KILENC

    A repülőút viszonylag békésen telt, a kisebb légörvények okoztak csak némi riadalmat. David az út során ismét visszanyert egy darabot a régi Elisabethből. Beszélgettek és nevettek, pont úgy, mint anno, pedig már kezdte feladni a reményt, hogy viszontláthatja a nő élettel teli mosolyát, meghallhatja kacagásának csengését.
- Hiába aludtam végig az utolsó órácskát, úgy érzem magam, mint egy rongycafat.- nyújtóztatta ki tagjait mikor kiléptek a kapun.
- Nem szoktál még hozzá a kényelmesnek látszó, de annál kényelmetlenebb ülésekhez. Majd belejössz. Gyere, keressük meg a holminkat.- fogta meg finoman Elis csuklóját és húzta magával.
- Bolond! Eressz el! -mondta nevetve.- Tudok én menni magamtól is! -épp csak kimondta máris a föld felé zuhant, mert nem vette észre az orra előtt elguruló rózsaszínű bőröndöt.
- Ebben ne legyél annyira biztos. - kapta el és ismét függőlegesbe állította.
    Tíz perccel később már taxi keresésen is túl voltak, minden csomagjuk a kocsi hátuljában pihent, ők pedig a hátsó ülésről kémlelték az éjszaka sötétjében kivilágított Edinburghot. David járt már itt párszor, de még mindig le tudta nyűgözni a lámpák alkotta fényjáték ami ahogy beljebb haladtak a központ felé csak még varázslatosabbá vált. Elisabeth csillogó szemekkel figyelte a környezetet, a kivilágított épületeket és a rengeteg ismeretlen utcát, arcot és mindent ami csak élt vagy élettelenül ácsorgott.
"Meg fogom én ezt valaha is szokni?"-gondolkodott el, miközben egyre kisebbnek érezte magát a hatalmas városban, akár egy hangya akit bármikor bárki eltaposhat ha az útjába kerül. Ez cseppet sem volt jó érzés, ezért is igyekezett elnyomni magában és inkább arra gondolni milyen új kaland előtt állnak.
- Min töprengsz ennyire?- bökte oldalba játékosan.- Még a végén megfájdul a fejed. Szerintem ne erőltesd.
-Kidobjalak, azt szeretnéd?- csípett a férfi karjába.- Csak az jutott eszembe...
- Hova? -kérdezte pimaszul.
Elis magában elszámolt háromig mielőtt folytatta volna.- ... mennyit fogsz szenvedni a buszokon meg gyalog, Te aki még a szomszédba is kocsival mentél.- gonosz mosolyra húzódott a szája, de ez le is hervadt amint meglátta David elégedetten vigyorgó arckifejezését.
- Ha ezzel most azt akartad elérni, hogy nyavalyogni kezdjek, hát benézted. Ugyanis sikerült szereznem egy tragacsot nagynéném egyik ismerősétől, nem egy luxusautó, de megteszi.
-Tényleg megérdemelnéd, hogy végighasalj a betonon.- morogta Elisabeth, persze egyáltalán nem gondolta komolyan.
- Köszönöm kedvességed.  Ígérem megpróbálom viszonozni valahogy.
- Most hadat üzentél?
- Annak veszed aminek akarod.- mosolygott sejtelmesen.
- Gonosz vagy. -nyújtotta rá nyelvét.- Egyébként is, messze van még? Már lassan háromszor körbejártunk minden utcát.
- Úgy viselkedsz, mint egy öt éves kislány. Persze mit is várhatnék el tőled, hiszen csak rád kell nézni...- Elis keze lesújtott és egy csattanás követte ahogy kesztyűs keze hozzácsapódott David tarkójához.- Au. Hé!
- Megérdemelted.- fordult el tőle durcásan.
- Azért az autómból maradjon valami fiatalok. -szólt hátra kuncogva, és furcsa akcentussal a taxis.
- Elnézést Mr., de amint látja ez a lány nem bír magával.
- Ne is csodálkozz! Ahogy beszélsz velem, az felháborító!
- Szokták mondani, hogy az igazság néha fáj.
- Grr, Te!- emelte fel ismét a kezét, de ekkor a kocsi lassulni kezdett és megállt.
- Itt is vagyunk. -jelentte be ismét a sofőr.
David kiszállt és most rajta volt a sor, hogy egy nagyot nyújtózzon.
- Az illemről még nem hallottál, mi? -fúrta bele mutatóujját a hasába mire a férfi összerándult és a sértett részt simogatta.
- Akár a friss házasok.- tette le a járdára a csomagokat.- További jó éjszakát kívánok. -köszönt el majd nevetve visszaült taxijába és elhajtott.
- Mi és a házasság? Na ne! -úgy tett mint akit még a gondolattól is kirázott a hideg.- Szóval ez az. -nézett fel a négy emeletes épületre.
- Teljes valójában. -felkapta saját holmiját és elindult befelé. Az ajtó előtt megállt és hátrafordult. - Nem jössz?- Elis is felemelte saját táskáját, bőröndjét pedig maga után húzta. A lépcsőn kicsit erőlködnie kellett mire felhúzta a két fokon, de nem nyafogott miatta. Épp belépni készült a kitárt ajtón mikor az addigi támasza elengedte és visszacsukódott nem sokon múlt, hogy orrba vágja a nőt.
- Az az úriember mindened! -kiáltott rá és benyomta az ajtót.
- Gondoltam viszonzom a mai pozitív megmozdulásaid. Rosszul tettem?
- Ugyan dehogy. - odébb lökte és elindult a lépcsőn amerre valószínűleg Dave is menni akart.
A lakásuk az első emeleten volt. Elis ámuldozva nézte a belső kertet amely gyönyörű szépen rendbe volt téve. Virágok illata terjengett a levegőben. Míg ő lazán, alig megerőltetve magát húzta a bőröndjét, rajta a sporttáskával és kíváncsian szemlélt körbe, addig David a két sajátjával és egy hátizsákkal lényegesen nehezebb helyzetben volt.
- Hat.- dobott le mindent a kezéből és a zsebébe nyúlt a kulcsért. Mint aki nem is vette észre, hogy más is jelen van, besétált és kis híján ismét becsukta az ajtót Elisabeth orra előtt.
-Azért ez már túlzás! -kiáltott és lábával szélesebbre nyitotta, hogy beférjen. A lakás tényleg nem volt valami nagy, a kis előszoba alig lehetett több másfél méter szélesnél és három méter hosszúnál. Az ajtó mögött falra akasztott fogas lógott, a mellett, a bejárattal szemben pedig az egyetlen hálószoba nyílt ami viszont elég tágasnak tűnt. A falakat mindenhol fehér színűre festették, a hálószoba padlóját parketta, a többi helyiségét viszont kő borította. A konyha sem büszkélkedhetett túl nagy méretével, egymás mellett szép sorban állt egy kisebb hűtő, tűzhely, kézi mosogató, egyszerű polcos szekrény és egy asztal amilyenből még egyet tettek az előszobába is, de ahhoz három szék tartozott, valószínűleg azt használták étkezésekkor. A fürdőszoba is innen nyílt, kb fele akkora lehetett, mint a háló'. Ami kicsit furcsa volt Elis számára az a mosógép elhelyezése a fürdőben. Az ajtóval szemben a fal mellé állították. Mellette egy kisebb szabad terület, amit szőnyeg borított. Ez végighúzódott a kád mentén, a zuhany és a kézmosó előtt egészen a falig. Szerény berendezésű helyiség volt akárcsak a többi, mégis talán ettől érződött otthonosabbnak.
-Nos, vélemény? -tette fel a kérdést David miután Elisabeth körbejárta a lakást, minden szegletét megvizsgálva. -Tudom, hogy nem valami nagy szám, és kicsit szegényes, de ez csak átmeneti megoldás.
- Csodálatos. -ült le az ablak melletti kanapéra melyről már most tudta, hogy az ő ágya lesz, ez eldöntött tény. Mellette egy fiókos komód, amellett egy nagyobb szekrény állt a falhoz igazítva. Vele szemben egy íróasztal kapott helyet, felette két polccal. Az asztal mellett derékmagasságig érő polcos szekrény választotta ketté a szobát. Az mögött, egészen a falig érve egy franciaágy terült el, felette szintén polcok.
- Tényleg tetszik? -nézett rá meglepetten. Elis felállt és az ablakhoz lépett. Széthúzta a finom, vékony anyagból készült barackszínű függönyt és kinézett a Edinburghi éjszakába. Az utca kihaltnak tűnt, se autó se élőlény nem járt kint, talán azért mert már közel volt éjfél.
- Ennél jobbat keresve sem találhattunk volna. -mondta. Tényleg így érezte. Lehet ha más körülmények között látná a véleménye is változna némiképp, de valami megfogta ebben a lakásban, maga sem tudta micsoda, de érezte, hogy itt kell maradnia.

<<< vissza