Ezzel a regénnyel egészen hosszú közös múltunk van. Kezdetnek megláttam a molyon és azonnal ment a várólistámra, aztán megláttam a könyvtárban és persze azonnal lecsaptam rá. Pechemre a tagságom lejárt és nem tudtam meghosszabbítani, így muszáj voltam vissza vinni, pedig már több fejezetnyit haladtam benne. Nagyon nehéz volt elválni, ám megfogadtam, amint valahol akcióban lesz, beszerzem. A Dream válogatásokra nemrég kedvezmények voltak, azonnal megrendeltem. Megérkezése után azonnal új gazdát talált, olyan könyvet ajánlottak érte, ami a gyűjteményembe elengedhetetlen volt, megint nem volt időm elolvasni. A következő példányt barátnőm kaparintotta meg, mentségére szóljon, én is szoktam ilyet csinálni vele. :D
A könyvhét hozta meg az új lehetőséget, végre kezembe került, kinyitottam és a maradék 200 oldalt is elolvashattam, mielőtt jövőben talán új gazdájához költözik. Legalább most nem azonnal, ez is valami! Szóval elolvastam és most hozom a véleményem.

     Lassan nevezhetnék szokásomnak, hogy az első pont az értékelésemben mindig a borítóé. Most sem szeretném másképp, tehát nézzük ezt az érdekes külsőt, amit az eredetitől teljesen eltérően nálunk kapott. A legszembetűnőbb a borító elején lévő központi helyett kapott óra. Nem egy modern darab, ami a múltat jelenheti, illetve magát a funkciót nézve szintén az idő változására utal, akárcsak a fülszöveg végén lévő kis ízelítő, miszerint Felicity és Lee kicsit utazgatnak, de nem épp szokványos módon. A feliratok, a cím valamint az írónő neve hasonló színárnyalatot kapott, ami a sötétkékes háttérben nagyon jól, ám mégsem túlságosan emelkedik ki. A pillangó pedig a kis grátisz, mindenki értelmezheti úgy, ahogyan szeretné vagy veheti pusztán díszként, ami jól mutat, minden variációban elmondhatjuk, nincs kifogásunk a jelenléte ellen.
Összességében nézve, én odáig vagyok érte, szívesen nézegetem, forgatom, csodálom. Egyszerű, de tökéletes. Annyi mindent elmond, felkelti a figyelmet, magára vonja a tekintetet. Ennél többet nem várok el egy jó borítótól. A belső már egészen más tészta.Az eredeti változat is nagyon szép lett, a teljes trilógia gyönyörű együtt, a színeit is imádom. Az első rész zöldes árnyalata mindent  visz, annyira el lett találva! Megkerestem nektek a trilógiát egyben (fent ott van csak az első is), látszik a gerincük is, amik egy külön képet adnak ki. Szívesen látnám a polcomon, annyi szent! Viszont mivel ez elég valószínűtlen, így a magyarral is tökéletesen ki vagyok békülve, mindkettő nagyon tetszik, bármelyiket látom reggelente először, mikor a polcomra nézek, jó érzéseket fog bennem ébreszteni.

     Annyira vártam ezt a könyvet! Olyan sokat gondoltam róla, főleg az első pár fejezet után, amit anno olvastam belőle. Fájt a szívem rendesen, mikor vissza kellett vinnem és folyamatosan lestem a lehetőséget, amikor pedig kopogtatott, gyorsan kihasználtam.
Nagyjából 1 nap kellett hozzá és be is fejeztem. Annyira adta magát minden, peregtek az oldalak, zajlott az egyre bonyolódó életük. Nem az a nehezen emészthető történet, tulajdonképpen egyetlen főszálból áll és néhány rövidke mellékszálból, amik sorra el is tűnnek, ahogyan haladunk előre.
A legelején Lee első napjáról olvashatunk a suliban, ahol azonnal a menők közé kerül, mindez Felicity, vagyis akkor még City szemszögéből, aki természetesen pont az ellentét, a lúzerek csoportjának tagja. Minden megvan a szokásos iskolai hangulathoz, ám az egész mégsem volt annyira sablonos, mint így gondolnánk. Igen, megvannak az idegesítő "Miss Tökéletes"-ek, akikkel az élsportolók együtt lógnak, de egyáltalán nem zavaró vagy unalmas ez az alap. Nekem kifejezetten tetszett, mikor City végre a sarkára állt, illetve, hogy Lee sem sokáig maradt a sötétben. Úgy kifejezetten nem utáltam vagy szerettem meg egyik csapatot vagy főszereplőt sem, mivel túl nagy különlegesség nem lakozik bennük.
Fayben (Lee becézi így) kifejezetten szimpatikus volt, hogy nem egy átlagos, vékony alkatú lányként jelenik meg, hanem némi felesleggel, kezelhetetlen hajjal és egy csomó más hibával. A nehéz családi háttér tovább rontja az amúgy sem könnyű helyzetét, igyekszik megmutatni, tanulással igenis meg fogja találni a kiutat. Majd megérkezik Lee meg az ő sok titka, amihez hozzá jön az anyai nyomás, Fay meginog. Különböző érzések vegyülnek benne, önbizalmat hírből sem ismer, ám küzdőszellem van benne, nem akarja feladni, ha meginog is, a barátai vagy a sors mindig eltereli a figyelmét róla, helyre tudja hozni a hibáit, többé-kevésbé. Szimpatikus, hogy a tökéletességtől távol áll, mégis mennyire közel tud lenni hozzá és még csak észre sem veszi. A szövegei pedig egyszerűen hihetetlenek!
Nem az a "bunkó módon megmondom", hanem az a típus, aki úgy küld el melegebb éghajlatra, hogy még meg is köszönöd neki a figyelmességét. Megvan a maga válasza, ellenben ha kell, csendben is tud maradni. Nem akar minden áron különleges lenni és a bizonyítást sem úgy kell érteni, mint mondjuk Cassandra Clare A Végzet Ereklyéi c. sorozatában Clary. Az a lány átbillen egy határon, ami után már inkább idegesítő mintsem neki szurkolunk. Fay az utóbbihoz tartozik, én végig azt vártam, mikor jön a nagy hullám, ami után mélypontra kerül, majd szépen kijön a gödörből és megmutatja a magáét. Ez valahogy nem következett be, ő végig fenntartotta a szintet, ha megbillent, helyrehozta, ha elbizonytalanodott, rendbe jött. Mindezt olyan játszi könnyedséggel oldotta meg, közben ott volt bennünk az izgalom, mi jön még a továbbiakban. Így fogytak ela  fejezetek, az oldalak, a sorok és a szavak.

A könyv utolsó negyedében nagyjából, akkor kezd el beindulni a cselekmény, időt utaznak, kiderülnek a titkok (pontosabban csak egy részük) és Fay meg Lee is elkezdenek közeledni egymáshoz. A nagy nyálas romantika azonban elmarad. Azt hinnéd, hosszas huzavona az egész, egyszer egymás mellett állnak, a következő pillanatban meg sok kilométer választja el őket egymástól, pedig az igazság az, hogy pusztán lépések vannak közöttük, amik végig megmaradnak, hol kicsit kevesebben, ám általában ugyanannyira. Lee, ahogy én érzékeltem, megijeszti Fayt, nem tudja eldönteni, ilyen téren is bízhat-e benne, hiszen nem rendelkezik annyi tapasztalattal fiúk terén. A srác meg azt nem tudja, hogyan kell szépen közeledni, nem ajtóstul rontani a házba, meg amúgy is, mit kezdjen magával a helyzettel, amihez nincs hozzászokva. Ez az ő fura kapcsolatuk, amiből lehetne rózsaszín felhős "Jaj, de jó együtt!" meg minden szép és jó dolog, ám valami más is van ott. Kifejezetten örülök, hogy nem a romantika a leglényegesebb az egészben, hanem a titkok kiderítése, Fay képességeinek felmérése meg az olyan apróságok, mint egy addig totál ismeretlen világ, az elfek birodalmának létezése mondjuk, például.

     Ez ugyan egy bevezető rész, és érzékeljük, hogy az, nekem egy kicsit kevésre sikeredett, többet vártam volna tőle. Annyira jól indul az eleje, olvastatták magukat a sorok, alig bírtam letenni, mikor már tényleg nagyon muszáj volt. Ez a felénél körülbelül már kevésbé van így, ám még ott sem tudod megállni az t a bizonyos még egy fejezetet, ami egy könyvmolynál gyakran előforduló probléma. Pikk-pakk a végére értél, ahol pislogsz és keresed a folytatást, mert annyira kíváncsivá tett, nem akarod elhinni, hogy várnod kell a folytatásra. Pedig bizony így van. Még nem jelent meg magyarul, így csak azok tudják tovább élvezni, akik tudnak németül, mert úgy viszont a trilógia teljes. A moly még nem mutatja lezártnak, talán kisebb novellák még születnek majd hozzá a jövőben, ám annyi biztos, piszkosul irigylem a németeket! :D

Kedvenc karakter: Fay, mint főszereplő nagyon sok figyelmet kap és szerintem sokan megszeretik, hiszen a gondolatai nem csak viccesek, de rengeteg olyan érzelmet és dolgokat tartalmaznak, amiket sok hasonló korú fiatal lányé is. Ő nem egy kivételes szépség, mégis különleges, kívül-belül olyan, amilyennek lennie kell. Mit számít plusz 10 kg, ha valakit pont az tesz rendkívülivé, hogy nem nem tipikus  főhősnő, hanem olyan, mint egy átlagos lány a való világból. Ha nincs is különleges képességük, de sok ilyen lány szaladgál a Föld nevű bolygón, akik minden nap küzdenek és sosem adják fel. Akik mellett ott vannak a barátaik és nem hagyják elveszni. Fay nem az, akivé lenni akarunk, hanem olyan, mint mi vagyunk. :)

Kedvenc jelenet: Több ilyen is volt, de mivel csak egyet kell kiválasztani, ezért muszáj volt mérlegelnem. Talán a legjobb rész az volt, amikor Lee szembesül a sztár csapat Felicity-je és a lúzer Felicity közti hatalmas különbséggel. Szinte hallottam, ahogy csattan az arcán a felismerés pofonja. A név és a külső nem minden, most már te is tudod, igaz Lee?

Ami annyira nem: Richardot kihagytam volna a dologból, nekem ő annyira nem kellett bele, elég lett volna a két srác, ők is tudnak érdekes pillanatokat okozni. Ha a továbbiakban nagyobb szerepe lesz, akkor ezt természetesen visszaszívom. :D
Illetve, ha már német az eredeti, simán el tudtam volna képzeni egy németországi történetet, német nevekkel és szereplőkkel. Változatosság lett volna a sok angolhoz képest, amit mostanság olvastam.

" – Léteznek még másfajta misztikus lények is? Mi a helyzet a tündérekkel?
– Csak a mesékben.
– Egyszarvúak?
– Nem.
– Trollok?
– Nem.
– Farkasemberek?
– Most minden filmet felsorolsz? – Ez egyszerre hangzott vidámnak és visszafogottnak.
– Biztos vagy benne, hogy nincsenek vámpírok?"

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés