A borítója miatt vettem le a polcról ezt a könyvet, a kedvcsináló a hátoldalon csak a plusz volt mellé, amiért végül kivettem a könyvtárból. Szerelmes történet mérgekkel fűszerezve, jól hangzott. Haza hoztam és bekerült a többi olvasásra váró közé, egészen múlthét végéig nem is nyúltam hozzá. Aztán kinyitottam.
     Nem hiszem, hogy túl sokat írhatnék róla, főleg, mivel a spoiler részeket szeretném elkerülni ezen alkalommal is. Aranyos történet egy lányról, aki az apjával él a világtól szinte elzártan. Jóságos, kedves és odavan a növényekért, és nagyon szereti az apját. Nagy a tudása, de ennél is nagyobb a kíváncsisága, hogy a tiltott kert ritkaságit láthassa.
Mivel nem egy túlzottan terjedelmes mű és a megszokottól eltérően a betűk mérete is nagyobb így a fejezetek úgymond „kivégzése” is sokkal könnyebb. Adják magukat a mondatok, nem kell azon filózni, mit akarhatott az írónő ezzel vagy azzal a résszel, mert jóformán mindent a szánkba adott, amit ő ki akart hozni a könyvből. Tehát roppant egyszerű volt képben lenni és abban maradni a végéig. Egyedül a hely és az idő behatárolásával akadtak kisebb problémáim, aztán az is kiderült, Anglia, London közelében és valahol a 18. század végén járunk. Utóbbival kapcsolatban voltak fennakadásaim, mert számomra nem volt ez annyira érzékelhető. Történelemórákról megmaradt emlékeim szerint, volt ott akkortájt, a 18. század végén, 19. század elején egy nagy iparosodás, aminek legalább az előszele ott kellett legyen, azon a bizonyos századvégen, ehhez képest a leírásokból nekem abszolút valahol a 16. század környékén zajló történetnek tűnik az egész. Konkrétan azt láttam magam előtt, míg fel nem lettem világosítva, hogy el vagyok csúszva úgy két évszázaddal, de nem csak ez sántított nekem az egészben.
A növények beszélnek és van egy kert, ahol a világ különböző pontjairól hozott mérgező növények élnek. Ez a két elképzelés nagyon tetszett. Társult hozzájuk egy harmadik dolog, a Mérgek hercege, aki elég kemény karakter és maga is egyfajta halált hozó méreg, aki édesnek tűnik keserű ízzel egyszerűen megöl. Tetszik, komolyan! Egy másik történetben imádnám, de nem ebben. Az Elizabeth c. musical jutott róla eszembe, a Halál és a Császárné, Sissi története. Csábító Halál, aki szépeket mond, örökké tartó boldogságot ígér, és közben megpróbálja a szerelmétől elszakítani. Oleandernek a könyvben kicsit könnyebben sikerült, nagyjából semmit sem kellett tennie, csak várt. Annyira jól ki lehetne dolgozni ezt a szálat a történetben! Remélem, a folytatásban az írónő megteszi, bár nem hiszem, hogy kezembe fogom venni a közeljövőben a továbbiakról szóló köteteket.
     Túl sok pozitívumot nem tudnék kiemelni, tulajdonképpen a 12-13 éves korosztálynak talán megfelel ez a stílus, meg úgy összességében a sorozat, mert aranyos, titokzatos némi romantikával meg gonoszokkal fűszerezve, de számomra kevés. Azt a hatást keltette bennem, hogy kitölti az utazással töltött unalmas időt, viszont maradandó nyomot képtelen hagyni bennem. Kiforratlan, kezdetleges, ezek jutottak eszembe róla.

     Mint azt az elején is említettem, a borítója miatt vettem ki főként ezt a könyvet, de jobban megnézve rájöttem, annyira mégsem nyűgözött le. A színei tetszenek, a két kéz is jól néz ki, csak valahogy a kettőt nem tudom összerakni, olyan furcsán néz ki együtt. A fentebb láthatóak közül az első változat ellenben jobban megtetszett, hiába arc van rajta, ami nálam alapjáraton nem nyerő, a színek, a felirat, minden passzol. Mondjuk egy másik történethez, mert ehhez nem illik. Ettől még tetszik.

Kedvenc karakter: Ilyet sem írtam még le soha, s valószínűleg nem is fogok, de legjobban a mérgező növények tetszettek, a szövegelésük, úgy összességében ők olyan „viccesek”, bár kedvencnek annyira nem nevezném őket.

Kedvenc jelenet: Nincs ilyen, mivel maga az egész könyv nem fogott meg túlzottan.

Összegzés: Ismétlem magam: Kedves kis történet, fiatalok, szerelem, gonosz, aki idilli életüket felforgatja, semmi ténylegesen kizökkentő momentum, egyszerűség. Tömören így lehetne jellemezni a Méregkertet. Mivel az első oldalak után nem vártam tőle sokat, ezért nem is csalódtam.
Azoknak, akik sokat olvasnak és valami, igényesebbre vágynak, inkább nem ajánlom. Akik unaloműző, könnyed olvasmányt keresnek, azok fogjanak bele nyugodtan, legalább valami hasznossal töltik el az idejüket. Mindenki döntse el maga, melyik csoportban érzi magát.
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés