Könyvtárban találtam rá erre a könyvre. Tetszett a borítója, mivel a kedvenc virágom szerepel rajta, és a hátoldalt elolvasva úgy gondoltam, megéri, hogy kikölcsönözzem. Mindössze egyetlen nap kellett hozzá, tekintve, hogy nem valami hosszú mű, bár egy sorozat része, tehát, ha valaki nekiül végig olvasni az egészet, az azért el lesz egy ideig. Már, ha lesz kedve tovább olvasni az első részénél. Mert én kétszer is meggondolom.
   A történet ugye arról szól, hogy egy szerelmes pár férfi tagja váratlanul meghal, majd a szenvedő lány mellé szegődik, aki persze egészen addig megszállottként hitt az angyalokban, szerelme elvesztésével azonban elfordul tőlük. Ez tulajdonképpen Tristannak nagyobb pech, mivel ő lett az őrangyala. Állítólag. A véleményem ezúttal spoiler gyanús lehet, tehát, aki nem riad vissza néhány elejtett információ morzsától, csak az olvasson tovább, a többieknek a borítókról való írásomtól ajánlom a folytatást.

     A könyv elején megismerjük a balesetet, hogyan történt, aztán bumm, egyetlen utalás nélkül ugrunk vissza az időben arra a pillanatra, amikor még csak távolról nézik egymást. Mivel a hátoldal szerint a könyv az őrangyalként helytálló srácról és a védencéről szól, nem gondoltam, hogy több mint háromnegyed részében csupán a baleset előzményét ismerjük meg, majd átugrunk az utána lévő időszakra, ahol az új angyal próbál belerázódni szerepébe. Hogy mi a feladata? Arról gőze sincs, de ő attól még megy Ivy után, mert be akarja bizonyítani, hogy szereti. Na, ez lenne elvileg a könyv tartalma, bár pusztán néhány oldal jutott neki, a többiben csak az előzményt látjuk. Akkor minek a hátlapon lévő szöveg?! Ha nem is azt boncolgatja a könyv? Lehetett volna egy általános sorozatleírás, de akkor azt is pötyögjék oda, ne úgy állítsák be, mintha maga a kötet tartalmazná mindazt.
Tehát nem tetszett. A szereplők átlagosak, sablonosak. Olyan dolgok vannak benne, amit csak az nem vesz észre, aki csak húzogatja tekintetét a lapokon, nem is figyel oda a sorokra. Gregory köcsög, aztán mégsem. Utáljuk, majd megszeretjük. Ivy egy félénk csaj, akinek élete szerelme kb. csak a szemét nem szúrja ki azzal, hogy állandóan ott van, ahol ő, de a lány totálisan nem veszi a jeleket és nem is sugározza. Tristan valami hasonló, bár ő legalább próbálkozik. Ivy öccsét meg néha annyira… Hm, nem részletezem, mert köztudottan nem rajongok a gyerekekért, így a hozzá fűződő véleményem sem lehet túlzottan visszafogott. Maradjunk annyiban, hogy néha kifejezetten idegesítő figura.
Nyilvánvaló, két sor után lelőtt dolgokról van szó, ha a hátoldalt nem olvassuk persze, mert akkor szinte felesleges belekezdeni, mindezek mellé túl kiszámítható, a cselekmény, de még a kifejezések is, amit az írónő használ. Nem vagyok jó író, sőt(!), de néha az az érzésem támadt, hogy ennél még én is jobbat írnék. Nem tudom róla jó véleményt mondani, mert azon kívül, hogy kipipálhatom az elolvasott művek listáján, teljesen feleslegesnek érzem, hogy kikölcsönöztem.

     A borító egyszerű, egy virág van rajta, aminek az első könyv után nem látom értelmét, mert nem angyalos, nem bír szimbolikus jelentéssel, mint mondjuk az Alkonyatban az alma, egyszerűen nem tudom a történethez kapcsolni. A fehér a tisztaság jele, az angyaloké is, elvileg, de miért rózsa? Talán fehér, mint angyalok és rózsa, mint szerelem, ennyit tudnék kihámozni belőle. Úgy összességében szép, nincs vele bajom, mert megragadja a figyelmet, csupán a történethez nem tudom hozzá csatolni. A további részeiben egyébként a rózsa színe változik a magyar borítókon.
A külföldi felhozatal eléggé vegyes, tartották a virágos vonalat, szintén színében, vagy fajtájában változik részenként, aztán láttam az eredetit, a ’90-es években kiadottat, ami egyértelműen egy nyálas romantikus sztorit sejtet, és tulajdonképpen az, mert az első kötetben szinte csak erről van szó. Kerülgetik egymást, majd mire révbe érnének, beüt a szerencsétlenség. Hány ilyen romantikus könyv került már a kezembe gyengébb pillanataimban, te jó ég! A negyediket nem szeretném véleményezni, az a tőlem megszokott kritériumok miatt esik ki a „tetszik” kategóriából. A virágosak szépek.

Kedvenc karakter: Beth, mert vele tudtam legjobban azonosulni. Csendben, a sarokban marad és csak ír és ír, mert mindig annyi ötlete támad. Ő volt az egyetlen számomra pozitív karakter, bár eddigi olvasmányaimhoz mérve, még ő sem igazán a kedvencem, csak szimpatikus.

Kedvenc jelenet: Amikor Tristan új ismerőse (angyallá válása után) kicsit megviccel néhány lányt, hogy frászt kapjanak. Na, ott elmosolyodtam, de ennyi. Tulajdonképpen ez sem kedvenc, csak nem volt annyira rossz, ennyi.

Összegzés: Nem mondom, hogy nem ajánlom senkinek, mert egyszer megérdemli, hogy elolvassák, de ne várjon tőle senki semmi nagy dolgot. Az egész össze van csapva, ide-oda ugrálunk az időben, nincsenek kifejtett leírások, az egész egy kezdő író első munkájának tűnik, ami nem élete fő műve, ha csak ez után nem ment el a kedve az írástól. A történet nem rossz, pusztán néhány apróság keveredett össze. Tristan nem angyal, hanem szellem. Angyalnak kell lennie, hogy beleilljen Ivy elképzelt világába, de az összes jel, ami Tristant jellemzi a halála után, minden a szellemekre utal, egyáltalán nem angyali. De ez még talán a legkisebb problémám vele. Abszolút nem tetszett. Talán, ha egyszer nagyon unatkozom, megnézem a második részét, de nem hiszem, hogy a listám élére fogom tenni, jó lesz ott a végén is.
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés