I/17. fejezet
17. fejezet
Meglepetés!
Bedobálta holmiját sporttáskájába és az ágyra ült. Hihetetlen, hogy két nap alatt mennyi minden történhet. Fél órán belül hét hívást kapott, melyek egytől egyig az újságban látottakra vonatkoztak. Brigi hasonló kiáltásokkal üdvözölte barátnőjét, mint korábban Nóci, ám most elmaradt az érzelmi kitörés a híressé vált lány részéről. Aztán hívtak még az iskolai ismerősök, mind kíváncsian várták a részleteket, amik legnagyobb sajnálatukra elmaradtak. A szülei fogadták legnyugodtabban a híreket, tudták, hogy ez csak valami butaság lehet.
- Egy pillanat! - szólt az ajtó túloldalán várakozónak. Ledobta a telefont és szembenézett a nővel. - Igen?
- Mivel csodás időnk van, gondoltuk kedvetek lenne leugrani a partra. Szeretnénk pár képet készíteni rólatok az újságnak.
- Ma már pont eleget szerepeltünk szerintem. Gondolom látta a cikket.
- Azzal ne foglalkozzatok, majd mi tisztázzuk a dolgokat, nem lesz probléma - mosolygott a nő, de ettől cseppet sem érezte jobban magát Zita.
- Hát jó, ha ön mondja! Öt perc és lent leszek!
- Szuper, várunk! - Zita becsukta az ajtót és nekidőlt. Tovább ütik a már így is izzó vasat, ez nem hangzik túl jó tervnek. Mégis meg kell csinálnia, bevállalta, amikor elküldte a szelvényt.
A víz a jó idő hatására egyre melegebbnek tűnt, Zita kedvét azonban ez sem fokozhatta.
- Várj! - Krisz váratlanul szembefordult a lánnyal a derékig érő vízben. - Felejtsük el, ami történt vagy, ami nem. Élvezzük ki az utolsó napot. - Zita hiába próbált volna ellenkezni, Krisztián arcát látva képtelen volt mást mondani.
- Oké!
- Barátok? - nyújtotta felé jobbját.
- Azok - fogta meg a kezét, ám ebben a pillanatban megfordult körülötte a világ, lábairól a gonosz Krisz-szörny ledöntötte és elmerült a Balatonban.
- Te! - visította Zita, amint felszínre ért. Ráugrott a nevető srácra és megpróbálta fellökni. Ebből kerekedett ki a nap legnagyobb vízi csatája, fröcskölések, s gáncsolások sorozata követte egymást.
- Ne, ne! Tegyél le! - sikította kétségbeesetten a nyakába karolva.
- Ne tegyelek? - Krisz gonosz mosolyától még jobban sikoltozni kezdett.
- Ne vigyél be oda! - mutatott rémülten a bójákra.
- Miért? Talán nem tudsz úszni? - csillant meg ördögi tekintetében a fény.
- De! Persze, hogy tudok! Mért ne tudnék? - próbálta menteni, ami menthető.
- Hazudsz! - dobta el hirtelen. Zita kapálózva merült el, de sikerült idejében megkapaszkodnia a srácban és visszahúzta magát. Lábait rákulcsolta a derekára.
- Annyira utállak! - bokszolta mellkason. - És ha megfulladok?
- Vigyázok rád! - mosolygott a lányra. Ázott haját félrehúzta, s arcát fürkészte.
- Mi... mi az? - tapintotta meg szabad kezével.
- Semmi - rázta meg alig észrevehetően fejét, majd plusz terhével együtt kifelé indult.
Zita elnyúlt a törölközőn, fejét kezére hajtva élvezte a napsütést.
- Le fogsz égni - tájékoztatta Krisz, aki mellette feküdt. Felült, előszedte a naptejet és krémes kezét a lány hátára tette.
- Köszi - mondta. A fiú érintésétől jóleső bizsergés járta át, ettől kissé zavarba jött.
- Fázol? - nézett rá kérdőn.
- Én? Nem - ült fel, s fordult fel. Megdörzsölte libabőrös karjait.
- Mosolyt! - toppant eléjük a fotós. Egymásba karoltak és legszebb mosolyukat villantották a kamerába. Belül azonban a legkevésbé sem érezték vidáman magukat. Teljes zavartság uralkodott bennük, érzéseik örvényként kavarogtak.
- Fordulj meg, bekenlek téged is - intett kezével a srácnak. Mindketten beleborzongtak bőrük találkozásába, valami nem volt rendben velük, ezt ők is jól látták.
- Zita! - a lány meglepetten fordult meg. - Micsoda meglepetés!
- Klári néni, hogy tetszik lenni? - törölközőjébe törölte a maradék naptejet, mielőtt felállt és puszival üdvözölték volna egymást.
- Remekül. Élvezzük a jó időt. Timi is itt van valahol a fiúkkal. - Zita szíve nagyot dobbant.
- Milyen fiúkkal? - kérdezett rá óvatosan.
- A barátaival, Balázs és Áronnal, mindjárt szólok is nekik, jó? - indult visszafelé.
- Oh, felesleges, hagyja. Mi úgyis menni készültünk.
- De kár! Sebaj, legközelebb összebeszélünk. Meddig maradtok?
- Este indulunk haza, de máskor ígérem, előbb szólok, ha erre járok - erőltetett mosolyt az arcára.
- Rendben. Üdvözlöm anyukádékat! Sziasztok! - nyomott két búcsú puszit a pofijára.
- Viszlát! - intett, s holmiját összekapva elhagyta a strandot, nyomában az összezavarodott Krisztiánnal.
- Anya, az ott nem Zita? - állt meg édesanyja mellett Timi.
- De igen, csak későn vettem észre. Nagyon helyes barátja van.
- Az ott nem a barátja! - sziszegte Áron összezárt fogai közt. - Ő az enyém!
|