I/5. fejezet

5. fejezet

Másképp is történhet

 

     A szülők a vártnál egy fokkal jobban fogadták az ötletet, mikor délután eléjük álltak vele. Szerencsére Timi nem volt az a rossz kislány típus, ez sokat segített a döntésükben. Zita apja a legnehezebben meggyőzhető volt, ő mg akkor is kételkedett a dolog helyességében, mikor Áron és Balázs leparkoltak a ház előtt. A két fiút az itt élő család viszonylag jól ismerte, és Timi érvei is hatottak rájuk. A végeredmény úgy este nyolc tájban érkezett, amikor is mind a négyen beültek a fekete Opelbe és elindultak a part felé. Balázs és Timi végigbolondozták az utat, de a két elől ülő inkább hallgatásba burkolózott. Zita zavartan pillantott Áronra, és ha tekintetük találkozott elvörösödve sütött le a szemeit. Így telt ez a röpke tíz perc, mire elérték az úti célt.

- Vörös róka? Milyen fantáziadús cím! - olvasta le Timi a klub táblájáról a nevet. - Miféle helyre hoztatok ti minket?

- Jó lesz, majd meglátod! - ezzel karon fogta és bevezette az épületbe.

- Előre a hölgyek - intett Áron a bejárat felé.

- Köszi! - Zita bátortalanul lépkedett beljebb. 

     A hely tömve volt, tele hasonló korú fiatalokkal. A ruhatár az előtérrel egy légtérben volt, mellette pedig egy üvegajtón át lehetett elérni a buli tényleges helyszínét. A zene fülsüketítő volt, az egész helység tele volt hatalmas hangfalakkal, villódzó fényekkel és néha még füstöt is fújtak a tomboló tömegbe. Zita még sohasem volt ilyen helyen, és ettől nagyon kellemetlenül érezte magát. Táncolni szeretett és úgy baráti körökben néha pörgött is kicsit, de most félt a leégéstől.

- Na, mit szólsz? - próbálta túlkiabálni a hangzavart Áron.

- Szuper! - kiáltotta vissza.

- Táncolunk? - intett fejével a tömeg felé.

- Ö... oké! - a srác kézen fogta és bevezette a terem közepére. 

"Jól van Zita, nyugi, csak úgy, mint otthon. Menni fog!" - biztatta magát gondolatban. Lehunyta a szemét és átadta magát a zenének. Fél perc múlva már át is érezte a ritmust, ha nem is profi módon, de táncolt és ez volt a lényeg. Még a lámpaláza és a zavartsága is elszállt pár perc után, felszabadult, jól érezte magát. Nem gondolta volna, hogy pont ezen a nyaraláson éli át élete első igazi buliját, és pont így, a barátnői nélkül, egy sráccal, aki valamilyen csoda folytán még itt is felbukkant. Most itt táncol vele, annyira közel van hozzá, hogy a testük szinte egymáshoz ér, és mégsem zavarja, azon már régen túl van, hogy ilyesmi érdekelné.

- Tetszik? - hajolt hozzá közelebb Áron.

- Nagyon! - válaszolta mosolyogva. A fiú egy fél lépésnyivel közelebb lépett, átkarolta Zita derekát, s egy pillanat alatt átvette az irányítást a lány teste felett, amitől jóleső borzongás futott át rajta. Áron belenézett a szemébe, és rabul ejtette azt, miközben megfogta a karját és saját nyaka köré fonta. Az idő megállt körülöttük, a tömeg eltűnt, csak ők voltak ketten, és senki más. Aztán a varázs hirtelen véget ért.

- Bocs srácok! - emelte fel a kezét Timi nevetve. Túl jól volt, ez látszott rajta. Zitánál abban a pillanatban az este maradék szépsége is elszállt, helyette az aggodalom és a lány iránt érzett harag került előtérbe. - Jól mulattok? 

- Hol van Balázs? - igyekezett túlkiabálni a zene egy részét Áron. Timi ingatagon, botladozva fordult meg és a bárpult felé mutatott. A fiú ott ült, illetve támaszkodott egy másik fiatalnak, és kezeivel úgy hadonászott, mint, akit mély vízbe dobtak és úszni próbál. - A francba! - Zitára nézett bocsánatkérően és elsietett barátjához.

- Valami baj van? - nevetett továbbra is Timi.

- Gyere, haza viszünk! - fogta meg, és magával húzta a fiúk felé.

- De én még maradni akarok! - akadékoskodott, de annyi ereje nem volt, hogy komolyabban ellenszegüljön.

- Mehetünk? - kérdezte a bárpult mellett megállva.

- Igen - Áron is felemelte barátját, majd kisétáltak az ajtón a balatonfüredi éjszakába.

     Éjfél körül járhatott mire az autó megállt a ház előtt. Bent sötétség uralkodott, csak a kerti lámpák halovány fénye adott némi támpontot, melyek az ajtóig vezető út mellett sorakoztak.

- Segítsek bevinni? - kérdezte Áron, miután kihalászták az enyhén szédelgő Timit a hátsóülésről.

- Megoldom - próbált mosolyt erőltetni az arcára. - Ha bárki is felébred akkor kisebb bajba kerülünk, mintha téged is ott találnának.

- Oké, de azért megvárom míg bementek.

- Rendben, és... - ismét zavarban volt, de mér is ne lett volna? - ... köszi a ma estét, szép volt.

- Csak kicsit rövid - tette hozzá igazi mosolyt csalva kettejük arcára.

- Nyugodtan smároljatok, nem izgat. Leülök ide és megvárom. - szólt közbe Timi és leült a kapu elé, hátát a fa deszkáknak támasztva. Ez a mondat pont elég volt ahhoz, hogy Zita az előbbinél is jobban elvörösödjön.

- Jobb ha most... - intett a háta mögé a ház irányába.

- Persze, és hajrá! - Zita megfogta a lányt és felhúzta a földről. Áron az ajtóig kísérte őket, s ott elvált tőlük. A két lány kisebb nehézségek árán felküzdötte magát az emeletre, és eljutottak Timi szobájáig. 

     Zitának még sohasem volt ilyen nehéz dolga, mint, mikor ágyba kell parancsolnia egy felnőtt embert, aki bár állni nem igazán tud, de akaratosnak nagyon is akaratos. Aztán a párna és a takaró megtette a hatását, Timi mély álomba zuhant, és fel sem kelt egészen másnap reggelig. 

Zita kinyitotta szobájának ablakát, ami az utcára nyílt, és meglepetten vette észre, Áron tényleg ott várakozott, az autójának dőlve, és a holdfénytől még hihetetlenebbül nézett ki, mint eddig gondolta. Elmutogatta neki, hogy minden oké, majd elköszöntek, de szemére még sokáig nem jött az álom, hogy is jöhetne, mikor egy ilyen éjszaka áll mögötte? Vajon mit tartogat még ez a két nap, vagy az egész nyár?