8. fejezet
Segítő jelek

   Akár egy kanapéra hajított rongybaba meredt maga elé a semmibe. Miért kérdezte pont ezt? Miért így találkoztak? Rengeteg kérdés zsongott fejében, mint valami felbőszült méhkas. Aztán hirtelen tért vissza a valóságba, mikor a hatalmas kék párna arcába csapódott.
- Éhes vagyok! - mondta Gábor talán huszadjára is. - Figyelj ide!
- Jól van, nyugi! - állt fel. - Szendvics vagy rántotta?
- Fúj! - imitált rókázást a gyerek. - Palacsintát akarok!
- Az elfogyott.
- Csinálj másikat!
- Talán ha szépen kérnéd, meggondolnám, de így... - karba tett kezekkel nézett a fiúra. - Nutellás szendvics?
- Sok nutellával? - csillant fel a szeme.
- Rengeteggel! - nevetett és a konyhába ment a beígért uzsonnáért.
Kicsivel később Ricsivel kiegészülve rágcsálták az elkészült mogyoróvajas kenyereket. Zita mosolyogva figyelte, ahogy a két rosszcsont majszol, aztán tekintete megakadt a konyhapulton lévő apró csomagokon.
- Anya hozta tegnap - válaszolt Gábor a fel sem tett kérdésre, miután látta a lány milyen érdeklődéssel vizsgálja az apróságokat. - Valami kínai süti.
- Aha - nézegette tovább a felismerést követően. - Ilyet nálunk még nem láttam.
- Szét kell törni és van benne egy cetli.
- Ellophatom? - fogta meg az egyiket.
- Nekem nem kell - vont vállat és tovább falatozott.
Zita nekidőlt a pultnak, kibontotta a sütit és kettétörte. - A filmekben be szokott jönni. - biztatta magát.
- Mit ír? - kíváncsian nyújtogatták nyakukat.
- Tedd, amit tenned kell! - olvasta fel hangosan. Ezzel nem jutott sokkal előrébb. Honnan tudja, mit kell tennie? Több dolog is eszébe jutott ennek kapcsán, például kibékülni Nócival, őszintén beszélni Áronnal és... és válaszolni Krisztiánnak.
- Hülyeség - állapította meg Ricsi. - Inkább adj inni! - Zita várakozóan pillantott rá. - Légyszi? - a lány bólintott, s kivett két üveg gyümölcslevet. Mióta itt látta ezt a fajtát, otthonra is ilyet vesz. Poharakba töltötte a fiúkét, ezután sajátjáról is lehúzta a kupakot, ami mindig valamilyen üzenetet rejtett. Bosszankodva húzta el a száját.
- A döntés a te kezedben van! - olvasta fel ezt is hangosan. - Remek!
- Az előző ugyanez volt, nem?
- Kb. - felelte. Letette a kupakot a cetli mellé és nagyot kortyolt a narancsléből. - Azt hiszem mára elég a jóslatokból.
- Nézzünk TV-t! - ugrott le a székről Gábor, és a nappaliba futott. Ricsi utána ment, Zita pár perccel később követte őket. Valamit el kell intéznie ma! A háromból valamelyiket muszáj lesz! A kanapéig el sem jutott, a TV-ben ugyanis egy ismerős arc mosolygott rá, amitől az ütő megállt benne.
- ... legújabb klipjének premierje nyár végére várható - kapta el az utolsó szavakat. Azonnali hátraarccal tért vissza a konyhába, két kezével az asztalra támaszkodott, s egyenesen előre nézett. Mikor fejében ismét rendeződtek a gondolatok bekapcsolta a rádiót.
- A tini lányok kedvence újra hódit, legújabb videoklipjének forrása, a "Szívből szól" a magyar toplisták dobogóit koptatja napok óta. Kétségtelenül sikeresnek mondható az új szerzemény, mely klipjének bemutatójára még várnia kell a rajongóknak, de addig is... - lekapcsolta. Ennyi pont elég volt neki az amúgy is irritáló női hangból és abból, amiről beszélt.
- Ezt most vegyem jelnek? - emelte tekintetét a plafonra.
- Kihez beszélsz?
- Oh, szia! Senkihez, talán kicsit elfáradtam. - varázsolt ismét mosolyt az arcára, Noémi érkezésének tiszteletére.
- El sem tudod képzelni mennyire hálás vagyok! Nélküled biztos kirúgnának!
- Bármikor kellek, csak szólj! - legyintett. - Az mi? - nézett érdeklődve a hófehér dossziéra.
- Amiről múltkor beszéltünk. Szandi utána érdeklődött neked, és ezt küldte.
- Tényleg? Csodás! Végre valami jó is történik ma! - felkapta a mappát, s kíváncsian kukucskált bele. - Mármint félre ne érts, imádom az ördögfiókáidat, de ez...! Jaj, annyira örülök neki!
- Nyugodtan hazaviheted. Benne van a jelentkezési lap, meg minden.
- Köszi! - Időközben Zita összeszedte a holmiját, és a jól megérdemelt jutalmas is bezsebelte.
- Hívlak, ha lesz valami! - intett neki búcsúzóul.
- Oké, és még egyszer köszönöm! - emelte fel a dossziét, majd szép sorban végigölelgette a gyereksereget és sietősen távozott, hátha eléri a buszt.
Újabb elintézni való került a képzeletbeli listájára. Megoldani szeretett volna egyet a sokból, nem még hozzá toldani. Ez idáig a családját látta az egyetlen biztos pontnak, ám innentől oda is méretes akadály gördült. Nagyszerű érveket kell kieszelni, a lehető legudvariasabb modorára van szükség, és, ami a legfontosabb: végeláthatatlan mennyiségű türelmet kell elraktároznia. Nem bírta ki hazáig, hogy ne nyissa ki a mappát. A jelentkezési lap legfelül díszelgett, alatta néhány tudnivaló, válaszok a legfontosabb alapkérdésekre, illetve azokra, amik még felmerülhetnek egy logikusan gondolkodó ember fejében. Egy hónap! Augusztus! Ez a két dolog azonnal megragadta a figyelmét, akárcsak a hely neve: Franciaország! Kicsi korában egyszer járt Párizsban mivel nagynénje kint él, azóta is visszavágyik oda. Többek közt ezért is fordít különösebb figyelmet a francia tanulására, ezt mutatja a tavaly megszerzett középfokú nyelvvizsga, vagy az, hogy már a magasabb szintre készül. Ha valaki az elkövetkezendő pár évről kérdezi, mindig ugyanazt feleli: kint látja a jövőjét, vagy a fővárosban vagy annak közvetlen közelében. Nem a pénz és a feljebb jutás a cél, hanem elérni azt az érzést, ami kilenc éves kora óta Franciaország felé vonzza. Igen, egyszer ki fog jutni oda!  Talán előbb is, mint remélné...