Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya. Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet."
 

     Úgy kezdtem el olvasni ezt a könyvet, hogy a borítón és a címen kívül semmit sem tudtam róla. Oké, azt igen, hogy fantasy, de szerintem a sorozat elnevezése is tökéletesen mutatja, nem kell hozzá jobban belemélyedni. Legalábbis, amíg eléd nem kerül, mint következő olvasmány. Mert velem bizony ez történt és nem bántam meg, amiért kiválasztottam. Kivételesen - mostanában ugyanis valahogy a főszereplő lányokkal nem jövök ki túl jól - azt kell mondanom, Lia karaktere nagyon el lett találva. Talpraesett, néha kicsit esetlen és akadnak olyan gondolatai, amiknél a szememet forgattam, ám összességében ő egy nagyon jó karakter. Megvan benne minden, ami egy megszokott karakterhez kell egy ilyen történetnél, de ő még túl is tudja mindezt szárnyalni, bebizonyítva honnan jött és testvérei is büszkék lennének rá. Végig állja a sarat, onnantól, hogy megszökik, egészen a herceg és a gyilkos felbukkanásáig. Róluk kicsit később írnék, noha jelentős szereppel bírtak a történet alakulásában. A szerelem sem veszi el teljesen az eszét, bár szerintem, ha az nincs, totál másképp alakul az élete további része. De nem lehet mindig mindenért a szerelmet okolni, anélkül is gyártott volna magának galibát ebben biztos vagyok. Pauline segített volna neki, mint legfőbb bizalmas.
Kicsit nehéznek és döcögősnek éreztem az elindulást, hosszúnak tűnő fejezeteken át nem történt semmi olyan, amire felkaptam volna a fejem, holott szerintem pont az a lényege egy bevezető kötetnek, hogy már az elején felkeltse az érdeklődésünket. Ez itt nem igazán sikerült, kezdtek komoly félelmeim támadni, milyen lehet a továbbiakban, ha az eleje ennyire elfuserált. Amint felbukkan a másik két szereplő, onnantól kezdenek el peregni az események, megváltoznak dolgok, váltakoznak a szemszögek, de továbbra sem lehetünk biztosak semmiben. Az írónő egészen a végkifejletig meg akarta hagyni a találgatás lehetőségét, hogy beazonosíthassuk a gyilkost és a herceget név szerint, de ha valaki nagyon figyel, már előtte lehetnek jó megérzései. Nekem ugyan a vége adta meg a tényleg bizonyosságot, ám már korábban is erős volt a gyanúm, szóval olyan konkrét nagy meglepetés nem ért. Persze, örültem a sikeremnek, meg utáltam azt, akit kellett. Az ilyesmi nem maradhat el, ha már korábban fellobbantak ezek az érzések.
S igen, megtörtént. Képes volt hatással lenni rám az írónő annak dacára, hogyan kezdtem neki. Érdekelt a sorsuk, ami előttük állt, és a vége elolvasásával a folytatás is. Áldottam az eget, amiért a könyvtárból kihoztam mindkettőt, különben biztos, rohanhattam volna érte, nehogy elvigyék.
A poén lelövésének elkerülése végett, nevek helyett maradok a titulusoknál. A herceg számomra mindvégig adta a hercegi formát, mind a rangját illetően, mind a könyvekben és mesékben elvárt kedves, cuki tulajdonságokat. Nem haragudott ő soha Liára igazán, inkább irigyelte, amiért ő nem csak álmodozott róla, hanem meg is tette a szökést. Hiába a vonzó külső, a belső pozitív jellem, nagyon szerettem volna szeretni, de nem jött össze. Ő túl tökéletes, ami pedig unalmas. Minden esetre voltak jó cselekedetei, nem távozik tehát plusz pontok nélkül.
Most pedig térjünk rá az orrgyilkosra. Ha minden igaz, ő lenne a mi rosszfiú típusunk, aki vonzó, a bárány bőrébe rejtőzött farkas. Aha, csak erre alkalmatlan. Milyen orgyilkos az, aki még a feladatát is két perc után sutba dobja? Jó, oké, nem volt annyi, mert itt is volt egy folyamat, de nekem ő akkor sem volt az, akit vártam. Jellemileg sablonos, unalmas, béna és semmitmondó. Nincs benne különlegesség, ha csak nem az elvártakon aluli teljesítménye, mint tulajdonságokban, mind tettekben értve. Legszívesebben elkértem volna Liától a kulacsot és én is a fejéhez vágtam volna párszor, hátha előbb-utóbb lebillen a lóról és beveri a fejét. Talán attól észhez tért volna. Ritka, de irritálóan taszító karakter. Egyetlen pozitívuma: Az írónő remek leírásai és megfogalmazásai, amik róla szóltak. Őt magát nem minősíteném tovább.
Ők lennének tehát a trió, akik a főszerepet kapták, de vannak még elengedhetetlen figurák, például Pauline, aki Liával szökik és segíti, vagy az új ismerősök, akiket a kocsmában szerez, illetve a herceg társai, vagy az orgyilkos társai. Utóbbiakat egyébként jobban csíptem, mint azt a majmot.
     Összegezve, magát a történetet nagyon megkedveltem, tetszik az egyedisége, a világ, a leírások és úgy nagyjából minden, annak dacára, hogy a szereplők többségét nem zártam a szívembe. Határozottan kreatív, mind kívül, mind belül, ezért nem is mondhatok mást, mint, ajánlom, bátorítok mindenkit az olvasásra, aki kedveli a fantasyt, az egyedit és a szerelemmel átszőtt történeteket.

Eredeti cím: The Heart of Betrayal
Sorozat: A Fennmaradottak krónikái 2.
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2016
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Moly: katt
Megrendelhető itt!

"A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.