I/7. fejezet

7. fejezet

Egyszer véget ér...

 

 

 

     Az elkövetkezendő nap gyorsabban eltelt, mint Zita remélte. Áron tökéletesebb volt, mint a filmekben kialakított tökéletes pasi, figyelmes volt, kedves és vicces, ami társult a hihetetlen helyességével. Zita csak ámult és bámult, mennyi mindenhez ért a srác, akivel, miután Timi unszolására megbeszélte a dolgot, tényleg egy párt alkottak. Végre elmondhatta, hogy van egy komoly kapcsolata, és nem csak álmodozik a normális fiúról. Áron bevitte a városba, le a partra a vitorlásokhoz, és a Timi-Balázs párossal kiegészülve kihajóztak a Balaton csodás vizére. Meglepetten ocsúdtak fel, a szerintük pár órácska után, hogy már hat óra felé járt, és a szülők parancsát követve nyolcra otthon kell lenniük a lányoknak. Csalódottan intettek búcsút a partnak és indultak vissza a házhoz. A vacsora alatt végig a két lány szerelmi élete volt a téma, hiába győzködték mindketten a felnőtteket, hogy Timi és Balázs között tényleg nincsen semmi, Zita és Áron pedig csak az egész elején vannak, korai itt bonyolult szerelmi szálakat szövögetni. 

     Éjszakát felváltja a nappal, és van, amikor ez lassabbnak tűnik, mint máskor. Mindketten bánták, hogy nemet mondtak a fiúk szöktetési vagy belopódzó terveire, ha történni nem is történik semmi, legalább még utoljára négyesben "bulizhattak" volna egy jót.

- Sajnálom, hogy máris vége, vicces volt ez a pár nap. - mosolygott Timi, de a szeme elárulta, tényleg nagyon bánja, hogy nem maradhatnak tovább.

- Nekem mondod? - bökte oldalba játékosan, hogy oldja a hangulatot. - Ha naplót írnék, csak ezzel a pár nappal be is telne!

- Akkor vegyél fel MSN-re meg beszélünk is telefonon. Azt a hetet meg majd meglátjuk, még meg kell fűzni anyámékat.

- Nem lesz nehéz, hiszen nem idegenekhez jössz, hanem hozzánk - biztatta.

- Zita, valaki szintén el szeretne búcsúzni! - veregette meg a vállát az anyja. Zita megfordult, és pont ekkor szállt ki az autóból Áron. Azonnal odament hozzá, és kicsit távolabb sétáltak az egyik rózsabokor mögé, hogy a kíváncsi szemek ne lássák őket.

- Hiányozni fogsz! - szólt meg Zita szomorúan.

- Te is nekem! - ölelte magához szorosan. - Ígérem, amint lehet megyek vissza, és találkozunk! Nem tudom, hogy fogom itt nélküled kibírni ez a két hónapot. - A lány szemébe nézett és megcsókolta, ugyanolyan lágyan, mint legelőször. - Vigyázz magadra!

- Csak ha te is! - mosolyodott el. A háta mögül kiáltás hallatszott. Apja hangja hívta, mely szerint ideje elindulniuk.

- Minden nap hívni foglak!

- El is várom! - nevetett és megfogta a fiú kezét, majd együtt, ketten odasétáltak az autóhoz.

- Jó utat! - nyomott még egy aprócska csókot a szájára, mielőtt hagyta volna beülni az autóba. Egészen addig integettek , míg az út el nem kanyarodott és nem látták egymást.

     Egész úton csendes volt. Túlságosan is visszavágyott ahhoz, hogy beszélgessen a szüleivel, vagy ahhoz, hogy bármi mást csináljon. Bámult ki némán az ablakon, az elsuhanó tájra, miközben gondolatai még a balatonfüredi utakon jártak, azokon melyeken nemrég még Áronnal hajtottak át, vagy épp a vízen, ahol a vitorlásuk suhant és a füves legelőn, ahol élete első, igazi csókját kapta. Sohasem felejti el azt a pillanatot, még akkor sem ha ezer évig él. Hazaérve aztán, épp csak sikerült kimásznia a kocsiból, amikor két oldalról is támadás érte. Barátnői úgy ugrottak rá, akár az éhes galambok az eléjük szórt kenyérmorzsára. Szorosan magukhoz ölelgették, és folyamatosan beszéltek hozzá, aminek felét se értette, de kicsit felengedett a merengésből, és örült a viszontlátásnak.

- Úgy hiányoztál! - mondták el, már legalább századszorra. - Mindent el kell mesélned, irtó kíváncsiak vagyunk!

- Hagytok levegőhöz jutni? - nevetett a két lány izgatottságán. - Ha segítetek becipelni a cuccokat utána szabad leszek, talán még az ajándékaitokat is odaadom.

- Ajándék? - csillant fel Nóci szeme. - Ide nekem egy táskát Péter bácsi! - rohant hátra a csomagtartóhoz és kikapott egy bőröndöt.

- Vigyázz, nehéz! - figyelmeztette a férfi, de a lány tudatáig ez nem jutott el, már vonszolta is a lift felé.

     A cuccok kisebb erőfeszítések árán felkerültek a lakásba, ami az elmúlt pár nap csendjétől véglegesen megszabadult. A két lány szinte azonnal karon ragadta Zitát és bevonszolta a szobába, ahol még egyszer újra végig kellett mondani az egészet, a legelső naptól egészen a hazaérkezés pillanatáig. Az újra felhánytorgatott szép emlékek, azonban a lány eszébe juttattak valami fontosat.
- Mi van a levelemmel? - kérdezett rá, az előbbi témát félretolva.
- Megvan, nálam pihen az asztalon - tájékoztatta Nóci.
- Aha, és az meg sem fordult a fejedben, hogy áthozd?
- Nem lehet, a meglepetésem forog kockán.
- Áruld el mi az, és le van róla a gond.
- Az úgy nem fair, különleges ajándék az én legjobb barátnőmnek! - ölelte meg. Brigi jelenlétének tudtára adására köhögött párat, mire Nóci nevetve ölelte át őt is. - Teletubbie nagy ölelés!
- Legalább annyit árulj el, hogy mit változtattál meg. Átírtad a nevem? Kicserélted a képem? Vagy... - és ekkor jutott eszébe - ... kicserélted a nevet.
- 'oppá, lebuktam! - érintette mutatóujját a szájához. - De nyugi, semmi rémes alakkal nem hozlak össze! Csípni fogod, még akkor is hogy ha most nem a full-kedvenc! 
- Hát persze... - Még belegondolni is félt, mit talált ki már megint a bolond barátnője, és mi vár rá azon a hétvégén. Kitelik tőle valamelyik híres magyar celeb, de azon se lepődne meg, ha például Pákó köszönne neki a Balaton parton. - Esküszöm egyszer kinyírlak!