- Te meg a kémia, na ne szórakozz – Versenyt nevettek óra után, míg velem várták a büntetés kezdetét. Elsőként a cellában, remek!
- Sue például, sokkal okosabb nálam. Nem értem, miért engem kért meg. - Fel-alá járkáltam, egyszerűen képtelen voltam megnyugodni. Egyrészt otthon kapok majd a késésért, másrészt annyira hihetetlenül hangzott ez az egész, sehogy sem ment a lecsillapodás, izgatott voltam, meg ideges, főként ideges.
- Elég átlátszó próbálkozás. Ennél bénább terve nem is lehetett volna. - Bene feljajdult, amikor Kat erősen a vállába bokszolt. Csendben masszírozta fájó jobbját. Totálisan igaza lett volna, ha mondjuk, egy filmben vagyunk, vagy a szíven nem akart volna olyan idegtépően kiugrani a helyéről még órákkal később is. Béna ötlet, azért találta ki, hogy velem találkozzon, vagy inkább, mert csőbe akart húzni. A felsősök előszeretettel piszkálják a legalsó szinten lévő áldozatjelölteket. Pedig annyira romantikusnak tűnt az egész.
- Találkozz vele, aztán kiderül, mit akar - Én is így gondoltam, csak féltem, mi lesz a következménye az egésznek. Azért Kat és Bene legalább nem nézett annyira hülyének, vagy nem mondták ki hangosan, mekkora csapdába sétálhatok bele.
- Miss Mikhailov? Eltévedt? - Mr. Anderson közeledett felénk kulcskarikát forgatott a kezében. Úgy festett, mint valami börtönőr, még a szürke öltöny is illett a képbe, mégis nevetés kerülgetett. A legrendesebb tanár felügyeli a rendet a következő két órában?  Szeretem az érdekes irodalomelméleteit, az olvasmány választásait, mindig rá tud világítani a lényegtelennek tűnő apróságokra, amiket amúgy észre se vennénk. Mások szerint unalmas és bogaras, szerintem lenyűgöző. Nála teljesítettem a legjobban.
- Nem Tanár úr - elhúztam a szám. Biztos, lejjebb süllyedtem a szemében.
- Sajnálatos. No, de vegyen érzékeny búcsút a barátaitól, hacsak nem csatlakoznak önök is hozzánk.
- Isten ments! - Emelte fel a kezét Kat és hátrálni kezdett. - Holnap találkozunk Yeli! - Megragadta Bene kezét, elköszönt Mr. Andersontól és elsiettek, mielőtt közelebb kerülhettek volna a büntetőszoba ajtajához.
Elfoglaltam a hátsó padok egyikét. Megfogadtam, legközelebb csendben maradok, ezt még vagy százszor elismételtem magamban az első fél órában.
- Gondolom, tudja, mik a szabályok, nincs evés, beszélgetés vagy mobil használat, csak tanulás vagy néma elfoglaltság - keményen kellett volna elsorolnia a szabályokat, ehelyett normálisan beszélt, már-már kedvesen, mint, aki bánja, hogy ezt pont egy ilyen tanulónak kellett elmondania. Bólintottam, jelezve, megértettem a szavait. Elővettem a francia könyvem, kinyitottam a megtanulandó leckénél és fölé hajoltam.