Elfogadva2015.10.19. 19:36, Lyn
Halihó!
Valami sosem változik, például a címadási képességem, fejlődésképtelen, fel is adtam a próbálkozást a javulás reményében, komolyan. Helyette egy huzamosabb kihagyás után megkérkeztem valami aprósággal, egy kis véleménnyel egy nagyon tehetséges Magyar író könyvéről. Szerintem nagyon tud valamit, szívesen olvasom a jövőben megjelenő alkotásait is. :)
Vannak persze elmaradásaim, nem is tudom hirtelen mennyi, olyan 5-6 körül tippelem. Igen, ezeket mind meg fogom írni, az elkövetkezendő másfél hetem szabadidejét erre fogom szánni. Hogy ezen kívül mikor lesz érdemleges frissítés, mondjuk új fejezet? Nem tudom. Most még 2 könyvtári könyv vár rám, ha azokon átrágtam magam, nekiállok az iskolai olvasmányoknak, feladatoknak, erről fog szólni az őszi szünetem, meg egy kis munkáról, mert néha az is kell ugye. Hogy gyarapodjon a gyűjteményem, mert nem hiszem, hogy mondtam, de megszállott Vörös pöttyös könyv-gyűjtő lettem. Már harmincnál is többen vannak, pedig nyár végén még csak négyen vagy öten voltak maximum. Haladok! Már csak kétszázx kellene... Nem baj, jön a szülinapom ugye... :P Eseteg meg lehet engem lepni ezzel-azzal, van kívánságlistám. :P
Na, de nem kalandozom el ennyire, a lényeg, hogy mostantól valami mozgolódás lesz az oldalon, nem sok, valamennyi, mert ez nem állapot, hogy megint elvesztem a világból. Ideje összeszednem magam, annyi regényem vár gépelésre, folytatásra és annyi új ötletem lenne még! Ezeket mind meg kell osztanom veletek. Örültök neki? Hát persze, el tudom képzelni. :D
Most futok írni, nem sokára jelentekem! Sziasztok!
|