2. fejezet

     Olyan mintha a napok hirtelen az orrom elől a hátam mögé kerültek volna. Ahogy kinyitottam reggel a szemem, azzal kellett szembesülnöm, hogy amíg mások ugrálva és a legjobb bulikat szervezve élvezik a nyár első napját, ezzel szemben én nem sokkal több, mint 4 óra múlva egy poros repülőn fogok sínylődni egyenesen az amerikai fegyház felé tartva. Ez a gondolat meggyőzött arról, hogy ennyi szenvedés előtt megérdemlek még egy kis pihenést, így átfordultam a másik oldalamra és belefúrtam arcom a párnámba. Ismét fél percnek tűnt az álmom, és szívesen maradtam volna még benne, de valami... vagy inkább Valaki rohadék módón félbeszakított.
-Te még mindig ágyban vagy?! Le fogod késni a gépet!-anyám sipító hangját száz másik közül is megismerném.-Azonnal kelj fel!
-Aha. –dünnyögtem valami ilyesmit a párnába, de nem mozdultam. Erre a kedvenc anyám lerántotta rólam és alólam a takarót mire egy olyan repülési mutatványt hajtottam végre amit még a kaszkadőrök is megirigyelnének. A földet érés nem volt valami kellemes, de úgy tűnt még a nyöszörgésem se hatotta meg.
-Mozgás!-szinte már kiabált, és ez nem kicsit sértette a fülem. De nem volt mit tenni, fel kellett tápászkodnom és ki kellett mennem a folyosó másik végében lévő fürdőbe, hogy rendbe szedhessem magam. Úgy vánszorogtam végig az emeleten akár egy zombi, csoszogva, előre görnyedve és az álmosságtól eltorzult arccal. Úgy fél óra múlva, (a hidegzuhanytól cseppet sem felfrissülve) ugyanolyan nyúzott arccal csoszogtam lefelé a lépcsőn. Ha meglátna egy rendező tuti horrorfilm sztárt faragna belőlem. Nem sűrűn láttam ki a szűk nyíláson ami a nappaliba áramló fénytől csak még összébb húzódott, rosszabb, mint egy kínai szempár, blee.
-Hiába próbálkozol, nem tudsz meghatni.-apám kedves szavai... zene füleimnek.
-He?-ez volt a legértelmesebb mondatom amit ki tudtam préselni magamból. Megdörzsöltem a szemem, hogy legalább a reggeliből lássak valamit, nehogy a reggeli újságot faljam be a palacsinta helyett. További beszélgetés nem nagyon zajlott le a szüleim és köztem, csak pár olyan mondat hangzott el amire választ egyikünk se várt a másiktól, ez a jó társalgás titka, nincs veszekedés, teljes az összhang. Vagy mégse?
-Ideje indulni.-ez volt a legelső hosszabb mondta majdnem 1 órás hallgatás után.-Hozd a táskád.
-Igenis Parancsnok!-tisztelgés, hátraarc és irány a szobám. A megjegyzést csak elengedtem a fülem mellett, igyekszem csak a használható információkat kiszűrni, és 100%, hogy ebben semmi olyan nem volt.
     Ismét tovább száguldott az a mocsok mutató, és azon kaptam magam, hogy a kocsiból kifelé bámulok az autópálya másik sávjában „rohangáló” autósokat szemlélve, pontosabban csak úgy teszek mintha azokat nézném, de teljesen másfelé járok. Képzeletben egy tengerparti luxusvillában vagyok. Este van, a zenétől remegnek az ablakok és mindenhol extra helyes pasik mászkálnak, némelyik felém kacsint és rám villant egy iszonyúan dögös „fogkrém reklámba illő” mosolyt. Milyen jó is lenne...
-Ma még kiszállsz, vagy így tüntetsz a döntésünk ellen?-mért mindig a legszebb pillanataimba rondítanak bele? Ez annyira bosszantó!
Morogva baktattam a Nort Hallowed-ba tartó gép kapuja felé, oldalamon a két testtőrömmel. Úgy csinálnak mintha attól kéne félniük, hogy megszököm. Hm... ez nem is olyan rossz ötlet! A filmekben az elítélt rab kikéredzkedik a WC-re és onnan simán kijut. Vajon nekem is menne?
Addig agyaltam a briliáns tervem részletein, fel se tűnt, hogy közben megálltunk a kapu előtt.
-Még meggondolhatjátok magatokat.-szólaltam meg és rájuk villantottam legaranyosabb kislányos vigyorom, szinte még glóriát is varázsoltam a fejem fölé... kár, hogy a szarvacskáim eltakarják.
-Nincs mit meggondolnunk. A húgom már vár.-eltűnt a mosolyom helyette morogtam nekik egy „Ciao!”-t, megfordultam és duzzogva átadtam a jegyem a stewardessnek. Megnézte, mondott pár szót és tovább küldött, de én csak pár lépést tettem, visszafordultam, a szüleimre nyújtottam a nyelvem aztán megfordultam és felsétáltam a gépre.
Persze ott is mindenhol ezekbe a bájosan vigyorgó pingvinekbe botlottam akik közül az egyik nő a helyemre kísért és annyit kérdezett amennyit még Lora se tudni egy szuszra kinyögni. Bólogattam, helyeseltem és mikor végre eltűnt nagyot sóhajtva hátradőltem, és előhalásztam a zsebemből az MP4-em. A karfán doboltam a dob ritmusát, és becsukott szemekkel képzeltem magam elé egy rajongókkal megtelt arénát, és a bandámat akit ünnepelnek aztán...aztán... Aztán valaki megbökdösi a vállam, jellemző. Esküszöm a következőnek behúzok egyet.
-Elnézést, de hamarosan felszállunk.-ismét a széles vigyorú nő hajol az arcomba aki megmutatta merre találom az ülésem.-Kapcsold be a biztonsági övet. Ha nem tudod hogyan kell majd én segítek.
-Oh kössz, menni fog.-egy csat és minden a helyén. Leráztam a nőt és a teljes üléssor az enyém, ez a nap legjobb része.-visszadőltem és ismét a zene csodás világába merültem. Egészen addig amíg ismét egy kezet nem éreztem a vállamon. Már emeltem a sajátom, hogy odahúzok egyet neki, de így látatlanban még sem akartam. Kinyitottam a szemem és Ó emennyire áldottam én mindenkit! Egy félisten magasodott fölém, kicsit zavarban lévő arccal.
-Bocs, de szabad az a hely?-szemével a mellettem lévő ülésre mutatott.
-Ööö... persze.-reakció idő meghosszabbodott, de ez nem is csoda ha egy ilyen pasi szólítja le az embert. Felhúztam a lábamat, hogy kényelmesen elvágtathasson előttem, és nem volt annyira szándékos, de a tekintettem csöppet lejjebb csúszott, és ah milyen segge van!
-Kössz.-ült le és egy mosoly jelent meg az arcán.
-Igazáán...nincs mit.-visszamosoly vagy valami hasonló.  Mivel volt egy halvány reményem, hogy nem csak eddig tartott a csevejünk így az MP4 visszakerült a zsebembe, helyette egy az orrom előtt lévő utazási prospektust vettem el és úgy tettem mintha baromira érdekelne.
     Sajnos az idő múlásával a gyanúm alaptalannak bizonyult, ugyanis a srác nem szólt többet, egy vaskos könyvbe mélyedve olvasott, látszólag megfeledkezve a külvilágról. Nesze nekem egy pofon. Csalódottságomban ismét a zene társaságát kerestem és nem törődtem vele ki ül mellettem vagy mi történik, most enyém a színpad és ezt ki is fogom használni!

<<< vissza