Életem első Könyvhetes élménye nem múlhatott el anélkül, hogy ne szereztem volna be pár ígéretes könyvet A Maxim standjánál rábukkantam az 1+1 akcióra, aminek keretében hazahoztam a már korábban értékelt Az elfek öröksége c. könyvet, amihez Alan Bradley sorozatának első kötetét választottam grátiszul.
Már régebben kiszúrtam, hogy ilyen is akad a kedvenc válogatásomban, de valahogy a borító egyszerre volt szimpatikus és riasztó. Végül mindig lebeszéltem magam, egészen mostanáig.

     Amikor válogattam a lehetséges jelöltek között, a Maxim standjánál lévő hölgy két könyvet mutatott, amikhez még addig nem volt szerencsém. Flavia történetét úgy jellemezte, mint egy jó kis Columbo-krimit, amiken felnőttem és azokat még szerettem is. A másik maradt, ő jött velem. Most így olvasás közben és után, megállapítottam én is, hogy volt némi igazság abban, amit a hölgy mondott, Flavia annyira belemerül a részletekbe, állandóan felbukkan mindenhol és kérdezget, hogy akaratlanul is Columbo jutott eszembe róla, csak a kutya és a "láthatatlan" feleség maradt ki a képből.
Flavia tehát egy 11 éves testben élő Columbo.     
Maga a történet egyébként nem egy nagy, túlbonyolított valami, tulajdonképpen a könyv nagyjából felétől egészen jól összeáll a kép, onnantól csak a részletek és a mikéntek maradnak hátra. A gyilkos kiléte egy kicsit keményebb dió, ám amint Mr. de Luce beszélni kezd a múltról, már az is könnyebben tisztázódik, bár ennyivel nincs lezárva a dolog. Vannak benne csavarok, fordulatok, mindez egy 11 éves lány központi szemszögéből figyelve. Nekem Flavia kora valahogy nagyon nem illett a képbe, minimum 5 évet rátettem volna, hiszen a cselekedetei, a tudása, minden annyira elképzelhetetlen egy kislánytól. Ez nekem kicsit hiteltelenné tette az amúgy érdekes szálakat. Nagyjából minden olyan művel így vagyok, amiben gyerek a "zseni", aki megy és megold mindent. Filmben, könyvben, egyre megy. Egy 15 éves tinédzserből kinézem, hogy csak úgy elszökdös és képes összerakni a mozaikokat ilyen eszmefuttatással, ám egy kislánytól, bármennyire ügyes és okos is, számomra hihetetlen tettek ezek. Így az én Flaviám ugrott egy kicsit a fejemben és pár évvel idősebb, ám még mindig ifjú nyomozónő lett. Columbo mellé kicsit Miss Marple is csatlakozott benne, noha róla csak néhány részt láttam a tv-ben anno. Az ő kombinációjukból alkottam meg a saját Flavia de Luce-om, aki felgöngyölít egy a múltból eredő átverést és gyilkosságot.
A tudása a különböző vegyszerekkel, a saját, egyéni meglátásai és a vicces eszmefuttatásai miatt megszerettem őt nagyjából az első 5 fejezet alatt, majd szép fokozatosan kezdett alább hagyni a lelkesedésem, bár továbbra sem szűntem meg kedvelni. Az viszont, hogy mindenhez valamilyen, nekem néha kicsit sok kémiai vagy tudományos magyarázatot talál és olyan "érdekességekkel" traktál, amik egy átlagos olvasót annyira nem kötnek le, a mű végére kevésbé tette szimpatikussá. Rajta kívül azonban senkit sem ismertem meg jobban, vagy annyira, hogy változzon iránta a semleges hozzáállásom.

Mint említettem, a regény nem tartalmaz túl sokat vagy túl nagy dolgokat, mégis akadnak benne meglepő fordulatok és érdekes meglátások, amik miatt nem lehet megunni. A Flavia által állandóan felvetett tudományos közbeszólások egy pont után kissé soknak hatottak, de összességében élvezetes olvasmány kerekedett belőle.
Nekem kicsit tovább tartott, mint terveztem, talán pont a fentebbi, szárazabb részek miatt, amik valamennyire visszafogták az olvasót, nehogy teljesen belemerüljön. Ez egy elég nagy negatív pont lett, mindent mérlegelve viszont nem tudta olyan mértékben befolyásolni az érzéseimet, hogy negatív élményként könyveljem el. Azért tüskeként ott maradt.
A nyomozás izgalmas, felkereshetünk több embert, kikerülhetjük a rendőröket és eléjük vághatunk a kanyarban, aztán persze utolérnek, de mi mindent megúszunk, míg a végén szembe nem találkozunk a valódi gyilkossal. Ott azért már kicsit rázósabb a dolog. Flavia nagyszerűen következtet, a dolgok csak úgy "beugranak" neki, ami filmben lehet látványosabb, könyvben ellenben vártam valamivel több kifejtést, levezetést róla, miért jutott arra a következtetésre, amire. Ez úgy hiányzott belőle, mindig épp csak belefogott a töprengésbe, máris hopp, meg volt a megoldás. Olvasóként pedig csak pislogni tudsz, hogy ezt most mégis honnan szedte, mert semmi előzménye vagy utólagos magyarázata nem volt. Némelyiknek azért akadt, szóval volt kivétel, ha nem is túl sok.

     A borítókról kivételesen nem a bejegyzés elején ejtenék szót, hanem itt a második felében. A magyar és az angol egyik változata megegyezik, nekem ezek tetszenek a legjobban. Hiába van személy a borítón, Flavia alakja megrajzolt, amitől meghagyják mégis a saját képzeletünk szárnyalását, csupán egy pici alapot adnak neki. Az Adams family jutott eszembe róla, némi Tim Burtonre hajazó stílussal, mindkettőt kedvelem, tehát nem indultak el rossz irányba. Az egésznek van egy régies hangulata, ami illik a történet idejéhez, még, ha nem is játszódik annyira távoli múltban. A színeit is kedvelem, egyszerű, mégis magára vonzza a tekintetet és felkelti a figyelmet. Nem hiszem, hogy ehhez a történethez bármit tovább kellett volna ragozni rajta. Azért lássuk a többieket:

Egészen vegyes a felhozatal, de a foteles Flavia vitathatatlanul sikert aratott. A barnás változatokat követi nálam a zöldes a felső sorban, majd a többiek, akik között nem tettem rangbeli különbséget, mert egyik sem tetszik. Maradnék a miénknél, köszönöm. ^^

     Annak dacára, hogy a maga 340 oldalával nem egy hosszú olvasmány, nekem mégis sikerül több mint 1 hetet rászánnom. Az események alakulása, a cselekmény maga nem rossz, a nyomozás is egészen izgalmas, ám voltak részek, amiknél erős késztetést éreztem pár sorral lejjebb ugrani, majd ott folytatni, mert a tudományos közbeékelései Flaviának kicsit soknak tűntek úgy a 7. után. Azért annyira nem volt rémes, hogy elvegye az ember kedvét a folytatástól, pusztán jellemzésként hatott a főszereplőt nézve, aki ugye él-hal a kémiáért. Ő egy igazi különc, aki felgöngyölíti mind a 11 évével a házuk udvarában történt gyilkosságot. A kora és koravén viselkedése miatt számomra nem volt egészen hiteles a karaktere, ezt azzal orvosoltam, hogy az én elképzeléseim szerint Flavia valamivel idősebb, ami, mivel nem volt túl sok utalás a korára, nem volt nehéz feladat. Szóval némi módosítással és a vártnál több ráfordított idővel, de átrágtam magam az első részen és bátran merem ajánlani azoknak, akik szeretik a krimiket, viszont a kő kemény Maigret és társai helyett valami könnyedebbre vágyik. Azokhoz, akik még nem olvastak bele vagy róla, csak egy kérdést címeznék: De mi került a pitébe? :)

Kedvenc szereplő: Flavia nem rossz karakter, bár néha kissé idegesítő, de különcsége és bátorsága miatt szerethető. Nem akar rosszat, hiába tévednek néha el a gondolatai, ő tulajdonképpen csak segít, ahol tud. Ő az egyetlen, akit jobban megismerünk a könyvben, bár róla sem tudunk meg annyi mindent, hogy kiemeljük ténylegesen, viszont, ha nekem most muszáj megemlítenem azt, aki a legközelebb került hozzám, akkor habozás nélkül rá szavazok.

Kedvenc jelenet: Nem egy konkrét jelenetet tudnék mondani, hanem sok kicsit. Van ugye két nővére, akik folyamatosan kiközösítik és beszólogatnak neki. Aztán egy nap Flavia visszaadja a kölcsönt és az eredmény alakulását naplójába feljegyzi. Ezek és a bosszúhoz kapcsolt gondolatai többször megmosolyogtattak, ha nem nevetésre késztettek. Annyira magam előtt láttam!

Ami annyira nem: Ismételném önmagam, már fentebb is leírtam, hogy az állandó tudományos eszmefuttatások, néha egészen eltérve a tárgytól vagy helyzettől, egy bizonyos szám után néhol igen bosszantóak. A kevesebb néha több Flavia, a kevesebb néha több!

"Ha létezett olyasmi, amiben egyetértettünk, ami összekötött minket mint család, az a Mullet asszonytúrós pitéje iránti kollektív gyűlölet volt."

(Később ezt bevallja az asszonynak, ami szintén egy viccesen elképzelhető párbeszédet eredményez.)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés