Kétféle vámpír létezik a mai szórakoztató irodalomban. Az első a depresszióba zuhanó, gyönyörűséges, lélegzetelállító vérszívó, aki megunta hosszú halhatatlanságát és csupán szenvedni maradt a Föld nevű bolygón (aztán persze megjelenik valaki, aki egy csapásra megváltoztatja a hozzáállását a létezéshez, de ez részletkérdés).
A másik véglet a nagymenő, a rosszfiú, a laza csávó vagy csaj, aki megmondja neked, hogy legyél vámpír, vagy hogyan ne akarj az lenni, ellát jó tanácsokkal, amikkel magasról tehetsz a világra, mindezt azzal fűszerezve, hogy a vámpírlét pocsék, de ő ilyen szarkasztikus humorral elvan. Mert ő egy „túlélő típus”.
     Jenő, JonJon, Johannes vagy nevezzük akárhogyan, erősen az utóbbi kategóriába tartozik. És egyszerűen ki nem állhatom! A könyv elején még szórakoztató a stílusa, flegmasága, életfelfogása, majd ahogy haladunk előre úgy húzta elő belőlem a rejtett agressziót. Hát senki sem akar behúzni neki egyet?! Most komolyan, senki?!
Az egyik legunszimpatikusabb karakter, akivel valaha találkoztam. De belőle nem elég egy, ugyanabba a könyvbe bele kell tenni a barátnőjét, Valériát, aki az idegtépő nőszemély szerepe mellett egészen elviselhető volt, azon kívül, hogy ő meg valahol megragadt a fentebbi két kategória között. Szenved, állandóan fájdalmat okoz saját magának és közben előadja a világjárta dívát. Ők lennének a mi két főszereplőnk. Azt hiszem, az eddigiekből már kitalálható, nem lettek a kedvenceim.
      Kicsit meglepődtem, mikor Budapest utcáin találtam magam, ekkor tudatosult benne az is, hogy magyar írónővel van dolgom. Azért nem adtam fel, ha már valami hazai akkor cáfoljunk rá arra a tapasztalat-csokromra, hogy magyar szerzőtől nem találtam még modern irodalmat, amit kedveltem volna. De próbálkozom, ezt mutatja az is, hogy az első oldalak után tovább mentem, még akkor is kitartottam, mikor Jenő az idegeimen kezdett el ugrálni, pedig volt ilyen rész bőven.
Egy ilyen Bugyor nevű helyre egyébként szívesen betévednek, tetszik a vámpíros kialakítás, jól hangzik. Annak dacára mondom ezt, hogy nem vagyok ilyesmi helyeken sűrűn megforduló fiatal, életem során csupán két vagy három romkocsmában jártam, tehát nincs nagy közös múltam a főváros ezen részével. Viszont a Bugyor leírás alapján is szimpatikus, egészen addig, míg az a hulla elő nem kerül. Ott egy kicsit meginogtam. Talán majd jövőre újra megpróbálom nyakamba venni a várost.
A hulla egy ember, a többi azonban vámpírokra utal, innentől pedig Jenőék bajban vannak. Segítségükre, vagy éppen ellenük(?) jönnek Lakatosék, a vámpír család, akik amellé, hogy a város dolgait figyelik még cigányok is. Igen, cigányok. Hány olyan könyvet olvashattunk, ahol cigány vámpírok a szereplők? Maximum érintőlegesen találkozhattunk velük, de nem, mint vámpírokkal, a-a, olyan eddig még nem volt. És ez baromira tetszett! Tartják a kis szokásaikat, a hagyományaikat és mégis x ideje a világban járnak-kelnek, mint vérivók. Az ő családi összetartásuk haláluk után is megmaradt, bár ez nem biztos, a könyv vége után járva, hogy annyira jó ötlet volt. De ők megpróbálták, s ez a lényeg.

     Azt azért valaki elárulhatná nekem, miért annyira fontos oldalanként legalább ötször megemlíteni ugyanazt, a luna caliente-t, meg a hasonló frappáns, jól csengő kifejezéseket, amik egyszer egyszer odaillenek, de két soronként újra találkozva velük egy idő után idegesítőek. Mint annyi minden ebben a könyvben. Néhány pozitív értelemben, némelyik negatívban. Sajnos utóbbiból kicsit több lett, mint az előbbiből, bármennyire igyekeztem változtatni rajta.  Maga az, hogy vámpíros, Budapesten játszódik és van benne egyediség, nagy-nagy piros pontot ad az írónőnek, mert ez a trió így ritka és éppen ezért nagyot tud ütni. Az, hogy nem sablon x keménykedő vámpír tart rendet, és, hogy Jenő nem egy észbontóan szexi pasi, ismét dob a dolgon, mert ugye az le is lett írva, hogy nem néz ki rosszul, de nem is annyira nagy szám, vagy legalábbis nekem rémlik valami ilyesmi utalás.
A borító is illik hozzá, sötét, komor és mégis tetszetős, leszámítva a meztelen felsőtestet, ami a felét betakarja. Annak keresem a funkcióját, mert nem találtam meg, még a könyv átrágása után sem. Az úgy minek? Nincs benne Edward, aki kihangsúlyozottan jóképű, nincs benne Bill, aki szintén sármosnak van titulálva a könyvben és a filmben egyaránt, hanem van egy csomó átlagos pasi, férfi, ennyi. Ez elcsúfítja a borítót, nem illene rá amúgy sem, de ismerve a tartalmat meg aztán pláne. Mi vette rá a tervezőt erre? És miért fogadták el így? Nem értem.
Ez az egyik dolog, amit a „Nem tetszett” listámra írhatnék. Amikor megtudtam, hogy az írónő első könyvét tartom a kezemben, valamennyire belenyugodtam azokba az apróságokba, mint a szóismétlés vagy az az érzés, hogy az adott részletet már olvastam korábban. Mert voltak ilyenek, bár talán csak azért, mert túlzottan kézenfekvő volt a folytatást, nem agyaltam túl sokat azon, mi történt eddig vagy mi fog ezután, mert úgyis egyértelmű volt. A gyilkosság sem okozott nagyobb fejtörést, aki gyerekkorában krimik sokaságát látta, annak ezek elég egyszerű fejtörők. A lépcsőházas jelenet volt az egyetlen, aminél meglepődtem, pedig sejtettem, hogy nem fognak egyszerűen nyomokra bukkanni. Ez pedig azt bizonyítja, hogy van azért még bőven az írónő tarsolyában, fog ő még nekünk meglepetéseket okozni a jövőben és város is, hogy megtegye.

     Moly.hu-n olvasgattam nemrég, és visszatértem ehhez a könyvhöz is, hátha találok róla valami újat, amit anno nem olvastam róla, s megakadt a szemem egy régebbi hozzászóláson. Ugye a könyv egy sorozat első része akarna lenni, de állítólag nem biztos, hogy folytatása is lesz. Ezen elgondolkodtam. Kell ehhez még hozzáfűzni valamit? Megismerhetnénk a szereplők múltját, gyanítom, hasonló volt az írónő terve is, hiszen sok függőben lévő szálat hagyott meg a múltról, Jenő előéletét például vagy Valériáét. De, ha nem írna róluk többet, szerintem akkor sem maradnánk le semmiről. Elkezdődött, kicsit bepillanthattunk a szereplők életébe, aztán volt egy fő cselekményszál, ami lezárult. Nem kell ehhez mást hozzáfűzni, egykeként is tökéletesen megállja a helyét. Azért a döntést az írónőre bízom. :)

Kedvenc karakter: Nem egy, hanem több. Az egész Lakatos család tetszett, ahogy összetartanak, mindig együtt, mindig egy családként. Ennek megvan a maga hátránya is, már emberi években számolva sem lehet mindig minden kerek, halhatatlanként meg aztán főleg, ők még is megpróbálják megoldani. A talajról kezdték és eljutottak egy város rendjének fenntartásáig. Külön-külön is szimpatikusak voltak, de együtt alkotnak egy nagy egészet, s így illenek bene a „kedvenc” kategóriába.

Kedvenc jelenet: Fentebb említettem, mennyire kiszámítható volt az egész történet, de egy részén azért meglepődtem. Amikor az ifjú Lakatos rosszul lesz, Jenőék is ott teremnek, majd távoznak, és ami ezután jön, a lépcsőházas jelenet az tetszett. Most ebből nem sokat lehetett érteni, de, amint belemélyedünk a könyvbe és eljutunk eddig, megvilágosodunk, komolyan. Addig kicsit zavaros, tudom, bocsánat. Spoiler nélkül jelenetet írni necces.

Összegzés: Egyszer elolvastam, s mivel nem vártam tőle nagy agyeldobós meglepetést így nem is csalódtam. Nyomozgatnak, veszekednek, vámpírkodnak, mindezt Budapesten, összességében tetszett is mindez. Újdonság varázsa most elmaradt, de nem is beszélhetünk lerágott csontról. Tetszett, első könyvnek az írónőtől egészen jó indítás. Kíváncsi leszek a többire.
Mindenképp ajánlom. Bár a könyv mellé adhatnának egy nyugtatót, mert Jenőhöz elengedhetetlen.
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés