Books : Buglyó Gergely: Oni - Szürke vér |
Buglyó Gergely: Oni - Szürke vér
Sorozat címe: Oni 1.
Eredeti cím: Szürke vér
Megjelenés éve: 2013
Kiadó: Cicero
"Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet."
Értékelés:
Izgalmasnak hangzó nyári olvasmányokat kerestem és utolsó kihozható darabnak ez akadt a kezembe. Lilás borító, érdekesnek tűnő leírás, első ránézésre beleillett a képbe. Néhány napja belefogtam az olvasásába, de már a legelején megtorpantam.
Mi ez a "kedves olvasó" stílus?! Annyira meglepett, hogy majdnem eldobtam a könyvet. Az ilyen irányú narrációval rendelkező könyvek számomra kizárhatóak a listámról, mert egyszerűen idegesít az első szám második személyű megfogalmazás. Ha ezt megspékeli azzal, hogy olvasóként megnevez, már abszolút elásta magát. Nagyon nyomós érv kell ahhoz, hogy félbehagyjak egy könyvet, de ennél komolyan elgondolkodtam a dolgon. Végül az az érv győzött meg, hogy hosszú az út a munkahelyemre, meg aztán haza is és kell valamit olvasnom, mert nélküle sokkal hosszabbnak tűnik az egész. Épp ihletem sem volt az íráshoz, tehát tovább kellett haladnom vele, legalább valamennyire. Szóval folytattam.
A könyv NEM E/2-ben íródott, mindössze a bevezetője ilyen! Tehát, aki emiatt szeretné inkább letenni, az folytassa bátran, mert utána az egyik főszereplő szemszögéből mélyülünk el a történésekben. Nyugodtam olvassátok tovább, mert igazán érdekes könyv. Magyar szerzőtől nem szoktam az egyetemen kívül olvasni, valamiért akaratlanul is kerülöm őket, vagy talán mégis szándékosan, mert magyar író művét nem szívesen véleményezem, ez az én hülyeségem, de ha megnézitek, egészen jól betartottam idáig.
Na, de kanyarodjunk vissza a könyvhöz. Buglyó Gergely első bemutatkozó trilógiájába fogtam bele, annak is a kezdő kötetébe, ami tulajdonképpen bevezetőnek is nevezhető, ám mégis több annál. A kezdeti kétségeim után a fejezetek pörögtek, a történet halad előre, de nem mindig azon a kiszámítható módon. A leírások részletesek, ám olvasásukkor kiéreztem belőlük azt, hogy ez az író első könyve. Biztos vagyok benne, hogy fejlődni fog, a párbeszédek egyébként már most is nagyon jók, néha viccesek, néha komolyan, mindig amilyennek lenniük kell. A szereplők személyiségi tökéletesen beleillik a fantasy világába, az ifjúsági irodalomba, tehát mondhatjuk sablonosnak őket, viszont nem zavaró, nem unalmas, inkább belenyugszik az ember abba a tudatba, hogy megint egy kissé esetlen, de bátor lány, akibe a titkolózó, nehezen megnyíló, ám hasonlóan bátor és önfeláldozó srác beleszeret, akinek nem mellesleg van egy gyávának tűnő viccelődő haverja, s persze egy okoskodó báty és a kishúg sem maradhat ki, akinek púp a hátán mindkét testvére. Ez bárkinek is meglepő még? Ha olvastál már legalább három-négy hasonló fantasy könyvet, neked sem okoznak meglepetést a srácok. Ettől még szerethetőek, komolyan.
Vannak benne gonoszok, akikről kiderül, mégsem egészen azok, de vannak náluk sokkal rosszabbak is. Nem ismerjük meg konkrétan, aki elől menekülni kell vagy épp szembeszállni vele, de tudjuk, hogy ott van, közelebb, mint gondolnánk. Nagyon nem mélyülünk el tulajdonképpen senki életében, háttértörténetében, a főszereplőkről sem tudunk meg többet annál, mint amennyi feltétlenül szükséges és szerintem ez pontosan jó így, hiszen ezáltal a mű elhatárolódik a felesleges töltelék szövegektől. Amennyire átlagos hatást kelt az elején, annyira változatosnak ígérkezik a továbbiakban. Nem az a tipikus letehetetlen mű, ám a gondolatainkat, fantáziánkat kegyetlenül mozgatja, nem hagy nyugodni, szeretnénk csak még egy oldalt belőle, hátha ott kiderül, miért mennek épp oda, mi történik még, mert fokozza az izgalmakat az író. Volt néhány pont, ahol kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, itt könnyebb volt jegelni a könyvet, aztán tovább haladtam és megint jött az érdekes rész. Ilyen szempontból kicsit hullámzó a történet, néha nem bírod abbahagyni az olvasást, néha az a legkönnyebb, hogy leteszed/elteszed. A vége egyfajta lezárás és függővég, mintha a bevezetőn túl lennél, kaptál néhány értékes információt a világról, amihez hasonlót még nem láttál, kaptál némi harcot, de a sztori maga csak most fog kezdődni, a második résszel. Igen, pontosan ez az érzés maradt meg bennem az utolsó oldal után. A java még hátra van.
A borítóról nem szeretnék hosszasan írni, mivel egyetlen egyet találtam belőle, azt, amivel meg is jelent. A színe tetszik, sötét, lilás, pontosan illik a könyv hangulatához, bár lehet, a világosabb, szürkésebb árnyalat is ugyanennyire passzolt volna hozzá, ha már egyszer a címében is szürke a vér. Igen, belegondolva egy világos, szürkés, fehéres borítóval megnyerőbbnek látnám a kötetet, bár lehet, már annyira sokszor fogok fektés könyvet a kezembe, hogy a megszokásból keresek kiutat ilyen ötletekkel. Nem is töprengnék tovább ezen, inkább azt szeretném elmondani, hogy ez talán az első borító, ahol tényleg nem zavar az a kis emberszerű alak az alsó felén. Tetszik ez az ábrázolás, alighanem azt a várost szimbolizálja, amit Áronékkal megismerünk a könyv utolsó részeiben. Mivel még csupán ízelítőt kapunk belőle, így a sejtelmességet is látom az ábrázolásban, a titkokat, egyszóval: tetszik. Bátorkodtam utána nézni a trilógia többi kötetének, a háromból ez lett a kedvenc. Összehasonlítani sem tudom velük, egyszerűen szebb, jobb, érdeklődést felkeltőbb lett, ennyi.
Kedvenc karakter: Feri, a legjobb barát, a mindig viccelődő, kissé gyáva karakter, akiről nekem a Teen Wolf-ból ismerhető Stiles jutott eszembe. Ő is pontosan ilyen, akárcsak Ron a Harry Potterből például. Tehát sablonos karakter mégis aranyos. Vártam, hogy valami nagy butaságot csinál vagy bajba keveredik, de ez szerintem a jövőben fog megtörténni, most csak kisebb dolgokba keveredik bele. Éppen ezért olyan „hű, de nagy kedvenc” nem lett belőle, de valahogy minden ilyesmi könyvnél, filmnél, az ilyen srácok vagy lányok fognak meg, vagy a rosszfiúk, de ebben a könyvben annyira nem találtam magamnak való rosszfiút.
Kedvenc jelenet: Volt benne néhány jelenet, ahol jót mosolyogtam, de konkrét kedvencem nincs. Viszont azok a részek, ahol Anna nagyon belelendült és előadta a hőst meg a kalandort, na azok egyáltalán nem jöttek be. Azt hiszem, nem fogom szeretni Annát… De ez nem is ide tartozik. Lapozzunk.
Összegzés: Mint feljebb is írtam, az elején kisebb nehézségekkel indultunk, megismerkedésünk, hogy úgy mondjam, nem volt épp zökkenőmented, de a továbbiakban kijavította a hibát. Kicsit olyan érzésem támadt, hogy az író túl sokat akar egyszerre, de mindenbe csak belenyúl, érinti, nem magyaráz, nem akar lelőni előre mindent, s nagyon remélem a másik két kötetben mindenre választ kapok, amikre most nem sikerült. Érdekes, változatos, könnyen olvasható ifjúsági fantasy, amit nyáron melegben a parton és iskolai időszakban lazításképp is bárki elolvashat. A szereplők, a fő szál, minden tetszett, pusztán néhány apróságon akadtam fenn, de egy író első publikált műveként szerintem abszolút jól sikerült. Nem tökéletes, de nem is kell mindig mindennek annak lennie, ez így pont jó, ahogy van, szerintem.
|