TÍZ

     A késői órára való tekintettel úgy határoztak másnapra halasztják a pakolást, inkább megpróbálják kipihenni az utazás fáradalmait. Elis kivételesen nyugodtan aludt, meg sem mozdult másnap reggelig.
Finom illatok áradtak az előszoba irányából ami gyomrában azonnal reakciót váltott ki, hangosan felkordult. Igyekezett elnyomni a hangzavart még pár percig, de ekkor csörömpölés hallatszott ugyanabból az irányból egy adag káromkodással fűszerezve.
- Már is felébredtél?- pillantott ki a konyhából.
- Amilyen lármát csaptál. -lehuppant a legközelebbi székre. -Hány óra?
- Pár perccel múlt tíz.
- Tényleg?- kérdezte csodálkozva.- Azt hittem még csak hét körül lehet.
- Ezt nevezik időeltolódásnak. Hozzá fogsz szokni.
- Mikor? -nyöszörögte és rádőlt az asztalra.
- Majd kiderül.
- Az soká lesz.
- Akkor menj és aludj még egy kicsit, rád fér.
- Fogsz még zajongani?
- Szeretnéd?
- Leüsselek? -emelte fel ökölbe szorított kezét. Valaki megfogta a derekát és talpra állította.- Hé! Menni még tudok!
- Tegnap is ezt mondtad. -emlékeztette. A következő pillanatban egy könyök fúródott a hasába. Elengedte a nőt és hátrébb lépett.
- Hagyj békén! -szólt rá és visszarobogott az ágyához. Elnyúlt rajta és bár visszaaludni már nem tudott mégis elmondhatatlanul jól esett neki ott feküdni, lehunyt szemekkel és majdnem teljes csendben pihenni.
Majdnem két óra elteltével ismét megkísérelte a felébredést, viszonylag több sikerrel. Az íróasztal felöl kisebb zajok hallatszottak.
- Jó reggelt ismét.- fojtott el egy ásítást. Meglepetten vette észre az eddig üres polcokra helyezett különböző könyveket és egyéb tárgyakat. Vagy nagyon mélyen aludt vagy David elmehetne profi tolvajnak.
- Ha még egy kicsit alszol elnyerheted a „Csipkerózsika” címet.- szólalt meg hátra sem fordulva. Orra előtt a bekapcsolt laptop világított. Ahogy Elis felébredt a gépelés hangja is erősebbé vált, már nem volt oka óvatosan nyomkodni a billentyűket.
-Ha ha.- tápászkodott fel. A bőröndjéhez lépett és leguggolt mellé. Keresgélni kezdett benne valami ruha félét ami megfelelő lesz a nap hátralévő részének eltöltésére.
- Gondolom éhes vagy. A hűtőben találsz pár szendvicshez valót.
- Kössz. -mondta és elvonult a fürdőszobába. Egy forró fürdő talán észhez téríti, ez az időeltolódás dolog teljesen kikészíti.
Dudorászva nyitotta meg a vizet, és vetkőzött le. Legvégére a kesztyűit hagyta amiktől nem is volt benne annyira biztos, hogy meg akart válni. Lehúzta a jobb kezéről és ujjait nézegette. Változást keresett rajtuk, valamit amitől különbözik a többi emberétől, vagy a történtek előtti kinézetétől, de semmit sem talált. A kézmosó feletti tükörhöz lépett. Elszánt fény csillant a szemében, de keze úgy remegett akár egy csörgő mobil. Lassan arca felé emelte, fejében ezer féle gondolat kavargott, megtegye vagy ne? Hideg ujjai lágyan érintették bársonyos bőrét. Összeszorította szemeit és felkészült az elviselhetetlen kínra amely majd megöli akár csak Rockyt vagy Mrs. Moscowicot. Ez azonban elmaradt, helyette csak egy halk kuncogás hallatszott.
- Azt hiszed ilyen könnyű? Ha így lenne az emberiség már rég kihalt volna.- mondta egy gúnyos hang. Rémülten nyitotta ki a szemét. A hang tulajdonosa a tükörkép szerint a háta mögött állt, fekete haja és öltözéke bénítóként hatott a nőre. Szívverése és pulzusa felgyorsult, úgy érezte nem kap levegőt.- Az alku rám eső része teljesült, Te viszont meg készülsz szegni a szabályokat. És ez súlyos következményekkel jár. Vigyázz Elisabeth, figyelni foglak.- Elis hangja hirtelen visszatért és teljes erejéből sikítani kezdett. Összeszorította a szemét és a földre vetette magát. Zokogott és üvöltött ahogy csak bírt. Az ajtó kivágódott és David rontott be rajta.
- Mi történt? - letérdelt a nő mellé és már majdnem átölelte amikor meglátta csupasz kézfejét. Lekapta az első kezében lévő anyagot, jelen esetben törölközőt és a kezére terítette majd magához szorította Elist.
- Itt...volt...-nem tudott többet mondani, csak remegett és sírt.
- Kicsoda? Ki volt itt?- felnézett a frissen felakasztott köntösre ami ott lógott a falon alig két lépésnyire tőlük és érte akart menni, de amint megmozdult Elis kesztyűs ujjai rászorítottak pólójára és el sem engedték.- Elisabeth nyugodj meg, nincs itt senki. Csak mi vagyunk a szobában.
- Láttam....itt...és...beszélt...és...-hangja el-elcsuklott.
- Engedj el csak egy pillanatra. Odamegyek a köntösömért nem hagylak itt, ne félj.- finoman kiszabadította pólóját a szorításból és felállt. A köntöst Elisre terítette és leült mellé.- El tudod mondani mi történt?
Válaszképp először a fejét rázta, majd lehajtotta a fejét és suttogva megszólalt.
- Meg...érintettem az arcom...
- Hogy micsoda?!
- ... de semmi sem történt. Aztán...a semmiből...megjelent...és.. -lenyelte könnyeit.-...és beszélt...
- Ki?
- Hát ő!- emelte fel a hangját.- Itt volt! Figyel engem!- idegesen körbenézett.
- Nem bánthat. Itt vagyok és megvédelek. -ölelte át ismét és nyugtatóan ringatni kezdte miközben karját simogatta.
-  Akkor is félek. David, bármit tehet! Azt... azt nem élném túl ha történne veled valami!
- Ne aggódj, együtt mindent túlélünk, vagy nem ebben egyeztünk meg? -próbálta csitítani a felzaklatott nőt.- Na gyere, főzök egy teát és minden rendben lesz. -finoman megfogta Elist.
- Még mindig van két lábam.- emelte magasabbra az említett végtagokat.
- Tényleg? Észre se vettem. -megcsiklandozta a talpát mire felkacagott. Az ember egyik legérzékenyebb pontja, a legtöbben nagyon csikisek ott, és ez alól ő sem volt kivétel.- Azta. Micsoda felfedezés!
- Mindig is tudtam, h. bolond vagy.- csóválta a fejét rosszallóan mielőtt ismét elnevette volna magát.- De azért felsegíthetsz. -jegyezte meg mikor Dave felállt mellőle.- Várj. -húzta vissza kezét a felé nyújtott jobbtól. Felvette árván maradt kesztyűjét a földről és felhúzta, csak ezután illesztette tenyerét a férfiébe aki úgy csinált mintha egy több tonnás elefántot igyekezne talpra állítani, felnyögött és megfeszítette izmait. A következménye sem maradhatott el a jópofának tűnő heccnek, egy égő piros folt keletkezett a karján ahol Elis teljes erejéből megcsípte.
- Gonosz vagy.- simogatta meg a sértett bőrfelületet.
- Te meg bunkó. Jó párosítás. - ellépdelt előtte, véletlenül sem kikerülve a lábfejét.
- Szóval ez még a csata? -fordult utána.
- Végre leesett! Gratulálok! -szólalt meg és a zuhanyzóhoz lépett. -Ha nem zavarna szeretnék... -tekintetével a zuhanykabin felé bökött.
- Menjek ki, értem. -ezzel elindult kifelé.
- Ne! -vágta rá ijedten. - Maradj!
- Biztos? - torpant meg az ajtóban.
- Igen. -felelte kérlelően.- De fordulj el! -tette még hozzá.
- Így nem buli, de legyen gyereknap! -leült a kád szélére és a válla felett hátrakukucskált.
- Ne less! -szólt rá. Amint meggyőződött róla, hogy tényleg nem figyeli levette a köpenyt és a kesztyűit aztán belépett és megnyitotta a csapot. Elképzelhetetlenül jól esett ahogy a víz az arcába csapódott, végigfolyt hófehér testén amely ettől apró libabőrnek nevezett kitüremkedésekkel lett tele.
David néha fel-felsóhajtott, hogy jelezze mennyire unja az üldögélést. Persze ebből Elis alig hallhatott valamit, hiszen a csobogás elnyomta a halkabb zajokat, ezért változott egy idő után köhögésszerű torokköszörüléssé.
- Bunkó. -zárta el végül a csapokat.
- Én is szeretlek.
- És még süket is. -magára csavart egy nagyobb törölközőt, egy kisebből pedig turbánszerűt alkotott a fején.
- Csak nem kész vagy végre? -csapta össze a kezét csodálkozóan.- Ezt is megértem! Micsoda öröm!
- Fogd be! -lépett oda hozzá és az arcába nyomta a vizes szivacsot.
- Hé! -kiáltott fel miután megszabadult a rózsaszín „rémtől”.- Ez a hála?
- Valami gond van? -tette csípőre a kezét.
- Á dehogy, csak kérlek ne bánts! -emelte maga elé karjait védekezően.- Mindig versz, a végén még azt hiszik erre gerjedek.
- Már csak az kéne! Az egyetlen örömforrásom is elveszne. - a tükörhöz lépett és kicsit várt mielőtt belenézett volna. Saját arcképe pillantott vissza rá, nem volt mögötte senki, csak a csupasz fal. Megkönnyebbülten engedte ki a benntartott levegőt. -Szóval mi a kaja? -lépett el tőle miután megállapította, hogy szörnyűbb az ábrázata, mint valaha.
- Te ma még szeretnél enni?
- Tervbe volt véve. Vagy innentől kezdve koplaltatsz?
- Hát... -mérte végig.-... rád férne.
- Na menj a francba! -vágta hozzá a hajáról lekerült törölközőt és kiviharzott a helyiségből. Mikor David utána ment már csak a becsukódó ajtót látta.
- Nők! Ki érti őket? -szem forgatva a konyhába ment engesztelő ebédért. A tálcára egy nagy adag spagetti és egy pohár narancslé került, ezekkel egyensúlyozott a háló felé.
- Mi van már megint? -hallatszott a felelet kopogására.
- Szóval nem vagy éhes? Akkor visszaviszem... -fordult meg akár egy csiga és lassú léptekkel indult visszafelé. Még jóformán lépni sem volt ideje, az ajtó kinyílt és, mint egy kiéhezett vad vetette rá magát Elis az ételre.
- Segítség kannibál! -kiáltotta és amennyire finoman csak tudta ledobta a tálcát az asztalra. Odébb ugrott és nevetve figyelte, hogy pusztulnak el a spagetti faj eme ritka példányai.
- Fú, életmentő vagy! -tette le az üres poharat.
- Ha lesz Baywatch következő évad ezt nem felejtem ki a jelentkezésemből.
- Bolond! -csóválta a fejét mosolyogva.
- Észrevetted, hogy ma még csak sértegettél?
- Azt kapod amit megérdemelsz. Ahogy én is. Egy finom ebéd, nincs is jobb ennél.
- Azért erre ne fogadj.
- Hü.... de melegem van.- váltott át reflexszerűen.
- Megint. -figyelmeztette.
- Ki se mondtam! -nyafogta.- Ez nem számít!
- A gondolat nekem épp elég. -Elis mérgesen ráncolta homlokát, most legszívesebben olyat mondott volna, de nem adja meg neki ezt az örömöt.
- Legalább elismered, hogy kettőnk közül én tudok gondolkodni.
- Viszont nekem olyasmim van amiről Te csak álmodozhatsz.
- Csakhogy azzal nem lehet gondolkodni. De tudod mit? Legyen ahogy akarod, legalább valami siker élményed is lesz. Mert Az ezek szerint eddig csak cserbenhagyott.
- Ez most jobban fájt, mint amikor sértegetsz.
- Reméltem is. -felelte huncut, gonosz mosollyal és visszatért ágyához, hogy a kinyitott bőrönd tartalmát a szekrényekbe pakolja. Mikor még otthon csomagolt sokkal kevesebbnek tűnt a holmija. Hogy fog mindez egy ilyen csöpp lakásban elférni? Váll rántva rakosgatta tovább: majd David összébb húzza magát, elvégre ezt kívánja tőle az illem...

<<< vissza