatja meg a lányt, vagy még sem? Minden esetre vigyorral mondja ezt is.
- Harapsz? Akkor már ketten vagyunk. - Ismét egy kis kacsintás, lehet, hogy morbid cucc, de nem bírja megállni. Közben kihozzák az új adag toroköblítőt és bele is kortyol a karcsú üvegpohár tartalmába, ami sűrűn és sötéten csordogál le a torkán, lustán folyva végig a pohár falán, vörösre festve azt. A tartalma viszkózusabb, mint az előző itóka amit hörpintgetett. |
Deb: - Ó, egy igazi filmfaló áll előtted. Akarom mondani, ül. Nagyon sok filmet láttam már, régieket és újakat egyaránt. A témák is hangulatfüggőek, de az ilyen unalmas, vontatott izéket sosem szerettem. Azok úgy tíz perc után unalmasak, és az ember... vagy bárki, aki nézi - teszi hozzá gyorsan. Azért kezdi lassan megszokni, hogy mi is a helyes megfogalmazás.
- ... akaratlanul is elkezd mocorogni, vagy elmászkálni, de ha a film jó, izgalmas és leköt akkor nincs az a pénz, amivel el lehetne szakítani előle. Persze manapság az összes film kiszámítható, nem nagyon tudnak újat felmutatni. - Kezd kicsit belefeledkezni a témába. Talán a férfi pontosan tudja, mivel lehet beindítani nála a gépezetet, de ha így van, remélhetőleg azzal is tisztában van, mivel lehet kikapcsolni, mert Debbie önmagától még két ilyen téma és nem fog tudni többet leállni. Most viszont még sikerült, és egy nagy levegőt véve összecsukja a száját. Amúgy sem beszélhetne túl sokáig, mert elkövetődik ellene a merénylet, pontosabban a bohócosnak aligha nevezhető orra ellen.
- Mindig a lényeg hiányzik, általában pont azt nem találjuk vagy nem visszük magunkkal, ami pont akkor kellene. Ez nálam mondjuk ritka eset, de én abszolút nem számítok szerintem átlagos nőnek. Vagy szerinted tévedek? - Kérdezi szépen kihúzva magát, mint valami nagyon finom, elegáns nő.
- Ha bevallom rombolom az előbbi képet? - Céloz itt arra, hogy az imént még abszolút nőies képet akart alkotni magáról, most meg egy gyerekeknek szánt parfümről beszélnek, ami egyébként az egyik kedvence, igaz, csak a papírokon használja.
- Nekem is tetszik, olyan különleges - helyeslően bólogat az "édes izé" kifejezésre, mert tényleg az, erre nem lehet mást mondani. Ezután kíváncsian figyeli a rajzot, amint szépen kialakulva megszületik.
- Az, hogy rajzolok egy elég erős túlzás, az írás valamivel közelebb áll hozzám, de lelkesen próbálkozom.
- Á, a tiédnek nyomába se érek. Jobb, ha nem is látod, még a végén kinevetsz - Fogja a mappát a kezében, olyan "meg is akarom mutatni, meg nem is" érzése van, de nem fél attól, hogy kineveti, inkább csak furcsa, hogy bárki kíváncsi rá.
- Fú, hát nem is tudom, ez olyan izés lett, hát, talán ha így elforgatjuk és... - Kritikus szemmel vizsgálja a rajzot, forgatja a fejét, zagyvál össze-vissza, aztán a lapot is, míg el nem neveti magát.
- Hihetetlenül jó lett! - ismétli önmagát ámuldozó arccal. Még a szája is némi késéssel kerül becsukásra, mert elfeledkezett róla.
- Megegyeztünk - kezét a fogadás miatt nyújtja, s ha minden igaz meg is egyeznek ilyen módon.
- Ezt még nagyon megszívhatod, remélem tudod. - némi gonoszkás mosoly kúszik az átlagos, kissé őrült boldog helyére, de csak néhány másodpercnyi időre.
- S, mi most jól érezzük magunkat, ugye - Bólint egyetértően a bolondság egészséges szintjére.
A lebukás pillanata elérkezett, a felismerés hatását rombolja az érkező pincérnő, akit egészen hamar leráznak, Deb a maga részéről nem kér egyelőre semmit, még jól van így, ahogy van. Figyelmét egyetlen pillanat alatt visszatereli a lényeges témához, s máris sikertől felélénkülve néz a szemben ülőre. Nála sincs baj a színészkedéssel, túljátszva a leleplezést dől el, aztán egyenesedik fel ismét, amit Debbie nem bír nevetés nélkül végignézni, több szempár is rájuk irányul újra, de ezeket mind figyelmen kívül hagyja.
- Ú, komolyan? Bőrfotel? Menten elájulok. Milyen értékes társaságba kerültem! - kezét homlokára teszi, mint a régi úrinők, de neki nem megy annyira jól a szerep, mert megint nevetésbe torkollt az egész.
- Ha ezzel szerettél volna elijeszteni, ahhoz sokkal korábban kell felkelned. Csípem a dilidokikat, viccesek vagytok, általában. Mindig tudtok olyanokat mondani, amitől elkap a nevetőgörcs. Nem is értem, hogy nem jöttem rá erre előbb. Remélem dugiban nem készítettél feljegyzéseket rólam, mert azért harapok. - Mosolyogva fenyegetőzik, mutatóujját ingatva, mintha az bármit is számítana. Micsoda felfedezés! Ez a nap újdonsága! Ha rájön, miért örül ennyire egy új doki ismerősnek, talán még jobban fel lesz dobva, addig csak simán szélesen mosolyog, és árad belőle a vidámság.
|
Leo: - Elég is volt egy életre. - Kuncog egy jót, megvan ő ógörög tudás nélkül. Semmi szüksége rá és nem is érdekli. Mosolyog mikor Nemo azt mondja,ő se vágott sokat a dologból, és így van ez jól. Nem kell erőltetni.
- Az biztos. Újra kéne nézni, már nem igen emlékszem rá. Túl sok filmet nézek...szeretsz filmezni? - Elvigyorodik a lány fecsegésén, szereti ha valaki olyan szófosós mint jómaga. Ritka az ilyen, hehe. A mesét meg régen látta és amennyi irdatlan mennyiségű filmet néz, nem csoda, hogy még a vámpír aggyal sem tudja mindet fejben tartani. Nem mintha baj lenne, hogy kiélvezi a 21.század vívmányait. Mindig is tudott élni.
- Problem? Ugye nem akarsz feljelenteni zaklatásért? Úgy is letagadom. - Poénkodik és jót nevet szintén. Közben sasolja mit szed elő a táskából a görög hölgyike. Valójában sose volt hímsoviniszta, még saját idejében sem, a sötét középkorban-még szerencse, hogy nem igen kérdeztek rá,mert még a végén megkövezték volna érte. Ezért a mindent elnyelő női táskákat sem szokta sosem kritizálni.
- Milyen király már hogy mindig minden van és megtaláljátok azokban az apró, de mindent elnyelő táskában. - Mindig lenyűgözte ez a furcsa misztérium. Ő, férfi létére biztosan nem találna meg semmit ha egy ilyen apró szütyőbe ezer dolgot belezsúfolna. Meg úgy se jutna eszébe belerakni a valamikor pont kellő cuccokat.
- Hannah Montana?- Komoly arccal kérdezi, de valószinűleg előbb-utóbb vigyorba folyik a dolog. Csak onnan tudja, hogy van Hannah Montanás gyerekparfüm, hogy az egyik gyerek páciense egyszer ráöntött egy egész üveget, hogy eldicsekedjen a doktor úrnak. A vicces az volt, hogy a gagyiság és a szánalmas márka ellenére valóban nem volt rossz. Az epres volt.
- Hm, szerintem sem alma. Valami laborban összekotyvasztott édes izés. De szerintem jó. - Vallja be szépítés vagy tagadás nélkül egy vállrendítés kíséretében aztán elkezdi a rajzot. Kétszer ha felpillant a lány arcára, sokat mondunk. Mivle vámpír, szinte páratlan a memóriája. Főleg, hogy már egy jóideje itt ülnek és egymást bámulják. Volt ideje megjegyezni Nemo arcát. A rajzoláshoz pedig állítólag mindig is tehetsége volt, a szülei Isten ajándékának nevezték. Aztán jól be is dugták egy kolostorba kódexet másolni és illusztrálni. Mondjuk lehetett volna rosszabb...hogy a sátán művének titulálják és mágián megégetik. Nem is tudja melyik lett volna a jobb megoldás. Utóbbitól az mentette meg, hogy a család nem találta meg az emberi alakos rajzait, merthogy akkoriban nem szabadott normálisan embert ábrázolni és máglya lett volna belőle.
- Írsz és rajzolsz? Nahát. - Elkerekedik a szeme a dolgon és fel is csillan. Micsoda egy furi kiscsaj! Jó fogás ez a mai. Még se volt rossz ötlet "középkori"-Haha- piacra menni.El is mosolyodik, nem mintha nem csinálná egyfolytában. Van akit idegesít.
- Az tök jó. A jegyzetelés hasznos. És az irogatás meg rajzolgatás is. Van nálad valami? Biztosan jók, csak szerénykedsz. - Kurta, kandúros vigyor mászik az arcára-már ha a macskák tudnak vigyorogni. A lányok ej de sokszor becsülik alá a saját képességeiket. Persze fiúknál is megesik. De majd megnézi ő...aztán pofára esne ha a csaj előszedne egy rajzot pálcika és hólyagemberkékkel. De ennek az esélye elég alacsony.
- Én mindig elfelejtek hozni magammal papírt és ceruzát, pedig szinte mindig rámtör az ihlet. - Csóválja a fejét rajzolás közben és el is mosolyodik. Elég gáz. Főleg vámpír létére. De na, szórakozott kicsit.
- Tetszik? - Kérdezi ártatlan, már-már kisfiús arccal mikor a lány elé tólja a kész művet. A válaszon pedig melegen elmosolyodik. Azért jóleső érzés ilyesmit hallani egy "művésznek".
- Fogadunk? Ha nálad lesz, az adósod vagyok. Kérhetsz bármit. És fordítva. - A játék sem maradhat el, nem mintha kételkedne Nemo,a Bohóchal Kisasszony szavában, de az életet vagányan kell élni.
- Az biztos, ezért inkább hanyagoljuk. - Veszi a lapot és jót nevet rajta, még szórakoztatóbb, hogy tudja a saját korát, a lány feltételezhetően legvadabb álmaimban is csak két-háromszáz évet tippelne. Epic fail.
- Akkor a szádból vettem ki a szót. - Vigyorodik el ismét és úntalan, úgy tűnik egy hullámhosszon vannak. Nagyon is. Régen találkozott már olyan személlyel, akivel ennyire egy húron pendülnek.
- Senki se százas, nekem elhiheted. Ugyan olyan idealizált a teljesen ép elme mint a hollywoodi filmek. - Nyugtatja meg a lányt, ő már csak tudja. És ha valakit, akkor őt nem zavarja a dili.
- A fontos, hogy az ember jól érezze magát. - Osztja meg a véleményét. Mindneki máshogy érzi jól magát, erre jó ha rájövünk és akkor agyturkász se kell. Az az igazi ha az ember magától oldja meg a dolgait és találja meg az örömet. A szakember csak segít rávezetni.
Közben hallgatja a vallomást, ahogy Nemo megnyílik és szimpatikusnak találja hogy ilyen sokak számára érzékeny témáról és személyes élményről ilyen közvetlenül tud beszélni.
- Nem szégyen az. - Fűzi hozzá ahhoz, hogy ült pár székben. A buta sztereotípia szerint mindneki totál gyagyás aki pszichológushoz jár-ha pszichiátehez,arról nem is beszélve-, ez valahogy tabu. Talán a következő évszázadban vagy az azt követőben már nem lesz az. Leo ezt a hozállást sosem értette, elég kicsinyesnek találja.
Ekkor tör rá Nemóra a felismerés és közli is. Pont egy pincérnő csoszog melléjük, hogy kérnek-e valamit.
- Csak írja a számlámhoz. - Legyint egy diszkrétet, hogy távozzon a rágótól kérődző nőszemély, hiszen pont most rohanták le a leleplezéssel. Ekkor a nő még tesz rá egy lapáttal-nem mintha számítana vagy zavarná-, egy 'Okés Doki'-val amit benyög és felfirkantja ha kérnek még valamit.
- Lebuktam, meglőttél!
Mondja egy fáradtnak tűnő mosollyal és a szívéhez kap, mintha tényleg szíven lőttél volna-vagy inkább karót döftek volna bele,valószínűbb lenne-, még rá is dől a vérvörös kanapé szabad felére, hogy túljátsza a szerepet. Aztán ismét kiegyenesedik és kihörpinti az italát, a kanapénak dőlő lányt sasolva.
- Ja. Van fehér köpenyem. Néha irogatok is és ülök a spéci, rohadt kényelmes fotelemben. De a székem is bőr és az is kényelmes.
Színpadiasan adja elő és egy pillanatra felvonja mindkét szemöldökét, hogy menőzést parodizáljon. Aztán megint jön a mosoly.
- De nem ücsörgök mindig tétlen. Zavar? Most már nem fogsz velem szóba állni? - Boci helyett a cica szemek-olyan Shrekesek-a találó kifejezés. Már megszokta, hogy ha véletlenül valami civil rájön, hogy agykurkász, akkor rögtön jön a pánik és az ide-oda rohangálás mint a mérgezett egér meg a távozz tőlem sátán duma. Az emberek nem szeretik a dilidokikat.
|
Deb: - Ógörög? Magasra helyezted a mércét. Az egyik barátom apja történész, és néha belenéztünk ilyen szövegekbe, de még nekem is érthetetlen volt egy-egy része. Mondjuk, ha jobban érdekelne, biztos másképp látnám, de így inkább nagyjából átérzem a helyzeted. - Mondandója végén halkan kuncog, s iszik az italból, ez az egyetlen módja, hogy kevesebbet beszéljen a szokásosnál, és talán kevésbé fárasztja le a vámpír uraságot. A titkosan súgott információ csak még inkább szimpatikussá teszi szemében a férfit, vagy lehet ez csak a közvetlenség? A szülei óva intették az emberi léttől távolabb állóktól, s mégsem érzi magát kényelmetlenül, sem a helytől, sem a beszélgető partnerének kilététől.
- Akkor én egy lány Nemo vagyok, egy új nézőpontból vizsgálhatjuk a sztorit. Mi lenne, ha Nemo nem fiú hal lenne a mesében? Hm, valószínűleg másképp alakult volna a történet vége, közepe... eleje. - Gondolkodik el kicsit, hangosan természetesen, hogy, máshogy tehetné, mikor állandóan beszélhetnékje van.
- Hé! - nevet fel, amikor a férfi közelebb csusszan, hogy letesztelje "bohócos"-e az orra, vagy nem. Nem ugrik arrébb, vagy rázza le a kezét, egyszerűen csak nevet az egész szituáción. Ezután előkerülnek azok a bizonyos kért eszközök a táskából.
- Az illatát tekintve márkás parfümnek nézik általában, pedig egy über gagyi márka, és elvileg zöld almás lenne, de én nagyjából mindenféle gyümölcsöt érzek rajta, csak azt nem. - Válaszol kicsit bővebben, de nem ő lenne, ha másként tenné.
- Azért van nálam, mert néha csak úgy eszembe jutnak ötletek, versrészletek, dalszövegnek való mondatocskák, vagy egy rajz, amit általában elrontok, de mindig jó, ha van nálam papír, és ezzel a mappával még jól is néz ki. - Magyarázza meg ezt is, mielőtt megkapná a sablonos "női táskában minden van" szöveget, amit általában szokott, pedig igenis hasznos, hogy bármi kell az egyből ott van, nem kell keresgélni, sem nélkülözni. Mindegy, ez csak az ő fejében fordul meg, de már ki is törli onnan, hogy közelebb hajolva megnézze, mit alkot a papírral. Kíváncsian szemléli, próbálja kitalálni, és nem is olyan sokat kell várnia, hogy rájöjjön, mi lesz a mű.
- Azta! - néz rá csodálkozó arccal, tekintete a férfi és a rajz között cikázik, még a szája is kissé tátva maradt.
- Biztos lehetsz benne, hogy nálam lesz - Erre azért ha teljes komolysággal megesküdni nem is merne, de igyekezni fog épségben a táskájában tartani arra a napra várva, amikor végre kiderülnek az eltitkolt nevek.
- Az én esetemben lehet, a tiédben azért már nehezebb lenne a felsorolás - Ma rengeteget nevet, mint például emiatt a gondolat miatt is. Sorolni a jelzőket, lehetne órákig, de neki az évek is kevesek lennének, hiszen rá ez nincs hatással, ugye.
- Pont ezt akartam mondani, hogy mind bolondok vagyunk egy bizonyos szinten, ki jobban, ki kevésbé, de engem nem zavar, ha valaki annak nevez vagy azt feltételezi rólam, nem vagyok teljesen százas, mert így érzem jól magam. Diliházba még nem kerültem eddig miatta, kisebb koromban ültem néhány fotelben, de azok is elmaradtak, viszont ilyen maradtam, tehát a bolondokkal nincs baj, amíg nem változnak őrült gyilkosokká vagy hasonlóvá. - Mire kibeszéli magából, amit el akart mondani, addigra el is jut a tudatáig, mit mondott Mr. Xénos, ehhez pedig társul a felismerése, amit rögvest megoszt vele.
- Te a foteles, irkálós, fehér köpenyes vagy! Most már tuti! Lebuktál! - diadalittas mosollyal dől hátra, és már más szemmel látja a férfit, mint eddig, de ez egyáltalán nem rossz, csak más. Azért nem fog elrohanni továbbra sem, ennyivel képtelenség, hogy lerázza a dilis lányt. |
Leo: - Ó, azok a mocskos titkok!- Mondja rejtelmesen és egyben galád vigyorral. Nem tudhatja a lánynak ez a kis kitérő válasz imponál-e vagy sem, de van egy olyan sanda gyanúja, hogy előbbi. Másrészt ha ez így van, akkor pont a megfelelő személlyel-merthogy túlzás lenne embernek nevezni-hozta össze a sors. Ha száz évig élne is és a titokzatos vámpíridegen minden egyes találkozásukkor megosztana egy sötét kis titkot az életéből, akkor sem érnének a végére.
- Az azért túlzás. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy volt szerencsém egy-két ógörög irományhoz. - Vallja be köntörfalazás nélkül, bár kissé elnyújtva a választ. Majd közelebb hajol a lányhoz, mintha valami izgalmas kis titkot szeretne megosztani vele.
- De hogy köztünk maradjon, szinte szart se értettem belőle. - Nagyon komoly arccal közli ezt a Kis Bohóchallal, persze azért csinálja, hogy a másik röhögőgörcsben törjön ki. Mint egy rossz macska aki piszkálja a társait. Majd visszatér az italához.
- Nekem? Soha! - Játsza hűen a színjátékot, imád bolondozni. Kihúzza magát a válaszadáskor és puccos uralkodói fejet vág mielőtt ismét elvigyorodna. Hiába, mindenki annyi éves amennyinek érzi magát.
- Jaja, bohóchal. Mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy a mesében lány az a bohóchal... - Elgondolkozik rajta, persze részletkérdés és ahogy nagy poénosan előadta a kishölgy, valóban se nem piros és így tovább. De nem is ez a lényeg.
- Ezt nem tudhatod amíg ki nem próbálod. - Vágja rá mikor Deb állítja, hogy nem csipog az orra, persze most is véresen komolyan néz a lányra. A másik pillanatban közelebb csusszan az itókájával és bal kezének középső és mutató ujja közé csippenti finoman a lány órát, hogy megbizonyosodjon. Hiszem, ha látom alapon.
- Hát, tényleg nem. Sebaj. - Mondja és elengedi jéghideg ujjaival a Kis Bohóchalacska orrát, csak egy pillanatra tűnik csalódottan. Aztán el is mosolyodik ahogy Nemo előszedi a kért cuccokat a táskájából és elé csúsztatja. Az orra picit mozogni kezd (mint egy macskának).
- Finom az illata. Mi ez? - Kérdezi a lánytól és a lapra bök.
- És köszi. Hogyhogy van nálad mappa? - Ismét érdeklődve néz rozsdabarna szemeivel a már nem teljesen ismeretlen csajszira. A nők táskája sok titkot és kacatot rejt, általában ez igaz, de azért nem mindig van ilyesmi az embereknél, főleg ilyen mennyiségben. Közben félretolja a poharát, hogy le ne öntse az illatos papírt és kezébe veszi a tollat. A keze gyorsan jár, de nem természetfeletti gyorsasággal. Sokkal gyorsabban dolgozik, mint egy ember, ez igaz, de a nem természetfeletti gyorsaságot úgy értjük, hogy nem mozog olyan gyorsan a keze, hogy szinte elmosódna, tehát nem olyan gyorsan mint ahogy mondjuk Lestat keze járt a vonóval ahogy hegedűsözz a görög-nicsak?-hegedűs lánynak. (Mielőtt kitörte volna a nyakát a szegénynek.) (Muszájból.)
Egy képet rajzol, nem vitás. Pár perc alatt végez vele, pedig eléggé kidolgozza. Nem véti el és nem is maszatolja szét sehol a tintával. Mire befejezi a tollrajzot, visszatólja a zölden illatozó lapot Debbie elé. Figyeli a lány reakcióját, bal kezével felkönyököl az asztalra és megtámassza a fejét.
A képen Debbie van, az arc és a frizura árulkodik-kísérteties a hasonlóság-, ahogy az apró szépségjel is jobb oldalt a szája felett. Viszont másrészt nem árulkodna, mivel a ruhája fodros-bodros, libben, csíkos harisnyát és fekete lakkcipőt visel. A ruha ujja buggyos a vállánál és csipkézett, valamivel hosszabb mint térdközépig ér. Kötényke is van, az ám, az egyik sarkában egy szivecske, a másikban egy fejjel lefele szivecske. Debbie hajában meg egy szép kis fekete masni is díszeleg hajpánton, a feje búbján. Úgy néz ki mintha éppen pottyanna valahová, de nem túl nagy lendülettel. A kezei kicsit meg vannak emelve. A bal kezénél a kép alsó sarkában egy macska-forma lény van, széles vigyor, jó sok éles fog és hatalmas, hamiskás macskaszemek. A fej mintha most rajzolódna ki, egy bozontos farok is társul hozzá, persze csíkos. A jobb kezénél, fent pedig egy normális nyúlhoz képest túlméretezett-leginkább plüssnyúlra emlékeztető-nyúl van, aki kis mellényt visel és zsebórát bámul, meg van rettenve ahogy az óraüvegre néz. Mellettük pedig 1-2 tárgy is zuhan. A kép tetejére ennyit írt, angolos írott betűkkel: In Wonderland. A szóközre bök a jobb mutatóujjával.
- Ide majd beírhatod a nevedet. A Nemo-val furcsán nézne ki. Vagy majd egyszer beírom én, ha sikerül kitalálnom és még nálad lesz. - Mondja, azzal el is mosolyodik ismét. (Debbie) In Wonderland. Valahogy csak jött az ihlet, elég hamar megszállja, szeret rajzolgatni. Magának és másoknak is.
- Piszkos titkokat szimatolok! - A lányra sandít mintha egy westernben lennének, ahogy Debbie "megfenyegeti", már csak a Volt egyszer egy vadnyugat szájharmonikás dala hiányzik. Meg egy ördögszekér. És egy western díszlet. Na meg cowboysapja a fejükre. Ahogy csizma sarkantyúval. És cowboyruha, marhabőr kabáttal vagy valami.
Utána persze visszatér a mosoly. Főleg hogy nevetésben tör ki a csinos kishölgy.
- Csak nem te is szereted a bolondokat? - Eszelősen hangzik ez a kérdés és kissé kurtán van feltéve, dehát Istenem, ez van. Nem abszurd maga a szituáció is amiben vannak?Leo pedig lelkesnek tűnik a kérdés feltételénél, még ha nem is túlbuzgó. A szemei csillognak, azok a rozsdaszín szemek. Elég furcsa árnyalatúak. Se nem barnák, se nem vörösek. Valahogy a kettő között.
- Egész életünkben sorolhatnánk, azthiszem. - Fojtja ezzel a szót a lányba ideiglenesen, csak hogy megkímélje az erőlködéstől és hogy egész hátralevő életében jelzőket soroljon a kedvenc művükre. Közben néhány-vélhetően vámpír-a válla fölött feléjük pislant ahogy hahotáznak meg minden, de az árgus szemek ismét visszatérnek a saját dolgukhoz.
- Szerintem a bolondok érdekesek. A társadalom unalmas. Még jó, hogy mindenki bolond valahol, ha nem így lenne, halálra unnám magam. És minden olyan egyhangú lenne, szürke. Nem gondolod? Szerintem így van. Mert ha csak az épeszű, aki olyan ahogy azt az Okosok diktálnák meg ahogy a pszichológiakönyvek titulálják, akkor bizony senki se százas, az fix. -
Bólogat is a mondandójára, hogy nyomatékosítsa amit gondol és lehörpinti az utolsó cseppet is ami a poharában van, ugrik egyet az ádámcsutkája. A poharat visszateszi maga elé, vörös csíkok csúsznak lefelé az aljára. Megnyalja az ajkát. Valahogy ebben a mozdulatban is van valami fene kandúros.
|
Leo: - Olyan vagyok mint egy dilidoki? Fehér susogós köpenyben, póker arccal jegyzetelgetve a bőrszékemben? - Felszalad a szemöldöke mikor vigyora alól kérdezi és már fogyasztja is a következő vérvörös koktélt amit rendelt. Valóban érdekelné, hogy Debbie így képzelie-e el.
- Mellesleg....sosem lehet tudni. - A mondat első felén a szívószállal kevergeti a pohár tartalmát szórakozottan belebámulva, majd a végére sejtelmesen néz fel a huncut kislányra. Nos, igen, mind a két feltételezés talált, jó kis paradoxon, mi? Hiszen Leo dilidoki. Az agyturkászoknak amúgy meg kötelező rutinból , bizonyos időnként ellátogatni valamelyik kolléghoz. Valszeg' biztos ami biztos alapon, hátha agyukra mentek a dilisek és amerikai pszichóként vagy texasi láncfűrészesként tengetik szabadidejüket, hehe.
- Xénos...az azt jelneit, hogy idegen, vagy ellenség, nem? Vagy valami hasonlót... - Rémlik valami még halandó életéből-mintha ógörögül is valahogy így hangzana,egyes ortodox katolikus kódexek íródtak ezen a nyelven-, de éppen ezért nem magabiztos ahogy kérdezi. Hiába, a sok kódexmásolás és fordítás azért nem illan csak úgy el az agyból, még ha maj' ezer éve volt is. A szó szószoros értelmében.
- Amúgy tetszik. Mármint ez a Mr.Xénos. Olyan menő, mintha görög isten lennék. - Ismét színészkedik kicsit, eljátsza teátrálisan, hogy fú de el van szállva magtól, aztán jót nevet rajta és remélhetőleg a csaj is.
- Legközelebb a gyerekeket a Slender Man helyett majd Mr.Xénossal lehet ijesztgetni. - Teszi hozzá és jót derül ezen is, nem is tudja miért pont a Der große Mann jutott eszébe, nem mintha számítana.
- Ja, a Nemo nyomában. Nem ismered? Egy mese, azthiszem Disney, egy Nemo nevű bohóchal a főszereplője. - Magyarázza a görög lánynak, meg sem fordul a fejében, hogy szégyellnie kéne, hogy néha mesét néz. Nem is gáz, a pszichológia még támogatja is.
- "(Na, látod - folytatta a Fakutya. - ) A rendes kutya, ha dühös, akkor morog, és ha örül, akkor csóválja a farkát. Én pedig akkor morgok, ha örülök, s akkor csóválom a farkam, ha dühös vagyok. Ezért vagyok én bolond." - Fejezi még be a gondolatot, vagyis az idézetet, mert így érzi teljesnek. Na meg mert ez az egyik kedvenc része. Valójában azonban még sosem gondolkodott el rajta-a nyolcszáz év alatt-,hogy szereti-e a macskákat vagy sem.
- Véletlenül nincs nálad papír és valami íróeszköz? - A kérdés csak úgy jön, fel szokta tenni ha rájön a viszketegség, és rendszerint elfelejti, hogy ilyen megeshet, ezért nem készít be magának.
Mikor Deb elkezdi mesélni a saját kis Alice-es élményét, széles mosollyal hallgatja és néz rá, felkönyökölve az asztalra. Jó látni egy másik fanatikust.
- Két Alice-bolond. Vajon megférünk egy városban? - Persze a kérdés csak irónia és nevet is egyet utána.
- Teljesen átérzem amit meséltél. Bár én jócskán nem voltam már gyerek mikor először olvastam. Ez egy ilyen mű, nagyon különleges. Ahogy mondod, ahányszor olvassa az ember, annyiszor lepődik meg valamin. És a sok szimbolika, különféle értelmezések vagy csak az olvasó szabad fantáziája... - Elgondolkozik ezen, elfilozofálgat a lánynak magyarázva, gesztikulál is kicsit.
- Van egy dedikált példányom. - Köpi be nagy diadalmasan, vigyorra kanyarodó szájjal. Aztán ahelyett, hogy elgondolkodna azon, amit Debbie kérdez, rávágja a választ.
- Természetesen a bolondok. - Közli Cheschire cat-hez méltó vigyorral, amiben jó sok a fog, ahogy az abban a bizonyos (nagy) könyvben meg van írva.
- Az egész olyan eszelős. Nem gondolod? - Nem tudja a lány elgondolkodott-e már ezen, egyesek igen, köztük Leo, vagyis Dr.Dunkelfreud is, nem csoda, ha egyszer pszichiáter, nem volt nehéz erre asszociálni. Csak hogy szerinte ez nem csak szubjektív képzettársítás.
Deb: - Ó, tehát egy újabb titkocska - Mostanában egyre több ilyen titkolózó emberbe fut bele, ami lehetne bosszantó is, de ő inkább érdekesnek találja, kihívásnak, ami nem hagyja nyugodni. Tehát most már nem csak a nevét kell kiderítenie, hanem a foglalkozását is, vagy, amiért nem vetette el egyből a dilisségére utaló kijelentéseket. Sok lehetőség, sok kérdéssel, mindre választ kell keresni. Még szerencse, hogy a mai egy olyan napja, amikor erre van türelme és nem vár el mindenkitől egyenes beszédet, igen, azok a tipikus, hisztisebb napok, de most abszolút nem ilyen, szóval kíváncsian pislog a férfire.
- Idegen, ismeretlen, meg ilyenek, igen. Talán beszélsz görögül? - Újabb meglepetés éri. Oldalra billentett fejjel néz rá, próbálja megfejteni, de nehéz kiigazodni rajta, sőt, minél többet beszél vele, annál többször bizonytalanodik el, a korát illetően. Milyen jó játékot talált magának, persze figyel is rá, de azért kellett valami plusz, mert egyszerre minimum három felé kell koncentrálnia, különben nem is lenne igazán önmaga.
- Mintha valakinek kicsit feljebb csúszna az egoja az egészségesnél - Játékosan megböki Leo karját, eszébe se jut, hogy esetleg ezt nem úgy kezelné az "áldozat", mint ő tenné a helyében, hiszen nem olyannak tűnik, akit ennyi zavarna, inkább látja a bolondságot mögötte.
- A cím ismerős, de szerintem még nem láttam, vagy nem maradt meg ennyire. Tehát akkor én egy bohóchal lennék, azt hiszem, egészen találó, habár se hal nem vagyok, se piros orrom nincs, ami csipog, ha megnyomják. Azért köszönöm, kitalálásból jeles. - Nagy mosollyal nyúl a poharáért és iszik belőle, aztán már a táskájába is ugrik a keresett eszközökért. Kivesz egy kisebb méretű mappát, mindenféle színek látszanak rajta, mintha különböző anyagok lennének összevarrva, pöttyös, csíkos, egyszínű és társai, amiket aztán valahogy műanyaggá alakítottak át. Ebből vesz ki egy enyhe parfüm illatot árasztó zöld lapot és a férfi elé csúsztatja, aztán még némi kutatás és előkerül egy toll, aminek különlegessége, hogy nincs rajta semmi különleges, egyszerű, átlátszó, kék kupakú, hasonló színű tintával megtöltött toll. Debbietől ez egész szokatlan. Ezt is átadja, aztán vár, mire kellettek ezek, mert ötlete sincs, ami szintén ritka.
- Azt hiszem, nem lesz probléma, de ha mégis... - hatásszünet.
- ... akkor jobban jársz, ha nyúlcipőt húzol. - Tündéri mosollyal pillant rá.
A kérdésére adott válaszon nevet egy jót, mi más is fogná meg az embert, ha nem a bolondok? Jó, ezzel most megint felvetődik a kérdés, hogy Mr. Xénos fotelbe vagy kanapéba ülne-e inkább, de ezzel a gondolattal most csak így csendben játszik el, nem forgatja vissza az előbbi témát, inkább hagyja ezt kibontakozni.
- Eszelős, érdekes, figyelemfelkeltő, magával ragadó, varázslatos, lenyűgöző, soroljam még? - Rengeteg illő szót találna hirtelen, még sorolhatná egy ideig, ha lenne rá idő, vagy a beszélgető partnere hagyná... |
Deb: - Ez esetben el kell viselned, hogy jártatom a szám, mert mások szerint nehéz lelőni, ha egyszer kinyitom a szám. - Végre valaki, akin tényleg azt látja, hogy komolyan is gondolja a szavait, nem csak a levegőbe beszél. Jó, mondjuk a férfi, amúgy sem tűnik olyannak, aki ilyen apróságokban füllentene, inkább olyannak, akik kerek-perec megmondja, ha elege van belőle és a beszédmániájából. Ezért sem esik Debbie kétségbe, már ha tudna olyat ilyen helyzetben, hanem vígan fecseg tovább a méhecskékről meg a nevekről, míg a megnevezésénél nem lyukadnak ki.
- Az Árnyak Hölgye azért nem tetszik, mert az inkább olyan... félelmet keltő vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg, de a Nemo az tetszik, erre szavazok. - Teszi le voksát a neki tetsző megnevezés mellett. Az eszébe se jut, hogy esetleg elárulhatná a valódi nevét és meg lenne oldva a megszólítás probléma, ám a dolog nem egyoldalú, hiszen a vele szemben ülő egyre kevésbé idegen illető is rejtegeti kilétét, mintha valami hatalmas titok lenne. A végén még kiderül, hogy valami nagy ember... vámpírba futott bele, ami lehet másokat megijesztene vagy hátrálásra késztetni, de ennek a hölgyemének eszébe se jutna ilyesmi, hiszen az első benyomása egészen pozitív róla, ezen aligha változtatna egy titulus, rang vagy bármi más. Neki szimpatikus és kész.
- Köszi - Pillant nagy mosollyal a újabb ital rendelése után a férfire. Úgy tényleg kényelmesebb beszélgetni, ha nem az üres poharat kell szorongatni, persze, ha valaki ezt teszi, mert ugye kivételek mindig vannak.
- "És honnan gondolja, hogy maga bolond?" - Nem bírja ki, hogy idézzen még egy picit a könyvből, de legnagyobb sajnálatára a memóriája nem a legjobb, és a továbbiakra elég ködösen emlékszik. A jelenet megvan, csak a szöveg szerinti szinten csúszik el kissé, de legalább tényleg talált valakit, aki szereti még rajta kívül.
Az asztalra könyököl, kezére támasztja állát, így fürkészi széles mosollyal a vámpírt, miközben tovább hallgatja. Valami csoda lehet, de most képes rá figyelni, pedig már rég más irányba kalandozna gondolatban valamelyik fantázia világában, ha az általánosságot nézzük, mert sűrűn előfordul vele. Az általánosításról legyen szó, ez sem maradhat ki témáik közül, ám a remek hangulatot vétek lenne lerombolni, tehát ha nehezére esik is, inkább hagyja a dolgot, akárcsak a beszélgetőpartnere.
- Biztos minden vágyuk idejönni, az arcukra van írva - Ért egyet, ahogy körbenéz. Több szempárral is találkozik, ami kicsit zavarja, ám ezt jól leplezi, az ötletre pedig még halkan, nevet is, ez azonban hangosodik, mert szolid integetésük ledöbbenti a körülöttük lévőket, akik inkább elfordulnak, mint beismerjék, hogy leskelődnek.
- Hát ez nagyon szórakoztató - Jegyzi meg két nevetés között. Tekintete elidőz néhány másodpercig Leon, akinek nevét bár nem tudja még, arra azért rájött, hogy neki is hiányzik egy-két kereke, ami abszolút nem baj, sőt, külön öröm számára végre egy másik lököttel találkozni.
Leo: - Szívesen elviselem. - Nyomatékosítja az előbbi megjegyzését majd egy jót nevet a kis Nemo szellemes megjegyzésén.
- Én inkább azokat lőném le, akik eltolják a belüket agyturkászhoz, aztán kussolnak és elvárják, hogy ebből valami értelmeset hámozzon ki telepátiával vagy mit ők tudják. -
Teszi hozzá, mert hogy ez a véleménye. Az emberek más szemében a szálkát, magukéban meg a téglát se...
- Ja,szerintem is. A Nemo azért teszik, mert a bohóchalat is úgy hívták? - Valahogy erre lyukad ki ha már a meséknél tartanak, Maya meg Alice, bár utóbbi azért nem is annyira mese, mint ahogy sokan gondolják. A naivak,nem tudnak a sorok közt olvasni, se máshol.
A kis bohóchal-nevű pedig folytatja az idézetet ami még tovább kanyarintja arcán azt a fene nagy vigyort, mert ez most több mint mosoly. Hófehér fogsora és szemfoga csak úgy hahotázik ahogy kivillan az ajkak takarásából, ahogy a Fakutya/Vigyori Úr fogai Alice történetében. Ha valaki most figyelné amit mondanak, biztosan bolondnak gondolná őket,feltéve ha felismerné az idézeteket. És nem volna igaza?
- "Nézd, egy rendes kutya az nem bolond, ugyebár?" - Ennyit mond, hiszen egy tagadás után jönne csak a többi része, de már így is lázba hozta, hogy ez a lány ennyire jól ismeri a történetet.
Aztán pedig integetni kezd a fajtársainak mint az idiótáknak, akik egyszerre sértve és meglepett riadalommal fordítják el a fejüket. Nemoka jót szórakozik és nevet, aminek örül és ismét felé fordul, töretlen mosollyal.
- Naná, idióták idegesíteni a legjobb. - Persze nem mindig jó a tűzzel játszani, de mivel már majdnem egy évezrede itt rohad, eléggé lekaksizza ezt a kérdést.
- Miért szereted? Mármint az Alice-t.- Jut eszébe ezt megkérdezni, mert hát ő maga nyilvánvalóan az őrület miatt szereti, ami a passziója és munkája, nem mintha ezt a lány tudná. Na de egy halandó kislányt mi fog meg benne?
Deb: - Úgy beszélsz, mint, akinek nagy tapasztalata van ezen a téren. Csak nem vagy te is dilidoki? Inkább képzelnélek a kanapén, mint a fotelben jegyzetelve, persze csak, ha elit dilidokihoz mész, mert amúgy kapsz egy műanyag széket, jobb esetben, és ennyivel elintéznek. Szóval ki is Ön, Mr. Xénos? - Mivel az "idegen" megnevezés nem lenne olyan különleges, így némi görögséggel egészíti ki angol tudását. Az, hogy ő jobb nevet talált ki Debbire, egyértelmű, a lánynak sose ment a becenév adás, de a Miss Nemo akkor is határozottan tetszik neki.
- A bohóchalat? - kérdőn néz a férfire, mert az összefüggést hirtelen nem látja át, talán, mert nem látta a mesét, vagy lehet látta, csak nem maradt meg annyira az elméjében, mint kellene hirtelen. Tehát vár valami választ, egy kis felvilágosítást, fényt a fejében uralkodó ez irányú sötétségben.
Az Alice történetet körülbelül a kisujjából rázza ki, ezzel egyszerűbb a dolga, mint az előbbivel és jobban is élvezi az idézgetést. Ezt követi az integetős elmeháborodott pillanatuk, amin remekül szórakozik, rég nevetett ilyen jót, mint a férfivel ebben a rövidke időben, míg egymás társaságát élvezik.
- Őszintén bevallom, nem tudom. Mikor először hallottam még nagyon kicsi voltam és anyám olvasta fel nekem, aztán megtanultam olvasni és nekiültem még egyszer, kétszer, százszor. Mindig találok benne valami újat, egy üzenetet a sorok között, egy addig észre se vett utalást. Az egész világa annyira lenyűgöző, ahogy olvassa az ember és beleképzeli magát, nem tudom megfogalmazni miért, de képtelen vagyok megunni még akkor is, ha hetente a kezembe akad. Ritka az ilyen könyv, de igazi kincs. - Lelkesen beszél, ez árad belőle, és nem is akarja elrejteni, mennyire szereti a művet, mert értelmetlen lenne, amikor úgy látja, hogy a hallgatóság is hasonlóan vélekedik róla, s nem kinevetni akarja miatta.
- Téged mi fogott meg benne? Mert gondolom, nem egyszer vetted a kezedbe, te sem. - Mosolyogva figyel, és hallgatja a választ. |
Deb: Na, igen, az Ismeretlennek is igaza van, a kő és a szikla tényleg mást jelenthet, de hát erről ő nagyon keveset tudhat, tekintve, hogy, mint mondta, csupán pár névvel és jelentéssel van tisztában, plusz az eltöltött évei alatt szerzett tapasztalatai is jóval karcsúbbak lehetnek beszélgetőpartnerének tudásánál, ezért sem fog vele vitába szállni, már ha eszébe jutna ilyesmi. Plusz, hiába mondja, hogy nem zavarja a lány beszédmániája, azért Debbie is látja, mennyire nem kellene túlzásba vinnie, ha még szeretné a társaságát élveznie egy ideig, s nem elüldözni, mint általában másoknál szokta.
- Nekem csak a cím maradt meg belőle, szóval hiszek neked. Annyira nem tűnik nagy mesének, hogy túlcsorduljon bennem a kíváncsiság iránta. - Ez az igazság, habár, ha elé kerülne lehet nem állná meg belepillantás nélkül, ez mindig így van.
A nevének további találgatására, és az új megszólításra csak nevet.
- Ezt még sosem mondták nekem, de tetszik. Hívhatsz így míg rá nem jössz az igazi nevemre. - Azért az ő fantáziáját is mozgatta a szemben ülő kiléte, s mivel még közelített is az igazsághoz, hát főleg nem hagyhatta annyiban.
- "Honnan gondolja, hogy én bolond vagyok?" - Most vagy a véletlen vagy valami különleges sokadik érzék sugallta a férfinek, de megtalálta az egyik olyan könyvet, amit a lány már legalább negyveszer olvasott, mióta csak ismeri a betűket, és több részletet is kívülről fúj belőle. Ezért is találja olyan hihetetlennek, hogy pont ebből idézett, nem állhatja meg, felnevet.
- Alice Csodaországban, nemde? - Kérdez rá, bár tökéletesen tudja a választ. Mi más is lehetne?
- Nem mondom azt, hogy minden nő ugyanolyan, ahogy a férfiak között is vannak különbségek. Csak azt nem szeretem, ha beskatulyáznak minket, nemtől függetlenül következtetéseket vonnak le, pedig ha megismersz valakit, rájössz, akár öt perc után is, hogy mennyire más, mint mondjuk az a nő, akivel két órával ezelőtt futottál össze, vagy akármelyik másik ismerősöd. Ettől feminista lennék? Nem hiszem. - A lovagi korról és az általánosításról szóló témájuk úgy tűnik nehezebben kimeríthető, mint az elsőre gondolta, de sebaj, tud még beszélni róla, ha kell. Itt pedig úgy tűnik, kell.
- Akkor szólj neki előre, hogy ilyesmi nem fog megtörténni - Felelte az egyszerűen hangzó megállapításra. Semmiféle megevésről nem lesz szó, ebben biztosabb, mint abban, hogy a Húsvéti nyúl valóban csak kitaláció.
Leo: - Tényleg nem zavar, hogy sokat beszélsz. Szeretem ha az emberek közvetlenek. - Nyomatékosítja, mert úgy látja a lány arcán, mintha kissé megszeppent volna. Talán valaki már beszólogatott, hogy túl sokat fecseg? Meglehet, van aki nem szereti ha jár mások szája. Leo a másik kategória, talán a munkája miatt, talán csak úgy. Persze az is lehet, hogy csak beképzeli, hogy Miss Nemo, a Névtelen Hölgy, vagy Árnyak Hölgye-mert az olyan jól hangzik-megszeppent.
- Nem lep meg. Már a méhecske kinézete is,komolyan, olyan színe volt, mint akinek májkárosodása van. - Ennyi erről a témáról, lehet hanyagolni. Az orvosi megállapítás pedig automatikusan jön.
- Cseppet sem néznének furcsán az utcán, ha Nemo-nak hívnálak. Vagy Árnyak Hölgyének. De az túl komoran hangzik. - Töpreng rajta egy kicsit és int a pincérnőnek, hogy hozzon még egyet, ha már úgy is itt vannak.
Ekkor félvállról megjegyez egy idézetet és nem kis meglepetésére a Mosolygós árnyak Hölgye, más néven Miss Nemo folytatja azt. Felcsillan a rozsdabarna szeme és úgy kezd kiszélesedni a vigyora, mint a fán ücsörgő Vigyori Úré/Fakutyáé, kivillantva lassacskán vámpíri fogsorát. "Szelíd egy állat ez - gondolta Alice -, csak egy kissé hosszú a körme, meg egy kissé sok foga van."
Valóban kissé macskás vonást ad ez a kurta vigyor az ábrázatának. És nem állja meg, folytatja.
- "Ha nem volnál bolond, nem jöttél volna ide." - Ó, milyen igaz ez a kis szösszenet, ha az árgus szemekre gondolunk. De ez most cseppet se érdekli a dokinkat. A történet annál inkább.
- Az bizony. Amint látom te sem veted meg. A kedvenc könyvem. - Micsoda véletlen!A nevetés alapján a Lady nemo is rá van kattanva a storyra. Leo rengeteg könyvet olvasott már, sok kedvence van, de valahogy ez az Alice...nos, mindig is toplistás volt. A téboly, ami körbe lengi, talán az fogta meg. A passziója, hiába. Szóval ha a lánynak kedve van és szereti úgy, mint az ismeretlen vámpír, akkor cseveghetnek róla.
- Persze, ez csak általánosítás. Azért nem kell leharapnod a fejemet. - Olyan ártatlan pillantást vet rá a fejleharapósdkinál, ami talán csak tetézi az iróniát. Az általánosítások viszont nem hiába születnek. Tisztelet a kivételnek, ami akad azért bőven.
- Minek szóljak nekik? Ha akarnak valamit, jöjjenek ide. - Veti oda és a válla felett pár leselkedő szempárba néz, amik gyorsan elfordulnak. Talán mert érzik? Hogy a vámpír, aki itt iszogat egy Nagyidős, ahogy a modern vámpírgeneráció hívja a magafajta, ezer esztendőt látott, kevésbé gyakori vérszopókat.
Aztán ismét a lányra néz.
- Olyan besavanyodott képet vágnak. Mit szólnál ha integetnénk nekik? - Csak azért is, olyan kis savanyúak meg szerencsétlenek, had trollkodjunk egy kicsit alapon. Oda is fordul hozzájuk ismét és eszelősen barátságos mosollyal hadonászni kezd, de nem olyan feltűnően vagy nyújtózkodva, csak úgy, könyökét az asztalon hagyva. Erre a vámpírok szeme elkerekedik, nem értik mi van és inkább még jobban félrenéznek, amit leo meglehetősen szórakoztatónak tart. |
Deb: - Nem is tudom, főként mivel ugye fogalmam sincs, melyik tulajdonsághoz melyik név tartozik, és lehet az már nem is illene hozzád annyira, mint csak a tulajdonság. Ezért sem hiszem, hogy ezt itt fejtegetnem kellene, mert csak még bolondabbnak néznél miatta. - Az italhoz kapott szívószállal játszik, forgatja a pohárban, kevergeti vele az italát vagy a jégkockákat "üldözi", közben tekintetével is követi. Szerencsére azért lassan ezen a témán is túl jutnak, egészen Trisztán történetéig, meg a lovagokig, amiről a férfi többet beszél, így csendben hallgatja, igaz néha gondolatai elkalandoznak kicsit, de többnyire figyeli, mit mond. A lovagokról szóló történetekről már kifejtette a véleményét, nem ismétli önmagát, viszont egy ponton megakad.
- Ne általánosíts! Akkor és ma is vannak könnyebben illetve nehezebben megszerezhető nők, akikért küzdeni kell. Régen harcoltak, verseket írtak, ma is kellenek ilyenek, hogy meghódíts egy igazi nőt, aki nem adja oda magát akárkinek. Lehet nem harcot vár a kegyeiért, de azért elvárja, hogy ne csak csettints, hanem mutasd meg, hogy mit tennél meg érte. - Ha a női nemről van szó, kiáll érte, nem hagyja szó nélkül az ilyesfajta megjegyzéseket, mint az látszik is ugye. Csöppet sérti, hogy így vélekedik róluk, a véleményét is elmondta erről, de tovább is mondja, ha ezen múlik.
Leo: - Lehet, én csak olvastam. - Mondja mintegy védekezőleg. Másrészről van, hogy a nevek tényleg jellemzik a viselőjüket. - Ja,mert nem "kő",hanem "szikla".
Jegyzi meg csak úgy miközben a lányka ecsetel, mert valóban nem egy kis darab kavics a jelentése,hanem szikladarab. Az, hogy a kis fürtösnek ilyen véres asszociációi vannak, nem szól semmit, csak bólogat miközben az magyaráz és hallgatja. Kinek hogy.
- Elég sötét egy elképzelés, de érthető. Persze az ókorban nem ezt juttatta az ember eszébe, hanem azt, hogy egy szikla biztos talaj az építkezéshez. - Teszi hozzá, mert nem mind egy melyik korban vagyunk. Minden században más és más volt az emberek elképzelése és hozzáállása a dolgokhoz.
- Engem nem zavar, hogy sokat beszélsz. - Feleli az önostorozó megjegyzésre és el is vigyorodik mellé. Szereti, ha az emberek bőbeszédűek. És szakmailag is jobb, ha nem beszélnek csak a gond van, nem mindig lehet finoman megoldani a nyelvüket, ejnye-bejnye. Persze most csak egy bárban ücsörög egy ismeretlen lánnyal.
- De, volt egy ilyen rajzfilm. Elég rémes volt. - És az még mérsékelt kifejezés. Vagy csak neki nem tetszett. Minden esetre ha lenne gyereke tuti nem nézetné vele.
- Pedig most hirtelen csak ezen a nevek jutnak eszembe amik "méhecskét" is jelentenek. - Sóhajt fel nagy teátrálisan, de hát ő sem lehet lexikon, még közel ezer év távlatában sem. - Úgy tűnik maradsz Miss Nemo.
Egyelőre feladja, de talán nem végleg. Inkább lehajtja az itala utolsó kortyait, ugrik egyet az ádámcsutkája, leteszi a bepárásodott poharat. Közben Nemo kisasszony keményen töri a fejét. Rápillant barnásvörös szemével és hallgatja mire jutott.
- Nem egészen. De már langyos. - Ennyivel segíti ki és várakozik, hátha rájön, megmondani nem fogja. - "Itt mindenki bolond. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy."
Félvállról mondja az idézetet-még is minden szavát komolyan gondolja- Lewis Carroll közismert történetéből, az Alice Csodaországban-ból. Gondolatban még folytatja az idézetet, "Honnan gondolja, hogy én bolond vagyok? - kérdezte Alice. Ha nem volnál bolond - válaszolt a Fakutya -, nem jöttél volna ide." Ironikus, hogy ez a folytatás passzol a jelen helyzetükhöz. Elvégre melyik épeszű halandó jönne egy vámpírbarlangba egy vámpírral mindennek tudatában? Csakis bolond lehet.
- Szereted a lovagokat? - Tér vissza egy pillanatra az előző témájukhoz, amitől úgy érzi csupán Trisztán figurája maitt ment el Miss Nemo kedve. Aztán lehet, hogy téved.
- Hú, amint látom feminista vagy. - Ismét elmosolyodik, nem gúnyból, inkább pajkosan. Pedig nem is akart semmi rosszat a megjegyzéssel, nem is kér érte bocsánatot.
- Ez igaz. Viszont nem könnyebb az egyszerűbb utat választatni? Lehet ezért bárkit hibáztatni? - Általánosságban beszél, nem a férfiakat akarja védeni, annak ellenére, hogy az ő korában a nőket szinte emberszámba se vették, ezzel az életérzéssel sosem tudott azonosulni.
- Azt gondolják, hogy meg foglak enni. - Olyan egyszerűen mondja mintha csak az időjárásról beszélne, elmerengve a pohárban majd csak egy röpke pillantást vetve a lézengő vérivókra meg a megszipolyozott bagázsra. Lehet, hogy hulla is akad közöttük. |
Leo: - Szerintem minden érdekes ami az ember fejében zajlik. - Vágja rá úgymond kontrázva Nemo Kisasszony elsunnyogó megjegyzésére, persze nem fogja erőltetni, ha nem akarja elmondani, csak úgy megjegyzi. Az elme...nos,igen,nem hiába lett agyturkász.
- Ez igaz. De cseppet sem mind egy, hogy hogyan hívnak. Lehet, hogy olyan átlagos neved van, mint minden második embernek. Semmi extra, így nem is lehet rád szabott. Másrészről...azt olvastam egyszer, hogy ha megkapjuk a nevünket, ahhoz igazodik a jellemünk. Felvesszük, a szó szó szoros értelmében. - Hogy ebben van-e valami vagy csak belemagyarázás az jó kérdés, minden esetre ez is egy érdekes terület. Nevek és a jelentésük, eredetük és hogy milyen jellem kifejlődését segítik. - Miért nem? Kifejtenéd?
Talán a sírkőre asszociál a lány vagy a kriptákra, de lehet, hogy másra. Azért rákérdez.
- Szóval Méhecske Kisasszony... - Eltűnődik,az már majdnem Pillangó Kisasszony. Hosszú élete során rengeteg nevet hallott már, töri a fejét a méhecskéseken, hátha eszébe jut valami.
- Maya? Vagy...Melissa?
Kérdez rá, tipp. Az ő nevét illetően meg továbbra is a homályban marad, legalább is egyelőre.
- Esetleg Lissa? - Ezek a nevek tudtával méhecskét jelentenek vagy valami hasonlót, legalább is úgy rémlik.
- Az én nevem is egy állatot jelent és én sem vagyok olyan, mint az a bizonyos állat. - Az oroszlán sörénye hasonló árnyalatú mint a haja és a szemfogaiknál is van analógia,de azért nagyrészt nincs sok köze a vadmacskákhoz. Mondjuk van aki szerint olyan fránya, hamiskás macskavigyora van, mint az Alice csodaországban Cheshire cat-jének. Mondták már.
- Tippelhetsz, ha gondolod. Miért, milyen jelentésű nevek illenének rám? - Ez ismét érdekelni kezdi, rövidke ismeretségük alatt milyen név-jelentéssel azonosítaná a loknis hölgyike? De ha nem akar próbálkozni, megvonja a vállát és ismét kortyol, persze még véletlenül sem árulná el a nevét, nincs szabad a gazda.
- Lovagi, de nem Trisztán. Szerencsére. A hangzása szerintem sem szép, a jelentése viszont passzol egy kerek asztal lovaghoz, csattogó kardot jelent, ha jól emlékszem. - Nyomatékosítja, ő sem szereti a storyt. A nevek jelentése meg annyira nem is hobbija, csak hát ennyi évszázad után rengeteg ember regélte el a neve jelentését és eredetét, na meg az a sok kódex amit másolt, legalább erre jók voltak.
- A Trisztán és Izoldát én sem szeretem. De alapvetően Trisztán, mint az Arthur mondakör és a kerekasztal egyik lovagja már érdekesebb. A szerelmi story kicsit elfuseráltam sikerült szerintem. Nagyon valószínűtlen, olyan művi. - Ismét kortyol az italából ami fogyóban van, a Trisztánozást hanyagolná, főleg, hogy mindketten utálják, nem esik majd nehezükre.
- Szerintem ez csak a rosszul megírt regények miatt tűnik így. Összességében lehet, hogy sablonos volt,de nem egyhangú. Sosem tudhatták milyen városba érkeznek, ott milyen lesz és hogy nem krepálnak-e be egy-egy csatában. A nőzés meg...legalább akkoriban többnyire szükség volt szerenádozásra meg versírása a nők szívéhez, nem volt olyan könnyű a lovagok és bárdok dolga, a 21.századdal ellentétben. - Na meg nem csak egy féle lovag létezett.
Persze voltak könnyed partyk már akkoriban is, de alapvetően a férfiak tökösebbek voltak, mert rá is szorultak. Ma már? Rózsaszín ing és pózolás a tükör előtt telefonnal. Meg a nők jönnek maguktól, tapadnak mint a mágnes. Tisztelet a kivételnek. Lehet, hogy az idegen lány most vérig fog sértődni, reméli azért nem. Hiszen akinek nem inge, ne vegye magára. Elfuserált kissé ez a nemzedék. Jobban szereti a 21.századok ez tény és való, szereti élvezni az életet, de ha mélyebben átgondolja, az emberek szempontjából azért hanyatlásnak mondható.
És hogy nem csak A Lovag, egy sablonos prototípus volt, az sem mind egy ám.
Deb: - Ez hülyeség - vágja rá egyből a "nevünkhöz igazodunk" résznél, mert teljesen másként vélekedik, s ezt természetesen nem fogja elrejteni az Idegen elől, még akkor se, ha ő maga lenne a nagy Drakula vagy valaki hasonlóan hírhedt vérivó. Ez a lányzónk fejében is átsuhan, mint valami gyors kép, ami után folytatja is a "Miért?" kibontakoztatását.
- A nevünket a szüleink választják, vagy tetszés szerint vagy a családon belüli hagyományoknak megfelelően. Ők se tudják, milyenek leszünk, mi meg nem szólhatunk bele, tehát maximum becenévként kaphatunk jellemünkhöz illőt, vagy piszok mázli, ha véletlenül eltalálják a születésünkkor. - Kifejtené ezt még tovább is, de már a kősziklás résznél tartanak, amit ugye nem tervezett kifejteni, mert még neki sem állt össze teljesen a kép, nemhogy értelmes formában visszaadhatná a férfinak, úgy, hogy esetleg meg is értse. Azért tesz egy próbát.
- Az jutott eszembe, hogy... öhm... Vegyük a kősziklát. Ha magad elé képzeled... - magyaráz, itt egy pillanatra megállva, de amint folytatja kezével is újra kalimpál, mint azt szokásos általában, ha valaki valamit nagyon magyaráz. - ... akkor tuti nem valami pirinyó kis szikladarabot képzelsz el, hanem egy nagy, emberes darabot, vagy akár még nagyobbat. Ezek után gondolj arra, hogy egy kősziklával való találkozás, hányféle képpen végződhet halállal. Jó, ez elég hülye példa, és nem is pont így gondoltam a dolgot, de valami hasonló, csak ma a beszéd nem megy túlságosan, de gondolom, te ezt nem így látod, mert folyamatosan jár a szám, fecsegek-össze vissza mindenféle butaságot. Mint most is például. - Mielőtt újabb áradatot zúdítana szegényre inkább iszik az italából, ezzel elnémítva saját magát, s esetleg szóhoz juttatva a szemben ülőt, aki ezt ki is használja, eltereli a témát a neve felé, vagy inkább visszatereli? Hiszen volt már erről szó korábban. Akkor sem járt sikerrel, most sem adja magát Deb olyan könnyen. Ez látszik a mosolyából is, kissé huncut, játékos, és kifejezi vele, mennyire élvezi a helyzetet, meg az új ismerős társaságát természetesen.
- Maya, a méhecske... hm... az nem valami mese? Mintha láttam volna, vagy csak valaki mondta, már nem tudom. - Neki is akad töprengeni valója, habár nem konkrétan a nevét illetően inkább az említett mese vagy akármi köti le gondolatai egy részét, mert annyira ismerősnek tűnik ez a párosítás. Talán csak a jó hangzás miatt... Bármi lehet.
- A tippek meg sem közelítik az igazságot, annyi közös van bennük, hogy női nevek. - Kuncog halkan, mert annyira tetszik neki, hogy ilyen érdekes feladatot eszelt ki. A férfi állatra utaló neve újabb gondolatmenetet indít el, a többi mellett, amikkel már nem is foglalkozik annyit, inkább erre koncentrál.
~ Állat, állat... a farkas az angolul Wolf, de ez hülyeség, németül meg fogalmam sincs. Mi van még? A sas vagy ... az oroszlán vagy... Várjunk, az oroszlán az Lion, és van ilyesmi név is, de ez megint angol. Vagy németül is az? ~ A töprengésének érdekessége, hogy görögül történik, ha nagyon agyal valamin néha átvált anyanyelvére, s ilyenkor elkövetheti azt a hibát, hogy hangosan is így szólal meg.
- Lionel, mint oroszlán? - Kérdezi meg hangosan, a már előbb említett bakival, tökéletes görögséggel. Nem is sejti, mennyire közel jár, az már a férfin múlik, bevallja-e ezt vagy inkább hagyja még gondolkodni. Debbie várakozóan néz rá, feje oldalra billentve, nagy szemeivel figyeli, aztán valószínűleg enyhe zavartság suhan át arcán, mikor tájékoztatják a nyelvtévesztésről.
|
Leo: A tűzpiros bőrkanapén ücsörögnek a koktélokra várva, amint Debbie eléggé elbambul. Nem kicsit, nagyon. Magyarázhat neki az ismeretlen vámpír, csakhamar feltűnik neki, hogy a lány gondolatai valahol egészen más tartományokban száldosnak. Meg is mosolyogja, csomó tippje lenne, hogy mire gondolhat éppen, elég kreatív, ezért az ötletekben sosincs hiány.
- Hát azt észrevettem. Mi jutott eszedbe, ami ennyire elterelte a figyelmedet? - Teljesen ártatlan ez a kis kérdés, nagy rozsdavörös szemeivel mered az újonnan álomvilágából ébredő leányzóra, mindig is kíváncsi típus volt. Az emberi elme zeg-zugai pedig már-már szakmai ártalom szintjén bizsergetik agyának összes lebenyeit.
- Szóval nem vagyok akárki...mer tolyan "Tod"-os vagyok. - Nyakatekert gondolatmenet, de követhető az ember észen van, éppen ekkor teszi le a poharakat eléjük a pincérnő. Meg is fogja sajátjtá belekortyol a vörösen gomolygó koktélba, ami a neve ellenére nem vámpírtalálmány, hanem egy sima koktél amit akármelyik bárban megkaphat az ember. Közben le nem veszi tekintetét az éppen őt "elemző" nőszemélyről.
- Milyen különös, hogy éppen "Tod". Németül azt jelenti, "Halál". Én pedig német vagyok. -
Jön ki a gondolat a száján, nem is próbálja leplezni, hogy ez a hasonlat tetszik neki. Talán kissé pszichopata a megjegyzés?
- Vagy "Peter"? A "Kőszikla", amire a Magasságos építi az Egyházát, vallási alappillér, minden esetre elég pozitív ahhoz, hogy a "Halál" ellentettjének mondjuk. - Filozofálgat el a dolgon, szereti tüzetes megvizsgálni a dolgokat és átrágni magát rajtuk. Ironikus, hogy valahol mind a két név egy darabka szimbóluma lehetne a lényéből. Ez taln az emberek hatodik érzéke?
- De nem, nem talált. Ettől sokkal lovagibb nevem van. - Kacéran mondja és ismét kortyol a piros fluidumból. Elnéz a bárban ülőkön, de csak úgy, mert nincs jobb dolga, csakhamar visszatér Miss Nemo-hoz, had találgasson tovább. - Annyit segítek, hogy azért nem Trisztán.
El is kuncogja magát, elég gagyinak tartotta mindig is Trisztán és Izolda történetét, mondjuk Trisztán mint az Arthur király-mondakör egyik szerves eleme már más tészta- Nem mintha megvetné a mondákat és középkori balladákat, cseppet sem erről van szó, csak az az egy olyan bénácskán sikerült. Főleg, hogy pszichológiailag fél percen belül magyarázható Trisztán miért szeretett bele Izoldába, hiába próbálja Wagner az operájában belemagyarázni, hogy ez rejtély.
Deb: - Az... annyira nem érdekes - Ennyivel lerendezi a "Hová tűnt el gondolatban?" c. dolgot, s inkább koncentrál a következő pontra, ami ugye a férfi nevének kitalálása lenne. Teljesen belelkesül attól, hogy végre egy kis játék is keveredik a társalgásukba, noha eddig is volt valami "macska-egér" féle, de ez akkor is merőben más.
- Ha van neved máris kiemelkedsz a névtelen tömegből, tehát nem leszel akárki, inkább valaki. Aki nem Tod. Hm... - Megkapják közben az italukat, Debbie a sajátját nézegeti, közben az előbbieket reagálja a hallottakra. A szerepcsere ezután megtörténik, ő iszik míg a férfi beszél. Érdekes dolgokat mond, nem is terelődnek el a lányzó gondolatai míg hallgatja. Igen tanult vámpírral hozta össze a Sors, ezek szerint, hiszen nem tudja mindenki a különböző nevek jelentését, s aligha hiszi, hobbiként oly' sokan űznék ennek a területnek a tanulmányozását. De, legalább már tudja, hogy német, ami haladás, vagyis nagyjából ugyanott tart, mert nincs képben a különböző országok jellegzetesebb, régi neveivel, mind egyre megy. Maximum azt tudja eldönteni, illik-e az illetőhöz vagy sem. Jobban belegondolva, végighallgatva két tippjének magyarázatát, utóbbi annyira mégsem volt találó, csupán az első nevet mondta ki, ami a Tod után eszébe jutott. Mégsem nyert vele.
- Más nézetekből viszont a kőszikla nem is annyira ellentétes a halállal, de a te éred jobban tetszik, mint az enyém, szóval maradjunk annál. Az emberek... és a többiek - teszi hozzá gyorsan - egyébként sem tudják teljesen eltalálni a neveket, mert lehet, hogy néhány tulajdonságukhoz passzol, de több félék vagyunk, tehát például ha az én nevem nézzük, fogalmam sincs, miben illenék én a méhecskékhez, nem szurkálódom, és nem is vagyok csíkos. - A második érvnél végignéz magán, kissé széttárva kezeit, hogy megmutassa, egy árva csíkot sem fog rajta találni senki, még a ruhája sem olyan.
- A lényeg, hogy rád is kapásból már most több féle nevet tudnék mondani, amiről úgy gondolom jelentésében illik rád, de mivel a sajátomon kívül csak ezt a két új infót tudom, ne próbálkozzunk vele, jó? - Megint sokat beszél, s tenné is tovább, de nem akarja "kibeszélni a férfit a nadrágjából", mint ahogy azt papájától tanulta kiskorában, habár ő nem biztos, hogy így értette a dolgot. Mivel amúgy is elkerül tőle a szólás joga, így belekortyol az italába, ami egész ízletesnek tűnik, ezért lop még egy kortyot belőle, s ismét figyelmesen hallgat. A "Trisztán" nevet hallva majdnem kiköpi, amit még nem nyelt le, szerencsére lenyeli nevetés előtt. Kezével eltakarja a száját, hogy ne tűnjön olyan hangosnak, amíg lecsillapodik.
- Trisztán? Ne! Erről a csúnya névről mindig az a sztori jut eszembe, amit tavaly olvastam. Lovagok, bájital, szerelem és társai. - fintorog.
- Falnak megyek tőle. - Mondja ki, mielőtt leesne neki a szavainak értelme, s gyorsan a szemben ülőre néz.
- Mármint... ha te szereted az nem gond, meg biztos jó, de nekem unalmas, főleg mikor egymás után elolvasol két ilyen lovagregényt, és a nevek kivételével az egész nagyjából ugyanaz. Vajon élőben, akkoriban is ilyen egyhangú volt a lovagok élete? Harcolt, lovagolt, nőzött, pont. Megöregedett és annyi. Nem tudom elképzelni, hogy nagyon más történt volna velük, de lehet ez csak az ilyen történetek hatása. - Kicsit elkanyarodtak az eredeti témától, ami talán nem akkora baj, de majd kiderül. Elhallgat újra, lopva körbepillant, majd újra a még mindig név nélküli vámpír arcát fürkészi.
|
2013. május 1.
Helyszín: Fekete Whiskey Bár
Deborah
Leo
Leo: Nem messze a vásártértől, az egyik szűk kis utcában egy dupla ajtó tárul a járókelők elé, ahonnan vöröses füst gomolyog kifelé. Fényes nappal van még, még sem kihalt a bár, ahogy a két egymásnak idegen belép. Bent félhomály uralkodik, fekete és vörös a domináns árnyalat és gyertyafény, kábító zene. A pultos lomhán vet egy pillantást rájuk, de nem tovább. Egy-két figura úgyszintén, de nem sokan, csak akik éppen az ajtó közelében ülnek. Vámpírok és itt-ott emberek. Iszogatás, kényelmes elterülés egy-egy kanapén. Két nőszemély éppen egy pasast cirógat, valahogy túl közel kerülve a nyaki és könyékhajlati verőérhez. Mások csak csevegnek vagy táncolnak, egy férfi a lassúzás közben a kecses női csuklót szipákolja alig észrevehetően, másutt vámpírbanda összeverődve kacarász valamin nagyokat.
- Nemrég bukkantam erre a helyre, nem is olyan rossz. És jók a koktélok.
Mondja mintha mi sem történne, ez az Idegen Hölgyike úgy sem szívbajos, kétli, hogy berosálna néhány éppen embert csócsáló vámpírtól a bárban. Leteszi magát az egyik félköríves kanapéra az egyik asztalhoz, a pincér ott is terem.
- Te mit kérsz? Én iszok egy Bloody Mary-t. - A pincérnő felfirkantja szótlan aztán a lányra néz.
Deb: A mosolya letörölhetetlen, ám azért meglátva, merre is tartanak, valami belül mégis elkezdi piszkálni bizonytalanságát, de ezt szerencsére kifelé nem mutatja, habár ki tudja, mit vesz észre a mellette álló vagy mit nem.
- Hű, ez izgisnek tűnik! - A kíváncsisága kerekedik felül, ehhez kétség sem férhet. Az egész hely egyszerre tűnik ijesztőnek és lenyűgözőnek, már amennyire az itt-ott látható nyilvános vérszívás és társai, annak tekinthetők.
- Nem rossz - Nagyokat pislogva néz körbe, aztán inkább előre szegezi tekintetét, s helyet foglal Leo mellett. A kanapé kényelmes, és úgy összességében, nem ez a legrosszabb hely, ahol életében megfordult, sőt, ha eltekint pár apróságtól, még egész jónak is tekinthető.
- Hm... - Nem is tudja, mit mondjon hirtelen, amitől nem tűnik cikinek, vagy éppen mi az, amit ő ismer, mert nem az a bárokba járó típus, aki annyira ismerné a különböző italokat. Mivel látja, hogy a türelem nem a pincérnő erőssége, kimondja az első dolgot, ami eszébe jut.
- Egy Gin tonic jó lesz, köszönöm. - Az előbb kissé elhalványodó mosolya, most újra erősebben látszik arcán, ezzel pillant a pincérnőre, aki aztán el is tűnik a rendelésükkel. Tekintetével követi egy darabig, aztán körbepillant, majd újra a mellett ülőre néz.
- Érezd magad kitüntetve, mert egy ilyen helyre nem jönnék el csak úgy akárkivel. - Nem szokta érdekelni, mit gondolnak a szülei arról kivel és hol mászkál, de most többször is megjelenik fejében egy kép róluk, ahogy rájönnek, merre merészkedett. Vicces...
Leo: Elvezeti újonnan szerzett ismerettségét a vámpírbarlangba, ami a város közepén garázdálkodik mint egy eleven szörnyeteg. Páratlan és varázslatos, de egyben halálosan veszedelmes. Tény és való, ezen a helyen nincsenek tabuk. A vér folyik, a kéj áramlik, igazi bűnbarlang.
Azt illetően, hogy mindez "izgis", nem felel semmit, csak szokásához híven macskásan vigyorra görbül a szája sarka, majd helyet is foglal egy szuper kényelmes, szajhapiros kanapén. Hiszen itt minden a vörös és fekete árnyalataiban úszik.
- Szerintem sem. Hangulatos kis hely. - Nem minden vámpírbárt szeret, de ez tényleg egy jó kis hely. Hangulatos, jó a felhozatal és a zene is.
A pincérnő megérkezik, felveszi a rendelést és kissé unottan távozik is, szemmel láthatóan nem hozta lázba, hogy halandó hústömeget lát. Úgy siklik el észrevétlen, mintha csak a Drakula halott és élvezi-ből tanulta volna.
- Ó,igazán? Miért is? - Fordul a csaj felé. Olyan bájosan kisfiús arcot vág na és vigyort, hogy egy percre tényleg el lehet hinni, hogy ártatlan, mint a ma született (vér)bárány. A kérdés csupán érdeklődő jellegű, de azért ott van a szadista fele ami piszkálja, mert hát nem nehéz kitalálni mire gondol az ismeretlen emberleányzó: ki a frász jönne önként egy idegen vámpírral vámpírbárba, amit ember élve nem igen szokott elhagyni? Legalább is harapásnyom nélkül szinte semmiképp. - ...hiszen a nevemet sem tudod és alig húsz percre ismerjük egymást.
Teszi hozzá némi kételkedéssel a bókot illetően amit a csajszi mondott. Eléggé kilóg a lóláb. Vagy a fene kisugárzása? Ha egoisták vagyunk,az utóbbi.
Deb: Valahogy érezte, hogy visszafog kérdezni, mert hát... miért ne tenné? Debbienek amúgy is fura az észjárása, szóval, ha az Idegen nem teszi meg, akkor is valószínűleg magyarázatul fűzött volna még hozzá pár mondatot, némi reakcióidő után, amit a férfinek hagyott. Ha a lánykánk nem is gondolatolvasó, a Leoban felmerülő kérdések abszolút jogosak, s neki is megfordult valami hasonló a fejében, igaz kicsit másként, másmilyen stílusban. Valahogy úgy hangzott az egész, hogy...
~ Miért is vállaltam én ezt be? Ja, igen, mert jó bulinak tűnt eljönni és felajánlani a vérem egy részét valamelyik ütődött vámpírnak. Mondjuk ennek itt szemben. Ismerem úgy negyed órája, maximum húsz perce, és ezalatt sikerült rávennie, hogy egy ilyen véres, sötét, eldugott bárba jöjjek, amiről eddig nem is hallottam. Hogy-hogy nem hallottam? Pedig ismerek más vámpírt is, nem csak őt... Hm, vajon ez ilyen "elit helynek" számít, mint a filmekben? Bele illene nem is egybe, annyi fix. Opp, mintha mondott volna valamit...~
- Micsoda? - Nagyokat, s sűrűn pislogva néz a férfire, mert kicsit elkalandozott, ami előfordul nála, szóval zavarba se jön tőle.
- Azt hiszem kicsit kikapcsoltam - Vallja be őszintén, mert eszébe se jut, hogy esetleg ne mondja ki, ami a szájára jött hirtelen. Bolond szokás ez, kétség sem férhet hozzá.
- Ja, igen, a neved - Kellett néhány másodperc, mire a hang után az értelme is eljutott hozzá, de ami késik...
- Szerintem te olyan... - Picire összeszedi a kissé elhalványult rúzstól színes ajkait, s a vele szemben ülőt méregeti, az arcát, az orrát, a szemeit, meg úgy összességében az egész em... vámpír.
- "Tod"-os vagy, de valahogy mégsem, inkább... Peter? - Találgat, nem sok sikerrel ugyan, de imád kitalálósat játszani, ez megunhatatlan számára, tehát reméli, az egyelőre nevét titkoló úriember továbbra is így tesz, nem lövi le a poént.
|
Leo: - Akkor majd íratok a pszichiáteremmel.
Helyesel nagy komoly fejet vágva a csajszi megjegyzésére, tovább is játszva ezt az eszelős játékot. Sértődésről szó sincs, a komoly grimasz után a már megszokott macskás vigyor tűnik fel az arcán. Leót elég nehéz megsérteni. Talán mert vagy szórakozik rajta vagy egyszerűen leszarja.
- Ezt vegyem felkérésnek? De akkor szavadon foglak ám.
Kapva kap az alkalmon, kissé felszalad a szemöldöke, mert azért nem vállalna be bárki virrasztást egy vámpír ellen, na de ezt a pipit itt nem olyan fából faragták. Mutató ujjával rá is céloz a csajra, hogy nyomatékosítsa a dolgot. Most már kedvet kapott hozzá, nincs menekvés! Az meg kit érdekel, hogy nem tudják egymás nevét és vad idegenek, leszarja. Csak lazán.
- Rosszat mondtam?
Kérdezi olyan ártatlan szemmel, hogy a Shrek-es Csizmás kandúr is megirigyelné. Boci-vagyis macs-szemek, ez mindig megy egy vámpírnak, de neki halandó életében se voltak ezzel nehézségei. Mondjuk a reverenda miatt ez nem volt túl kiaknázott forrás.
Az árus meg megint nyomul, de kis parternője keményen kiosztja, néz is nagyokat, aztán meg csak vigyorog-véletlenül se kárörvendő. Közben a kovács hebeg-habog, szóhoz sem tud jutni és mire összeszedné magát, úgy is elhúzzák a csíkot. Kullog magának, zsebbe mélyesztett kezekkel az előbb összeszedett lány mellett, aki valamiféle ál-műalkotást mutogat. Oda is pillant, nem túl átszellemülten.
- Gagyi.
Fejezi ki röviden és tömören, hogy elég silány minőségű másolat. Mikor ilyeneket lát néha átoknak véli a vámpírszem élességét. Na meg hajdanán épp elég régiséget bámulhatott. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve szól ismét.
- Unatkozom. Nem ülünk be valahová? A közelben van a Fekete Whisky.
Most valahogy nincs kedve az unalom mocsarába süllyedni, bár néha jó az, de most elemében van. Szóval dobbantana valamerre és az idegen csajt is vinné, ha jönne. Közben a csajra néz aki lefagyott mint a Windows ahogy megbámulja. Segáz, emberekkel megesik, hogy nyálcsorgatva megbámulnak egy vámpírt. Easy.
Deb: - Hé, ez igenis egy nagyon értékes, régi, ki tudja hány száz éves, drága és nem lebecsülendő... - Úgy csinál, mint, aki nagyon felkapja a vizet a férfi véleményén, holott teljesen egyetért vele, csak így van kedve reagálni, amit persze majdnem elnevet, ám azért a szerepéből látványosan nem esik ki az utolsó szóig.
- ... bóvli! - Na, most tör ki belőle a nevetés, és már nem is foglalkozik tovább a tárggyal, ami valószínűleg csekélyke zsebpénzéből is vígan kijönne, ha igazi árát nézzük, nem azt, amit az árus szeretne kapni érte. Nem is tudja, meddig nevet ezen, mire csillapodik kissé, és csupán a széles mosoly arcán, ennyi jelzi jókedvét.
- Hm, micsoda meghívás! Nem is tudom, vissza lehet-e egyáltalán utasítani egy ilyen ajánlatot... - Mutatóujjával száját ütögeti finoman, töprengőn, mint, aki komolyan megfontolja az ajánlatot.
- Maga mit gondol? - Fordul az árus felé, akinek a feje akár egy jól megtermett paradicsom a dühtől, s ez teljesen érthető is, habár Deborah ebből semmit sem vesz észre, talán szándékosan, talán véletlenül.
- Á, inkább hagyjuk, megoldom egyedül. - Tér vissza Leora a tekintete, aztán előbb elhalványult mosolya újra ereje teljében pompázik, és belekarol a férfiba.
- Vezessen kedves Idegen, de vigyázzon, mert könnyen varangyos békává változtatom. - Szabad kezével ilyen "hókusz-pókusz" kézmozdulatokat tesz, mint valami mesében vagy filmben, az alakításhoz való érzelmek azonban hiányoztak az arcáról, most valahogy sehogy sem sikerül komolynak lennie, ezért sem próbálkozik vele tovább. Helyette nagy szemeivel néz fel a nála valamivel magasabb férfira, és közben valószínűleg útra kelnek az említett hely felé, ahol egyébként Deb még sosem járt. Ismét új nap, új kihívásokkal, új helyekkel, új ismerősökkel, ezért már megérte felkelnie reggel.
Leo: - Ó, hát persze. Rögtön el kell vinni, jót mutatnak a nappali közepén!
Vágja és nagyon filozófus képet vág az állát símogatva, a nemlétező borostáját. Aztán az Ismeretlen Lány neveti el magát először, nem bírta a rekeszizma a strapát. Persze tetézzük, amit lehet: a vámpír odamegy a torzó női szoborhoz-talán túlzás lenne műkincsnek titulálni-és egyik kezét a tarkójára, másikat a derekára tapasztva ledönti a szobrot egy groteszk csók erejéig.
- Nem láttam még Önnél szebbet!
Mondja drámaian a karjaiban fekvő kődarabnak, aztán alásan visszaállítja a helyére, ameddig az árus totálisan ledöbbent fejjel köpni-nyelni nem tud, neki már sok(k) ez a kettő vészmadár itt.
A csajszi mérlegeli a meghívást, addig csak szokásos macskás formáját hozva vigyorog. Pedig nincs is macskája. Mikor a pipi a lesokkolt kovácsra néz, az hatásszünet után kiprésel magából némi választ.
- Hát....hát...mindenki tudja, miféle hely az!
Aztán a dagi elhallgat, a feje már vörös mindenfélétől, egyszerű egy ember lehet, lerí róla. Vizslatja a lnyt, aztán a fiút. Nem folytatja, tudja miféle az a hely,hallott már róla, még ha csak átutazóban is van a városban, de még is kibújik a kisördög és nem figyelmezteti tovább a cafkát, aki leszólta az áruját. A vérszopó meg, aki itt rongálja a szép szobrát és még a szeme se áll jól...hát egye csak meg vagy mit őt tudja! El is fordul és matat inkább.
- Csak varangyos békává ne! - Mondja,de nem éppen félénken, mert a hamiskás macskavigyor ott feszít arcán, hagyja,hogy a lány belekaroljon és másik kezét zsebre vágja és már indulnak is a vámpír bűnbarlang felé. |
Leo: - Hát igen. Az is lehet, hogy mondjuk sorozatgyilkos vagyok vagy ilyesmi. - Rögtönözi a válaszát,vontatottan-sejtelmesen, közvetlenül fonódva az ismeretlen lány szavaira. Jól megy neki, kiegészítik egymást. Két vadidegen, akik elbeszélgetnek olyan dolgokról, amiről az emberek nem igen tudnak, elég lehetetlen egy helyzet, még is igaz a mondás: Elvan a gyerek, ha játszik. Főleg ha van mivel.
- Szóval elég sokat...legalább is szerinted. Vajon miért érne meg sokat? Miféle sötét szándékaim lehetnek? - Lazán elbaromkodik a csajjal, rá is játszik, macska vigyora persze végig ott virít piszkosul fiatalos arcán.
- Csakugyan? Pedig elevenen biztosan jobbak mint máglyán pörkölve. - Persze neki ez is vicces, ezért mosolya töretlen. Miért, nem az? Vámpírként is, értelmezés szerint is, na meg az ő korában ugye....nem hiába nem igen űzi a mágiát most sem, ez van bébi.
Közben szintén bámészkodik a cuccok között, elvan a vásárokban, simán.
- Keresel valamit? Mondjuk egy igazi érmét a keresztesektől, amit az a fószer kínál? Mária Terézia arcképével. - A csaj nem tűnik valami lelkesnek a portéka láttán, hát még ha azt a sok sületlenséget végig kellett volna hallgatnia, amit előbb Leonak. Persze bármelyik árus előrukkol itt hasonló storykkal, minő meglepő. Elő is adja némi humor keretein belül. Halál komoly arccal, szeret színészkedni, mi tagadás. A lány meg ha eddig benne volt a játékban, miért ne lenne továbbra is?
Deb: - Nem, te határozottan nem vagy sorozatgyilkosféle, inkább olyan... olyan megfontoltan, speciálisan, sosem egyszerűen gyilkoló típus. Az a fajta, aki ne képes, csak úgy simán odamenni és letámadni valakit, hanem az a... pszichiátria eset féle. - Ha megvan a téma, áradnak belőle a szavak, mint az látszik is. Nem egyszerűen fogalmaz, de mindenképp érthetően, és valamilyen szinten akár még találóan is, de ebben nem biztos, csupán a megérzésére hallgat.
- Ó, ha ezt elkezdenénk fejtegetni, akkor kevés lenne az a napi huszonnégy óra - Már annyi féleképp szedték ki belőle a nevét, volt, aki egyszerűen, volt, akinek nehezebben ment, de ilyen nehéz dolga nem sok "embernek" akadt, viszont, mivel látja a férfin, hogy nincs a számára leginkább bohóckodásként jellemezhető csevejük ellen, így hagy neki lehetőséget a kiharcolásra. Amúgy is kíváncsi, hova jutnak ezzel...
- Az nem lenne kannibalizmus? A tüzönsült húsnak komoly története van, és sokféleképp elkészíthető, de egyelőre nem szándékozom kipróbálni, sem magamon, sem mást megkóstolva, és nem hiszem, hogy csak úgy hagynám magam bárkinek, még neked sem. - A kacatokat szemléli, semmi különöset nem lát közöttük, ami kicsit is izgalomba hozná, de azért úgy tesz, mint, aki nagyon rajong, igazi gyűjtő vagy valami hasonló, de közel sem áll az igazsághoz. A kérdésre ismét a férfira néz, kissé furcsán, mert hirtelen elhiszi, amit mond, és olyan "Nekem ne mondj ilyeneket." tekintettel hallgatja. Felére sem kíváncsi, de a végére még a kevéske erre vonatkozó tudása is elég, hogy rájöjjön, nagyon élénk fantáziája van a férfinak, meg az árusnak is persze. El is neveti magát a végére, és finoman meglöki Leot.
~ Bolond pasi, és még cuki is. Mázli, hogy sikerült kihalásznom a húszezer közül. ~ Fut át az agyán eme rövid gondolat, közben töretlenül széles mosollyal néz azt említettre.
Leo: Ahogy hallgatja a lány fejtegetését, kezd egyre jobban tetszeni neki a dolog. Össze fonja a karját a mellkasán és kiszélesedik bájosan ördögi macskavigyora. Nem semmi a bige, ismét ez ugrik be neki. Örül, hogy nem szólt közbe az első mondat után, mert ez a kis monológ nagyon ott van.
- Szóval pszichiátriai eset vagyok. Olyan szociopata gyilkosféle aki egy patikányi gyógyszeren kéne, hogy éljen.
Sértettség még jó, hogy nincs a hangjában. Lenyűgözi amit a kiscsaj produkál. Jó társaságnak bizonyul, mi több, érdekesnek.
Ha tudná, hogy dilidoki aki előtte áll, vicces lenne az tuti. Pofára esés? Lehet, hogy nem is. Talán Hannibal Leckter-re asszociálna, trollkodás lenne az biztos. De ha mondjuk a rendelőben szembesülne vele, na, az talán még is pofára esés lenne. Ami jó ebben, hogy Leo bármely eshetőséget élvezné és a jelenlegi szitu is szórakoztatja. Úgy tűnik jobban fog telni a nap, mint várta.
- Nekem van időm. Ki mondta, hogy a holnap már nem felel meg? Sokáig bírom alvás nélkül, a kérdés már csak az, te meddig nem dőlnél ki. Max egy liter kávét meg pár energiaitalt beléd öntenénk és kész.
Az idő nem akadály, főleg nem egy vámpírnak. Szóval itt visszavág a csajnak, simán kezelve a helyzetet.
- Csak akkor lenne az, ha ember lennék.
Nem nyerhet ilyen könnyen a Név Nélküli hölgyike, már megállapította, hogy a szőke szépfiú vámpír, szóval a fagyi visszanyalhat.
- Ha a préda harcol az a legjobb, az adrenalintól zamatosabb a húsa. És a vére. A macska ezért kergeti az egeret.
Bőbeszédű Leo is, hogy ki beszél lyukat a másik hasába majd kiderül, egyelőre elég jól bírják. Aztán meg jönnek az ereklyék, amiket ez a nagydarab árul. A lány veszi a lapot, a kis meglökésre csak vigyor a válasz. Közben az árus még mindig nem bír leszakadni szerencsétlenekről. Megint bepróbálkozik.
- Én mondom magának kisasszony, hogy igazi! A Szentföldről való, úgy bizony! Vagy nézze ezt a szép nyakéket...maga Kleopátra viselte! Próbálja csak fel, szépen mutatna ilyen szép ifjú hölgy nyakacskáján!
Dünnyögi a kétajtós szekrény méretű bajszos pacák és egy egyiptomi-beütés nyakláncot nyújt Deroahnak.
Deb: - Nem egészen, de közelítesz felé - Húzza tovább a dolgot. Még mindig benne volt az a kis bizonytalanság, amit könnyen leküzdött ugyan, de azért tartott tőle, hogy a férfi esetleg sértődötten otthagyja, habár nagyon nem ilyen típusnak néz ki, és eddig is jól állta a sarat.
- Nem tudom, feltűnt-e, de eléggé jól elvagyok látva energiával, szerintem lenne esélyem veled szemben - Büszkén kihúzza magát, mint, aki nagyon büszke erre, holott a hiperaktívság és az elmezavar nem igazán az érdemek közé való. Mások szerint. Ő inkább úgy gondolja, ettől válik igazi egyéniséggé, ezért olyan szeretni való, vagy valami ilyesmi.
- Komolyan ki akarod húzni a gyufát? - Alsó ajkába harapva mosolyog, aztán már csak úgy simán, mert hiába igyekszik komolyabb, fenyegetőbb arcot vágni, egyszerűen nem sikerül neki. Így aztán tekintetét inkább a kacatokra emeli, de egyszerűen unalmasnak látja mindent, süt róluk, hogy hamisítványok, még ha gondosan, figyelmesen dolgozták is ki, és nem is ért hozzá annyira, akkor is sántít a dolog. Az árus belekezd a monológba, Debbie oldalra billentett fejjel hallgatja, mint, akit tényleg érdekel, és igyekszik ezt kimutatni, már, amennyire sikerül neki. Még bólogat is hozzá, aztán elveszi a láncot, s közelebbről szemléli.
- Jobban járt volna, ha valami mást mutat, mert erről mnég egy öt éves gyerek is megmondja, hogy a felét sem éri annak, amit kér érte. A kapocsnál látszik, hogy eléggé remegett a keze annak, aki csinálta, a koptatást pedig még egy óvodás is jobban csinálja. Amúgy nagyon szép, de szerintem ne mutogassa ilyen közelről, csak, ha már megvette valaki, mert a nyakán fog maradni. - Mondja mielőtt visszanyújtja neki, egy bájos mosoly kíséretében, mintha csak ötleteket adni az árusnak, ahelyett, hogy kicikizné.
- Az a szobor ott viszont még érdekes is lehetne - Mutat egy kőből kifaragott, emberszerű alakra, szintén minden nyoma látszik az idő múlásának, és a valamikor talán női alakot ábrázoló szobrot nézve még kezdi is lehinni, hogy abban lehet valami eredeti. Azért persze, eszébe se jutna megvenni, ennyire nem bolond.
- De nem, inkább mégsem. Mit gondolsz? - Néz a mellette állóra, talán kicsit tovább is, mint gondolta, de nem zavarja. Körbe is pislog, céltalanul figyeli a tömeget, mielőtt újra a férfira nézne, figyelmesen, mivel valószínűleg közben válaszolni fog a kérdésére... |
Leo: Kénytelen vigyorogni a vadóc és egyszerű válaszon. Mert hát így is kap a finomságból, még ha "nem is érdemli meg". Az alma annál szebb, minél rothadtabb kívülről.
- Ja, biztos hallottad már valahol. - Ki ne hallotta volna már, tetszés-nem tetszéstől függetlenül. Arra, hogy neki aztán elhiszi továbbra is csak mosolyog olyan kisfiúsan, de azért csalafintán.
- Van ennél "rosszabb" is. - Zavarja le ennyivel, nem kíván ő se a rock és metál mélyebb bugyraiba ereszkedni. Feltűnik azonban ahogy körbebámul a csaj, vajon miért? Elvonatkoztatva a szakmájától is érdekelné a dolog. Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Igaz, ami igaz, gyorsan elfutott a majdnem egy évezred, ahogy a mondás alapján megérdemelte, de szerencsére ez nem látszik meg.
- Valami baj van? - Persze hogy rákérdez ahogy a csaj forog, mint a körhinta, a fantáziája is beindul, talán egy titokzatos gyilkos elől menekül szegény? Áj, túl sok filmet nézett. Lehet, hogy csak üldözési mániás. Vagy...szokatlan neki ha vámpírt lát. Az emberek néha, még ha nem is tudják, hogy miféle vérszopó szörnyeteggel-hehe-van dolguk, furcsán érzik magukat, mintha úgymond megéreznék, hogy valami nincs rendben. Hatodik érzék, vagy ilyesmi. Minden esetre izgalmas jelenség, határozottan.
Vagy csak megint túlkombinálja a dolgot mert:
a, ismételten és nyomatékosítva: túl sok filmet nézett
b, agyára mentek a betegek.
- Hm, lássuk csak...-kezdi titokzatosan-, talán mert így tartja a szokás? - Nem,semmi izgalmas beköpés, direkt valami lelombozó, fahumor az már biztos. De most jó kedvében van és eljátszadozik ezzel a lánnyal, ha már kapós az ilyenre. Úgy is a besavanyodott népség van többségben, unalmasak és szomorúak.
- Biztosan valami nagyon titokzatos lehet, amiért nem tudhatom meg. - Ezt úgy mondja, mintha egy filmben szerepelnének. A kovácsnak meg talán kezd leesni, hogy hiába próbálkozik.
- Hát, attól függ mit szeretnél? - Még macskásabbá válik a mosolya, ha lehet ezt fokozni. Szinte a füléig ér, úgy dorombolja a rögtönzött választ. Nem szívbajos az biztos. Ahogy az ismeretlen barna hátradobja a haját és finom léghullám üti arcon, a felfedett nyakacska irányából édeskés illat csapja meg. Az emberi vér eltéveszthetetlenül csábító illata. Gyönyörű, karcsú, hófehér női nyakként tálalva. Egy pillanatra esik csak a nyaki vénára a tekintete, közel nyolcszáz év alatt már megtanult úrrá lenni a vámpírággal járó állati ösztönein. Így a világ mit sem sejthet az ilyesmi jellegű kis eszmefuttatásairól.
Deb: - Mi? Itt? Neem, csak nézelődök. - Nyugtatja meg az érdeklődőt, de azért még egyszer körbenéz. Tényleg jól van, tulajdonképpen semmi oka pánikolni, mert nem lát olyat, akitől tartania kellene. Még azt a bolond mutatványost se, mondjuk tőle nem is félne, mert simán lerendezi, főleg most már, mert kezd az agyára menni a srác háborgása minél többet agyal rajta. Gyorsan el is felejti, inkább megrázza a fejét és már mennek is tovább a következő pontra, a rövid Rammstein koncert után peidg áttérhetnek a nevekre.
- Úgy bizony, rettenetesen titokzatos vagyok, és nem adok ki ilyen bizalmas, személyes információkat csak úgy, főleg, ha nem kapok érte semmit. Tudod, van az a mondás, "valamit valamiért". - Kiveszi az utolsó darabka édességet, a zacskót összegyűri és a tőlük két lépésre lévő kukába dobja. Aztán visszatér a férfihoz, pont hallja is a kérdését. Ha valakitől távolabb megy, akár egyetlen pillanatra, hajlamos akaratlanul is figyelmét másik irányba fordítani, de most időben visszatalált.
- Hmm... nem is tudom, mit tudsz felajánlani? - Nagyon tetszik neki, hogy így bele lehet vonni a játékba, és nem fél tőle, mint szoktak ugye, hanem sokkal inkább részt akar venni a bolondságban, ami ritka és megbecsülendő Debbie számára. Igen, határozottan jó fogás volt pont őt kiválasztani, most sem hagyta cserben a megérzése.
- Nem vagyok finom falat. - Mindent lát, előle nem lehet elrejteni még a tekinteteket sem, ahogy arra is rájött, hogy ki az illető, vagy legalábbis a vámpírságát eltalálta, de ez nem is nehéz, ha valaki huzamosabb ideje él itt. A mondata nem volt riadt, inkább csak árulkodott, hogy megjátssza az ijedtségét, mert az jó móka, vagy ilyesmi.
Leo: - Tartasz valamitől? Ha keres valaki majd letagadom, hogy láttalak.
Vágja rá rögtön, azért Leot sem kell félteni, nem szívbajos. Simán falazna egy vadidegen halandónak.
- Aha, értem. Most már világos. - Megy bele lazán a bolond játszmába és próbálja jól játszani a szerepét, komoly tekintet és csak utána cheshirei vigyor.
- Pedig azt hittem azért nem akarod elárulni, mert idegen vagyok. De úgy látszik ez nem zavar, csak a tény, hogy eláruld.
Merész lány az biztos, színes folt a szürke tömegben. Ahogy elnézni ez a mai "szabadnap" sem fog dögunalmasan telni. Szerencsére.
Talán ezért sem lakik a vámpírok negyedében-azt leszámítva,hogy a diliház eleve a farkasok területén van-, az olyan rettentően unalmas és egyhangú lenne. Igazán megvan ám a fajtársai nélkül.
- Ismerem a mondást, jogos. - Helyesel majd rákérdez baljóslatúan, hogy mi is a csinibaba óhaja-sóhaja.
- Hát, az attól függ. El kéne dönteni mennyit ér a neved.
Tekintete mint a véres csokoládé, ez jó hasonlat, főleg ha már a csokis finomságoknál voltunk. Nem vág rá azonnal valami sablonos választ, szeret játszani, ahogy a macskák. Az egérrel? Kérdéses, lehet, hogy csak másik macskával.
- Melyik értelemben? - Szánt szándékkal értelmezi kétértelműen és nem is titkolja. A szeme se áll jól, de ezt a csaj is elmondhatja magáról. Hiszen többféle képpen is meg lehet ám kóstolgatni egy fiatal lányt. A vámpírságát nézve meg nem igazán akasztja ki, hogy a csaj rájött, nem veszi lebukásnak. A városközpontban úgy is vegyes a felhozatal. Viszont jó a szeme, ha egy röpke pillantás is elég volt. Ismét rájön, hogy nem semmi a bige.
Deb: - Ha nem lennél "idegen"... - ujjaival is mutatja az idézőjelet - ...akkor már tudnád a nevem, de mivel nem így van... - Hagyja a levegőben lógni a kérdés végét, míg eltalál a kukához, majd vissza. Aztán ismét minden figyele a férfié.
- Szerintem neked most elég sokat - Válaszol huncut mosollyal. Ez a körbejárás a neve körül, annyira tetszik neki! Mulattatja, hogy egy amúgy tényleg semmiségről, milyen sokat lehet beszélni, ami nem esik nehezére ugye, ez azért már kiderült, a kommunikációval nincs problémája.
Könnyen ráismer a vámpírokra, ismét egy sokadik érzék, ami talán csak női megérzés, vagy valami hasonló, de mindenesetre eddig nem csapta be. A férfi közvetlensége és másokat biztos zavarba ejtő kérdései, egyszerűen elbűvölik. Hol bujkált eddig előle? Sokszor keresett ilyen társaságot, s hasonlóakat számtalanszor talált, ám ilyet, aki ennyire veszi a lapot, és szemrebbenés nélkül reagál rá, nos, ilyen elég ritkán mászkál a városban.
- A boszik köztudottan nem túl ízletesek. Vagy te talán másképp gondoltad? - Az előttük lévő árushoz fordul, pontosabban csak a portékáihoz, és elkezdi őket felületesen nézegetni, némelyikhez csak úgy hozzáér, mintha keresgélne, válogatna, pedig nem is érdekli ez a rakat haszontalan holmi. A mosolya ugyanúgy ott virít az arcán, ha akarná se tudná elfojtani. De minek akarná eltüntetni?
|
Deb: Persze, hogy ő, ki másnak mondaná, amikor egyenesen rá néz, és őt szuggerálja, de ez leesik a férfinak is, mert válaszol, habár nem pont úgy, ahogy Deborah várná tőle. Ezt arcán jól láthatóan fel is tünteti, de szavakba is önti a véleményét, nem ússza meg senki ilyen egyszerűen.
- Hát, kössz a semmit! - Fintorog rá, mielőtt visszafordul a gólyalábasokhoz.
- Te meg, fordulj fel! - Morran rá, nem túl kedvesen, de annyira felhúzta a srác, hogy képtelen visszafognia indulatait. A "sértett" erre visszaszól valamit, aztán legyint és társával együtt tovább áll, velük együtt a tömeg is oszlani kezd. Debbie még bosszankodik egy sort, aztán elindul tovább, megtalálva az első édességes bódét, azonnal valami olyat vesz, ami csokis és még annál is édesebb, így talál rá a falatnyi süteményekre, amiket vastag csokirétegbe burkoltak. A zacskónyi finomsággal megy tovább, szemezgeti, eszegeti is nézelődik. Pár perc alatt el is felejti az előbbi összezörrenést, azért elkerüli őket, amennyire sikerül. Nem kellene még egyszer beléjük botlani.
Megtorpan. Az előtte lévő bódénál felismeri a férfit, akit az imént kérdezett meg, és nem bírja ki, hogy ne menjen oda hozzá.
- Azért nem haragudtam volna, ha legalább egy kicsit az én oldalamra áll. - Mondja köszönés helyett. Ha minden igaz hátulról érkezik, és mellé lépve szólítja meg újra. Nem ismeri, vagy pontosabban nem ismerős neki a férfi, de ettől nem ijed meg, és nem kezeli teljesen ismeretlenül, olyat amúgy sem szokott.
Leo: Miután belecsöppent az iménti furcsa szituációba, az ismeretlen csaj fintorogva megjegyzést tesz, ami teljesen érthető. Biztosan arra számított, hogy a fiatal fószer akit megszól majd kihúzza a csávából, mint a filmekben,de nem így lett. Leo nem rosszindulatú, egyszerűen csak a csajszi szeme se áll jó. Azért bámul kicsit mikor a lány megmondja a tutit, a nép oszolni kezd, Leo pedig tovább ácsorog a kovácsnál. Pár perc múlva megfordul a fejében, hogy beszélni kéne azzal a kis barnával, és láss csodát, mellette terem. Rögtön magyarázni kezd, nem semmi bige. Hogy miért magázza, az rejtély számára.
- Nem volt rá szükséged. Kenyérre kented a bámészkodókat.
Feleli neki felé fordulva, vörösesbarna szemeivel, de néha visszanéz az árusra is. Valahogy leragadt itt. A lánynak mondottakat pedig nem sértésnem szánja, ellenkezőleg. Olyan magabiztos fellépéssel állt ki, hogy igazán senki se mert a tömegben ellent mondani.
- Tényleg nem mentél nekik?
Kérdezi félvállról, miközben a többi cuccot nézegeti. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ne figyelne újdonsült beszélgetőtársára.
Deb: - Igen, csak úgy néztem ki tőle, mint egy idióta. - Húzza el a száját, habár tényleg nem érdekli, mit gondoltak róla az emberek, mert általában bármit tesz ilyen véleményt alkotnak róla, csak most azért egy kis pozitív szónak örült volna a férfitól.
- Az, hogy nekimentem-e nekik vagy sem, egy elég bonyolult történet. Most nekimentem, ez igaz. De, kinek nem mész neki, amikor ennyien zsúfolódnak össze egy ilyen kicsi helyen? Ilyenkor vannak a legtöbben, és senki sem veszi magára, ha meglököd, az már más, ha földre is kerül, de itt ilyen nem történt. Pocsék az egyensúlyérzéke a srácnak, és megpróbálja másra kenni, ennyi. - Vállat von, már nem érdekli az egész, inkább eszik még egyet a maradék édességei közül.
- Kérsz? - Felé nyújtja a zacskót, ha akar vegyen belőle. Az, hogy mikor tegezi vagy magázza, neki fel se tűnik, mert "ahogy kijön" alapon szólítja meg, meg egyébként is szimpatikus illető, úgyhogy leragad a tegezésnél.
- Bár nem érdemled meg, de tetszik a pólód. - A sablonos "szép a szemed" befejezés volt az első terv, ám azonnal talált helyette mást, amitől azért egyediben hangozhat. Mellé küld egy nagyobb mosolyt. - Rammstein, kik ők? Nem ugrik be így hirtelen.
Leo: A csaj úgy látszik eléggé a szívére vette az imént történteket, amin éppenséggel elgondolkodik. Semmi haszna abból, hogy ezt az ismeretlen lányt itt lealázza a fél város előtt vagy beégesse. Úgy látszik azért sikerült, legalább is a kis barna szerint. Leo szerint azonban az emberek már el is felejtették. Egy gyors, kósza pillantást tesz körbe, már mindenki odébb állt és teljesen más témáról beszél. Az más tészta, hogy ezt hogy éli meg az illető. Nem, most nem mint dilidoki vonja le ezt a következtetést, hanem mind egy egyszerű pasi a vásárban aki rosszkor volt rossz helyen. Tulajdonképpen enyhe túlzással mondhatnánk azt is, hogy az ő esete kicsit olyan mint "Dr.Jekyll és Mr.Hyde"-é.
- Bocs, nem ez volt a szándék.- Feleli nagyot sóhajtva és olyan hamiskásan ártatlan fejjel, mint egy macska. Persze a dagadt fószer még mindig magyaráz, nem zavartatva magát, hogy a kutya se figyel rá.
- Sokan vannak, az igaz. De azért lyukat tudsz beszélni az ember hasába.- Elvigyorodik. Ez a csaj aztán el tudja adni magát, olyan kis jelenetet farag rögtön a történtekből, hogy az már művészet. Sok az ember, de azért nekik ment, még is ki tudja beszélni magát fél perc alatt. Ez tetszik neki.
A lány egy zacskót nyújt felé. A legtöbb ember egy ilyen jött-ment ismerettségnél biztosan visszautasítaná nagy udvariasan. De miért is tenné? Elég közvetlen ahhoz, hogy simán elfogadja.
- Ha ilyen jóízűen eszed, nem mondhatok nemet. - Feleli egy macskás mosolyt villantva és vesz egyet az édességből. Megkóstolja és megállapítja, hogy tényleg nem rossz. Nem olyan sznob vámpír, hogy ne egyen néha napján emberi kaját. Jó az. Meg hát a szokás.
- Köszi. - Utólag ezt is hozzáteszi, amíg majszol és a "nem érdemled meg"-re is csak vigyorog.
- A nasit nem érdemlem meg vagy hogy megdicsérd a pólóm? - Részletkérdés, de nem állja meg, hogy ne "feleseljen" vissza. Aztán a pólójára néz automatikusan mikor szóba jön, "Liebe ist für alle da", az új Rammstein albumhoz vette. Furcsa, hogy a csaj nem ismeri.
- A leghíresebb német ipari metál banda. Világviszonylatban is a legismertebbek közé tartoznak, ennek ellenére továbbra is az anyanyelvükön zenélnek, nem hódolnak be az amerikai őrületnek.
Büszke erre, igazi német, hazafias mentalitás. Nem kell az amcsiknak folyton nyalni, a Rammstein jól az orrukra koppint, főleg az "America" c.számukkal.
Közben előhalássza a farmerje zsebéből az egyik fülesét és a lánynak nyújtsa, hogy belehallgathasson az egyik Rammstein számba, a "Sonne"-ba.
- Hogy hívnak?
Deb: - Is-is - Mondja nagy mosollyal miközben majszolgatja a csokis csodát. Tetszik neki, hogy a férfi ennyire lazán kezeli, legtöbbször ilyenkor visszautasítják, és általában elküldik, mert vadidegen, főként vad, habár most egész nyugodt, még a történtek után is.
- Ó, akkor innen ismerős! Nem vagyok annyira otthon a rock témában, de neked elhiszem, hogy tényleg ennyire ott vannak. - Hagyja rá, mivel nem ért hozzá, és most úgysem fognak belemerülni a német banda dolgaiba, helyzetébe, meg a többibe. Körbepillant, kik járkálnak körülöttük, mert úgy érzi, most ezt kell tennie. Mint valami fura sokadik érzés. Mivel nem lát semmi olyat, ami további figyelmére méltó lenne, ezért visszafordul a férfihoz. A füles felé elveszi, és a helyére teszi, majd felcsendül a dal, vagy ricsaj, mert ez jut először eszébe róla jelzőként.
- Hű, ez elég... ütős. - Fogalmazza át finomabbra a véleményét, mert nem akarja megbántani az új ismerőst, ha már egyszer a kezdeti nehézségek után most rendesen bánik vele, mondhatni kedvesen. A nevére célzó kérdésre csak titokzatosan mosolyog és visszaadja a fülest.
- Hm, miért szeretnéd tudni? - Megint kezd dilis lenni, abszolút jó értelemben vett őrült, persze még eléggé az elején jár, de ami késik...
- Mit kapok cserébe, ha elárulom? - Haját hátradobja, és legragyogóbb mosolyát villantja rá. Kíváncsi, mi lesz a férfi reakciója.
|
2013. április 4.
Helyszín: Középkori várás
Deborah
Leo
Leo: Késődélután van, még világos, de már nem sokáig. A nap lemenőben, az árnyékok meg kezdenek megnyúlni. Pont kellemes napszak egy vámpír számára. Tavaszodik, a levegő is langyos, amit az emberek, mágusok és még a farkasok is kedvelnek.
Leo úgy döntött, hogy kiruccan kicsit. Az ideje nagy részét a Blackthorn Asylum-ban tölti a betegeivel, de azért kell néha a lazítás. Szóval az esti műszakot átpasszolta a főnővérnek, hiszen ameddig a doki meg nem érkezett a kísérteties kisvárosba, addig orvos (?!) nélkül volt a klinika és csak az önjelölt nővérke tartotta a frontot. Durva mi? Szóval simán túlélik a betegek, ha pár órára magukra hagyja őket. Vagy nem. Á, dehogynem, Hansi tényleg jól végzi a munkáját, amúgy nem bízta volna rá a pácienseket.
Most pedig, ezen a szép tavaszi délutánon ledobta a köpenyét és szépen átcammogott a Blackthorn negyedből a városközpontba, hogy egy kis friss levegőt szívjon. Nem mintha egy halottnak-na jó,ne túlozzunk: élőhalottnak-szüksége volna oxigénre, de a szokás hatalma. Leo Dunkelfreud szeret levegőzni, szeret metálkoncertekre járni, szeret sörözni, szeret mozizni és ugyanolyan autómániás mint az összes többi német hapsi. Kísértetiesen hasonlít tehát egy emberre. Nem csak a külsejét tekintve-hiszen maj' szétesik a lazaságtól-,de a szokásait is nézve. Persze a bőre eléggé hullasápadt, de azért annyira nem tűnik ez fel. Nem is olyan besavanyodott, 18.századi poros bársonyt meg molyrágta csipkét hordó élő múmia, mint a fajtársai nagyja. Nem is olyan a mozgása mint a többi vámpírnak, akik olyan természetellenesen mennek meg viselkednek, lerí róluk, hogy nem emberek, amit a legtöbb áldozat csak azért nem vesz észre, mert elbambul az igéző tekintetektől. Szóval, Leo cseppet sem ilyen. Most is lazán, farmerébe mélyesztett kézzel és dúdolgatva halad az utcán, arcán azzal a kifejezetten macskás vigyorral, mintha csak a megelevenedett Vigyori Úr lenne az Alice Csodaországban-ból. Egy sima fekete, Rammstein-os pólót visel. Nacionalista, mi tagadás. Ahogy így sétállgat az utcákon, eléri a vásárteret. Eddig ez nem volt itt, meg is lepi kicsit. Pedig itt a jóidő, szóval annyira azért nem nagy dolog. Megáll egy pillanatra, aztán tovább indul, hogy körbenézzen. Középkori vásári zene szól, a sátrak-standok is ódivatúak, mintha az ember visszautazna az időben. Bámészkodik, megnézi a portékákat. Egy nagyhangú, testet kovács éppen azzal csalogatja maga köré a jónépet, hogy azt állítja a kovácsoltvas érméi igazi ereklyék, a templomos lovagoké volt egykoron, még a hadjáratok alatt hagyhatták el. Vigyora töretlen, odamegy, megnézi közelebbről is, persze szkeptikusan. A kezébe veszi az egyiket, nem is igen figyeli mit magyaráz a nagydarab ember, úgy is több egy mondatában a sületlenség, mint amit máskor egy egész év alatt hall, ez a szerencsétlen még az általános történelmi tényekkel se igen van tisztában, összekever itt olyan dolgokat a monológjában, amiket évszázadok választanak el egymástól, sebaj.
- Eredeti, igaz? Hát persze. - Motyogja csak úgy magának meg a bajszos daginak. A hangjában nem is érezni a gúnyt, az arca is derűs, pedig igazán ironikusan értette a megjegyzést. Ő már csak tudja. Régen volt már, nem igen gondol rá, de a tényeken ez mit sem változtat. A medálon, amit a kezében tart pedig egy női profil található. Mária Teréziát ábrázolja. Ez még jobban megmosolyogtatja. Csupán fél évezredet tévedett az árus. Nem mintha elhinné, hogy akár abból a korból származó relikvia lenne.
A vásár ennek ellenére nosztalgikus számára.
Deb: Felpörgött. Annyira boldoggá teszi, hogy végre valami történik a városban, és ez a valami egy mulattság, hogy az öröm szinte szétfeszíti belülről. Állandó résztvevője az ilyesmiknek, mindig kint jár-kel, cseverészik ismerősökkel és ismeretlenekkel, illetve jókat viccelődik a fura alakokon. Ma is ezt teszi, kint lopja a drága időt, szemléli a látványosságokat, nézegeti az embereket, s némelyikhez kitalál egy-egy érdekes történetet, persze csak gondolatban. Habár, ha találna valaki,t akire rázúdíthatja a hülyeségeit...
Haját lazán hátradobja, az alkalomra szépen kiegyenesítette, csupán az alján maradtak kisebb hullámok, ezekkel elbíbelődött egy ideig, de abszolút megérte, szerinte. Ruháját maga varrta, némi segítséggel ugyan, de büszke rá. Annyira beleillik ebbe a világba, amit feleleveníteni kívánt a vasár, de mégis modern, mert a szoknyája a térde föléig tartott csupán. A barna több árnyalata megtalálható rajta, ízlésesen, mégis kissé extrémen, mert nem fukarkodott a fodorral. Annyira rá vall ez az öltözék, és amikor jobban megnézik, annak meg főként örül, ismét egyedi tud lenni valamiben
Szinte ugrándozva halad az árusok és bámészkodók között, mindenkinek köszön, akit valaha is látott, vagy ismerősnek tűnik neki, aztán majdnem fellök egy gólyalábas mutatványost, akit szerencsére a társa megfog, így nem elsz nagy baj.
- Ez a lány tiszta dilis! - Háborog Debbiere mutatva, aztán a lánynak is leesik, ez nem az első eset, hogy útjaik keresztezik egymást, ma már másodjára, a vásár kezdete óta pedig sokadik alkalommal ütköznek így össze, mintha direkt őt spécizné ki magának.
- Te vagy kétballábas! - Vég vissza Deb, s egy kisebb veszekedés veszi kezdetét, amit egyre többen néznek, új látványosság született. A lány hirtelen hozzájuk fordult.
- Ez az idióta azt hiszi, zaklatom és üldözöm! Maguk szerint ez nem nevetséges? Minek akarnék egy több méterrel magasabb pasat zaklatni? Maga szerint is ennyire hülye vagyok? - Kiemel egy férfit közülük, aki valami furanevű rockbandát viselt a pólóján, ő legalábbis még nem hallott róluk, de nem ez a lényeg. Komolyan néz a férfira, választ várva. Majd ő most jól megmondja ennek a bohócnak! Korábban kelljenek fel a gólyalábasok, ha vele akarnak kezdeni!
Leo: Éppen egy érmét nézeget, amit nagy kincsként próbál eladni neki egy bajszos pacák, mikor lárma és nyüzsgés támad mögötte valahol. Nem igazán foglalkozik vele, csupán egy pillanatra néz oda, két gólyalábas fószer veszekedik egy csajjal. Tovább nézegetné a kovács portékját, az érmét leszámítva vannak szép munkái, kardok, bárdok meg ilyenek. Csak a korhűség kedvéért. Viszont úgy tűnik megszólítják. Erre úgy jön rá, hogy az összecsapódott vásári népség őt kezdi bámulni. A sok tekintetet megérzi az ember a hátán. Meglepetten, felvont szemöldökkel fordul hátra.
- Én? - Kérdez rá, mert hát mit is akarna pont tőle ez a sok ismeretlen ember? Egyenesen a toporzékoló pipire néz, megállapítja, hogy nem is olyan rossz bőr. A ruhája elég furcsa, mint egy korhű-modern egyveleg, a két agresszív fejű pasas meg valósággal felzabálja a tekintetével Leót.
- Hát...lehet, hogy a nagy dolgokat szereted.
Válaszolja csak úgy, vállat vonva. Mit is felelhetne egy ilyen bugyuta helyzetben? Nem látta mi történt, de a csaj elég hisztisnek tűnik, a gólyalábasok meg mérgesnek, valószínűleg tényleg nekik ment, az más kérdés, hogy direkt vagy véletlenül. Nem mintha rá tartozna. Az emberek többsége amúgy se jó konfliktuskezelésben, de most nem diagnosztizálgatni jött, hanem lazítani. Aki dilibogyót akar, az jöjjön fogadóórában.
|
Ray: - Jó gondolat,van benne valami.
Elmosolyodik ismét ahogy Deb a hangját elváltoztatja és úgy idézi at apját. Flúgos egy lány,dehát ki nem az ebben a városban?
- Az jó,értem. Nekem,hm...
Elgondolkozik,felpillant a mennyezetre egy kis időre,aztán az asztalra könyököl ismét.
- Én is rábízom magam a Sorsra. Minden csak úgy történik úgy is. Végzem a dolgomat,szeretem ezt csinálni. Ha megnyit az iskola,talán elmegyek oda is. Ha időm engedi,túrázgatok, meglátogatok pár sárkányszigetet,ez hiányzik mondjuk a Bermudákból,a szomszéd sárkánysziget. Vagy egyéb különös helyeket keresek fel,mert az olyan jó. Te szeretsz nekimenni a nagyvilágnak?
Közben jön egy pincér és elviszi az üres tányérokat és egyebeket.
Deb: Lelkes arccal hallgatja végig a választ, a sárkányos résznél kicsit elkalandozik, mert ilyen szigetről már hallott, de most elképzelte fejben, hogyan is nézhet ki, és az eredménytől nevethetnékje támadt. Azért sikerült visszafognia, sőt, olyannyira bevált a módszere, hogy válaszolni is tudott, mikor ismét rá került a sor.
- Nincs is jobb, mint egy jó kis kiruccanás valamerre. Imádom az újdonságokat, felfedezni olyan helyeket, ahol addig még nem jártam, és kipróbálni olyasmiket, amikre addig nem volt alkalmam. Pont ez a szép a mágiával fűszerezett életben, hogy rengeteg új dolgot láthat az ember, na, meg csinálhat, és ezeket mind ki kellene hagynia, ha nem születik jó helyre, vagy inkább jó rokonoktól. - Lételeme a pörgés, ez látszik is rajta, plusz elég bolond ahhoz, hogy szinte mindenre rá lehessen beszélni, legyen szó kisebb, vagy nagyobb őrültségekről.
- Most, hogy így mondtad, a túrázás tényleg jó ötlet, már csak meg kellene győznöm a... - Hangosan kezdte, majd áttért gondolkodó üzemmódba, s egészen hamar megszületett fejében a terv.
- Sima ügy lesz. - Elégedetten mosolyog az ötlettől, közben megérkezett, majd távozott a pincér, ezt nem hagyhatta szó nélkül.
- Micsoda figyelmesség! Igazán büszle lehetsz magadra, hogy ilyen ügyes tagok színesítik a csapatod. Nehéz manapság jó munkaerőt találni, aki nem kétbalkezes vagy lusta, hanem normálisan dolgozik. Neked sikerült. Bravó! - Tapsol párat, mert ez nem maradhat el, ahogy egy kis nevetés sem. Most aztán tényleg őrülten őrültnek tűnhet, de hát ez ő, nincs mese, aki beengedi az ajtón és még beszélget is vele, annak minimum ezt el kell viselnie.
Ray: Hallgatja Deb lelkes szavait,kiszlesedik a mosolya,ahogy csacsog a lány. A kalandmánia terén kissé magára ismer.
- A kalandokat és váratlan utazgatásokat én is nagyon szeretem. Főleg ha közük van valamiféle bestiákhoz,lényekhez meg a természethez. Elvarázsolt erdők,mágikus barlangok, rejtelmes szigetek furcsa szerzetekkel és hasonló. Te szereted a varázslényeket?
Deborah olthatatlan tűzzel ég,ehhez képes Nico magát kis mécsesnek érzi,de a kalandvágy az ott van.
- Hát akkor menjünk el egyszer túrázni. - Javasolja,biztos jó kis időtöltés lenne. Feltéve ha elengedik Debet és van kedve,de utóbbiban nem kételkedik.
- Köszönöm. Igyekszem. Nem veszek fel naplopókat. Elég pár ember,ha ők szorgalmasak.
Nem neveti ki a lányt vagy hasonló,különösebben nem veszi zokon a furcsa,hiperaktív viselkedését.
Deb: - A varázslényeket? Hm... ez attól függ... - Gondolkodó arccal néz, és gyorsan felsorolja magában a már látottakat, és hozzátesz párat azokból, amikről csak hallott.
- ... amitől lóg, tudom. Mifélékre gondolsz pontosan? Van egy pár belőlük, de úhy nagy átlagban nincs velük problémám. - Azért mégis elmondja a véleményét, hiába kérdezett vissza. Egy mozdulattal hátrasöpri előre lógó haját, és mocorog a széken, hogy kényelembe helyezze magát. Lábait megcseréli, de ugyanúgy keresztezi egymáson, mint eddig.
- Mi ketten együtt? Hm... ez igazán remek ötlet. - Hát persze, hogy remek tervnek gondolja, mert ő mindent annak gondol, amivel egyrészt felhúzhatja bácsikáját, másrészt szabadságot nyerhet, és kibújhat szülei felügyelő tekintete alól. Ha lehetne, már most elindulna, vissza se nézne, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy utálna itt lenni, csupán kezd egy kicsit bezártság érzete lenni, amit utál, szóval fellelkesíti a kirándulás gondolata.
Nico pincérre vonatkozó reakcióján csak mosolyog tovább kitartaóan, vagy éppen nevet, vagy valami kettő közötti állapotot mutat, de belül megint visszakanyarodott a túrázáshoz, nem bír nem erre gondolni.
- És, mik lennének a terveid a kis kiruccanásunkkal kapcsolatban? Vagy még tervezgeted, és utána robbantod nagy hírként? - Hangosan is visszatér hozzá, kíváncsisága nem hagyja békén nyugodni. Az fel se merül benne, esetleg Nico csak úgy udvariasságból mondta volna a dolgot, mert, neki mindig minden természetes, és igaz, ami felkelti az érdeklődését.
Ray: - Akármilyen. Mondjuk sárkányok?
A hasára vág,meg hát nagy kedvencei,ezért a pikkelyes kis szépségek jutnak először az eszébe,persze elég tág fogalom a bestiák kérdése.
- Az jó. Remélem elenged a bácsikád.
Nem tudja szükséges-e az engedélye vagy hogy van ez náluk,nem szeretné se Debet,se magát bajba sodorni,egy feljelentés nem kéne a nyakára ,se más balhé.
- Hát...akármi. Néha csak úgy fogom a hátizsákot és nekilendülök. Viszont általában kitalálom,hogy konkrétan hová mennék és ott improvizálok. Sok az érdekes hely errefelé. Bárhová. Ha neked lenne ötleted,mehetnénk oda is.
Csevegnek egy jót,de a pult mögött álló egy-két emberke,akik Nicolas munkatársai egyre sűrűbben néznek erre,amit a férfi ki is szúr.
- Ne haragudj Deb,de most el kell búcsúznom. Vissza kell mennem dolgozni,nem szeretném,ha a többiek rossz néven vennék,tudod. Remélem még benézel és hogy majd összehozzuk a túrát.
Kacsint a lányra,azzal fogja magát,feláll és visszatér a munkájához.
Deb: - Sárkányok? Hát azok olyan... nagyok, és néha ijesztőek, de tulajdonképpen nincs velük problémám. Azt hozzátenném azért, hogy papíron át nem harapnak. - Nem ismerné be, még véletlenül se, egyszerűen, hogy sosem látott élőben, vagy csak annyira nem fogták meg, hogy nem emlékszik rá, habár az képtelenségnek tűnik, tekintve, hogy minden fura, veszélyes dolgot, embert, állatot és egyebet imád, szülei nagy örömére.
A túra tervezgetése elé is indult rögvest a fejében, de azért az uticélt Nicora bízza, ő csak jobban ismeri a környéket. Hiába él itt x éve, a szülei próbálnak normálisan élni, mint az átlag emberek, s pont emiatt nem engedik túlzottan messzire lányukat, maximum addig, míg bácsikája veletart, és az nem túl sok. Legnagyobb sajnálatára azonban, mielőtt kifejthetné, merre járt vagy mit nézne meg szívesen leendő túrapartnere távozni szeretne, és tervezi, hogy valamivel visszatartja, de inkább engedi, hogy legközelebb is elrabolhassa.
- Mindenképp benézek, és akkor nem szabadulsz tőlem ilyen egyszerűen. - Huncut mosolyát egy kacsintással fűszerezi, és a táskájáért nyúl, amit a mellette lév székre akasztott. Ő is feláll, hiszen már nincs túl sok oka maradni, és elég sok időt kószált ahhoz, hogy a szülei faggatózzanak, ha hazaért.
- Légy jó Nico, és sok finom sütit süss ám! - Búcsúzóul integet neki, olyan nőiesen, finoman, kissé kacéran, s ráérősen kisétál a cukrászdából. Megint egy kellemes nap, megint új ismerős, kezdi igazán élvezni ezt a várost végre!
|
[26-7] [6-1]
|