Annyi mindent lehetne írni erről a könyvről. Mikor elkezdtem olvasni, már az első egy-két oldal után összeállt bennem az a bizonyos első benyomás, ami az olvasók többségét hatalmába keríti, és sokan engednek ennek a belső kisördögnek, ők akár abba is hagyják, vagy éppen ellenkezőleg, onnantól veszik csak igazán elő fantáziadús énjüket. Velem is valami, az utóbbihoz hasonló történt, igaz, ehhez kellett némi akaraterő, mert majdnem én is lecsúsztam erről a hihetetlen történet adta élményről.
Mondjuk, szerintem a magyar borítóval nagyon jól megadták az alap hangulatot, talán, ha az eredetivel találkozom először, nehezebben szánom rá magam a bele mélyülésbe. Szerintetek melyik a szebb?

    A legelején megtaláltam azt a pontot, ami miatt megtetszett. Nem volt nehéz, hiszen maga a kezdet is érdekesebbé tette. Hosszas bevezetők, háttértörténetek helyett, már egy gyilkosság helyszínelésén találjuk magunkat, élesben, olyasvalaki mellett, aki képes a legapróbb porszemet is észrevenni a látszólag ragyogóra sikált asztallapon. Ő a sok néven ismert, számunkra - úgy a 350. oldal környékén - Pilgrimként bemutatkozó illető, aki végigkalauzol számtalan fejezeten át a saját kis világában. Ami olyan, mint valamilyen kiismerhetetlen káosz. Már maga a szóban forgó gyilkosság is tökéletes példája, hiszen, ha egyszerű ügyről lenne szó, miről szólna a könyv?
Miután ezt a következtetést levontam magamban, következő lépésként a könyv végére lapoztam, ahol megdöbbentett a szám, több mint 700 oldalas? Mégis, mennyire fogják elnyújtani az egészet? Ennyi ideig nem lehet nyomozni egyetlen eset miatt. Teljesen el voltam képedve, és a könyvel való első találkozásomkor érzett bizonytalanság visszatért.
Valahogy a krimikkel mindig kissé viharos volt a kapcsolatom, általában a történet egyharmadára megvan a saját elméletem - melyek többsége be is igazolódik -, aztán elkezd laposodni az egész és elveszíti a varázsát. Tartottam tőle, itt is ez fog történni, s mivel könyvet nem hagyok félbe, így körülbelül 450 oldalon át fog tartani a tétlenség, a végére jutni akarás. Azért ott motoszkált bennem a remény, mert mégsem állhat ennyiből, valaminek kell még benne lenni és ez a remény adott lelkesedést a folytatáshoz.
Egy kedves ismerősöm nem sokkal előttem fogott bele saját példányának olvasásához és, amikor arról kérdeztem, mit gondol róla, nagy igazságot mondott. Ez a könyv beszippant. Enyhe kifejezés lenne rá az, hogy leköt, mert, aki olvassa, az teljesen belemerül. Olyannyira, hogy a külvilág, mint olyan, már nem is létezik többé. Vonatállomást, buszmegállót tévesztően ragadja meg az embert, s számomra ez egy jó regény alapja. Amikor visszafelé gyalogoltam az egyik budapesti megállóból, ami pont a nekem kellő után következett, akkor döbbentem rá erre igazán. Ha elalszom, ha zenét hallgatok, ha olvasok valamit, mindig érzékelem az idő múlását, tudom, hol kell leszállnom, megállnom, de teljesen elfeledkeztem minderről. Áldom az eget és a rész befejezését, hogy nem a gyorsvonaton történt velem mindez, mert hívhatták volna Pilgrimet egy elveszett lányhoz is.
    Ami a történetét illeti. Rengeteg információt tartalmaz, a haladás érzését kelti bennünk, holott mindössze öt oldalnyit haladtunk. Néhol kis lépéseknek tűnt, másutt óriássá nőtte ki magát, de a lapok nem akartak fogyni. Hajtott a kíváncsiság, s közben szinte egy helyben toporogtam. Mikor valamiért le kellett tennem, meglepett mennyire sok van még hátra, pedig már a fél világot beutaztuk a regényben. Ez valami trükk? Nem, ez csupán az író sokadik érzéke, tehetsége és nem kevés tapasztalata. Így kell ezt!
A legelején látott gyilkosság szerintem az olvasók többségénél azt a hatást kelti, hogy ez lesz a középpontban, holott - figyelem Spoiler következik! - az csak egy egészen kis részlete a történéseknek, vagy mégsem? Ha nincs az a női holttest, nincs az a gyilkos, talán Pilgrimnek nem lett volna oka elindulni a másik szálon, hogy egy sokkal lényegesebb ügyet megoldjon.
A két szál valahogy összekeveredik, aztán kiderül, hogy mégsem egészen úgy van, ahogyan eddig hittük. Az ugrások a kettő között, vagy a múltban való váltakozás a megszokás pillanatáig roppantul zavart. Főként az első felében, amikor néha követni is alig tudtam, hol is járunk most, de különösen tetszett, amikor megszólították Pilgrimet ő pedig hallgatott rá, majd nekünk megjegyezte, ez sem az igazi neve. Abban a hitben voltam, amúgy sem fog kiderülni, a sok-sok álnév között talán már senki sem tudja pontosan, honnan is indult ki az átkeresztelgetés. Jött egy újabb ügy, megint más névvel, de az egésznek csupán egy gondolatig volt értéke számunkra, aztán a végén kicsit minden összeér, ám mégis valahogy ezek nekem mégis olyan csapongás-szerűen hatottak.
    Pilgrim karakterét sokáig nem tudtam, hova tenni. Egyik pillanatban unszimpatikusabb volt, majd rájöttem, végülis, pontosan azért szimpatikus, mert unszimpatikus. Van ennek egyáltalán értelme? Ezt a kérdést egyébként többször is megfogalmaztam magamban, míg olvastam a sorokat, ami egyszerre volt bosszantó és lelkesítő.
A történet elbeszélője csak arra vágyott, hogy a sok munka után névtelensége burkolózva eltölthesse hátralévő éveit nyugalomban, ehelyett egy általa írt könyv nyomán valamilyen lavina indul el és észe sem veszi, máris újra szolgálatba állt, méghozzá nem is akárhogyan. Ha úgy nézzük, Pilgrim mindvégig a vágyott pihenését szeretné elérni, bár ez csupán egészen halványan érzékelhető, mivel a rengeteg esemény közepette aligha van időnk még ezt a jelentéktelen apróságot is figyelemmel kísérni. Nekem is pusztán visszagondolva válik észrevehetővé, hogy az utolsó fejezetig tulajdonképpen végig küzdött, harcolt valamiért. Na, de ezzel nincs egyedül.
Ennek a műnek két főszereplője van. Az egyiket a címből is ismerjük, aztán mellé szegődünk 720 oldalon át, de nem csak őt sorolnám ide. Szaracén végig egy dolgot akar, bosszút állni azokon, akik miatt gyerekként szenvednie kellett. Szereti a családját, vigyázni akar rájuk, de nem adja fel a tervét, pedig mi is tudjuk, ha sikerül neki, azzal őket is veszélybe sodorja. Mindkettejük történetéből megismerünk részleteket, a hibáikat, a létezésük egy-egy fontosabb pontját, majd sor kerül a találkozásukra, ami mindent megváltoztat. Mondhatnánk azt, ebből áll a történt, de ennél sokkal többről van szó. Habár a főszálakat nem nehéz felvázolni, annyi mellékszál fűzi át, amennyit össze sem bírunk hirtelen számolni. S közben szép lassan kialakul bennünk egy kép róluk. Az, amit Szaracén csinált egyértelműen helytelen volt, mégis valahogy nem tudtam utálni őt. Karakterét tekintve ő egy erős jellem, aki képes lenne az egész világot lerombolni, csak, hogy elégtételt vegyen, közben meg bármit megtenne a számára fontos emberekért, nekem ő szimpatikus szereplő, habár a rosszak oldalára állt.
Ami különösen tetszett még a szereplők személyiségét tekintve az ismét Pilgrimhez köthető. Ő nem ítélkezik, hanem megmagyaráz. Nem akarja mindenáron megölni az ellenségeit, ha csak nincs rá más mód, hogy megállítsa őket. Szaracén iránt is egyfajta tiszteletet érez, nehéz konkrétan megmagyarázni, bár, aki olvasta vagy olvasott belőle -, s esetleg pont ilyen résznél nyitotta ki -, az érteni fogja, miért írtam azt, amit.
    Végre kezembe került egy olyan történet, ahol nem tudom előre, ki miért és hogyan ölte meg vagy készült megölni a kiszemeltet, de a kalauzunk sem volt épp beszédes kedvében, többnyire sejtetett, míg el nem jutottunk a kifejtésig, pontosabban a megvilágosodásig.
Függőben hagyott kérdéseket, gondolatokat kaptunk, amiket szinte elvárja, hogy befejezzünk előtte, ezt követően maga is rátér a válaszadásra, mi pedig csak ámulunk, mennyire jó csapat vagyunk így együtt. Szóval nem csak külső szemlélőkként nézhetjük a zajló eseményeket, hanem részt veszünk benne. A briliáns leírásokkal, fogalmazási stílussal lehetőséget kapunk erre, mintha nyomozók lennénk, vagy titkos kémek, különleges ügynökök. Egészen idáig elképzelni sem tudtam, hogy létezik ilyen, el lehet érni ezt a fokozatot egy művel, egy papírra vetett, szavakból álló valamivel. Nagyon jó fantáziám van, elég könnyen el tudok képzelni bármit, amiről kicsit is több információt kapok. Látom az erdőt egy tájleírás hatására, akár az új srácot az iskolában, aki helyes és tökéletes, de eddig még sosem fordult elő velem, hogy az erdőben álltam vagy a srác mögött ültem a padban. Itt viszont helyszíneltem, sétáltam New Yorkban, láttam az elnök híres irodáját, aztán Törökországot, Szaúd-Arábiát és még sorolhatnám. Pontosan ez ennek a könyvnek az erőssége. A hihető ábrázolásmód, az események rendkívüliek ugyan, de elhisszük őket. Valaki képes hamis útlevéllel átutazni fél világot? Hát hogyne!
Az egyetlen, ami mégis valahogy kizökkentett, a már említett ugrálás. Az arabok helyett hirtelen amerikaiakkal találkozunk, aztán a franciákkal és mindez csupán néhány oldal alatt. Mikor az ember végre kényelmesen belesüppedne az adott élethelyzetbe, váratlanul átrántják egy másikba és ez így folytatódik a történet negyedik negyedéig nagyjából. Nincs megállás, pörögni kell, haladni, mert nincs vesztegetni való id. Értem, elfogadom, teljesen világos ennek a jelentése, ám ettől még cseppet sem kedveltem meg jobban ezt a módszert. Vagy talán, olyan ritkán találkozom hasonlóval, eddig még nem volt időm megszokni. Ez is lehetséges.
    Mindent összevetve, ez a könyv egy remekmű. Nem hibátlan, de erősen törekszik erre, ami egyértelművé teszi, hogy izgalmas, eseménydús, kidolgozott, semmiképp sem a kellemes, könnyed olvasmány kategória, vagyis ideális választás mindenkinek, aki az igazit keresi, mármint az igazi könyvet, mert ebben minden benne van, ami a fantáziára hat, az érzékszerveinkre, az érzelmeinkre. Szinte halljuk a párbeszédeket, látjuk magunk alatt a sziklákat, amik egyetlen rossz mozdulatra a végünket jelenthetik, érezzük a tenger sós levegőjét vagy éppen a barlang nyirkos levegőjét a bőrünkön. Mindezek után a belső világunk is felkavarodik, sírunk, mosolygunk, hitetlenkedünk és mindent csinálunk, amit bármelyik szemtanú megtenne, ha ott lenne. Mert mi is ott vagyunk, beszív, ott tart az első oldaltól az utolsóig.
Kerestem valami szokatlant, valami újat. Megtaláltam. Elkezdtem a Nevem Pilgrimet.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés