15. fejezet
Szexből tíz

     - Hol vagyunk? - nyújtogatta a nyakát kíváncsian Zita. Abban biztos volt, hogy Balatonfüreden belül.
- Hidd el, jó helyen - mosolygott rá Krisz. - Tavaly nyár óta nem jártam itt, de semmit sem változott.
- Aha - hagyta rá és kiszállt az autóból. Ekkor derengett csak fel előtte, mintha a hotel utcájánál járnának. Ettől kicsit megkönnyebbült. Ismerős környezet.
- Itt készítik az egész Balaton legfinomabb pizzáját. Innen kicsit messzebb meg jó bulikat rendeznek a parton. Régen rengeteget jártam erre. - megfogta Zita kezét. - Gyere! - Kinti asztalt talált szimpatikusnak, oda ültek hát le, s alig húsz perc múlva óriási pizzával csillapították éhségüket. Eközben az említett partrészen beindult az élet, felhangzott a zene, a mély hangzás teljesen kivehető volt. Zita lenyelte a szeletének falatját és a hangok irányába nézett. Még sohasem vett részt igazi buliban, a múltkorit bele sem számolta a történtek után, tehát hallani hallott már róluk, látott párat a filmekben, de ott lenni, átélni, na az még kimaradt az életéből, de így messziről is félelmetesnek tűnt.
- Ez nagyobb volt, mint látszott - nézett az üres tálcára.
- A lényeg, hogy elpusztítottuk. Remélem azért még meg tudsz mozdulni.
- Nem probléma! - állt fel az asztaltól. - Látod?
- Akkor ezek szerint mehetünk tovább.
- Hova? - újra a buli irányába pillantott.
- Eltaláltad!
A kocsit maguk mögött hagyták, gyalog indultak tovább, egészen a hangzavar forrásáig. A kapuban két magas, izmos ember állt, nem volt annyira biztonsági őrös hatásuk, de kiemelkedtek a tömegből, előre látszott, hogy nem szabad velük játszadozni. Zita a puszta látványuktól földbe gyökerezett lábbal torpant meg.
- Ne félj! Ritkán esznek embert. - viccelődött Krisz.
- Biztos be akarunk mi ide menni? - harapott ajkába a sokaságot figyelve.
- Be bizony! - kézen fogta és bevezette a buli és a nyüzsgés világába.
Egy pillanatra sem vesztette szem elől a srácot. Követte bármerre ment, és ha egy pillanatra egyedül is maradt, azonnal a menekülési tervet fontolgatta.
- Tudom, hogy még nem ihatnál, de ettől semmi bajod sem lesz, maximum ellazulsz kicsit - nyomott a kezébe valami átlátszó folyadékot egy pohárban, aminek a szélén valami cukorszerű máz díszelgett.
- Mennyire van pocsék íze? - a rengeteg kiabálástól alig volt hangja, nehéz túlkiabálni a zenét, mikor a tüdőd készül kiszakadni az erejétől.
- Kóstold meg és megtudod! - poharát a lányéhoz koccintotta. - Arra, hogy itt lehetünk. - A szájához emelte a poharat, majd szinte egyszerre gurították le az italt, de csak egyikükre tört rá köhögés tőle.
Még egy körig tartó engedélyt kapott Zita, és ekkor már nem is érezte annyira rémesnek a martini ízét. Az alkohol azonban idegen volt számára, néha ivott sört vagy bort, esetleg pezsgőt, de a szülei nem szerették, ha ilyesmit iszik, és ő sem vágyott rá különösebben. Talán emiatt törhetett rá az a furcsa látás, ami a szédülést még nem érte el, de a máskor megszokott látásmódja most valahogy másmilyennek tűnt. Krisztiánnak nem mert szólni, láthatólag a srác élvezte a bulit, és ő is kezdett a tömegbe illő lenni. Még táncolni is elhívta Krisztiánt, leleplezve eddig féltve őrzött tánctudását. Krisz új ismerősökre bukkant, vagy régiekkel futott össze, s ezek eredménye képpen, újra s újra teli pohár került a kezébe, ahogy Zitánál is landolt valami kevésbé alkoholos, ami hiába volt lágyabb, rendesen kiakasztotta a felkészületlen szervezetet.
- Krisz, nem mehetnénk? - mondta rekedtes hangján a srác füléhez hajolva. - Nem érzem túl jól magam.
- Mi? De, mehetünk persze! - megfogta a szédelgő lányt, és kivezette az utcára.
     Zitának fogalma sem volt hogyan értek vissza a hotelbe, de a kijárat utáni következő emléke, hogy ott állnak az ajtaja előtt és ő a zsebébe nyúl a kulcsért. Egyik kezével a falnak támaszkodott, míg keresgélt, így biztosabban állt a lábán.
- Ne haragudj, jobban kellett volna figyelnem rád! - mondta Krisztián, aki szintén némi szédelgéssel küzdött.
- Nekem kellett volna figyelnem, ez az én saram. - Belépett a szobájába és megdörzsölve arcát visszafordult a srác felé. - Köszönöm, hogy idáig kísértél, nélküled elvesztem volna. - Közelebb akart hajolni, hogy adjon neki egy hála-puszit, de elvesztette az egyensúlyát és előre bukott. Krisz időben kapta el, s tartotta meg, ám ezzel olyan események sorozatát indította el, amit akkor el se tudott volna képzelni. Tekintetük találkozott, Zitán libabőr szaladt végig és akarva vagy akaratlanul, de egészen közel hajolt Krisz arcához. A csók mely kettejük közt elcsattant, minden érzésüket felszínre hozta. Egyszerre volt lángoló, perszelő, ijedt, haragos és szenvedélyes. Zita hátsó lábával beljebb lökte az ajtót és magával rántotta Krisztiánt a sötét szobába, majd az ajtó lassan becsukódott...