1. fejezet
Hiányzó rész

   - Gyere már, elkésünk! - szólt rá Nóci. Az elmúlt egy hét varázslatosan alakult Zita számára, ő valamiért mégsem érezte ezt pontosan így. Igaz, hogy Áron csak az ő kedvéért jött haza, és azóta el sem engedi egy pillanatra sem, közös programokat szervez, amikbe belevonja legjobb barátnőit is, de valami hiányzott az életéből.
- Azonnal megyek! - mondta fel sem pillantatva telefonjából. Annyira szerette volna! Úgy szuggerálta a készüléket, mégsem történt semmi. Újabb perc telt el. Csalódottan süllyesztette zsebébe mobilját, miközben barátai után indult.
   A mozi sem köthette le a figyelmét, csak Krisztián körül forogtak gondolatai és ez így ment már egy jó ideje. Két lábon járó zombi-szerű ember lett belőle, pont, mint azok ott a vásznon. "Már nem bújhatsz a napszúrásod mögé!" - mondta neki Nóci előző nap délelőtt. Sem ő sem Brigi nem tudta az egész balatoni sztorit, a lényegen kívül minden mást elhallgatott előlük, s ettől csak rosszabbul érezte magát. Aztán ott volt ugye Áron is, aki a csodának köszönve előbb ment haza és így egész nap mellette lehetett. A "megcsalás" dolgot sikerült kimagyaráznia, de Zita úgy érezte nem bízhat meg száz százalékig a szavaiban. Valami megváltozott közöttük. Nagyon tetszett neki a srác, ehhez kétség sem férhetett, de a rózsaszín köd maradéktalanul felszállt, helyén hagyva egy hatalmas igazságot: elhamarkodott döntést hozott, mikor összejött vele.
- "Mennyivel másképp alakulhatott volna minden, ha megmarad a tisztes távolból való figyelés." - jutott eszébe, akárcsak az elmúlt héten legalább százszor.
   Áron kényelmesen elhelyezkedett a székében, egyik karját a karfán, a másikat Zita vállán pihentette. Arcán elégedett mosoly ült, hiszen minden a lehető legjobban alakult. Itt ült egy csinos lánnyal az oldalán, és most már semmi sem zavarhatja össze kapcsolatukat. Milyen jól tette, hogy aznap lány elé ment. Várhatott volna, míg a nyár végén újra látja, de talán addigra késő lenne. Miért is szalasztaná el ezt a kitűnő lehetőséget?
- Föld hívja Áront, haver jelentkezz! - bökte oldalba Balázs.
- Mi van?! - mordult rá, ám Zita kérdő pillantását látva higgadt mosolyt varázsolt elő, aztán visszafordult barátjához.
- Az a két csaj minket néz, amióta leültünk ide - Balázs szemeiben lelkes fény csillant.
- Ebben mi olyan érdekes? Az lenne furcsa, ha nem minket bámulnának. - vont vállat, de nem hagyta figyelmen kívül a sor másik oldalán ülő szőkeség tekintete. Arcán játékos mosoly suhant át, amit kacsintás követett mielőtt visszafordult volna a filmhez. Igen, ez a nyár a lehető legjobban alakul.
   Saját tükörképére meredve ült asztala előtt, és maga is nagyon jól látta mennyire furcsán viselkedik. Nem elég, hogy Tomi látta rajta, aztán Orsi is megjegyezte, most így önmagát bámulva rájött, le sem tagadhatná, hogy valami nincs rendben vele. Váratlanul megjelent mögötte a fodrász, aki kicsit összeborzolta rövid, barna haját, ettől vadabb külsőt remélve. Krisztián ijedten ugrott egyet, mire feleszmélt, a vész nem is olyan szörnyű, mint hitte.
- Bocsi! - szabadkozott a lány, és hátrébb lépett. - Kész is vagy! - vizsgálta meg alaposan.
- Kössz! - erőltetett mosolyt az arcára. Leugrott a magasított székből és az ajtó felé indult. Értelmetlennek látta a mai forgatást, előre kudarcra ítélte az egész napot.
- Mi a baj? - érte utol Orsi. - Nem láttalak még ilyen letörtnek.
- Nem vagyok az - füllentette, s újabb mosolyt húzott elő tartalékaiból. - Csak fáradt, de rendbe jövök.
- Te tudod - A nő úgy nézett rá, mintha sejtené az igazságot, de nem szólt többet a témáról, inkább felvázolta a tervet, amit igazából már számtalanszor átbeszéltek az elmúlt két nap folyamán, de Krisztián akkor is nagyjából ennyit fogott fel az egészből. - "Vajon mit rontottam el?" - gondolata megint abba az irányba terelődött, amerről igyekezett elterelni, nem sok sikerrel. Kért még egy pillanatnyi türelmet, és előhúzta mobilját fekete farmerja zsebéből. Először a telefonkönyvet célozta meg, aztán kiválasztotta a nevet és elidőzött a hozzá csatolt képen nevető lány arcának fürkészésével. Ha visszakaphatná azt a két napot! Zita meglátta benne mindazt, amit idáig egyik lánynak sem sikerült teljesen. Azt, hogy milyen volt ő, nem az a híres fiú, aki énekel és táncol, nem az, aki autogramot osztogat és nagyobb rendezvényeken vesz részt, hanem azt, aki volt, mikor elkezdte az egészet, amikor még csak álom volt mindaz, amit elért. Nem SP-t látta, hanem Krisztiánt, az átlagos srácot, és ez neki többet jelentett mindennél. Hiányzott az a felszabadult nevetés, a beszélgetések és az a rengeteg bolondozás, amit emlékeiben őrzött, és ott is maradnak mindörökre. Ujja a "Hívás" gomb felett állt meg, és már épp hozzáérni készült, amikor valami megállította. Már úgysem kaphatja vissza azt az időt. Miért is kavarná fel a lány életét, biztos remekül érzi magát, és pont egy ilyen fiúra lenne szüksége, mint ő. Még sohasem látta ilyen negatívan a helyzetet, ám ez épp elég volt ahhoz, hogy visszakerüljön a telefon a helyére, és ő magára húzza felszabadult álarcát, és nekiveselkedjen a legújabb klipjének. Abban reménykedett, legalább ez sikeres lesz...