2. fejezet

Bravo-terv

   Zita unottan lapozgatta a magazint, ám ennél a résznél felült az ágyán és letette a kezében tartott szendvicset. Annyiszor próbálkozott már az ilyenekkel, de még sohasem sikerült nyernie. Először épp emiatt vetette el az ötletet, de többször is visszatért a nyereményjátékhoz, míg aztán magához nem ragadott egy tollat, s kitöltötte a szelvényt. Gondosan körbevágta mielőtt a borítékba tette volna. Holnap suli után fel is adja, ezt elhatározva támasztotta éjjeliszekrényére a levelet. Reménykedett a sikerben, hiszen aki mer az nyer, legalábbis a mondás így tartja.
   Másnap reggel vidáman sugárzó arccal sétált a Hévhez, ahol hármasuk újra egyesülhetett, és persze, ahol elmesélhette a látottakat. Megmutatta a borítékot, izgatottabb volt, mit a születésnapja előtt.
- Vajon kisorsolnak? Jaj, úgy izgulok! - ugrándozott körbe-körbe barátnői körül. - Bárcsak! Istenem, egy egész hétvége Bereczki Zolival! Annyi kérdésem lenne hozzá, biztos ugyanolyan jófej lenne, mint az előadások után az autogram osztáskor. Bár az ember másképp viselkedik tömegben és külön, nem?  Uh, össze-vissza beszélek, mi? De akkor is!
- Nyugi van! - ragadta meg a vállát Brigi és leültette az egyik iskolai padra. - Ha szerencsés vagy összejön, de ha nem akkor sem dől össze a világ.
- Lehet még szuper nyarad azon a két napon kívül is - vette át a szót Nóci. - Hiszen itt leszünk mi is!
- A magad nevében beszélj, engem a nagyszüleimhez száműztek.
- Utánad megyünk oda is! - nevettek hangulatjavítóan. - Megszöktetünk a gonosz kukoricatábla rabságából.
- Juj, erről jut eszembe! Láttátok a... - gondolkodott Zita. - ... hú nem jut eszembe. Azt a filmet, amiben a madárijesztő gyilkolászta az embereket? Nagyon komoly! Én a helyetekben inkább elkerülném a kukoricásokat.
- Mert megesz a gonosz szalmabábu? - gúnyolódtak.
- Az bizony! - erősködött komoly arccal Zita, de nem bírta sokáig nevetés nélkül.
- Ígérem viszek magammal  gázsprayet, ha rám támadna a rém meg tudjam védeni magam.
- Ez a minimum! - emelte fel mutatóujját a lány. - Jaj lányok, tanultatok törire?
- Úgy nézünk mi ki?
- Jó, hülye kérdés volt - vetette el a témát. - Át kéne nézni mielőtt... - A mondatot azonban már be is fejezte helyette a csengő, amire tulajdonképpen utalni akart. A három  lány lehuppant a helyére és felcsapták a történelemkönyvet. Magukban imádkoztak, hogy ma Fortuna álljon melléjük, és hagyjon nekik nyugalmat, hiszen mindjárt itt a nyári szünet.
   Az óra kettő körül ketyegett, amikor végre kicsengettek, és a diáksereg felemelkedett a székekről, összeszedte a holmiját, s hazafelé indult a napsütéses nyári délutánban. A lányok is így tettek, úsztak az árral a buszmegálló felé, ahol már kisebb tömeg verődött össze.
- Kit keresel? - kérdezgette Nóci folyamatosan a körbe-körbe forgó Brigit. - Mi van?!
- Tegnap délután volt itt egy srác. Annyira jól nézett ki! Este elhatároztam, hogy odamegyek hozzá, de sehol sem látom. Zita segíts már! - bökte oldalba.
Zita azonban nem felelt, némán előre meredt egy pontra, vagyis inkább kettőre. A fiú az út túloldalán ugyanígy tett, fekete renaultjának támaszkodva figyelte a lányt. Nem szóltak, nem mozdultak, csupán tekintetükkel hidalták át a távolságot. Először értetlenül, kérdőn nézték egymást, majd kíváncsian, és a srác még egy kacsintással is jelezte érdeklődését.
- Ott van! - kiáltott fel hirtelen Brigi. Többen is felé fordultak, de őt ez a legkevésbé sem érdekelte. Jobban lekötötte az ismerős srác, aki szintén felfigyelt a váratlan dologra. - Pont, mint, ahogy emlékeztem rá! Ugye, hogy hasonlít SP-re?
- Igen, kicsit olyan, mint ő. - billegette jobbra-balra a fejét Nóci. Jobban azonban már nem figyelhette meg, a busz könyörtelenül begördült közéjük és hangosan kicsapódtak az ajtók.
- Holnap oda fogok menni hozzá! - Úgy hangzott, akár egy fenyegetés, pedig ez nem állt a szándékában, inkább reménykedve és izgalommal telve várta a másnap délutánt. Az út hatalmasnak, hosszúnak tűnt, főleg a hallgatóságnak, hiszen Brigi szája úgy vonzotta a szavakat, mint szúnyogot a fény.
- Nekem úgy tűnt nagyon minket figyelt. Pontosabban egy valakit vizsgálgatott igazán. - Nóci szavaival bökdöste Zitát, aki csak fejcsóválva, sóhajtva hagyta rá a piszkálódást.Hiába adta tudtukra mennyire nem érdekli a srác, még akkor sem tetszene neki ha maga lenne a "nagy SP", nem akartak leszállni a témáról. Közben Brigi is talált új kiszemeltet, ilyenkor derül ki mennyire "hasznos" is tud lenni egy hévmegálló.
   Zita csendesebb volt a megszokottnál, a történteken agyalt, és már majdnem hazaértek mikor eszébe jutott a levél.
- Hagyd csak, feladom, útba esik a posta. - Vette el tőle a borítékot Nóci.
- Köszi, megspórolsz egy kerülőt nekem. - Hálából puszit nyomott az arcára. A másik lány ujjai közt forgatta a borítékot, majd útjaik szétváltak, de mielőtt messzebb ért volna visszafordult:
- Zita, ugye a legjobb barátnőd vagyok? - Az említett lány értetlenül nézett rá. - Persze Brigivel együtt is.
- Igen az vagy, de ez most, honnan jött?
- Semmi, csak kérdeztem - mosolyodott el. - Akkor holnap tali! Ciao! - Megfordult és folytatta útját a posta felé, vagy mégsem...