"Üdvözli nézőit a Cirque American!"

Az Athenaeum kiadónak köszönhetően hazánk szép magyar nyelvén is olvashatjuk ezt az igazán érdekes, izgalmas könyvet, amit szerintem a molynak köszönhetően láttam meg én is, de pusztán futólag, majd most pár hete a könyvtárban is szembe jött velem. Mivel valahonnan ismerős volt, gyorsan levettem a polcról és hazahoztam, mielőtt valaki más is szemet vetne rá.
Nemrég pedig sor került a fejezetek átböngészésére, belemerülésére, ma elértem az utolsó oldalhoz, lezártam a történetet és megérkeztem az értékelésemmel is. :)

A legelső dolog, ami szemet szúrt, a borító volt természetesen. Kékes színén csillagok látszanak, mint az egész kompozíció alapja, aztán ott van a furán megrajzolt kötéltáncos figura és a szoknyájában a cím, felette, mint valami öv a szerző neve. Egy dolgot hiányolok róla, a táncos kezébe napernyőt tennék, hiszen Jules kezébe az egyensúly miatt mindig ott volt a napernyője. Ezen kívül, maximum a lány érdekesen megrajzolt alakja, ami eléggé észrevehető, de az összképet nézve nekem nagyon tetszik. Ha egy hús-vér lány állt volna modellt ehhez a könyvhöz abból semmi jó nem sült volna ki. Ehhez felesleges lenne ilyesmikben gondolkodni, ez nagyon el lett találva.
Az eredetit ellenben nehéz ennyire pozitívan értékelni, nekem kifejezetten unszimpatikus, ha a boltban látom, simán elsétálok mellette. Láthatjátok fent is a bejegyzés címénél, de ide is beteszem, eredeti színnel, mindennel.
Valahogy a színeivel nem tudok kibékülni. Talán, mert annyit néztem a mi változatunkat, hogy kéken kívül mást el sem tudok képzelni, nem tudom. A lényeg, a mién üti az eredetit, még, ha tetszik, hogy ők is valami egyedi változatban, nem fotóban, hanem rajzolt változatban gondolkodtak. (Úgy tűnik, bár csak most kezdtem a blogot, a magyarok kezdenek egyre jobbak és jobbak lenni borító tervezés terén. ^^)

     Cirkuszi világ, állandóan úton lévő emberek, akik egész életüket a porondnak és a közönség szórakoztatásának szentelték. Egy átlagos ember számára, aki évei nagy részét általában ugyanabban a környezetben tölti, szinte felfoghatatlan, milyen életét választottak a cirkusz tagjai. Ők mennek, csinálják és élvezik a munkájukat.
Elég volt olvasnom róluk, mivel cirkuszban utoljára gyerekként jártam egyszer, de az egész megelevenedett a szemeim előtt. Láttam a trapézt, amin Remy edzett, a drótkötelet két hatalmas épület közé kifeszítve, amint Jules átsétált és a lovakat vagy a kutyákat, akik ugyanúgy részei ennek a világnak, mint két lábon járó társaik. Egyszerűen elképzelni sem tudom, milyen lehet minden reggel felkelni, edzeni, aztán felkészülni az előadásra és mindezt több hónapig folyamatosan. Ezt a felfoghatatlan, egyben lenyűgöző világot tárja elénk a Lány a kötélen. Majdnem 400 oldalon keresztül vezet be a cirkusz életébe, a babonáiba - amik valósak, kíváncsiskodtam kicsit -, mindezek mellett némi romantikát és családi, múltbéli problémákat is tartogat.

Bevallom őszintén, a legelején nem fogtam fel teljesen a hasonlóságokat, aztán, miután értékeltem molyon is, végigpörgettem a többiek véleményét. Na, akkor esett le! Remy - Rómeó, Jules - Júlia, családi viszály, tiltott szerelem, stb...
Pedig a Garciák műsorában még halljuk is, hogy Remy kire hasonlít! Viszont annyira nem feltűnő dolgokról beszélünk, amik önmagukban is megállják a helyüket, s csak akkor szembesülünk ezekkel, ha valaki felhívja rá a figyelmünket vagy nagyon kivételes személyek vagyunk. A szerelmi szál adott volt, szinte kötelezően bele kellett kerülnie, ám én felkészülve mindenre, kicsit más irányba kanyarodtam fejben, majd szépen visszaterelgettek a fejlemények. Határozottan tetszett, hogy nem valósult meg az egyik nagy félelmem, NINCS szerelmi háromszög! Vagyis van, csak nem a jelenben éldegélő fiatalok között.
A múlt ellenben csupa rejtély és bonyodalom.
Ennek a kuszaságnak a kibogozására vállalkozik Remy és Jules, akik kezdetben eléggé távolságtartóak, de természetesen ott a szikra az első perctől, szóval nem kell sokat várnunk rá. Kicsivel arrébb már elcsattan egy csók, amiről majdnem lemaradtam, holott teljes figyelemmel voltam iránta. Annyira el volt rejtve, előbb beszélgetnek, aztán egymásra néznek és hopp, csattan is! Egyrészt ez kifejezetten tetszetős húzás volt a hosszas bevezetőkkel tarkított változat helyett, másrészt annyira nem számítottam rá, valahogy nem volt meg a tényleges hangulata ennek a szerintem igenis jelentős eseménynek. Mondjuk annyira nem is kerítettek nagy feneket neki, rövid volt, szívet dobogtatós, s már véget is ért, mehet mindenki a dolgára. Oké, ha nem akarnak lebukni, akkor egy hosszas csókolózás nem fért volna bele, de némi érzéki egymásra pillantás, óvatos közeledés még csak-csak.
Volt még pár hasonló rész, ahol hirtelen történtek a dolgok, némi bevezetőre pedig igenis szükség lett volna, ám összességében tartalmazta azt, amit várta. Ez hagyott bennem egy kis hiányérzetet, nem tudtam teljesen belemélyülni a könyvbe, holott minden más eszköze megvolt hozzá. Ha körül kellett írni valakit, valamit, azt megtette az írónő a maga rövid, ám tehetséges stílusában, láttam a vörös ruhát magam előtt vagy mondjuk Sam fekete lovaglócsizmáját, amit a nagy debütálására felvett. Ám a kívánt teljesség elmaradt.

A történet még külön utakon indul, a Maronik saját lábukra álltak, a Garciák a Cirque American társulatában aratják le a babérokat. Jules egy ügyes húzással változtat a dolgokon, egyesül a két család feltépve ezzel régi sebeket. Ki nem állhatják egymást, ezáltal a cirkuszi család sem fogja be őket rendesen. Már a legelején érződik a feszültség, szinte árad a könyvből a megérkezést követő ünnepségen is, onnan pedig folyamatosan jelen van, jóformán a legvégén lévő írói köszönetig. Bár mindenki óva inti a két főszereplőnket a múltban való keresgéléstől és igazán senki sem mond nekik semmit, azért szép lassan mégis valahogy összerakják a képet. Nem volt ez igazi nyomozás, de túl sokat a cirkuszból sem kapunk, csupán mindenből keveset, ennek ellenére megy előre a cselekmény, míg elérjük a tetőpontot, azt a bizonyos előadást, ami mindent megváltoztat, onnantól pedig jöhet a lezárást.
Nem nehéz összefoglalni a történetet, a szereplőkről sem lehet kifejezetten újdonságot vagy szokatlan tulajdonságot kiemelni.
Jules küzdő szellem, céltudatos, ám bizonytalan. Remy a helyes, szexi srác, aki bizonyítani akar. Sam a háttérben lévő jó barát. Nan a nagyi, aki mindig mindent tud és keveri a szálakat. Novio a fekete bárány és Dita szintén háttérbeli figura, aki jelen van ugyan, ám túl nagy jelentőséggel nem bír a létezése. Őt tulajdonképpen végig nem értettem. Egyike volt azon töltelék-karaktereknek, akikről kb. semmit sem tudunk és semmi haszna, csupán ad egy plusz szálat az amúgy is kusza összevisszaságba. Tulajdonképpen sok ilyen karaktert kapunk, a két főszereplőn kívül Nan és Roman talán, akik a főbbek közé tartoznak, hiszen az ő idejükből indul a harc is. Különösebben azonban senki sem emelkedik ki, vagy villant meg valami egyedi vonást, adják a szokásos sémákat.

     Egy dolgot kiemelnél így a végén, ami annyira nekem nem tetszett, valahogy soknak éreztem. A mágikus szál szimpatikus volt, ám én meghagytam volna azon a szinten, ahol az emberek hisznek benne és ez adja az egész alapját. Nem, itt kő keményen megjelenik a mágia, mint létező dolog, ám annyira mégsem merülünk bele, hogy többet megtudjunk róla. Aha, voltak tehetséges mágiával foglalkozók, akik jók voltak ebben-abban, minden világos. Annyira, de annyira feleslegesnek érzem, hogy tényleg belerakták. Ha megmarad az "elhiszem, tehát van" szinten, akkor is ki lehetett volna belőle hozni mindezt. Hiszen, ha valaki elhiszi, hogy a C vitamin lázcsillapító, ha komolyan hisz benne, akkor bizony meg van az esély rá, hogy bejön és lejjebb is mehet. Minden fejben dől el. A könyv mágikus szálával sem kellett volna másképp lennie. Ez nálam egy gyengítő körülmény volt, sajnálom.

     Lezárásként és összegzésként azt hiszem, csak ismételni tudom magam, ez a könyv szerintem piszok jól sikerült, kívül belül sokat mondó, izgalmas, érdekes. A cirkuszos világ ritka háttér, főleg ilyen szemszögből szemlélve, ettől egyedibbé vált. Elmaradhatatlan a szerelem, a bizonytalanság, ám nem abban a csöpögős változatban, hiszen ez csak kis részét teszi ki az egésznek. Vannak ugyan hibái, gyengeségei, ám több a pozitív gondolatom róla. Szerettem, örülök, hogy elolvashattam, nagyon nagy élmény volt számomra.

Kedvenc karakter: Kövezzetek meg, de nekem Novio volt a legszimpatikusabb. Lehet, hogy rossz fiú hatást keltett és olyasmiket csinált, amit nagyon nem kellett volna, de bízom Nanban és a tehetségében, visszavezetheti ő még ezt az amúgy nagyon is szimpatikus srácot a jó útra (Szívesen segítek! *jelentkezik*).

Kedvenc jelenet: Az egyetlen rész, ahol valóban totálisan izgultam, féltem, kiakadtam és mindenféle ijesztő érzelem rohamozott meg, az Sam első komolyabb szereplésénél volt. Ugyan egy előzményeként már kapott két vezényszónyi szerephez jutott, de a tényleges debütálása, amikor ő is a lovakkal és Jules anyjával együtt szerepelt, az volt az igazi. Meg, ami utána volt! Na, ott elszabadultak az indulatok. Ha nem vonatra várva ülök a megálló még száradó félben lévő padján, szerintem hangot is hallattam volna nem csak az arcomra ül ki mindenféle gondolat, ami átsuhant akkor a fejemen.

Ami nagyon nem: Továbbra sem tudok elvonatkoztatni attól a részlettől, aminél leginkább elkezdtem felfigyelni a hirtelen fejleményekre. Jules és Remy a tanteremként használt kocsiban kettesben voltak, aztán minden különösebb, szép bevezető nélkül már csókolóztak is. Én meg csak pislogtam, mert nagyon nem volt előjele a dolognak, vagyis nem olyan, mint amihez hozzászoktam. Lehet, hogy bennem van a hiba? Azért ezt kétlem.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés